[20] ARTURUS (offline)

Jópofa - Alkalmazkodó

Ő egy 35 éves fiú és itt lakik: Budapest / Budapest

4426 napja regisztrált felhasználó, ez idő alatt 38674 kreditet gyűjtött

2015 december
13:32 Star Wars 7 Csalódás az erőben
Na tegnap abszolváltuk a sokaknak sorsfordító SW7.
Meglehetősen pozitív várakozás után, viszonylagos csalódással sikerült kiballagni a moziból, mivel mindenki azt mondta nyugi jó lett így nem aggódtam.
Hát pedig láttam már néhány jobb filmet, idén is a moziban.
Most már, hogy nem kell félni a spoilerektol elolvastam Jet'Hero írását is és bár soft rajongó vagyok abszolút csak egyetérteni tudok vele.

Nekem nem az sw a kedvenc scifi világom, nagyon sok világ van ami sokkal jobban tetszik, de azért megvoltak a filmek egykét könyv egykét játék stb. Szóval én is vártam az új részt.

Ehhez képest elkezdődik egy rejtsük el a droidban a cucot jelenettel...

Majd bejön a fő gonosz akire rá is tetoválhatnánk, hogy engem a dart veder utánérzés miatt raktak a filmbe.

Az öreg falusi egyből(4perc után) elkezd neki beszélni a családjáról és hogy ki is ö. Ebből az egyszeri mozinéző gyorsan leszűri, hogy most ez vagy Luk gyereke vagy solóeke. Nem kell sokat várni 10 perc múlva elkezd Solo apurol beszélni nagy meglepetésekre ne várjunk.

Valószínűleg ö az ultimate gonosz. Mivel nemcsak maszk van rajta, mint véderen (bár neki semmi szüksége rá csak bevallottan nagy fan) de a maszkra még sötét csukját is húz mint az uralkodó.
Igen maszkra csukját ez a srác aztán tényleg nem spórolt semmin!!!

Pár percig azt is hihetnéd mint a 4-ben dart védernél ö a fő gonosz, aztán kiderül persze nem ,van egy "uralkodó" első vezető vagy itt minek hívják, akivel bár most nem találkozunk, de nem kell várni a 8 ig, hogy hologramon megjelenjen, a film első 20 percében megvan ez is, mint az 5 részben.
Ésss nagy meglepetésre ez is egy torz valaki sötét gúnyában aki gyakorlatilag 1-1 ben Gollam a gyűrűk urából.
Na itt már fogtam a fejem.

Közbe Larf Loren eljátssza a fordított sitett. Ugyanis ül csendben fél, hogy már megint kísérti öt az erő világos oldala.
Mi van?
Majd odamegy nagypapa maszkjához, amit pár évvel a születése előtt égettek el az endoron és némi simi után megnyugszik, hogy ö mégis csak tru gonosz.
Az hogy hogy is szerzi meg a maszkot simán homály fedi és mivel egyedül fetisizálja senki nem is kérdezi meg.

Közbe ugye Luke elvan tűnve.
Mi?????
Elvan tűnve értesíteni nem tudjuk, csak sejtük mért ment el, de ha megtaláljuk mint a frigyládát tuti nem küld el minket az anyukánkba és visszajön velünk.
De mért nem üzenünk neki?
Mért nem jön vissza magától?
Mérnem mondta hova ment?
Mért hagyta szarban az univerzumot?
És mért kell ehhez térkép mértem egy bolygó neve?
Most ha Luke miskolcon lenne akkor külön térképeket kéne rejtegetni meg rakosgatni, hogy hogy kell miskolcra menni?
Könyörgöm ez egy bolygó kell a neve és odamegyünk ahogy gondolom Luke is tette.(esetleg koordináták, de még ha full ismeretlen helyre is távozott akkor is 3 szám nem egy térkép)

Eközben kiderül nem csak Lukot hagyták el hanem az ezeréves sólymot is...
Szerencsére pont Luke lány találja meg és menekül el a lihegő négerrel.
Na ö az a karakter aki minden körülmény között képes hangosan lihegni ezzel valószínűleg valami rekordot is beállítva.

Közbe HS pont megtalálja a Ezeréves sólymot és pont megint tartozik mindenkinek meg üldözi mindenki, mert tábornokból visszavedlet űrcsempésszé.

Aztán megjön Leila hát igen sok munkája volt vele a a spec effekteseknek sminkeseknek botoxosoknak, de szárból nem lehet várat építeni :(

Szerencsére pont úgy vannak soloval mint John Mckalne a nejével a drágán add az életed első 3 részében..... no comment

Közbe előkerül Luke kardja amit az 5 ben hagyott el.
Azért itt még a főhős is érzi ez valahogy sántít, hogy szereztétek meg???
Ez leesett egy gázbolygón a semmibe???
Ö izé hát ez hosszú ezt még nem írták meg, de mindegy a fő hogy itt van.(tényleg ezt mondja csak nem teszi hozzá, hogy még nem írták meg!)
És a sárga joda nem a 40 éves haverjának adja oda aki Luke barátja harcostársa hanem a random lihegő négernek akit vagy 10 perce is ismerhet már!
Mi????????

