Kiccsidzson2015.11.05. 07:14

Sárgabarack vs. Őszibarack

Vettem a nyáron a piacon pár sárgabarackot és pár őszibarackot. Persze, mehet egy zacskóba, ne szennyezzük a környezetet feleslegesen. Betettem őket a csomagtartóba, külön kis rekeszbe, kipárnázva, hogy ne sérüljenek. Mikor hazaértem és elővettem őket, azt láttam, hogy mindegyik gyümölcs tele van nyomódásokkal. Értetlenkedve néztem. Vajon mi történhetett? ---------------------------

Őőőőőőőőőszíííííííííííííííííbaaaaaaaaaaaaaaraaaaaaaaaaaaaaaaaack??!! - hangzott fel a hörgő kiáltás a Sárgabarack szájából. Gyűlölte őt. Teste csupa sérülés és nyomódás volt, az első összecsapásuk eredménye.Kemény ellenfél volt. Mert az őszibarackok nagyon kemények, nem oly puha a húsuk, mint neki. Ezért is volt saját testén annyi nyomódás, és ellenfelén oly kevés. Kisebb is volt nála. De elszánt volt, mint fajának annyi tagja, és tudott valamit. Azt, hogy ő ugyan könnyen nyomódik, ez tény, de ellenfele, az őszibarack viszont sokkal könnyebben rohad. Amit csak ki kell várnia.

És ebben a fészerben lehet itt előtte. Ide menekült be.

Felemelte a gépfegyverét és az épületbe lőtt egy hosszú sorozatot. Majd tárat cserélt és azt is mind beleeresztette.

Ha nem jön ki, odabenn fog megrohadni, gondolta a sárgabarack. Újra kicserélte a tárat.

  • Itt fogok megrohadni.. - gondolta az Őszibarack. Körbenézett, hogy mégis hol.

A fészerben mindenfelé kerti eszközök, kaszák, bozótvágók, macseték lógtak. És körfűrészlapok, fejszék, balták. Az Őszibarack nem hitt a szemének, ezért jól megdörzsölte azt, megrázta kobakját és újra körbenézett. Az eszközök eltűntek. Persze, hisz ez nem a Kommandó c. film, és ő se nem akciósztár, se nem testépítőbajnok, csak egy vacak barack.

Kiabálást hallott, majd közeledő barackléptek zaját.

Hirtelen a földre vetette magát és a talajhoz lapult. Már amennyire ez egy baracktól tellett.

A golyók felszakították a deszkákat és lyukakat ütöttek az átellenes oldalon is. Őszibarack felszisszent, egy lövedék a hátát súrolta. Baracklé folyt le a derekán. Összeszorította a fogait. Nem mozdult. De valami ki kell találnia. Itt nem maradhat.

Sárgabarack óvatosan közelítette meg a szétlyuggatott fészert. Fegyvere csövével az ajtóra bökött, finoman meglökte.

Az ajtó kitárult, és ugyanebben a pillanatban egy fejsze (ami nem tűnt el a látomásból, vagy valóban ott is volt) lendült kifelé, egyenesen a mellkasának. A magig hatolt, ami ha nem állítja meg, barackunk már két darabban lenne.

Sárgabarack elejtette a gépfegyvert. Hátratántorodott. Pár lépést tett még, majd hanyatt vágódott.

Őszibarack előbújt a fészerből. Elintézte, gondolta, de biztosra akart menni. Odament ellenfele mozdulatlan testéhez, azzal a szándékkal, hogy kirántja belőle a fejszét és péppé veri vele. De a fejsze nem jött ki. Beleállt a magba, ott volt a szívbe beleragadva, ami meg is hasadt tőle.

A fejsze rángatása életre keltette Sárgabarackot. Utolsó ereinek egyikét összeszedve ellökte magától az Őszit, és önmaga rántotta ki magából a hasító eszközt. Hogy mily erőket szabadít fel a vég közelsége!

Őszi ráugrott Sárgára, ütötte ahol érte. Sárga sem hagyta magát, megfogta ellenfele kaccsát (amin a barackok csüngnek a fán), egy határozott mozdulattal kitépte, és saját tulajdonosának a válla húsába vágta. Őszibarack felordított.

Sárga ezt kihasználva lerúgta magáról Őszibarackot, az pár méter távolságra el is gurult tőle. Sárgabarack is ezt tette, az ellenkező irányba. Mindketten szuszogtak és pihegtek. Az utolsó menetre készültek.

Szemtől szemben álltak egymással. Döntésre akarták vinni a dolgot.

Őszibarack őrjöngve indult meg a másik felé, amaz ezzel mit sem törődve nyugodtan állt, egyetlen dologra tartogatva megmaradt erejét. A csí ütésre.

Mikor Őszi már csak karnyújtásnyira volt tőle és szinte fölé tornyosult, Sárgabarack egyetlen hirtelen mozdulatot tett.

Baracklé fröccsent a porba, fehér barackhúscafatok kíséretében.

Őszibarack mozdulatlanul állt, testében könyékig benne volt Sárgabarack karja. Másodpercekig így maradtak.

  • Büdös.. Sárga.. - ennyit tudott mondani Őszibarack szája, miközben baracklé fojt belőle. Majd a nagydarab barack teste elkezdett lassan hátradőlni, fokozatosan csúszva le Sárgabarack mereven tartott karjáról. Mint a váz nélküli hús, úgy dőlt el végleg Őszi teste, és a kitartott Sárga kézben ott lüktetett a mag, ott dobogott egy élő barackszív.

Barackszív dobog a friss hantok alatt, miket épp baracklábak tapodnak. Kezében ásó, mellkasán széles seb, durván összevarrva.

Reméli, szép nagy fa lesz, jó termő fa. Mi majd sok harcos őszibarackot terem. Mert a fajok közti harc soha nem érhet véget. Néha csillapodik ugyan, de véget nem ér. Soha. Mert a barackharc örök.


A gyermek réges régen néha elment a nagyszülőkkel a krumpliföldre krumplit ültetni. És ekkor mondta neki a nagymamája, hogy ők gyerekkorukban egyéb játék híján egy kiskanállal is el tudtak játszani. Legközelebb a gyermek is vitt magával kiskanalat a krumpliföldre, és ha már nem volt kedve az apró krumplit potyogtatni a földbe, a kiskanállal játszott. Űrhajósat. A kanál volt az űrhajó és egy barackmag vezette, ami pont elfért benne. Ő volt Barackmag kapitány. Hogy őszibarackmag volt e, avagy kajszi, azt már nem tudni biztosan. Valószínűleg az utóbbi. Azt sokkal jobban szerette.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

6 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==