casper0072014.07.26. 13:20

A másodvonal ismét támadásba lendül

Ahogy telnek-múlnak a hónapok, úgy újabb játékokkal etetem derék 360-om, ő pedig igyekszik meghálálni a belé fektetett bizalmam, persze ez nem a lemezeken feszülő tartalomtól függ. Szerencsétlen konzol már nem mai darab, igazi veterán harcos - azért ne a sötét középkor (RRoD) csodával határos módon életben maradt harcosára gondoljatok, őt már sok-sok éve elhantoltam -, általában nem adja ki elsőre a tálcát, így szolidan a fejére kell koppintanom. Egyéb gond szerencsére nincs (kopp-kopp), de azért telepítés nélkül már egy korongot se mernék huzamosabb ideig használni. Szeretnék röviden megemlékezni három játékról, amiket már régóta pótolni szerettem volna, és amik hibáik ellenére is belopták magukat a szívembe.

Condemned 2: Bloodshot

Ethan Thomas nincs a legjobb formájában: iszik, hallucinál, züllik. Ki hibáztathatná, a Criminal Origins történései után én valószínűleg motyogva köröznék egy gumiszobában vagy már röhögve nekifutottam volna egy láncfűrésznek. Itt pedig még tovább fajulnak a dolgok. Ami elsőre szó szerint pofán csapott, az a meglehetősen borongós, sötét, „sűrű” atmoszféra. Barátságtalan tömbházak ölelik körbe azt a mocskos sikátort, ahol a térdig érő szemétben gázolok, az ablakokat betörték, patkányok majszolnak már kikövetkeztethetetlen eredetű dolgokat, havas eső áztatja az egész kócerájt. Ez csak a kezdő lokáció, később látogatást tettem olyan egzotikus helyeken is, mint egy babagyár vagy egy természetvédelmi park. Mindegy, hol jártam, a sötétség szinte fojtogatott, ez a baljós, fenyegető burok mindenhol bekebelezett, így aki egy kis elborulásra vágyik, az megtalálja számítását.

Sajnos (?) ez a Bloodshot legnagyobb (egyetlen) erénye, a konkrét játékmenet ugyanis kiforratlan, pontatlan, nehézkes. Ethan, mint egy mogorva medve, cammog végig a pályákon, és a lehető legváltozatosabb céleszközökkel náspángolja el a nemcsak szellemileg, de már fizikailag is megbomlott elmebetegeket. Gyakorlatilag mindennel hadakozhattam, épphogy sodrófát nem találtam. A vízvezeték vagy a szöges deszka alap, de csocsórúd, szarvasagancs, középkori alabárd is a kezeim közé került. Érdekes egyébként, hogy utóbbival is ütlegelhettem a szerencsétleneket (Hard fokozaton elég sokáig bírják), kicsit illúzióromboló volt, hogy éles fegyverekkel is olyan hatást értem el, mintha az ellenség fenekét csapdosnám a lapjával. Vannak lőfegyverek is, számuk azonban korlátozott, a lőszer kérészéletű, ráadásul Ethan szörnyen céloz, kánkánt jár a célkereszt. Ennyit ért az FBI kiképzés? Lehengerlő és példa nélküli, hogy az itt-ott heverő üvegekben lötykölődő tömény alkoholt jól meghúzva a célzási képesség ha ideiglenesen is, de drasztikusan javul.

Azért a csetepaté gerincét most is a közelharc alkotja, itt pedig lényeges változtatások történtek. Az első részben az analóg karral tudtam meglendíteni a kezemben lévő alkalmatosságot, itt már csak meg kell nyomni a támadás gombot. Védekezni is lehet, és ajánlatos is, mert az őrültek igazi tűzben edzett harcosok, kemény ütéseket visznek be, és pillanatok alatt kicsinálják Ethan-t. Ez egy folytonos koreográfiát teremt. Belefutsz egy suttyóba. Érdemes megvárni, amíg támad, időzítened is kell, gyakorlatilag egy parry-t hajtasz végre. Ha túl hamar emeled fegyvered védekező pozícióba, akkor hamarabb amortizálódik le, ha pontos vagy, akkor ellenfeled elveszti egyensúlyát, te pedig bemoshatsz neki egy apait. Egy kicsit ritmustalan az adok-kapok, a drogosok össze-vissza kalimpálnak, olyan helyzetekből képesek ütni, amikor már nem számítanék rá. Talán a darabos a legjobb jelző, amivel a harcrendszert illethetném. Természetesen jó bunyós módjára ököllel is a rút ellen arcába csaphattam, itt a két trigger lenyomásával használhattam a jobb és bal kezem egyaránt. Nemcsak az életben maradás miatt érdemes megfelelő ellentámadásba lendülni, de minden sikeres kombó után töltődik egy kicsit a „kivégző csík”, aminek három fokozata van, és a töltöttségi állapottól függően különböző kivégző QTE-ket lehet aktiválni.