De ez nem volt rossz döntés a több éves kiképzést igénylő fegyvert már 5 perc múlva használja... mein got...

De szerencsére van új a nap alatt mert építettek egy halál bolygót ami hangsúlyozottan nem halál csillag biztos, hogy nem az mert rá is kérdeznek, mint a halálcsillag, nem ez sokkal nagyobb.
Szerencsére még hologram képük is van a 32 éve felrobbantott hcsröl az összehasonlításhoz, hogy lásd egyszeri mozinéző ez tényleg nem halálcsillag...

Ahogy egyik barátom fogalmazót, aki magyar scifiket és tv műsorokat ír(haktion,tűzvonalban) a 4 rész 77 ben forradalmasított mindent: mozit scifit speciális efekteket és lehetne sorolni. 38 év múlva még mindig ott tartunk, hogy el kell pusztítani a halálcsillag 3.0

Amin természetesen megint van hökamra és a 4 fös kommandónk ami 2 random idegenből meg a nyugdíjas hanbol és a vukijábbol áll tuti megoldja....

Meg is oldják gond nélkül sétafikálnak az ellenség fö? bázisán.

Közben a csaj akit láthatóan az éhezők viadalából igazoltak át(erre még rá is játszik mert kajáért visz cucott a méhbe!) rájön, hogy vele van az erő.
Ez után mester nélkül abszolvál egy 15-20 éves dzsedi képzést.

És ez annyira nem vicc, hogy miután kiszabadul ralph loren még meg is jegyzi, gyorsan kapjuk el mert csak erősebb lesz.
Igen gondolom ha 20 perc múlva elkapjátok még jó ha csak egy óra múlva akkor már komoly gondok lesznek..............................

Közbe epik találkozás egy hídon, mivel ugyan a hallállboygo nagyon más mint a halál csillag, de szerencsére ebben is vannak kilométeres szakadékok vékony korlát nélküli híddal.....

Gondolta volna valaki, hogy apuci pici fia majd nem megy haza vele?
És az egész finálé annyi, hogy a fő gonosz elkezd sírni majd azt mondja mennyünk haza apu!
Nem mivel Harrison Ford az egyetlen megfizetett színész aki még részesedést is kap hát rightig, hogy megöljük nem gondoljátok, hogy ezt a lovét a következő részre is kiperkáljuk neki??????????

Közben a halál csillagot vagyis bolygót a szokott módon felrobbantjuk, jó annyi trükkel, hogy most többször kell rálőni na epic twist.
A kis csaj aki a hogyan legyünk 20-15 percen belül dzsedi mesterek szerzője lesz, lenyomja ren lovagjainak mesterét.
Persze gollam beszól, hogy hozátok vissza ralph lorent ideje befejezni a képzését(hát van mit még képzeni rajta) csak az a baj hogy kimet a fenyőerdőbe!!!
És közben meg már mozog törik a bolygó, így biztos begyűjtik a szőke anakin fekete hajú unokáját, de könyörgöm aki a parancsot kapta még arra se lenne ideje , hogy magát kimenekítse mert rá 30 mp re robban az egész hobelebanc.
De még nem is tudták, hogy hol van kiment az erdőbe egy szökevény után, nem tudta megmondani, hogy a nagy tölgy alatt leszek majd ájultan oda gyertek!

Na innen már nem sokat lehetne erre rátenni, de sikerül.
Megvan a tuti térkép Luke gazdához tudjuk majd napnál kell jobbra fordulni és melyik fehér törpénél balra.
Kit küldünk el érte?
Igen a random lányt, csuvi azért vele megy mert a hajó mégis csak 2 személyes. De már nem megy fel a hegyre vele.
Se egy lázadó vezér se az ikertestvére, senki a csaj aki két napja még a méh telep első számú beszerzője volt na az megy.

Meg is találja kb annyi szerepe van mind Heiden Cristensenek a 6 részben mikkor oda montírozták.
Csak azon csodálkoztunk, hogy fénykardot adja oda neki és nem mondjuk némi aprót mert Luke gazda úgy néz ki mint egy idült alkoholista hobó.
De még a kezéről is lejött a bőr implant ami az 5 óta rajta van most már csak simán robot karja van hát igen nehéz idők :(((

Az, hogy hogy ált át a gyerek mért ment el Luke(azontúl, hogy a gonosz St Lauder biztos megölte a többi kis ifjoncot mint nagyapja) honnan van meg a gázbolygóba zuhant lézerkard, honnan van meg a születéssé előtt évekkel elégetett maszk, mi az első rend(azontúl hogy úr nácik) ki gollam.
Ezekre így nem nagyon vesztegetek időt hogy kitalálják megírják.
Nyilván ezek egy részét majd kitalálják mert muszáj lesz nekik, de ez számomra, hogy nem elmeséljük, hanem így van majd mondunk rá valami, hihetetlen ötlet szegénységről árulkodik.

