kedvenc filmjeim 50-1

50. A fekete hattyú (Black Swan, 2010)

Nem láttam a Pi-t meg a Pankrátort Aronofsky-tól, szóval simán lehet, hogy változna a felállás, de jelenleg A fekete hattyú a kedvenc filmem a rendezőtől. Nyilván nem szükségszerűen a világ 50-edik legjobb filmje, de nekem amikor pár éve láttam még egészen új volt ez a trippy hangvétel, soha az életben nem fogom elfelejteni.

49. Ragyogás (The Shining, 1980)

Teljesen hülye vagyok a horror műfajhoz, ezért is lepett meg, hogy mennyire meg tudott fogni a Ragyogás. Van egy különösen bizarr klausztrofób atmoszférája, ami bemászik a néző bőre alá, és nem is nagyon hagyja nyugodni. A sztori is egészen kísérteties, Nicholson játéka meg aztán pláne. És őszintén ha csak szigorúan a rendezést nézzük, ez a kedvenc amihez Kubricknak köze volt.

48. Halott ember (Dead Man, 1995)

Jim Jarmusch is szinte teljesen kimaradt az életemből eddig, egy-egy filmjét kaptam csak el, pedig a Halott ember nagyon-nagyon bejött. Marha jók a karakterek, vicces, még Johnny Deppet is el tudtam viselni, és olyan elképesztően gyönyörűen van fényképezve, hogy a szívnek meg kell szakadnia (talán mégsem). Ja és a sztorinak is van egy pár rétege, amin lehet csámcsogni.

47. Whiplash (Whiplash, 2014)

Kevés olyan film van, ami első megnézésre teljesen letaglóz, a Whiplash ilyen volt. Tökéletes? Dehogy, vannak megkérdőjelezhető történések, a barátnős szál meg olyan felejthető, hogy gondolom nem is tudjátok miről irkálok itt. Túlértékelt? Nem tudom, lehet, el tudom fogadni, hogy egy olyan darab a Whiplash, ahol JK Simmons performanssza magasan felülmúlja magát a filmet, de a jazz megkedveltetése az átlag moziba járókkal, a gyönyörű képek meg a mondanivaló egy olyan elegyet alkot, amihez vissza-vissza kell térnem pár havonta.

46. Viharsziget (Shutter Island, 2010)

Számomra a legalulértékeltebb dolog, amit Scorsese az utóbbi időben csinált, van egy remek thriller/neo-noir forgatókönyve, teli van szuper színészekkel, rendesen rá tudja hozni a nézőre a frászt és egyike a kevés filmeknek, amik be tudták bizonyítani, hogy hülye, felületes filmnéző vagyok. Valójában azt gondolom, hogy a Shutter Island csak második-harmadik megtekintésre csúcsosodik ki, miután már ismertjük a csavart, fantasztikus kis film.

45. Fogságban (Prisoners, 2013)

Denis Villeneuve az egyik kedvenc rendezőm az utóbbi évekből, a Felperzselt föld is rohadt jó, az Enemy-t is kedveltem (bár fogalmam sincs még utánaolvasás után sem, hogy mi a francról akar ez szólni), a Sicario már volt a listán korábban, a kedvencem pedig egyértelműen a Fogságban. Gyllenhaal újabban az egyik kedvenc színészem, kellően ijesztő a történet egy ilyen Hetedik nyomdokaiban mozgó thriller-krimihez, nem a világ legjobb filmje vagy mit tudom én, de kegyetlenül szórakoztató még sokadszorra is, nekem ennél több sokszor nem kell.

44. Én, Earl és a csaj aki meg fog halni (Me and Earl and the Dying Girl, 2015)

Egyike azoknak a filmeknek, amit sokak valószínűleg nem tudnak, vagy nem akarnak értékelni, alapvetően egy young adult darab, akinek ezektől herótja van, az nyilvánvalóan vagy meg sem nézi, vagy ha igen, akkor utálni fogja. De aki hozzám hasonlóan kedveli és látta a zsáner darabjainak a jelentős többségét, az valószínűleg egyet ért velem abban, hogy a Me and Earlnél a maga kategóriájában nem nagyon készült jobb darab. Igen, a végére kicsit elfárad, de irtózatosan vicces, a filmes utalások a klasszik foreign cinema darabjaira marha kreatívak, imádom ezt a mozit.

