Meghatározó játékélményeim II.

Amikor először végigfuttattam magamban, hogy miről is írnék az MGS után, egy másik PSX játék ugrott be, mégpedig a Crash Team Racing. Tiszta sor, hogy nóvumok terén a két játékot nem nagyon lehet egy lapon említeni. Amiért a Naughty Dog kartozása mégis örökre ott fog lebegni lelki szemeim előtt a PSX embléma körül, az inkább a manapság oly divatos közösségi élmény. Persze a CTR-nél nem a netes megosztásokra és az online arénákra kell gondolni az ezredforduló környékén, hanem azokra a hangulatos estékre/délutánokra, amikor a haverokkal együtt a képernyő előtt ragadtunk ezzel a játékkal. Egymás húzása, az utolsó helyről körhátrányból csak azért előtt fegyverek, hogy véletlenül se az nyerjen, aki végig vezette a mezőnyt egyszerű élvezetnek tűnnek, de hát a Mario Kart is egészen szép rajongótábornak örvend :P Tisztában vagyok vele, hogy Marioék versenye mindazt, amit a CTR ad, jobban, régebb óta, viccesebben, lehet, hogy élvezetesebben nyújtja, de én nem egy nintendos gyerek voltam, úgyhogy nekem a CTR volt A kartos móka

Ezután gondoltam, hogy meg lehetne említeni a FIFA estéket, amik egy jó ideig menetrendszerinti pontjai voltak a hétvégéknek. A vonalas füzetben vezetett csoportállások, a poénkodások, a vérre menő meccsek átfordulása ökörködésbe mind olyan emlékek, amik mondjuk nem feltétlenül a sorozat, mint videojáték érdemeinek köszönhetők, de mindenképpen ez a játék is segített összehozni a bandát minden héten. Emiatt pedig nálam a sorozat ezen részei akkor is kedves helyet foglalnak el az emlékekben, ha nem a PS2es korszak volt a FIFA számára a fénykor.

Gondoltam emellett, hogy megosztom az egyik legfrissebb multi élményemet, mégpedig a GT5 által kínált 24 órás versenyek egyikének tejesítését. Bár a CTR és FIFA estékhez képest szűkebb közönség mellett (2 szurkoló nézte, ahogy ketten váltottuk egymást a volán mögött), de szerintem nem fogjuk soha elfelejteni a virtuális aszfaltcsíkon való kerek egy napos száguldást. Főleg úgy, hogy mi lettünk Le Mans bajnokai, és ez számunkra csak a verseny végét követően derült ki, plusz gyakorlatilag egy box-killáson múlt az egész kb. 2 perccel a 24 óra letelte előtt  Sok mindenért lehet szidni a Gran Turismo 5-öt, de minden hibája ellenére nekem már mindig ez (plusz az első 2 próbálkozás :D) fog eszembe jutni róla.

Jelen írásban tehát egy pár 'együttjáccós' élményt szeretettem volna feleleveníteni. Eredetileg az egészet úgy kezdtem volna, hogy én magamat alapvetően egyszemélyes játékosként definiálnám, nem tartom magam nagy multiplayer fannak. Annak ellenére, hogy továbbra is így érzem, a fentieken túl szépen eszembe jutott még jó pár játék és emlék, ami eléggé megcáfolni látszik ezt a tézist: az FFIX-cel való első találkozás, aminél húgommal együtt csodálkoztunk rá először arra, hogy milyen világokat is rejthetnek a videojátékok; Master Chief ujjongós, szájtátós végigterelgetése Halo-n hétvégente a haverokkal; majdnem bármelyik Wii játék közös megtekintése; a 0-24 gamer hétvégék; Rayman legújabb kalandjaiban rájönni, hogy a vidámság-faktort mennyire emeli, ha egymáskaraktereinek ütlegelésével akadályozzuk egymás előrejutását; a LEGO játékok kiplatinázása életem párjának segítségével… no meg persze a Singstar/Lips partyk (megfelelő mennyiségű alkohol + Britney - Toxic c. remeke + egy hozzám hasonló elmebetegséggel küzdő haver = epic előadás).

Anélkül, hogy túl nyálas legyen a vége, azt kell mondjam rendkívül szerencsésnek érzem magam, hogy olyan emberek vesznek körül, akik nem csak elfogadják a konzolok iránti kattantságom, hanem még nem átallkodnak társak is lenni az „ámokfutásban”, és meg tudom velük osztani ezeket a nagyszerű élményeket, melyeket a konzolok adtak/adnak. Nincs más hátra mint, hogy megköszönjem nekik ezt a hozzá(m)állást, plusz a fent említett játékoknak, hogy lehetővé tették ezeket az emlékezetes pillanatokat ;)