Egyébként egyszer nézhető a film, még a mozijegyet se sajnáltam rá utólag sem, de az előzmény trilógia bármelyik részéről jobb szájízzel jöttem ki mint erről.
Nyilván nem egy prométeusz ahol nemcsak a jegy árát, de kártérítést is követel az ember az ellopott két óráiért vagy egy traszformesz 4 amihez képest még a 3. hallá csillag is egy mély story, de Star Warshoz képest szerintem gyenge.







38 komment

[24] CeXzer
jan 03., vasárnap 18:41 #38
Válasz ARTURUS (#37) üzenetére
Nem sportos? KATT!
Ezért is mondom, hogy ízlések és pofonok, míg kerestem valami képet, amin jobban látszik, hogy még talán a sportoson is túllép, találtam olyan fórum hozzászólásokat, akik pont a hasa miatt tartják fitnesz motivációnak a csajt. Nem az a homokóra alkat, az tény.

A többivel nem fogok vitatkozni, mivel idézem magam: "Azzal egyetértek, hogy (...) a logikát minden sarkon szájba verte egy péklapáttal"

Egyedül arra tudnék bármit mondani, hogy miért verte el a robotot és miért kellett feloldódnia. Nekem mindkettő ilyen céltudatos társadalom üzenetét hordozta (ha lehet benne logikát keresni egyáltalán), szal olyan volt, mintha mindkét egyed arra készült volna egész életében, hogy beteljesítse a feladatát, így nem a hatékonyság, vagy ilyesmi volt a lényeg, hanem egyfajta vallásos rítus. Az eleje olyan is, mintha egy szerzetes lenne, aki most feláldozza magát az istene oltárán, de a pilóta is, mint akit katonának gyártottak, és egyetlen célt és értelmet ismer az életben, hogy elpusztítsa az emberi fajt. Ezeket a sokfelé előforduló vallási szimbólumok is alátámasztják, de ettől még ez ennyi, a benyomásom abban a két jelenetben, ám mivel a többi dőreség is ott van, nem próbálom azt mondani, hogy tényleg ez volt a cél, simán lehet pont olyan marhaság, mint az általad felsoroltak.

Mindenesetre az Alien filmek sose foglalkoztak az EU-val, sőt még az AVP film se kánon (mivel az az EU-ból született), csak maguk az Alien filmek és most már a Prometheus.

Azt meg ki tudja, milyen az eredeti alien? Mindig alkalmazkodik a gazdatest genetikájához, és igazából a Prometheusból se derült ki, hogy mi is ez. Lehet ez a másik faj (az uncsitesónk) is csak találta valahol, és pont úgy, mint mi megpróbált fegyvert kovácsolni belőle, és úgy sült el náluk is, mint nálunk, ezért haltak halomra
Don't blink. Don't even blink. Blink and you're dead. Don't turn your back. Don't look away. And don't blink. Good luck.
[20] ARTURUS
jan 03., vasárnap 17:24 #37
Válasz CeXzer (#36) üzenetére
Ezt nem sportosnak hivják.
Sportos a béres alexandra ewz egy gnóm egybe derékcsipő egy gollam

Képregényekben én nem láttam elaféntembert, de lehet igazad van én a köynveköl beszélek.
Ahol az alien anya bolygora is utalnak, két könyvben kétféleképp

De a biolugus a legkisebb gondom.
Hosszan lehetne sorolni, pár kedvenc: a robot ami arra van programozva, hogy védje a gazdáját elenged egy ismeretlen virust a hajon. ami lehet, 2 ora mula mindenkit megöl beleértve az öröké élni akkror gazdáját is. Nyilván nem tud bemeni a laborba és egy fehér egérnek vag egy emberi sejthalmaznak beadni.
Vagy a polip ami nem élhet lézerrel felvégni amivel kivágták a nöböl, ellenben a levegeön 1 óra alatt meghízik úgy 120-150 kilóra.
Meg a viros ami a pasibol biozombit csinál, de akit emgdug abbol nem biozombi lesz hanem kikel belöl egy polip.
Mért nem lett abbol is biozombi, vagy mért enm kell ki a polip már a palibol???
Egyátalán miszokség a polipra ami egy arctámado, mért nem egyböl a pre alien jött ki?
Az alient mért csak a földiek tuják kiolvasztani?
miután kiolvad mértnem kérdez semmit mért nem értesíti a bolygolyát mérnem hívja fel öket éltek még él e még a parancs és mért enm érdekli, hogy mi van azzal ami elöl elmenekült vagy egyátalán menyit aludt?
Nem nem szol semmit nem hiv senkit letépi a robot fejét aztán azzal ver szét mindenkit ez tényleg egy szuper inteligens faj pilotája.
Mért kell a csávonak az eljén feloldodni mért enm elég simán pár csepp vér? A mai teknikával is pont ugynazt lehet elérni egy féliter vérel mint az egész emberel, gondolom náluk meg pláne.
hogy tanul meg a robot holt nyelvekből beszélni? Latinul se tudjuk, hogy ejteték a szavakat mert holt nyelv nem beszélik a robot az ogermánbol rájön amibe kb századannyi írásos leellett van mint a latinbol?
És még hosszan elhetne sorolni, a biologust amit te is mondtál, hogy elöször mindentől fél aztán nyakába tekeri a kígyót is, majd a térképsz geologus aki eltéved a halyo elöll nem tudunk oldarra 10 métert futni inkább elöre 100 és jéé a végén elütt minket...