43. Tökéletlen idők (Dazed and Confused, 1993)

Egyike Linklater azon filmjeinek, amiről alig hallok, pedig a legjobb, amit a rendezőtől valaha láttam. Fantasztikusan idézi meg a '70-es évek amerikai középsulis hangulatát (legalábbis gondolom, szüleim se nagyon csináltak még akkor semmit, nem hogy én), Matthew McConaughey ikonikus alakítása (a "that's what I love about these high school chicks" monológ felejthetetlen, és halálig idézhető), kegyetlenül vicces, aranyosan butácska, szórakoztató, kihagyhatatlan coming-to-age bulifilm. Ja és a Rocksulit is marhára imádom a mai napig, annak is itt a helye, legalább egy megemlítés szinten.

42. Keserű méz (Bitter Moon, 1992)

Ó igen, valószínűleg a legjobb, amit Polanski valaha is csinált. Talán nem az, amit elsőre leemelne az ember a DVD-s polcról (Hugh Grant legalább is biztosan nem segít a dolgon), de van egy nagyon-nagyon érdekes sztorija a mindennapi emberi kapcsolatokat párhuzamba hozva a BDSM-mel, szuperek az alakítások, különösen Emmanuelle Seigneré, eléggé depresszív, nem az a film, amit két hetente megnézne az ember, de ez az érdemeiből mit sem von le.

41. Ponyvaregény (Pulp Fiction, 1994)

A toplisták kötelező kelléke, nem kell ahhoz Tarantino rajongónak lennie az embernek, hogy imádja a Ponyvaregényt. Fantasztikusan van megírva, kegyetlen jó a soundtrack, teli van felejthetetlen jelenetekkel, mindenki örök kedvence, nem igen van ezen mit túlmagyarázni. Hogy azért kicsit kukacoskodjak is, a Butchos részek annyira nem jönnek be mostanában valamiért, nem nézem már újra olyan szívesen, mint évekkel ezelőtt.

40. A John Malkovich menet (Being John Malkovich, 1999)

A kliprendezőből egész estés filmek kreátorává avanzsált Spike Jonze eddig gyakorlatilag bármihez nyúlt, nem tudott vele mellémenni. Az összes közül viszont nekem mégis magasan A John Malkovich menet jön be a legjobban, talán a legjobb pszichoanalízises, az egyik legviccesebb és az egyik legkreatívabb film, amit valaha láttam. Malkovich Malkovich? Malkovich. Felejthetetlen. Plusz valamiért a világa a Brazilra emlékeztet mindig.

39. Hetedik (Se7en, 1995)

Talán a poszt-noir és a thriller csúcsa a Hetedik, volt vele némi hiányérzetem, de nem nagyon hiszem, hogy ennél lehet jobbat alkotni a műfajban. Ennyi.

38. Agymanók (Inside Out, 2015)

Talán korai ezt még így mindössze fél évvel a megjelenés után kijelenteni, de ha az Agymanók nem is a legjobb Pixar film, ami valaha készült, az biztos, hogy az egyik legkiemelkedőbb darabja a stúdiónak. Egyaránt megcélozza a gyermekeket és az idősebb korosztályt, de a moziközönség reakcióiból ítélve az utóbbi kategória talán még jobban is élvezte a mesét. Kreatív, intelligens, megható, vicces, tud mindent, amit egy tökéletes családi filmnek tudnia kell.

37. Idétlen időkig (Groundhog Day, 1993)

Fogalmam sincs, hogy mennyire eredeti az Idétlen időkig "újraélemugyanaztanapot" koncepciója, de én előtte sehol máshol nem láttam, úgyhogy az élmény meglepően kellemes és aranyos volt. Néha átmegy kicsit giccsesbe mondjuk, de marha jól van megírva, irtózatosan vicces, szívesen nézem meg újra és újra a mai napig. Jó néha eljátszani a gondolattal, hogy mihez kezdenénk Bill Murray helyében, az tuti.

