A The Last of Us fiaskó

*Megjegyzés: ez a véleményem nem a játékosok véleménye ellen íródott.

Ez az IGN, Edge, GamesRadar és hasonló oldalak véleménye alapján íródott, akik ezt a játékot a generáció legjobb játékai közé sorolták (konkrétan IGN és Edge: generáció 3. legjobb játéka, GamesRadar: minden idők 8. legjobb játéka), és erre viszont már reagálni szeretnék, mert ez már erősen túlzás szerintem.*

Alapvetően kétféle játék van, és ez viszonylag véleményektől független: a skill alapú játék, amely valamilyen teljesítményt vár el tőled, legyen az csapatalapú vagy egyéni; és a történet-orientált, ami egy történetet szeretne elmesélni. (még ha ez olykor csak vizuálisan van is megjelenítve, lásd mondjuk Journey)

Természetesen minden skill alapú játék mélyén van egy kis sztori, és valamennyi történet alapú játék kíván tőled valamilyen odafigyelést vagy érzéket, de alapvetően ezt a kettőt különböztethetjük meg egymástól.

Skill alapú játékok pl: Street Fighter, Tekken, Diablo, platformjátékok, kártyajátékok, online RTS-ek, FPS-ek többsége, shoot'em up-ok, autóversenyes játékok...stb.

Történet alapú játékok: JRPG-k, cinematic TPS-ek, survival horrorok, Ueda játékai, Quantic Dream játékok, kalandjátékok, visual novel-ek...stb.

A kettő között vannak az olyanok, mint a Metal Gear Solid, a Metroid vagy a Zelda.

Míg az előbbiek szerves része a mechanika és a játékos megközelítés (mi hogy működik? miből mennyire van szükség? számít-e ha? vajon ez mit okoz?...stb); az utóbbiak jóformán csak keresztül visznek ezen, anélkül, hogy ez tudomásodra jutna, és ehelyett szemkápráztató képekkel, vizualitással, lélekfacsaró zenékkel, átvezetőkkel bombáznak.

Amit fontos látni, és amiért leírtam ezeket: a legtöbb mai játék történet alapú. Az AAA játékokra gondolok természetesen.

Szó sincs arról, hogy csupán a Naughty Dog játékai vagy egyes cinematic FPS-ek/TPS-ek lennének történet orientáltak, és próbálnának megfosztani a döntés jogától. Szinte minden egyes mai játék ilyen, kezdve az Assassin's Creedtől a Mass Effecten át a Dishonored-ig.

És itt térjünk át a The Last of Us-ra. Véleményem szerint ugyanis egy történet alapú játéknál a legfőbb tényező, hogy milyen a történet, amit el akar mesélni.

Természetesen mint mondtam, egyik játék sem csupán ez vagy az, mindegyik a kettő között lebeg valahol, de egy dolog biztos: minél inkább elmegy az egyik irányba, annál inkább rá van utalva annak a megoldásaira.

A történetmesélés tehát minden, különösen egy olyan játéknál mint a Last of Us, amely ennyire végletekig aknázza ki a médium képességeit.

"Szívesen elhívnálak fagyizni, de kiskorú vagy."

Akkor lássuk a Last of Us történetét:

*- gombafertőzés

• világvége, apokalipszis utáni hangulat

• egy kislány elkísérése az orvosi stábig, aki a reménységet jelentheti a fertőzés elleni küzdelemben

• közben kislány és férfi főszereplő közti kapcsolat kialakulása

• vége*

Tulajdonképpen ennyi. A történetmesélésben rejlő erőt a The Last of Us maximális hatásfokkal aknázza ki, és ezért nem tűnik fel (?) talán, hogy a történet, amit elmond, egy papírvékony, hajszálvékony valami, amivel az ember akkor se biztos hogy előáll, ha kifejezetten egyszerű történetet kérnek tőle.

De persze ez még nem minden. Egy egyszerű történetnek is megvan szépsége, ha egyetemes vagy olyan mondanivalót fogalmaz meg, ami mindenkor érvényes.

Lássuk részleteiben.

Egy történetnek az egyes szereplői: maguk a szereplők. Ők adják el a történetet, nekik kell közvetíteniük a játék értékeit, velük kell együtt éreznünk, azonosulnunk...stb. A Last of Us szereplői azonban a fent megnevezett főszereplők kivételével (Joel és Ellie) maximum harmadrangú epizodisták. És ez a baj. A Tess névre hallgató lány meglehetősen előrelátható véget ér, és a talán legérdekesebb mellékszereplő Fireflies-os hölggyel sem találkozunk a játék végéig. Jut eszembe Fireflies: az ő szerepük meglehetősen sorozat jellegűen van elővezetve, mintha csak egy sorozat egyik epizódjában találkoznánk velük, és nem a történet fő gerincét alkotó szál lenne az övék - bár ez jellemző az egész hangvételre.