Teszem hozzá egy alien filmnek nem feladata, hogy megmagyaráza kitalálja ki teremtette az embert.
Az avpben is sokk hibba mellett a legboszantobb volt, hogy na a piramisok épitését a predatooktol tanultuk.
Leszálni arrol, hogy az emberiséget összemosni pradatorral, aliennel ezek scifi horrorok nem zsoldos péter meg asimovi gondolkodo scifik.
Az alien pedig azért alien mert idegen sötét az embertől nagyon távoli, nem az ember teremtőjének egyik másik teremtménye agyrém kvázi itt az unokatesónk.
Dum spiro spero!
[24] CeXzer
jan 02., szombat 9:45 #36
Válasz ARTURUS (#35) üzenetére
Igaza van Invinek ebben az ízlés kérdésben, Noomi Rapace kérdésben neked nem jön be a sportos testalkat, másnak meg igen, ez kb ennyi. Nekem tetszett.

Az EU meg hmmm, komolyan azt gondolod, hogy a képregényekben szereplő elefántember jobb lett volna? Én nagyon nem. Sőt, asszem sírva röhögött volna mindenki a mozikban, ha úgy néznek ki az idegenek, ahogy a képregényekben
Ezeket az EU-kat én nem bánom, ha elválasztjuk a hivatalos univerzumból, legyenek ezek ilyen what if dolgok, mert mind a Star Wars-é, mind az Aliené igen hullámzó minőségű. Ha csinálnak is hivatalos EU-t, az akkor legyen hivatalos, és keményen kézben tartott, ami sehol, semmiképp nem ütközhet a filmek világával, és ahhoz nem tehet olyat hozzá, ami befolyással lehet rájuk, csak a lyukakat töltse ki, amelyeket nem lehet a filmeken belül. Ráadásul már az Alien 3 átírta az EU-t...

Azzal egyetértek, hogy iszonyat kaotikus lett, és a logikát minden sarkon szájba verte egy péklapáttal, de bízom benne, hogy még vissza lehet ezt fordítani, mert azért a kérdéseket, amiket felvetett igazából össze lehetne rakni egy kerek egészbe, ha nem is egyszerűen. Persze az olyanokkal, mint a saját árnyékától 1 óra alatt 40x szívrohamot kapó biológus hirtelen egy határozottan veszélyes kígyóra hasonlító idegen lényt kezd el simogatni, már nincs mit kezdeni Csak az a szomorú, hogy közben azért készült egy Exodus, és az alapján nehéz már sokat várni Scott bácsitól
Don't blink. Don't even blink. Blink and you're dead. Don't turn your back. Don't look away. And don't blink. Good luck.
[20] ARTURUS
dec 31., csütörtök 23:31 #35
Válasz Invi (#34) üzenetére
A prometeusz mindenhogy szar.
Már a naomi rapast alig ruha nélkül mutogatni emberiség ellenes büntett.
Közbe meggyaláza a fizika és a logika összes törvényét, a válaszokat az ember már nem is várja olyan az egész mint egy elbaszott Kispál szám, a szerző se tudja mit is akkart ezzel...

Meg a prometuszba az a baj, hogy meggyaláz mindent ami alien, annak is van egy expanded univerzuma regényekkel képregényekkel, ezeket ugyahogy van megbasza ráadásul még igénytelen módon is és ami 78 ban egy ürhorronak indult a szerzök azt hiszik hirtelen a popcor horrorbol átkel menni Zsoldos Péterbe...
Dum spiro spero!
[61] Invi
dec 31., csütörtök 20:55 #34
Válasz ARTURUS (#33) üzenetére
En balga modon azt hittem, hogy nem kell hogy mindenkinek ugyanaz tetszen. Ugy latszik tevedtem. Szvsz ti ezektol a folytatasoktol, elozmenyektol tul sokat vartok. Gondolom a prometheustol is valaszokat vartatok, de azokat nem ad, csak egy univerzumban jatszodik a ket film. A SWnal is ez a helyzet.
[20] ARTURUS
dec 31., csütörtök 15:29 #33
Válasz Invi (#32) üzenetére
Akartam rá érdemben írni, de az utolsó mondatodnál rájöttem ez felesleges
Dum spiro spero!
[61] Invi
dec 31., csütörtök 10:17 #32
Válasz CeXzer (#9) üzenetére
Ha megnezi az interstellart, akkor a fenti kritika alapjan ledobja majd az ekszijat, mert abban meg sokkal tobb dolog nincs megmagyarazva. Itt felve jegyzem meg, hogy a SW IVben is kesz helyzetet kapunk barmifele magyarazat nelkul.