36. Mátrix (The Matrix, 1999)

Azok közé tartozom, akik szerint a Mátrix az egyetlen jó dolog, amibe a Wachowski bratyók (lol) belemártották a kezüket. Elég fiatalon láttam először a trilógiát, és teljesen berántott a világa, ami a mai napig nem engedett el. Sosem éreztem egy ilyen hű de világmegváltó sztorinak, de az biztos, hogy érdekes a koncepció, viszont az akció kegyetlen látványos még most is, az atmoszféra pedig valamiért mindig visszacsalogat. A folytatásokat is meg szoktam nézni, valamiért a Forradalmak jobban bejön, kevés a tökös sci-fi (vagy legalábbis én keveset láttam), az Újratöltve szimplán csak egy szarul megrendezett Mátrix rip offnak tűnt nekem mindig, de hát, you know, it's just your opinion man.

35. Volt egyszer egy vadnyugat (C'era una volta il west, 1968)

Mindig is szerettem a Volt egyszer egy vadnyugatot, de moziban látni nemrég olyan katartikus élmény volt, hogy egészen a 35. helyig kúszott fel Leone klasszikusa a listán. Imádom a rendező kamerakezelését, Morricone gyönyörű muzsikáival pedig egy közel tökéletes audiovizuális élmény.

34. A remény rabjai (The Shawshank Redemption, 1994)

A remény rabjai tud mindent, ami a mainstream mozinak az alapköve, van benne némi egészséges pátosz és giccs, van egy motiváló története egy amúgy nem túl jó kisregény alapján, vannak benne szerethető karakterek remek alakításokkal, van benne némi melankólia, nem lehet szerintem nem szeretni a The Shawshank Redemptiont.

33. A gyűrűk ura: A két torony (The Lord of the Rings: The Two Towers, 2002)

Gondolom nem túl népszerű választás, de az én kedvencem a trilógiából A két torony. Hogy pontosan miért, azt nem feltétlenül tudom normálisan megindokolni, de a tény, hogy az egyetlen Gyűrűk urás éjszakai csata a Helm szurdoknál zajlik, és hogy mennyire kibaszottul monumentális az talán elég indok arra, hogy miért is imádom a mai napig a trilógia középső felvonását.

32. 12 dühös ember (12 Angry Men, 1957)

Ezen sem nagyon van mit magyarázni, Sidney Lumet klasszikusa valószínűleg a legjobb tárgyalótermi dráma, ami valaha, és azon is meglepődnék, ha ez a közeljövőben megváltozna. Imádom a minimalista helyszín és díszletterveket, ezt a teljesen párbeszéd és performansz irányított sztorimesélést, gyakorlatilag tökéletes film. Számomra legalább is biztosan.

31. A sötét lovag (The Dark Knight, 2008)

Jajj, ne, minden idők legtúlértékeltebb filmje... Lehet, attól én még imádom, szórakoztató, talán a legjobb bankrablós jelenet van benne, amit valaha láttam, Batman karakterét mindig is szerettem, el kell ismerni, hogy Nolan amit futószalagon hoz A tökéletes trükk óta, ahhoz nagyon ért. Aztán hogy ez már kinek mennyire jön be az szubjektív.

30. A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső (Lock, Stock and Two Smoking Barrels, 1998)

A Lock, Stock meg merem kockáztatni, hogy benen van az öt legjobb első filmben rendezőtől, amit valaha láttam. Anglia mindenféle független műfajnak a paradicsoma, úgyhogy persze annyira nem meglepő, de akkor is. Hangulatos, mókás, végtelenségig szórakoztató, csavaros, imádom minden percét. És talán a legjobb Statham alakítás, amit eddig láttam.

29. Kill Bill 2. (Kill Bill: Vol. 2, 2004)

Valamiért mindig alulértékelnek éreztem a Kill Bill 2.-t, ha véletlen valaki megemlíti a filmeket, akkor is inkább az elsőt emeli ki, mint kedvenc, nekem az mindig megállt egy agyatlanul szórakoztató akciófilm szintjén, a második felvonás viszont számomra egy mestermunka. Imádom a kínai harcművészetet, ez pedig a western környezettel és a drámával vegyítve egy fantasztikus filmet tesz ki. A sokat szidott végjáték pedig nekem nagyon-nagyon bejött.

