Élettelen bolygó - avagy mégsem?

Egyre jobban elharapóznak az indie fejlesztésű játékok, sokak számára már túlzóan is, főleg a mellettük felsorakozó új AAA címek számának függvényében. Ez a független fejlesztésű játék a PC-t és az Xbox One-t célozza meg, előbbire már tavaly nyáron kiadták, míg utóbbinak egyelőre nem ismert a megjelenési dátuma. Műfaját tekintve egy rejtvényekkel gazdagított kalandjáték, sci-fi köntösbe bújtatva, melynek inkább a történetében rejlik az ereje, mintsem a játékmenetében. Bár ez nagyon sok indie játékról elmondható (tisztelet a kivételnek).

A játék elején semmi kecmec nincs, mindössze egy pár másodperces intro a mentőkapszulánk ablakából, amiből semmi nem derül ki, egyszerűen csak egy új, sivár, látszólag lakatlan bolygóra kerültünk, mellettünk pedig a lezuhant járművünk hever. Annyit tudunk, hogy névtelen hősünkkel társainkat keressük, valamint akármilyen, a bolygón honos életformát. Rögtön az első epizódokban belefutunk egy szovjet „kisvárosba”, néhány romos házikóval, innentől kezdve a gazdáik keresésére is indulunk, hogy kiderítsük, mi lett az itt lakókkal, mi történik a bolygón. Valamivel később feltűnik egy női alak a távolban, az orosz Aelita, aki valahogy túlélte a bolygó légköri sajátosságait. Elkezdjük őt követni, kapcsolatba lépünk vele és a játék alatt velünk lesz utunkon, fel-felbukkan szinte mindenhol.

Grafikailag nem kell nagy durranásra számítani, ellenben a játék zenéi, hangeffektjei nagyon is jól vannak összeválogatva. Elképesztően jó hangulatot tud kölcsönözni az amúgy látványos környezetnek, magával tudja ragadni az embert a játék világa és könnyen bele tudjuk élni magunkat a kis amerikai asztronautánk helyébe. A helyszínek nagyon változatosak, néhol két epizód között akkora „ugrás” van, hogy érthetetlen, hogyan is kerültünk oda.

Maga a játékmenet elég lineáris, egyszerű. Azon kívül, hogy sétálunk, gyűjtögetünk, valamint egy-két rejtvényt megoldunk, semmi komolyabb dolgunk nincs, nem kell harcolni, lövöldözni, mindössze figyeljük az eseményeket és a megszerzett hang- és írásanyagokból összerakjuk a történetet. Az elsőre hatalmasnak tűnő táj véges távolságokba enged csak eljutni minket, a haladási irány pedig többnyire elég észrevehetően jelölve van, így eltévedni szinte képtelenség. A haladás ennek ellenére néhol igen nehézkes, ugyanis rengeteget kell ugrálnunk különböző magasságokba a hátunkon lévő jetpack segítségével. Az összegyűjtendő tárgyak, ismeretlen anyagok, hangfelvételek, papírok sincsenek különösen elrejtve, maradéktalanul össze tudunk gyűjteni mindent még akkor is, ha a kijelölt útról nem igazán térünk le bámészkodni. Bár ez ugye nagyon nem is lehetséges az igencsak korlátozott terület miatt. Az oxigénpalackunkat különböző pontokon újra tudjuk tölteni, ahogyan a jetpack-et is tudjuk boost-olni, amivel onnantól kezdve több szintes ugrásra leszünk képesek, így lesz lehetőségünk feljutni a legmagasabb pontokra, amit az útvonal megkíván. Jellemzően az oxigén sosem fogy el, akármilyen lassan haladunk is, mindig csak akkor kezd jelezni, hogy fogytán van, amikor a látóhatáron belül biztos van egy töltőpalack. Amint olyan pontokra kerülünk, ahol magasra kell ugrálni, ott pedig mindig lesz a közelben egy jetpack boost palack és ez sem fogy ki addig, amíg végig nem ugráltuk azt a részt, amihez ennek használata elengedhetetlen. Így tartalékaink kifogyása leginkább csak képletes, valójában nem tudunk nélkülük maradni, ez nagyon megkönnyíti az előrejutást.

A játék puzzle része szintén nem túl bonyolult, inkább csak jópofa és egy kis változatosságot, felüdülést tud nyújtani a hosszas bolyongások között. Néhol egy alakzat különböző eleimet kell tologatni a megfelelő helyükre, néhol robbantani kell, hogy szabaddá tegyük az ideális útvonalat, néhol pedig a hátunkra szerelt robotkart kell használnunk, hogy megoldjuk a feladványt. Ezt a robotkart csak és kizárólag akkor és ott vagyunk képesek üzembe helyezni, amikor szükség van rá.

Mindent összevetve pofás kis játék, nagyszerű hangulattal. Egy végigjátszást mindenképp megérdemel szerintem, bár aki nem bírja a monotonitást és a túlzottan lineáris játékmenettel megáldott dolgokat, azoknak nem ajánlanám.