Illetve nekem a Promethrus is tetszett, nagyon.
[24] CeXzer
dec 30., szerda 10:37 #31
Válasz Necroman Mk2 (#29) üzenetére
Igen, nálunk is két fajta ember volt, az egyik, aki előtte megértette, miről szól a karakter, és pontosan ilyen arcot várt a sisak alatt (vagy velem ellentétben nem tartotta magát távol az előzetes információktól, ezért tudta, ki játssza), és azok, akik teljesen félreértették addig, és ezért meglepődtek. Az utóbbiak tényleg nevettek.
Don't blink. Don't even blink. Blink and you're dead. Don't turn your back. Don't look away. And don't blink. Good luck.
[20] ARTURUS
dec 30., szerda 9:59 #30
Válasz Necroman Mk2 (#29) üzenetére
Havas john
Dum spiro spero!
dec 29., kedd 22:40 #29
Válasz Dude (#28) üzenetére
Ahol én néztem, ott a fél terem akkor röhögött először hangosan (oké, másodszor, az egyébként jól elsütött "Jó lesz a roncs is!" poén után), amikor Kylo Ren levette az álarcát, s kivillant alóla Adam Driver feje. Valahogy attól a ponttól kezdve senki se tudta komolyan venni a karaktert...
"Élő gondolkodó lény vagyok, aki az információ tengeréből született!"
[50] Dude
dec 29., kedd 15:02 #28
Válasz ARTURUS (#27) üzenetére
Ott inkább a két rohamosztagoson derült a nép. Gondolom a ti vetítéseteken is.
Gamer for Life (X Live,Nintendo ID, boardgamegeek: DudeHUN, PSN: DudeHUN2364) Bah-weep-Graaaaagnah wheep ni ni bong
[20] ARTURUS
dec 29., kedd 13:24 #27
Válasz Dude (#26) üzenetére
Most ha azon röhögtek akkor kilo fénykardal felvágom a vezérlőt mint emos tini a szobáját kb meghalhattak a röhögéstől.
Dum spiro spero!
[50] Dude
dec 29., kedd 9:48 #26
Válasz Necroman Mk2 (#25) üzenetére
Nem a CG-re gondoltam a ciki részek alatt. Én is moziban néztem őket anno. De már akkor is inkább csak az elment kategóriába estek bele. Vader üvöltős jelenetén emlékszem mennyire röhögött a fél mozi például, ahogy lelép arról az izéről.
Gamer for Life (X Live,Nintendo ID, boardgamegeek: DudeHUN, PSN: DudeHUN2364) Bah-weep-Graaaaagnah wheep ni ni bong
dec 28., hétfő 22:49 #25
Válasz Dude (#10) üzenetére
Én jó pár éve láttam utoljára azokat a filmeket, de anno mindegyiket a moziban is. És lehet, hogy nem öregedtek a legjobban a CG miatt (ezért is adják ki őket pár éves időközönként felújítva), viszont egyrészt én az eredeti hármasban is maketteket látok valódi űrhajók helyett, másfelől jobban kijött bennük az, hogy a film alatt a messzi-messzi galaxis sorsát eldöntő eseményeknek lehetünk tanúi.
Utóbbi megvan persze a 7. részben is, viszont az egyes szereplők egyéni motivációinak kihangsúlyozásának és vívódásainak ábrázolásának az előtérbe helyezése miatt ez mintha a háttérbe szorult volna. Amit lehet sokan hiányoltak korábbról, de nálam emiatt nem is lett Csillagok háborúja az új Csillagok háborúja.
"Élő gondolkodó lény vagyok, aki az információ tengeréből született!"
[24] CeXzer
dec 28., hétfő 18:38 #24
Válasz Fórumozó (#23) üzenetére
Bizony, mivel vader sith lord volt, ő meg kezdő tanítvány, ránézésre ha ló nincs, jó a szamár is alapon, ráadásul az első rend sem a birodalom, de átrágtuk már ezt sokszor. Az aftermath elején is ott a mondat, akik a birodalom romjait védik, nem a birodalom krémje, hanem azok, akik még sokszor az akadémiát se fejezték be, és kegyvesztett tisztek vezetik őket, akiket nem tartottak arra alkalmasnak, hogy bármi fontosat rájuk bízzanak. Az elit meghalt a halálcsillagnál, vagy a frontvonalban. (Nem hiszem, hogy ez nagyon spoiler, az első 5 oldalból kiderül). A filmből is ez jön le, minden percben, erre épült az első rend, és ilyen is. Még ha Plagueis is netán Snoke, nem valószínű, hogy olyan lenne a helyzet, hogy válogathat a jelöltekből, ugyanakkor politikailag nagyon jó választás Ben, még ha gyengébb képességű is, és azt hiszem a filmben be is váltja Snoke fő elvárását. Na, mindegy, nekem az egész film egy kerek egész, amiben szinte minden fogaskerék ugyanabban a gépezetben forog (néhány apróbb bibit kivéve). Sok ember pedig eleve máshogy tekint erre a karakterre és az első rendre is, mint én, és nekik nem is állnak össze a darabok. nem baj, én élveztem, és élvezem a köré rittyentett új EU-t is, főleg, ha tartja a Disney az ígéretét, és nem hagyja szétesni.
Don't blink. Don't even blink. Blink and you're dead. Don't turn your back. Don't look away. And don't blink. Good luck.
[48] Fórumozó
dec 28., hétfő 18:21 #23
Válasz CeXzer (#22) üzenetére
Ilyen dühkitöréses, identitászavaros kisfiúkat csak normálisan kellett volna nevelni. Egy percig nem tudtam komolyan venni a filmben, nagyon messze van Vadertől, aki megjelent, és megfagyott a levegő.
MEDIOCRE
[24] CeXzer
dec 28., hétfő 18:17 #22
Válasz Fórumozó (#19) üzenetére
Így van, erről szól a karakter. Annyi hozzátenni valóm van csak, hogy kivéve, ha fénykardja van, és force sensitive, ráadásul a suliigazgató is támogatja a többiek levagdosásában. Akkor nem. És Kylo jelenleg pont ez, ennek is szánták.
Don't blink. Don't even blink. Blink and you're dead. Don't turn your back. Don't look away. And don't blink. Good luck.
[20] ARTURUS
dec 28., hétfő 18:09 #21
Név nélkül az író ismerősöm