28. A birodalom visszavág (The Empire Strikes Back, 1980)

Kövezzetek meg érte, szeretem a Star Wars-t, de kicsit mindig úgy éreztem, hogy rosszul öregedett. Bezzeg A birodalom visszavág... Marha változatosak a helyszínek, a szériához mérten jó a sztori, kultikus a végén a csavar, nincsenek túlkoreografálva a kardozós jelenetek, de nem is úgy néz ki, mint ha két retardált bohóckodna, imádom minden percét, magasan a legjobb a trilógiából.

27. Amadeus (Amadeus, 1984)

Milos Forman az egyik kedvenc rendezőm, de ettől függetlenül is komolyan gondolom, hogy az Amadeus képében minden idők egyik legjobb életrajzi filmjét készítette el. Mindig foglalkoztatott ez a született zseni és szorgalmas középszer közti ellentét, F. Murray Abraham Salieriként pedig egészen elképesztő.

26. Nagymenők (GoodFellas)

Talán a legközkedveltebb Scorsese film, és nem igen lehet ezen csodálkozni, a rendezőre jellemző realizmus, a kultikus alakítások és a remek forgatókönyv egy kőkemény, de marha vicces és szórakoztató gengszterfilm alapja. Nem csak a Scorsese filmek, de úgy általában a mob moviek egy kiemelkedő darabja.

25. Werckmeister harmóniák (Werckmeister harmóniák, 2000)

Kicsit igazságtalan talán itt a Werckmeister harmóniák helye a listán, hiszen alig pár napja láttam először, de tekintve hogy azóta kétszer újranéztem, lehet hogy legközelebb még előrébb lesz a listán. Az ellenállás melankóliája feldolgozása Víg Mihály darabjaival egy egészen nyomorúságos és fájdalmas elegyet alkot. A kezdőjelenet az egyik legjobb, amit valaha filmben láttam. Az operatőri munka tökéletes a hosszú, lassú snittekkel, és a kicsit Leonera emlékeztető premier plánokkal. A fényképezés pedig olyan gyönyörű, hogy a film minden képkockája falra kívánkozik.

24. Blöff (Snatch., 2000)

A Lock, Stock szerintem egy hangyányival jobb film, de Brad Pitt alakítása (szerintem egyedül a 12 majomban meggyőzőbb), az eszement humor és a jó értelemben kaotikus sztori nekem picit Richie '98-as debütje elé helyezi a Blöfföt. Szuper, szuper film.

23. Nem vénnek való vidék (No Country for Old Men, 2007)

Láttam egy pár dolgot Coenéktől, és mindegyik bejött, még ha talán annyira nem is, mint sokaknak, a Nem vénnek való vidéktől viszont eldobtam az agyam. Eléggé kesze-kusza, először zavart, hogy nem nagyon van forgatókönyv, de újranéztem két-háromszor és egyre jobban megszerettem, folyamatos a feszültség, van benne humor, noir meg western, érdekes kis hibrid.

22. Harcosok klubja (Fight Club, 1999)

Ahogy látom mostanában divat nem szeretni, pedig pokolian jó film a Harcosok klubja, a Közösségi hálón kívül mindent imádok, amit valaha Fincher csinált (és még az is teljesen vállalható), a legjobb darabja pedig szerintem a Fight Club. Remek forgatókönyv, szuper-szuper színészi játék, magával ragadó atmoszféra, nekem több nem kell egy filmtől.

21. Gyilkos vagyok (Double Indemnity, 1944)

A filmnoir az egyik kedvenc műfajom, az örök kedvencem pedig a zsánerben a Double Indemnity. Komolyan, a mai napig maximálisan élvezhető, frenetikus a sztori, különösen akkor érdekes, ha valamennyire érdeklődsz a jog és az életbiztosítás után. Ja és még mindig lenyűgöző a '40-es évekből in medias res szerkezetű alkotásokat nézni.