Az előrehaladást leggyakrabban harcok szakították meg, de szerencsére egyéb tevékenységek is színesítették ténykedésem. A Criminal Origins döglött galambjainak búcsút inthettem - igazából most is van belőlük raklapnyi, de nem lehet felvenni őket. Még jó, mi vagyok én, valami dögevő? -, voltak helyettük azonban tévék és rádiók, amiken az antennát megfelelően tekergetve lehetett elcsípni egy helyi riporter közvetítését a városban elharapódzó káoszról. Rejtélyes, pulzáló hangszórókat is meg kellett semmisítenem - ezek csinálták ki szerencsétlen szárnyasokat -, amik feltehetően felelősek voltak az agresszióért. A riporter bejelentkezései egyébként is érdekeltek, de gyakorlati haszna is volt a gyűjtögetésnek. Ha az adott pályán minden feladatot megcsináltam, kaptam egy fejlesztést: plusz egy életerő-egység, sokkoló, amivel ártalmatlanná tehetem a célpontom, vasbetétes bakancs, aminek köszönhetően eredményesen rongálhattam a belső szerveket rúgásaimmal.

Ethan, bár egy rosszabb hobó szerepében tetszeleg, nem felejtette el, hogyan kell nyomok után kutakodni, nem úgy, mint lőni. Szinte minden pályán nyomoznom kellett, ami a különböző helyszínelési technikák egész kellemes egyvelegében valósult meg. Csak néhány példa: a GPS-t vizslatva kellett megtalálnom egy koordinátát, ultraibolya lámpán segítségével követtem egy roppant hosszú vérnyomot, de voltak komplett, a Sherlock Holmes játékokra emlékeztető feladványok, ahol megvizsgáltam egy hullát, egy asztalon sorakozó kínzókészletet (vegyél egyet a gyerkőcnek még ma), és a megjelenő lehetőségek közül kellett kiválasztanom a legpontosabbat. Példa: egy szerencsétlen rendfenntartó porhüvelyét nézegettem, minél jobban be kellett azonosítanom. Vetettem egy pillantást az egyenruhájára, ott kukucskált a jelvénye egy száradt vérpaca alatt. Meg tudtam állapítani, melyik szervnél szolgált a férfi és mi volt a száma. Máskor azt kellett kiderítenem, éppen az aktuális küldetés helyszínéül szolgáló múzeumban melyik osztályon vagyok. Sokszor nem olyan egyértelmű a válasz, és kellő változatosságot nyújtott a kutakodás a leszámolások között.

Tehát itt a Bloodshot, ami olyan nyomasztó hangulatot áraszt, hogy az ember megfeledkezik az ablakon beszűrődő napfényről, és teljesen magába fordul. A nyomozás fejlődött, a harc viszont nehézkes, ebben pedig a kiforratlan irányítás is szerepet játszik. Nagyjából a játék felénél jöttem rá, hogyan lehet futni, addig gyalogoltam. Mint kerek egész, a Condemned 2 jóindulattal is közepes alkotás, én mégis kedvelem, és kellően alacsony áron ajánlom a beszerzését.

Brothers in Arms: Hell's Highway

A hollandiai Market Garden hadműveletet feldolgozó játékkal régóta adós voltam magamnak. Az első rész, a Road to Hill 30, és kiegészítője, az Earned in Blood annak idején nagy kedvenceim voltak PC-n, így kétség sem fért hozzá, hogy a folytatásra is lecsapok. Mint mostanra világos, ez nem történt meg. Ennek miértjére igazából nem tudok választ adni, a játékok jöttek-mentek, ez pedig valahogy kimaradt. PC-n vetettem rá egy pillantást, de nem fogott meg, és most éreztem úgy, hogy eljött a pótlás ideje.

A Brothers in Amrs sokkal személyesebb, mint a legtöbb háborús lövölde, ezt a címe is jelzi. A küldetések közötti átvezetők nagy hangsúlyt fektetnek a bakák lelki világára, ki hogyan dolgozza fel az átélt borzalmakat, miként rendezik nézeteltéréseiket. Annak idején egyszerre játszottam a játékkal és néztem az HBO Band of Brothers című sorozatát, amit talán senkinek sem kell bemutatnom, a hatás pedig teljes volt. Persze lobogott egy kicsit az amerikai zászló, de amolyan Ryan közlegény megmentése módjára, nem pedig úgy, mint a Black Ops végén, ahol majdnem kidobtam a taccsot.