Véleményem szerint Abrams csinált egy fanfiction filmet. Nem lenne ezzel semmi baj, ha ez egy spinoff lenne, hivatalos folytatásnak viszont kurva gyenge. Ami igazán elszomorít, hogy amikor egy rakás vén zsidónak nincs értékelhető, kreatív ötlete a gonosz ábrázolásánál mindig a Harmadik Birodalomhoz és sz SS-hez nyúlnak vissza. Az SW7 Új Rendje egy kibaszott náci Harry Potter az űrben, az egész film meg úgy ahogy van erőtlen, a drámát (Luke kudarca, Solo és Leila gyermekének átállása) nem megmutatják, hanem elmesélik, ami alsó hangon a legnagyobb hiba a forgatókönyvírásnál. Mivel a kreativitás teljes hiányát látom, már előre félek az SW8-tól, melyben Luke (Yoda rulez) jedivé képzi a csajt, aki aztán az SW9-ben megküzd Voldemorttal smile hangulatjel Kylo Ren kb. olyan fajsúlytalan antagonista, mintha egyenesen a Micimackóból lépett volna elénk, az hogy a feka csávó meg a csaj (aki egyébként a film egyetlen üdítő színfoltja) szinte minden előképzettség nélkül megküzd vele fénykarddal (a csaj gyakorlatilag le is győzi) a Star Wars univerzum legnagyobb vicce és abszolút annulálja azt amit eddig a jedi kiképzésről tudtunk vagy tudni véltünk - arra ugyanis a jelek szerint nincs szükség
Dum spiro spero!
[20] ARTURUS
dec 28., hétfő 18:08 #20
Válasz Fórumozó (#19) üzenetére
Én nem mondom rá hogy emos, de mikkor hisztizve szétvagdossa a lézrkardjával az egyik vezérlőtermet, hát minimum bipoláris a fiu
Dum spiro spero!
[48] Fórumozó
dec 28., hétfő 17:49 #19
Ez a Kylo Ren szerintem maximum az általános iskola nyolcadikig lehetne kemény fiú. Az ilyen srácokat gimiben azért már tisztességesen elpicsázzák...
MEDIOCRE
[23] deku82
dec 28., hétfő 17:48 #18
"A film elején egy hatalmas birodalmi űrhajó felbukkanása miatt egy bátor lázadó elrejt egy csipogó kis doridban valami titkos információt, és szélnek ereszti őt egy sivatagbolygón, mielőtt a gonosz birodalmiak fogságába kerülne. Azon a bolygón, ahol épp egy árván maradt, álmodozó tini tengeti mindennapjait, abban reménykedve, hogy az unalmas napi meló helyett egyszer ő is igazi pilóta lehet. A nagy kaland nem is várat magára sokáig: miután hozzá kerül a titkos küldetésről csipogó droid, egy rozzant teherűrhajóval kell elmenekülnie a sivatagbolygóról a birodalmiak elől.