20. Pár dollárral többért (Per qualche dollaro in più, 1965)

Western, western, western, a Pár dollárral többért pedig az egyik legjobb a műfajban. Azt hiszem, az egyetlen film, ahol Clint Eastwood és Lee Van Cleef vállvetve harcol, a Man With No Name trilógiából pedig az egyetlen, ahol van Szöszinek igazi társa, ezzel kellő mértékben csavarva az alapkoncepción. A történet pedig Yojimbo adaptáció helyett ezúttal eredeti volt, egy percig nem volt vele kapcsolatban hiányérzetem.

19. Állj mellém! (Stand By Me, 1986)

Stephen King azonos című regényéből készült Rob Reiner film feldolgozás valószínűleg minden idők legjobb coming-to-age filmje. Négy, származás, neveltetés szempontjából tök különböző barát elindul a sínek mentén, hogy felkutassák egy ismerősük állítólagos holttestét. Közben beleütköznek egy ellenséges bandába, egy piócarajba meg persze jön a vonat is, de az igazi küzdelem a saját démonaikon való felülkerekedés. Egyszerűen imádom.

18. Becstelen brigantyk (Inglorious Basterds, 2009)

Tarantino jelenleg a kedvenc aktív rendezőm, a Becstelen brigantyk meg szerintem technikailag a legjobban összerakott darab, amit a rendező valaha is készített. Bitang szereplőgárda, az epizódok közül egy darab nincsen, ami minőségileg negatívan kilógna a sorból, fantasztikus a forgatókönyve, és egy olyan elegye képnek és zenének, amit nagyon nem érdemes kihagyni.

17. 2001: Űrodüsszeia (2001: A Space Odyssey, 1968)

Annyira boldog vagyok, hogy meg volt arra a lehetőség, hogy moziban láthassam ezt a csodát. Nem csak a filmtörténelem legismertebb vágása van benne, nem csak egy teljesen mindfuck utolsó 15 perce van, nem csak technikailag fantasztikus a mai napig és nem csak egy szuper egzisztenciális dráma, de a mennyire ruházhatjuk fel hatalommal mesterséges intelligenciát kérdéskör a legfontosabb, amit valaha sci-fi felvetett.

16. Az ötödik pecsét (Az ötödik pecsét, 1976)

Imádtam a Szegénylegényeket, imádtam azt a pár Tarr Béla filmet amit láttam, imádtam a Saul fiát, imádtam A tanút, imádtam A tizedes meg a többieket, de számomra Fábri Az ötödik pecsétjénél jobb magyar film nem készült soha. És meglepődnék ha ez a közeljövőben megváltozna. Az ötödik pecsét ennyire jó. Őze és Latinovics, szerintem minden idők két legjobb magyar színésze egy filmben? Nem lehet mellényúlni.

15. Drive - Gázt! (Drive, 2011)

Nicolas Winding Refn Elátkozott város trilógiáját nagyon pótolnom kellene már, mert eddig bármit láttam a rendezőtől, azt imádtam, de a Drive ezek közül is magasan kiemelkedik. Ryan Gosling kibaszottul badass, Refn néha a semmiből olyan feszültséget tud teremteni, hogy tátva marad az ember szája, az egész alkotást átjárja egy '80-as évek vibe, mind hangulatban, mind zenében, mind slasher elemekben. Carey Muiligan az egyik kedvenc színésznőm, Oscar Isaac az egyik kedvenc színészem, fantasztikus, fantasztikus film.

14. Az elefántember (The Elephant Man, 1980)

Valószínűleg a legszomorúbb film, amit valaha láttam, de el sem tudom mondani, hogy mennyire imádtam minden percét. Jóval közérthetőbb, mint az átlag Lynch film, de ez az élményhez szerintem inkább hozzáad, mint elvesz, így is vannak gyönyörű képek a filmben. Fantasztikusan összhangban van a vizualitással a muzsika, remekek a színészi játékok, különösen John Hurt. És az a maszk annyira rohadt jó, hogy következő évben be is vezették a legjobb smink és maszk Oscar-díjat. Ez csak jelent valamit.

