[11] Brandon (offline)

Humoros - Egoista - Jólnevelt

Ő egy 30 éves fiú és itt lakik: Baranya / Pécs

3816 napja regisztrált felhasználó, ez idő alatt 16493 kreditet gyűjtött

2014 április
21:31 Miért is olyan jó a Nintendo?

Semmi egetrengetőt nem szeretnék ezzel a bejegyzéssel alkotni, hiszen a felvetett téma sok gamernek (főleg az ún. ,,Nintendo Szamurájoknak") magától értetődő.
Miért jók a játékaik? Miért érzem ugyanazt az önfeledt örömöt akár egy régi, akár egy új címüknél? Mit raknak ők a játékaikba, amit más nem?
Egyfajta nyitott kérdésként szeretném, ha segítenétek megfejteni, méghozzá úgy, hogy elmesélitek: Miért, vagy miért nem szeretitek a Nindendot? Addig is, íme az én véleményem, szigorúan szubjektíven.
Leszögezném, hogy üzletpolitikába nem szeretnék belemenni, legfeljebb egy gondolatnyit, de azt is csak általánosságban. Miért? Mert egyrészt nem értek hozzá, másrészt nem érdekel.

A téma minden egyes alkalommal felvetődik bennem, ha veszek egy játékot, amit klasszikusan az ő belsős cégük gyártott.
Mik ezek elsősorban? Köztudott: Mario, Zelda, Donkey Kong, Metroid, StarFox Kirby, Wave Race (anno), Fire Emblem, Kid Icarus, etc.
Gyökereit tekintve többé-kevésbé ennyi. Szedhetnék még ide Yoshit, Diddy Kongot, de tulajdonképpen ebből él a Nintendo. Egy franchise lebontva sokra.

Minden játékuk csiszolt gyémánt. Ezért jönnek ritkán, ettől maradandóak, időtállóak (mert nagyon azok, nosztalgiafaktortól függetlenül.) Mondjuk úgy, hogy ,,karakteresek". Kifinomult egyedi alkotások.
Nem igen kaphatóak Magyarországon, ami miatt drágák. Azok is maradnak, sőt: ha már nem kaphatóak, a használt példány ára magasabb, mint újkorában.

Viszont ezek olyan szoftverek, amelyek akkor is motiválnak a játékra, ha nem feltétlen adtam pénzt a termékért (NEM warezre gondolok, csak az emulátorok
a vesszőparipám.)
Ugyanannyira élvezem a Zelda: LttP-t úgy, hogy életemben 2011-ben játszottam vele először, mint a legfrissebb Mario-t, amiért pénzt adtam.
Sok mai programot már annyira megunok az első néhány órában, hogy dobom félre és legfeljebb fél-egy órás dózisokban fogyasztom, amíg le nem apad a lelkiismeretfurdalásom. Ergo van benne annyi játékóra, hogy megérte a kiadott pénzt. (Mozijegyekben számolom, tegyük fel, hogy másfél óra mozi egy ezres, ehhez mérten játszom egy programmal, ha nem tetszik). Ezek alól az új ötlettel teli indie címek kivételek. Kissé eltúlozva mondhatnám, hogy a Nintendo, sok kicsihez hasonlóan ,,függetlenedett" a pénzhajhász hozzáállástól, hiszen biztos vagyok benne, hogy ők is kidobhattak volna egy bikaerős hardvert, de megint mást tettek. Az előző generációban ez jobban működött, a két konkurens lemásolta, szegény N pedig most is újított. Én bízom benne, hogy a jó irányba! Eddigi kapcsolatomat tekintve velük arra jutottam, hogy, ha kurrensgen konzolt veszek, biztos, hogy WiiU lesz az. Igen, azzal a 2 Zeldával, 3 Marióval amíg ki nem jön a Bonos WiiU2

Mi a játékok motorja? Szerintem a legtöbb esetben egy duó. (hehe... bros.) Shigeru Miyamoto - Koji Kondo. Amihez ők hozzányúlnak, az arannyá válik. Érződik mindenen a kezük nyoma, amit alkottak.
Pont a tegnapi Starfox64 vége főcímnél és az Aquas pályán vettem észre, hogy mekkora átfedés van zenében, stílusban, látványban. Ez baj? Szerintem nem.

Pl. Az előbb említett víz alatti pálya hasonlít a GameCubeos Metroid Prime-ra, és a lóláb sem lóg ki.
Elképesztően kompatibilisek egymással. Vagy az ominózus vége főcím, szerintem passzolna egy Zelda alá. Kihasználja ezt a Nintendo? Naná SuperSmashBros.





Mi volt régen MÉG a motor része? Rare. Rare a nagy N szárnyai alatt. Sikert sikerre halmoztak, jött a Microsoft és onnantól lejtmenet. De azért a jó öreg Banjo-t, Goldeneye-t, Perfect Dark-ot, a RÉGI Killer Instinctet nekik köszönhetjük.



Itt felsoroltam pár ellenpéldát, de ami érdekes, hogy a Nintendo játékait sosem tartom gyerekesnek. Pedig annak néznek ki.
Tulajdonképpen tele vannak cuki állatokkal. Teknősök, majmok, rókák, nyuszik, békák és folytathatnám. A Metroid sem félelmetes, mégis elkapja az Alien hangulatot. Akkor hogy is van ez?