Ezután a kalandvágyó tini egy ősz öregemberrel, egy vagány exbirodalmi katonával és egy nyílpuskás óriásmajommal tényleg belekeveredik élete legnagyobb kalandjába. Kap egy fénykardot, mindenféle rosszarcú űrjárókat lát egy zsúfolt kantinban, aztán belecsöppen a lázadók legvakmerőbb katonai akciójába: neki és a barátainak kell elpusztítania a birodalmiak új, bolygópusztító szuperfegyverét. Aminek a folyosóin bolyongva sajnos a szeme láttára öli meg a bálványozott, ősz öregembert a piros fénykardos, maszkos gonosz, de végül az X-szárnyú vadászok elpusztítják az ördögi fémbolygót. Nagy az öröm, fellélegezhet a hercegnő és az aranyszínű protokolldroid is, akik végig a lázadók bázisán szurkoltak a monitorok mögött a sikerért." - Szűcs Gyula
Nomen est omen.
[20] ARTURUS
dec 28., hétfő 17:29 #17
Válasz deku82 (#15) üzenetére
Thx
Dum spiro spero!
[23] deku82
dec 28., hétfő 17:28 #16
Válasz Dude (#3) üzenetére
Ha megtennéd, szólj, mert többet kéne nevetnem.
Nomen est omen.
[23] deku82
dec 28., hétfő 17:28 #15
Ez egy szuper írás, jól szórakoztam rajta.
Nomen est omen.
[10] Cpt.Tenkes
dec 28., hétfő 11:23 #14
Sajnos így van. Sokan 30 éve várták, hogy folytatódjon a történet és ezt kapták...
HELLO NEO
[50] Dude
dec 27., vasárnap 17:04 #13
Válasz ARTURUS (#11) üzenetére
Ren egy kis pöcs, aki olyan akar lenni, mint a sith lovag nagyapja. Félelmetes, erős és kétségektől mentes. Más kérdés, hogy Vader sem volt kétségektől mentes, miután felfedezte Luke létezését. De Ren csak egy kis köcsög, aki most fog sith lovaggá válni. Részemről egy tökéletesen gyűlölhető karakter. Nincs benne semmi amiért szeretni lehetne. Alig várom, hogy valaki felszeletelje.
Gamer for Life (X Live,Nintendo ID, boardgamegeek: DudeHUN, PSN: DudeHUN2364) Bah-weep-Graaaaagnah wheep ni ni bong
[24] CeXzer
dec 27., vasárnap 16:49 #12
Válasz ARTURUS (#11) üzenetére
Ettől függetlenül ez egy olyan elem, ami definiálja az univerzumot. Olyan, mintha kifogásolnám, hogy Tie vadászok vannak benne, pedig voltak azok már az előző részben is. Vader sisakja is a birodalmi szimbolika része, ahogy a rohamosztagos sisak és Kylo sisakja is, a csuklyák is, ráadásul volt az Vadernek is, csak vödörből vágta
Don't blink. Don't even blink. Blink and you're dead. Don't turn your back. Don't look away. And don't blink. Good luck.
[20] ARTURUS
dec 27., vasárnap 16:21 #11
Válasz Dude (#10) üzenetére
Én végignéztem a 7 elött a 4-6.
Most nekiállok majd az 1-3 nak
Tudom, hogy mindenki szidja az 1-3 föleg az egyet, de pl nekem dart maulnál még nem volt jobb fögönosz.
Qingont nagyon szeretem és jó obivant nézni ahogy dzsedi mesteré érik.
Nyilván tele van hibával, de nekem hangsúlyozom nekem, többet nyújtott a dzsedi nagytemplommal a feltörekvő palpatinnal vinduval jodával akció közben mint az új rész.