13. Shop-stop (Clerks., 1994)

Kevin Smith ugyan összességében is kedvelem, de a két Shop-stop, különösen az első örök kedvenc vígjátékom. Gyakorlatilag tökéletes a rendezés, a helyzetkomikum olyan magas szinten való művelése, amit filmben nagyon ritkán látunk, a pop-kulturális utalások világbajnokok, Randal az egyik legjobb karakter, akit a filmvászonra írtak, nem tudok belekötni. Alig várom a jövőre esedékes harmadik részt.

12. Taxisofőr (Taxi Driver, 1976)

A kedvenc filmem, amit Scorsese rendezett, és tekintve, hogy már ezelőtt is mennyi műve volt a listán, ez csak jelent valamit. Ennél jobban sosem láttam De Nirot játszani, a forgatókönyv szerintem egészen zseniális, és az egésznek van egy megfoghatatlan atmoszférája, amitől én nem tudok szabadulni. Ahogy meghallom Bernard Herrmann főcímdalát, egyből elfog a New York utcáin taxizó Trevis melankóliája. Tökéletes film.

11. Szerelemre hangolva (花樣年華, 2000)

Wong Kar-Wai is egy olyan rendező, akibe sokkal jobban bele kellene magamat ásni, ha nem lett volna a Szerelemre hangolva erősen ajánlott film középsuliban, akkor talán sosem találkozom a nevével. Kávé és cigaretta fétis, a leglíraibb erotikus film, amit el tudok képzelni, a tartózkodás melankóliája, az együttlét beteljesülhetetlensége, az egyik leggyönyörűbb soundtrackkel, amit valaha hallottam. Elmondhatatlanul fantasztikus film.

10. Dogville (Dogville, 2003)

Most jön megint a már-már szokásos, több mindent kéne látnom a rendezőtől, mert amit láttam az kibaszott jó részleg, most épp Lars von Trier 2003-as mestermunkája, a Dogville kapcsán. Egy krisztustörténet a brechti eszköztelen színház elemeivel megjelenítve, az arcpirítóan gyönyörű Nicole Kidman főszereplésével. Egy iszonyatosan különleges, nagyon hosszú, de mégis abszolút befogadható alkotás, aminek a sokat bírált végjátékát is imádtam. Szerintem kihagyhatatlan. Persze itt már mind az.

9. Száll a kakukk fészkére (One Flew Over The Cuckoo's Nest, 1975)

Elértünk a kedvenc Forman filmemhez, egyikéhez a kevés mozinak, amire bármikor boldogan nyomnám az 5/5-öt, Ken Kesey fantasztikus regényének fantasztikus adaptációja, számomra egyike azoknak a filmeknek, amiket az akadémia jogosan szórt halálra szobrokkal. Jack Nicholson és Louise Fletcher verhetetlen, lenyűgöző darab.

8. Amerikai pszichó (American Psycho, 2000)

Múltkor tök jót nevettem, amikor megláttam, hogy a VOX magazinban 8%-ot kapott anno a Pszichó, hogy azóta hogyan lett kultfilm azt nem tudom, de én iszonyatosan imádom. Frenetikus a sötét humora, Bale alakítása klasszikus, a zavaros sztori miatt ezerszer újranézhető, ha akarom horror, ha akarom dráma, ha akarom vígjáték, imádom, imádom. Viszont ha egyszer nagyon unatkozom már tényleg neki kéne ülnöm Bret Easton Ellis regényének, egészen kíváncsi vagyok. A magam módján.

7. A jó, a rossz és a csúf (Il buono, il brutto, il cattivo)

Ha objektív lista lenne, ami nyilván fizikailag képtelenség, de tegyük fel, hogy az lenne, akkor még előrébb lenne Leone örök klasszikus, mert gyakorlatilag nem lehet benne hibát találni, a műfaj abszolút csúcsa. Felépítésileg ugyanaz, mint a korábbiak, jóság van, baj van, Eastwoodot péppé verik, epikus jóság van, de egyszerűen nem lehet ezt a koncepciót megunni, ha ennyire jól van kivitelezve. Amikor Aranyszem kérésére agyonütik "hőseinket" miközben a katonaság fúvószenekara játszik alatta.. Meg merem kockáztatni, hogy a legjobb jelenet, amit valaha filmben láttam. Na meg a végén a truel.