Amennyire fel tudom idézni a kezdeteket, a játék nem változott sokat. Egy szakasz élén álltam, amiben voltak lövészek, géppuskások, és páncéltörők, őket kellett életben tartanom az összecsapások során. Bár a játék ugyanúgy terel, mint például egy Call of Duty epizód, de ezt nem szűkebb folyosókon vagy utcákon teszi, hanem rövid átvezető szakaszokkal összekötött harctereken keresztül. Ezek a helyszínek alaposan meg vannak szórva fedezékül használható tereptárgyakkal, mint kis házacskák, kőfalak, szekerek, lerobbant járművek, és nem is ajánlatos keresztül-kasul rohangálni, mert a németek olyan élvezetes agyaggalamb lövészetet kapnak, hogy megnyalják mind a tíz ujjukat. Még arra is ügyelnem kellett, hogy ne hajoljak ki sokáig a fedezékből, mert beakadhat egy fejlövés, vagy ne időzzek egy gyenge kerítés mögött, ha a szemben lévő épület ablakából egy MG42-est kezelő náci katona tüzel rám. Érdemes kihasználni a rajok képességeit, teszem azt nem a lövészekkel vetetem tűz alá a templomtoronyban meghúzódó mesterlövészt, hanem kiadom az ukázt a páncéltörőknek, hogy pirítsanak oda. A nyíltabb terepen könnyebben lehet manőverezni, nagyon szép bekerítő, átölelő csapatmozgásokat tudtam végrehajtani. Érezhetően taktikusabb a Hell's Highway, mint napjaink FPS-ei, megfontoltabb, lassabb előrehaladást követel meg, főleg nehezebb fokozaton kell észnél lenni, mert hamar elhullnak az alárendeltek. Azért ne gondolkodjatok a körökre osztott stratégiai játékok mélységében.

Külön kiemelném a háborús atmoszféra szinte hibátlan szállítását, a városi harcok során szinte ott éreztem magam a fronton, a bombák földöntúli sóhajjal hulltak a településekre, a tűz táncoló árnyékokat festett a falakra. Ahogy haladtam a végkifejlet felé, egyre inkább a vörös szín került a főszerepbe, és az utolsó órákban tényleg úgy éreztem, ég az egész világ.

Mégsem vagyok maradéktalanul elégedett. Az irányítás nehézkes - itt nem a tűzharcra gondolok, annak realisztikussága jól illik a játékmenet egészéhez -, többször nem tudtam időben fedezékbe vetődni, mert sprintelés közben fordulni sem bírtam, vagy éppen a karakterem nem a megfelelő falnál keresett oltalmat. A grafika már kopottas, a mozgás animációk gyengék. Itt lenne az ideje a végső megmérettetésnek modern köntösben, de a megszokott játékmechanikához hűen.

Metro: Last Light

A poszt-apokaliptikus Moszkva metrórendszerében és helyenként a kicsavarodott, eltorzult felszínen játszódó kaland egy kicsit kilóg a sorból, nem B cím, inkább az AAA játékok csoportjának alsó fertályát súrolja, igaz, a produkciós érték szempontjából fényévekre van az igazán nagy fejlesztésektől, szóval besorolom ebbe az illusztris csoportba. Meg nem is kell ezt annyira komolyan venni.

A Metró még mindig az egyik legtutibb helyszín, ahol virtuális világok között jártam. Két és fél éve olvastam a játék alapjául szolgáló regényt (vagyis a Metro 2033 épül az azonos című könyvre, a Last Light már a játék közvetlen folytatása), és valahogy így képzeltem el a mélyben húzódó labirintust. Egyszerre az emberiség (legalábbis a derék moszkvai lakosok) utolsó mentsvára és misztikus entitás. Ahogy Khan is mondta, a Metró saját életet él, reagál az eseményekre, érzi a benne élők jelenlétét, az állomásokon terjedő mesék pedig olyan elképzelhetetlen szörnyekről és túlvilági jelenségekről szólnak, amik talán már a nagy háború előtt is a föld alatt rejtőztek, és most jött el az ő idejük.