A további szereplők, nos, elvétve van bármi szerepük a történet során, tulajdonképpen azt az előrelátható végkimenelt erősítik meg, ami az emberben először megfogalmazódik a játék elindítása után.

Baktatás, menekülés, elvegyülés a túlélők között, az egész küldetés értelmének megkérdőjelezése, és Fireflies-os pendantok gyűjtögetése.

Nem lenne baj, ha nem emlékeztetne engem ez az egész valamire. A Gears of War kezdődött ugyanígy, és gyakorlatilag így is folytatódott.

Példák?

• az apokaliptikus, lerombolt világ hangulat

• a Fireflies-os emblémák gyűjtögetése a COG-ok gyűjtésére hasonlít

• a túlélők közti elvegyülés konkrét jelenet szerűen ugyanaz

• az egyik túlélő kocsijának kölcsönkérése (ott a benzinkutas őrült volt ugyanez)

Értem, hogy a felső kevésbé szimpatikus, de ettől még a játék felépítése ugyanaz

Mindezzel csak azt akartam mondani, hogy a Last of Us történetmesélése korántsem új, éppenséggel egész végig a deja vu érzete lengett körbe. Last of Us szerű történetvezetést sztem korábban is nagyon sokat láttunk. Talán annyi változott, hogy ezúttal egy középkorú férfi és egy fiatal lány kettőse voltak a fókuszban, nem tagbaszakadt katonák

A köztük lévő viccelődés ugyanez. Játékokban ezerszer látott klisé, ami most beütött. Én meg azt gondolom, inkább a játékosoknak ütött be valami - bocs, de hogy ilyen jelentéktelen apróságokból csinálunk nagy ügyet, az tényleg nonszensz.

Ha idáig olvastad, alighanem már ökölbe szorul a kezed. Éppen ezért kiemelnék néhány pozitívumot is, hogy jobb hangulatban záródjon a bejegyzés.

A játék egészen a feléig, de inkább a kétharmadáig felejthető - sztem. Történet jóformán nincs, játékmechanika alig van, alig van mire figyelni a példás grafikát leszámítva (mert természetesen a Naughty Dog ezen a téren kitett magáért).

A játék kétharmadától azonban változik a felállás: egy kisebb incidens hatására hőseink útjai különválnak, és innentől hatványozottan érdekesebbé válik a játék is. Egyrészt kapunk kétféle perspektívát, amelyek egymástól jócskán eltérőek, elvégre egy megtermett férfiról van szó egy vékony kislány ellenében: a Naughty Dog nagyszerűen aknázta ki a kettejük közti különbséget.

De még érdekesebb a storyline, avagy hogy mit is kell megoldania a főszereplőknek. (SPOILER!) A kannibálos rész számomra a játék ékköve, és az a rész, ahol össze van hozva a kislány sorsa Joel erőfeszítéseivel, a dramaturgia csúcsa.

De a vége még jobb, ahol a játék Metal Gear Solid-i magasságokba emelkedik: minden túlzás nélkül, ha valaki azt mondaná nekem, hogy a következő Metal Gear Solid ilyen lesz (mint a játék befejező helyszíne), szó nélkül aláírnám. Okos, jól megválogatott eszközök, decens kihívás. (SPOILER VÉGE!)

És milyen jó, hogy így lett, innen visszanézve ugyanis pontosan meg tudtam mondani, mi zavart a játék elején ennyire. Nem az, hogy nem volt kihívás.

Hanem az, hogy NEM VOLT SZTORI!

Ugyanis mint mondtam, minden ilyen játék történet alapú. És jól megalapozott szituációk nélkül az egész játék a semmibe hullik. Főleg egy ilyen játék, amelyik ennyire és íly mértékben támaszkodik a történetmesélési funkciókra. De nem baj. Nem kívánom, hogy legyen más játék a Last of Us. Azt kívánom, hogy a játékosoknak ne legyen ennyi elég. Követeljék maguknak a többet, ahogy azt követelték az Assassin's Creed első része esetén, ami szerintem körülbelül ezen a szinten volt. Kedvelhető, jó játék egyedi vonásokkal - de nem elég. És itt sztem ez a lényeg.

A magam részéről egy gyengécske nyolc pontot adok a játékra - jó játék, de messze nem elég ahhoz, hogy a generáció legfényesebben ragyogó ékkövei közé betegyük.

Én pedig továbbra is a történet alapú játékokat részesítem előnyben - ahogy mondtam, a Metal Gear Solid is az - de TÖRTÉNETTEL.

Kidolgozott, jó jellemekkel. Jó párbeszédekkel; tökös, megoldandó helyzetekkel, döntést igénylő szituációkkal.

Tudod, amilyenek a jó történetek általában.

Ő viszont az egyik legkedvencebb játék szereplőm marad.