6. Oldboy (올드보이)

Chan-wook Park egy fantasztikus rendező, a Bosszú trilógiája pedig olyan alapköve a filmtörténetnek, amit mindenkinek látnia kell. Számomra még ezek közül is magasan kiemelkedik a középső darab, az Oldboy. A frenetikus történet, a brutális hangvétel, az állatias akció, a gyönyörű zene és a lehengerlő befejezés olyan katarzist váltott ki belőlem, amit talán sosem fogok elfelejteni. Bár erről a 3-4 havonta menetrendszerű újranézés biztosít is.

5. A keresztapa (The Godfather, 1972)

Valószínűleg technikailag a legjobb film, amit valaha láttam. Közel három órás, de tökéletes a tempója, egy percre nem éreztem lassúnak, Coppola romantikus hangvétele miatt annyira csábítóvá teszi a film a gengszteréletet, amennyire azt ésszerű keretek között lehetséges, de a végjáték már előrevetíti a folytatás kegyetlen hangulatát, Marlon Brando és Al Pacino játéka klasszikus, Nino Rota muzsikája pedig egészen gyönyörű.

4. Jöjj és lásd (Иди и смотри, 1980)

Valószínűleg nem lövök azzal nagyon mellé, ha azt mondom, hogy a Jöjj és lásd a legjobb második világháborús film, ami valaha készült. Elem Klimov hátországot középpontba állító eposza egy borzongatóan lehengerlő audiovizuális élmény, egy pokoli, horrorisztikus látomás a vég nélküli, nem csak katonákat, de ártatlan nőket és gyerekeket egyaránt benyelő borzalomról. Néhány beállítás már-már pszichedelikus szinten hatásos és lenyűgöző.

3. Kutyaszorítóban (Reservoir Dogs, 1992)

A Kutyaszorítóban számomra minden idők legjobb Tarantino filmje, egyszerre gyönyörű és motiváló, hogy ilyen kis lószar pénzekből mikre képes az ember kellő kitartással és tehetséggel. Talán a legjobb heist movie, amit eddig láttam, az egyik legjobb soundtrack, amit hallottam, A jó, a rossz és a csúfot megidéző truel, a rendőrös sztori és különösen a kínzós jelenet pedig mind-mind klasszikus és filmtörténetileg meghatározó jelenetek. Múltkor megmutattam egy lány ismerősömnek és elájult a Tim Rothos vérfürdőnél az elején, néha hajlamos elszaladni a ló Tarantinoval, de pont ezt szeretjük benne. Nem?

2. Vérző olaj (There Will Be Blood, 2007)

Paul Thomas Andersontól is alig láttam ezt-azt. pedig a Boogie Nights és a Beépített hiba is szuper volt, a Vérző olaj pedig a legjobb amerikai film, amit életemben láttam, a legjobb alakítással Daniel Day-Lewis révén, amit valaha megcsodálhattam. Emellett a Sátán kiűzése Eli Sunday jóvoltából a kedvenc jelenetem a filmtörténelemben, olyan fantasztikusan van felvéve, hogy el sem hiszem. Daniel Plainview hullámvasút menete a pokolba a teljes emberi romlottságról. a tisztelet, becsület és őszinteség teljes hiányáról egy eléggé depresszív, de fantasztikus alkotás, amit bűn kihagyni.

1. Mechanikus narancs (A Clockwork Orange, 1971)

Kubrick az örök kedvenc rendezőm, Burgess regénye az egyik kedvenc könyvem, a Mechanikus narancs pedig a kedvenc filmem. Nyilván ehhez a már említettet Gépnarancs sokat hozzátesz, olyan kérdéseket boncolgat a történet, mint a felelősség határa, a büntetés végrehajtás utópiája, vagy az emberi cselekvőképesség befolyásolhatósága. Az 1971-es A Clockwork Orange egy furcsa párhuzamos világ, egy bandák és féktelen erőszak által irányított disztópia, egy hátborzongatóan kegyetlen kubricki látomás.