Tair2015.12.19. 19:12

A Csend völgyéből vissza.

Ismét sokadik alkalommal térek vissza hosszú idő után. Rengeteg ötlettel, érzéssel, és félelemmel, hogy nem e fogom ismét félredobni a blogom. De itt vagyok és simét neki leselkedek újult erővel, lelkesedéssel.

Nincs kifogás, ismét kiégtem. Sem ötletem, sem kedvem nem volt írni hiába ígértem legalább havi egy irományt. Bár ötlet volt, nem történt semmi. Mostani bejegyzésem arról fog szólni nagy vonalakban, hogy mi történt velem a 2014-es Márciusi utolsó bejegyzésem óta, és picit talán épp az előttről is, amiről nem beszéltem, ha pedig igen, akkor annak mi lett a következménye.

Munkakeresés és életszag töltötte be az időm. Két teljes évet szenvedtem végig a fotelemben a számítógép előtt. Lehet, hogy jól hangzik a semmit tevés, de nem volt az. Napi több órás munkakeresés, aztán játszani is valamit, és a következő blogbejegyzésem megírni, és valamiféle szociális életet fenntartani valamiféle harmónia szerű állapotban. Nem volt egyszerű. Gulandro barátom nem értem, hogy volt erre képes sok más nehézség mellett is.

Hosszú keresés volt ám ez. Mármint a munkakeresés. Sok lehetséges munkahely, cég, és lehetőség volt. Rengetegre be is küldtem, de kevéstől jött vissza válasz. Még kevesebbtől jött vissza értékelhető válasz. Mint azt említettem is egy régebbi írásomban próbálkoztam Debrecentől messze is. Nem működött a nyugodtabb Veszprémi masinéria a Debreceni fejemnek. Túl sok minden kötött ide. Barátok, család, ismeretség, emlékek. Emellett az ablak mellett elhaladó autók, és hétvége felé közeledve velem egykorúak és fiatalabbak esti bulizásaik zajának hiányára ébredtem fel. Kezdett hiányozni.

Visszatérve szülővárosomba sok mindennel próbálkoztam. Munkakeresési tanácsadások, akár könnyű és nehéz fizikai munkák bevállalása(többnyire próba munkák, melyekre nem vettek fel), teljes szemléletváltás. Sok minden változott, majd végül egyre kevesebbet játszottam, míg végül a blog írást addig-addig halasztottam, hogy sem kedvem, sem hangulatom nem volt hozzá tenni semmit. Jobbnak láttam ezért a megszüntetését ideiglenesen, melyről bunkó módon nem írtam, csak félredobtam, hogy „majd egyszer írok”.

Azóta sok minden történt. Többek közt, végre lett munkám, ismét elkezdtem játszani (bár nem annyira masszívan, mint régen), picit komolyodtam felfogásban. Jóformán havi szinten szerveztem Elektromos Cigaretta találkozókat/összejöveteleket Debrecenben kisebb nagyobb sikerekkel.

Közben is játszottam, de többnyire vagy nosztalgiáztam, vagy mmo-kkal , vagy Indie játékokkal murdáltam az időm. Mmo-knál inkább teszteltem, és a Dota2 illetve Warthunder volt az, amivel többet játszottam általánosságokban. Warthunderben is egy nevesebb klán, az MdV HC magjának voltam tagja, illetve Teamspeak szerverük karbantartója, adminja. Ezt a posztot mai napig magaménak tudhatom, de már nem vagyok aktív játékosa a klánnak. Diablo3-al játszottam nagyon sokat, majd áttértem más és más játékokra, de végül vissza tértem a Diablo-hoz. Elkezdtem World of Warcraftozni eredetin, márcsak a története miatt is, de teljesen kifüggvén az eddigi tartalmakat, attól is elvonultam(amíg nem lesz új kiegészítő).

Most elkezdtem új számítógép konfigurációt építeni, hogy az újabb játékokat is tudjam játszani, kipróbálni, emellett rengeteget sorozatozok manapság.

Az, hogy mi a tervem a jövőre nézve? Szeretném feléleszteni a blogom. Írosgatni. Kötetlenül. Sem hossz sem időpont korláttal. Már kétszer belebuktam ezekbe a magam által állított korlátokba.

Az, hogy miről fogok írni? Erősen kérdéses. Ami épp eszembe jut. Filmek, sorozatok, játékok, könyvek, átélt események, ideológia/filozófia, meglátások bizonyos témákban, körül belül minden ami eszembe juthat és talán érdekelhet is valakit.

Hogy mikor fogok írni? Amikor van ötletem. Nem kötöm többé magam időponthoz. Nem akarok ismét cserbenhagyni senkit. Nem mintha sokan látogatták volna a blogom, de azokat akik olvasták azokat itthagytam. Ilyet nem akarok többé. Eddig munkára vágytam, hogy ne üljek folyamatosan a számítógép előtt, és ismét tudjak vágyni a játékokra. Ez már adott, és már akarok is játszani mert meg jött a kedv, de nem teljesen úgy mint rég, de nincs is annyi időm.

Kérdésekre válaszolok e kommentekben és olvasom e őket, illetve meglátásokra is reagálok mint rég. Közeli terveim, hogy normális képfeltöltő oldalt találjak, ahonnan talán végre nem törlik a képeim, és pótolom az elveszett képeket, majd elkezdem írni az első bejegyzésem hosszú idő után ismét.

Addig is legyetek türelemmel barátaim, folytatás következik...

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

7 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==