Shifty Fox2015.11.18. 18:50

The Legend of Zelda: Minish Cap

Nagyon vonzott ez a játék, amikor még csak screenshotokat láttam belőle. Nem tudom miért, lehet, hogy a rajzfilmes stílus, vagy a spriteok mozgása, de mindig jobban izgatott mint a másik GBA cím (a LttP ugyebár, amiről már értekeztem). Lássuk mire mentem vele.

Először is: A játék GYÖNYÖRŰ! Tudom,régi hardware, régi megjelenés, de a maga nemében, kiemelkedő az egész prezentáció. Ebben persze sokat segít az, ahogy a perspektívákkal játszottak, hiszen (SPOILER VESZÉLY!!!) ismét duplázódik a világ. Na nem úgy ahogy általában a Zelda címekben, ahol bejáratják veünk újra ugyanazokat a helyszíneket, mint korábban. Technikai értelemben persze ez nem igaz, csak itt "Drágám a kölykök összementek" és "Ant-Man" stílusban, lekicsinyítve szembesülhetünk olyan problémákkal, hogy a korábban lábaink előtt csörgedező vízátfolyás áthatolhatatlan akadállyá válik, vagy egy korábbi együtéses takony (vagy mi ez) dungeon végi bossá avanyzsál,

Valamint a legjobb BOSS-fightnál is főszerepet kap a mikro-mechanika:

Megismerkedhetünk kis méretű kalandozásaink során a hupikék törpikék helyi megfelelőivel, a címadó minishekkel, akik az emberek mellett, egérlyukakban éldegélve segítik az embereket. És emellett baromi jópofák!

Miben nyújtott többet mint más Zeldák? (NEKEM persze. A szábályokat már korábban lefektettem, mindig az aktuálisan játszott rész a legjobb eddig :D Így generálva feloldhatatlan paradoxont :D )

A kapcsolatkban. Az első fél óra után az volt az első gondolatom, hogy Link még nem volt eddig ennyire karakteresre véve, persze a rá szabott, csöndes hős keretek között. Amin viszont nagyon meglepődtem, hogy Zeldát mint karaktert nagyon megkedveltem. Valahogyn nagyon eltalálták a kapcsolatát Linkkel, abban a rövid időben amíg érdemben jelen volt a történetben. Kivételesen tényleg elhittem, hogy régi barátok amiért nagy pacsi jár.

Viszont a show sztárja Ő:

Enzo....Ezio...vagy ki. Jah, Ezlo.

Ez az arc folyton dumál, cinikus, mint kiderül, okkal, és "Hey-Listen-Navi"-hoz, és "Master-Listen-Fi"-hez viszonyítva segít is. Hasznos tanácsokat ad, és a ploton is lök egyet-kettőt, szóval azt hiszem, hogy ha segítőkről van szó, viszi a prímet.

A kötelező elemek itt is megvannak, úgy mint a négy elem dungeonjei (meglepő módon itt is a jeges dungeonnél folyt meg egy kicsit az agyam és olyan szinten autómata üzemmódban toltam végig, hogy utólag kellett megnénem a youtube-on, hogy mi volt benne, mert semmire nem emlékeztem, bárt a bejutás elég trükkös volt.). Sikerült megint egy hatalmas világot kapnunk.

Bumerángok, íjak, kardozás bla...bla... De akármennyire nem fősodorbeli rész, mégis akadt egy két jópofa új item, amire nem számítottam. Ez pedig a Zeldáknál sarkalatos pont, tekintettel arra, hogy mivel sok rész van, előbb utább már látod, hogy itt majd bomba kell, ott egy slingshot/bow. Na aki itt a vakondkesztyűt kitalálta előre, vagy a porszívó köcsögöt az előtt kalapemelés. :)

És itt még a jéghegy csúcsát kapargatjuk, mert belepakoltak két egy olyan mechanikát ebbe a részbe, amit sokan a pokolba kívánhatnak, de mindkettő zseniális, friss és nem utolsó sorban élvezetes!

Az egyik a figuragyűjtögetés, amiben bele lehet őszülni, mire összeszedi az ember fia/lánya mindet. Ez semmivel sem több, mint a városban, egy félreeső pincében elrejtett gépnél egy nyerőgép, ahol folyamatosan csökkenő eséllyel kapunk random figurákat. A lényege, hogy mi dötjük el, mennyit áldozunk arra, hogy újat kapjunk, mivel minden befizetett kessel növelhető az esélyünk néhány százalékkal növekedjen az esélyünk. Az elején ez még egyszerű, velm a megszerezhető 136 figurából nem nehéz olyannak esnie, amilyen még nincs, de a végén már nem árt etetni a gépet, hogy jó figurát dobjon.

A másik újítás, ami a mechanikát is vastagon érinti, az a kingstone-ok fúziója. A lényege, hogy a világban vannak szétszórva ezek a szemét, életet megkereserítő medálok darabjai, amiket gyűjtögetünk mint a rupikat. Aztán a plot bedobja a legnagyobb szívatást, amire nem is számítottunk. Ezek bizony jók valamire: Minden karakterrel a játéban lehet beszélgetni, amely során fel lehet nek ajánlani, hogy passzoltassátok össze a köveiteket. Mindenkinél van egy fél, összesen emlékeim szerint 3 vagy négy féle színben és baromi sok formában. Ha paaszol az több félét jeletkhet: Dungeonok nyílnak ki, vagy válnak láthatóvá, speciális ellenfelek tűnnek fel, felszerelések válnak elérhetővő, chestek tűnnek, fel, karakterek nyílnak meg.

Jah, és ebből van 100... Itt sokan letérdelnek majd, míg mindent kinyitnak. Guide-al estem neki. Cseréltem, küzdöttem...sokat. de meglett... És egy percét sem bántam megaz időnek amit rááldoztam a gyűjtögetésre :D

Zseniális, egyedi, meseszerű epizódot kaptunk, rengeteg élettel, lélekkel. Érezni, hogy él a világ, ami egy 2004-es handheld címnél nem kis szó! Lehetne még írni rengeteget a Minish Capről, de ezt inkább mindenkinek ki kell próbálnia!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

3 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

8 napja
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==