CeXzer véder ha joltudom meghal ha nem viseli a sisakot.
Kylo meg oké katonákat vezet, de láttunk pár parancsnokot, nem is egyet ebben a részben is meg a 4-6 is akiken baromira nem volt sisak.
Dum spiro spero!
[50] Dude
dec 27., vasárnap 15:23 #10
Válasz Necroman Mk2 (#6) üzenetére
Arra inkább nem is írtam semmit. Az előzmény trilógia nem Star Wars-ként is egy közepes alkotás. Az epizód három még ér is valamit. De a többi katasztrófa. Azért annyira szerintem ne menjünk le, hogy azokat ehhez a filmhez hasonlítjuk. Kb. minden elemében jobb a Force Awakens, mint bármelyik rész az Ep1-3-ig. Nem tudom mikor néztétek meg őket. Én kb. 3 hete asszonnyal. Komolyan mondom cikinek éreztem legtöbbször őket.
Gamer for Life (X Live,Nintendo ID, boardgamegeek: DudeHUN, PSN: DudeHUN2364) Bah-weep-Graaaaagnah wheep ni ni bong
[24] CeXzer
dec 27., vasárnap 15:04 #9
Válasz ARTURUS (#8) üzenetére
Arra célzok, hogy a Star Wars az természetes, hogy az erre a világra jellemző elemekkel van tele. Ha nem így lenne, nem lehetne Star Warsnak hívni, és akkor a te kritikád is sokkal keményebb lett volna. nem véletlenül volt Darth Vadernek sem sisakja, nem csak a mögötte lévő fizimiska miatt, és Kylonak sem csak azért van, hogy lerója tiszteletét a nagypapa előtt (azért is), hanem olyan katonákat vezet, akiknek sisakjuk van. Egyenruha.
Nekem egyébként tetszettek, ha nem láttad őket, mindenképp nézd meg. Az Interstellarban mondjuk van hülyeség bőven, szal ha ilyen kritikusan nézed, lehet nem lesz jó, az edge of tomorrow meg alapból nem az a komoly műalkotás, de ilyen vasárnap délutáni mozinak mindkettő jó.
Don't blink. Don't even blink. Blink and you're dead. Don't turn your back. Don't look away. And don't blink. Good luck.
[20] ARTURUS
dec 27., vasárnap 14:47 #8
Válasz CeXzer (#5) üzenetére
Rájuknézek egyébként jók?
mert ugye vminek a hányátol még nem vmi jó
Dum spiro spero!
dec 27., vasárnap 14:39 #7
Válasz keviny (#2) üzenetére
Nekem inkább Óz ugrott be róla.
"Élő gondolkodó lény vagyok, aki az információ tengeréből született!"
dec 27., vasárnap 14:38 #6
Cinikus írás, de hasonló gondolatok cikáztak bennem is. Az egyik utolsó gondolattal "az előzmény trilógia bármelyik részéről jobb szájízzel jöttem ki mint erről" maximálisan egyetértek.
"Élő gondolkodó lény vagyok, aki az információ tengeréből született!"
[24] CeXzer
dec 27., vasárnap 13:31 #5
Válasz ARTURUS (#4) üzenetére
Ajánlom figyelmedbe az Interstellart, abban nincs egyik se, vagy a Edge of Tomorrow se volt rossz, abban sincs
Don't blink. Don't even blink. Blink and you're dead. Don't turn your back. Don't look away. And don't blink. Good luck.
[20] ARTURUS
dec 27., vasárnap 13:20 #4
Válasz Dude (#3) üzenetére
Persze, hogy tudnál, mert ez ahogy sokan megmondták ez eredeti 3 rész összevágva és főleg az 4
csak, hogy míg elsőre a hallácsilag vagy az uralkodó vagy a maszkos alak menő dolog addig 2-3 szóra már sajnos közel sem annyira.
Dum spiro spero!
[50] Dude
dec 27., vasárnap 12:23 #3
Ilyet bármelyik filmhez tudnék firkantani. Az eredeti trilógiához is simán.
Gamer for Life (X Live,Nintendo ID, boardgamegeek: DudeHUN, PSN: DudeHUN2364) Bah-weep-Graaaaagnah wheep ni ni bong
dec 27., vasárnap 11:31 #2
Snoke-ot látva nekem is ez ugrott be: egy nagyra nőtt kedvesz kis Szméagol.
let the sun never blind your eyes
[24] CeXzer
dec 26., szombat 15:30 #1
Tetszett ez a gollum a gyűrűk úrából, de be kell valljam, engem jobban zavart, hogy Han meg egy az egyben Indy
Don't blink. Don't even blink. Blink and you're dead. Don't turn your back. Don't look away. And don't blink. Good luck.
ARTURUS
Dum spiro spero!
Ezeken a platformokon játszom
Playstation2
Playstation3
GameCube
Wii
Playstation Portable
Nintendo DS
PC
Playstation4
Nintendo Wii U
Nintendo 3DS
Playstation Vita
Kedvenc játék-műfajaim
Verekedős, Online RPG, Retro, Szerepjáték, Stratégia, Taktikai
Hobbijaim, szabadidőmben ezt teszem
Játék otthon, Játék mindenhol, Játék interneten, Társasjáték, Játék zsebkonzolon, Szerepjáték, Könyvek, Írás, Mozi , Anime, Étterem, Paintball, Barátok, Nyilvános megszégyenülés, Letöltés, Esőben sétálás, Küzdősportok, Body buiding
Barátok, ismerősök
renz
(offline)
Ch4Bi HUN
(offline)
blumen
(offline)
HUN Gabcsika
(offline)
METHOS
(offline)
Shark
(offline)
Naxalite
(offline)
Guardian Hero
(offline)
zoli1026
(offline)
Hellfrost
(offline)
rob
(offline)
deadeb
(offline)
Triple T
(offline)
Fatman
(offline)
RolEnD_
(offline)
axl
(offline)
BW
(offline)
Patrick Bateman
(offline)
stevefarcry
(offline)
rolmanus
(offline)
unknown soldier
(offline)
multishoot
(offline)
Spurs_Fan
(offline)
barnoca
(offline)
arsenal
(offline)
Asher
(offline)
ultratti
(offline)
Tomy13th
(offline)
reeedman
(offline)
sepsta75
(offline)
csavar
(offline)
Ray
(offline)
he7edik.
(offline)
Cobbler
(offline)
Bali222
(offline)
Csaby83
(offline)
rozsomak96
(offline)
Viper
(offline)
CJ
(offline)
vizmi
(offline)
Gladkathie
(offline)
Sakamoto Riku
(offline)
SolidMetal
(offline)
remedy
(offline)
Mik
(offline)
Szemy666
(offline)
Doom
(offline)
river
(offline)
sonyplaystation3
(offline)
viko84
(offline)
Homo Ludens
(offline)
Sunny0402
(offline)
Brandon
(offline)
herooftime
(offline)
Sunfi3lds
(offline)
mckayals
(offline)
mechapawky
(offline)
PsyZed
(offline)
Fazon
(offline)
pókmalac
(offline)