Egyszerűen fantasztikus, hogyan töltötték meg élettel a fejlesztők az állomásokat. Gyakorlatilag kis településeken fordultam meg, ahol árusok kínálták portékáikat, nincstelenek koldultak, az őrségből visszaérkező katonák pihentek meg a tűznél, a fogadók előtti téren pedig gombavodkát vedelt, aki megengedhette magának. Változatosságnak sem voltam híján. Az egyik helyen színházi előadást nézhettem meg, egy másik állomást körülölelt a beszivárgó víz, így a helyiek elnevezték Velencének, és csónakokkal közlekednek ott, ahol egykor metrószerelvények suhantak. Szinte minden sarkon érdekes beszélgetéseknek voltam fültanúja. Megtudtam, hogy egy felderítő osztag a Metró teljesen elhagyatott részére merészkedett, és azóta se tért vissza. Egy kommunista katona megadta magát a náciknak egy összecsapás során, családjának pedig menekülnie kellett, mert árulóként bélyegezték meg őket. Egy öregember rég kipusztult, de ma teljesen hétköznapi állatok alakját formálta kezeivel egy lámpa előtt, de a köré gyűlő gyerekek csak a mutáns ragadozókat vélték felfedezni. Ezek a kis események, elszórt információk, beszélgetések fűszerezték meg barangolásom.

Természetesen fel kell készülni a kevésbé békés szituációkra is, a Last Light FPS, szinte végig volt a kezemben egy fegyver, amivel az ellenséges embereket és mutáns szörnyeket tehettem el láb alól. A tűzharc kivitelezése kényelmes, érezni lehet a puskákat, van erejük, és ha nem figyel az ember, elég gyorsan fűbe haraphat. A lövöldözés kiforrottsága ellenére inkább a halkan sunnyogást és a gyanútlan őrök leütését választottam. Meglepő, mennyire jól működik a játékban a lopakodás, másodszorra úgy értem a történet végére, hogy emberek csak egyszer fedeztek fel. Itt azonban megmutatta magát a nem teljesen a helyzet magaslatán álló mesterséges intelligencia. A szörnyek esetében nem kell mit magyarázni, ők konokul jönnek, ellenben a katonák fedezékbe vonulnak és onnan eresztenek a játékos felé sorozatokat. A gond inkább akkor kezdődik, amikor osonásra adja a fejét az ember. Az itt megfigyelhető hiányosságoknak is köszönhető, hogy egy kivételtől eltekintve nem buktam le, de illúzióromboló, hogy a félhomályban nem vettek észre pár méterről vagy képesek voltak agyhalottként álldogálni és figyelmen kívül hagyni az általam kilőtt égő csörömpölését. Előfordult, hogy az egyik őr közvetlenül kiütött társa mellett sétált el és nem vette észre.

Ezzel azonban túl is estünk a Last Light legnagyobb gyengeségén. Esetleg érdemes kitérni egy idegesítő hibára, ami párszor megakasztott. Nem tudom, mennyire általános jelenség, de nálam többször is megtörtént, hogy amikor tűzgránátra váltottam, egyszerűen megszűnt a cselekvési képességem.Senkit sem tudtam lelőni vagy leütni, nem nyomhattam meg egy gombot vagy nyithattam ki egy ajtót. Egy ponton a sokszori visszatöltés sem oldotta meg a problémát, én pedig már azon voltam, hogy kezdem újból a játékot, amikor hirtelen minden visszaállt a rendes kerékvágásba. Furcsa. Már a 2033-ban is kerültem hasonló slamasztikába, ott közvetlenül a gázálarcom üvegének betörése után mentett a játék és mindig megfulladtam, amíg egyszer csak mágikusan meg nem javult a maszkom.A metróban megmagyarázhatatlan dolgok történnek.

Nem akarlak elijeszteni, mert ha szereted a lövöldözős játékokat, ahol egy kicsit kikacsinthatsz a műfaj klasszikus elemei közül, akkor kár lenne kihagynod a Metro sorozatot. A történet nem a küldetések közötti átvezetőkben merül ki, több szakasz is volt, ahol állomásokon ütöttem el egy laza fél órát és bámultam a tábortüzet a többiekkel, miközben egyikük éppen a számtalan mese egyikét osztotta meg velünk. A sötétben mindig felkapcsolt fejlámpával közlekedtem és állandóan ügyelnem kellett rá, hogy fel legyen töltve. A felszínen figyeltem, mikor kell filtert cserélnem a gázmaszkban, ha pedig egy vándorárusba futottam, nem szégyelltem feltölteni a készleteim.

Van tehát jó gunplay, korrekt lopakodás, a főcsapásról letérve barangolás, a történetnek és a játéknak alárendelt szekvencia, rengeteg érdekes történet, és bombasztikus, az emberre erősen rátelepedő atmoszféra. Meg egy kicsit buta AI. Szerintem szerezed be, ha nem irtózol a zsánertől.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==