Nagyot mosolygok azon, hogy vitatkozunk az eladási számadatokon, és szomorúan konstatáljuk, hogy megint mit művelnek a WiiU-val, de igazából nem értem, hogy ez minket játékosokat miért érdekel? Zavarja a Nintendot? Állítólag nem. Tőzsdézünk N részvényekkel? Gondolom nem. Kihat ez, az éppen aktuális Mario megjelenésre? Nem.



A Nintendo azt csinálja amit eddig. Azzal védekezik, hogy veszteséggel is képes fennmaradni. Presztízs kérdés.
Ha ez nekik jó, és ilyen produktumokat adnak ki a kezeik közül, mint eddig, akkor semmi okom pánikra. Sőt: Szerintem addig örüljünk, amíg
nem jön minden éveben új Zelda, mint az Assassins Creedből!

Elnézést! Ha megbocsátotok, megyek vissza Dream Team Bros.-ozni :)
41 komment

[2] Rebarbara
máj 01., csütörtök 0:45 #41
Válasz friedmannt (#40) üzenetére
Szoktam, amikor van rá időm
"I'll never trust a strange doctor from space again" (Grasshopper Manufacture: Contact)
[23] friedmannt
ápr 30., szerda 23:02 #40
Válasz Rebarbara (#36) üzenetére
Polcon???
Ha jrpg fan vagy, akkor ne a polcon legeltesd, hanem tedd be a gepbe
Nintendo network id: friedmannt 3ds friend code: 1907-8705-8705
[57] renz
ápr 30., szerda 7:55 #39
Válasz Rehynn (#38) üzenetére
Vigyázzatok nyugodtan.
liquid 2017. ápr 11., kedd 11:13 #23 -> Rehynn (#20) Jó, akkor még egyszer: kerülj el minket kérlek, és ne kommentelj a továbbiakban itt. (...) biztos vagyok benne, hogy találsz alternatívát.
[27] Rehynn
ápr 29., kedd 13:36 #38
Válasz renz (#37) üzenetére
Vigyázzunk a plafonnal.
Twitter.com/Rehynn
[57] renz
ápr 29., kedd 13:20 #37
Válasz Rehynn (#33) üzenetére
Pont ez a hozzászólás hiányzott... pfff...
liquid 2017. ápr 11., kedd 11:13 #23 -> Rehynn (#20) Jó, akkor még egyszer: kerülj el minket kérlek, és ne kommentelj a továbbiakban itt. (...) biztos vagyok benne, hogy találsz alternatívát.
[2] Rebarbara
ápr 29., kedd 12:05 #36
Válasz keviny (#35) üzenetére
Persze, hogy nem. Ott van az is a polcon a másik kettő mellett
"I'll never trust a strange doctor from space again" (Grasshopper Manufacture: Contact)
ápr 29., kedd 12:02 #35
Válasz Rebarbara (#31) üzenetére
Azért remélem a Xenoblade nem maradt ki a repertoárodból.
let the sun never blind your eyes
[2] Rebarbara
ápr 29., kedd 11:36 #34
Válasz Rehynn (#33) üzenetére
Nem akartam meggyőzni, csak kis betekintést akartam neki adni a Nintendo fanok lelkébe.

Nekem úgy tűnt, hogy egész jól értjük egymás álláspontját. Persze sem őt, sem a többi kommentelőt még nem ismerem ezért lehet, hogy el vagyok tévedve
"I'll never trust a strange doctor from space again" (Grasshopper Manufacture: Contact)
[27] Rehynn
ápr 29., kedd 10:18 #33
Válasz Rebarbara (#31) üzenetére
Neked úgy tűnik, hogy BÁRHOGYAN meggyőzhető?

Teljesen felesleges, a Nintendo nem szorul védelemre. Ha ő nem lát benne semmit, hát istenem.
Twitter.com/Rehynn
[2] Rebarbara
ápr 29., kedd 10:17 #32
Válasz Rebarbara (#31) üzenetére
Bocs, rossz lett a link, a végén nem kell a pont. Próbáltam törölni és újra felrakni a kommentet, de nem megy. Pfff... remélem, hogy később sem tűnik majd el
"I'll never trust a strange doctor from space again" (Grasshopper Manufacture: Contact)
[2] Rebarbara
ápr 29., kedd 10:09 #31
Válasz renz (#28) üzenetére
Ha megnézed a Famitsu top listáját akkor láthatod, hogy a 22 maximális pontszámú játékból 8 Nintendo játék: KATT! A gamerankingsen az all-time best listán két Mario és egy Zelda van a GTA-k előtt. Pont azért sikeresek, mert kevés játékot adnak ki, de azok minőségiek. Egyetlen probléma, hogy mindent ezzel a Ninty szósszal öntenek nyakon. Ezt meg vagy el tudod viselni, vagy nem.

És csak a miheztartás kedvéért: nem vagyok N fan, a jrpg-ket szeretem. Wii-re pici túlzással úgy keveredtem, hogy látni akartam a Pandora's Towert meg a Last Story-t. 360-at meg az Eternal Sonata, Infinite Undiscovery és társai miatt vettem. Tényleg
"I'll never trust a strange doctor from space again" (Grasshopper Manufacture: Contact)
[11] Brandon
ápr 29., kedd 9:59 #30
Kikapcsol mindenKIT-KAT
XBOXLive: CollialterHUN PSN (UK): Collialter PSN (HUN): CollialterHUN Wii friend code: 0648-3968-1158 Steam: jaguar19
[27] Rehynn
ápr 29., kedd 9:56 #29
Azért jó a Nintendo, mert a legjobbat hozza ki az emberekből.

Nyörghenny.
Twitter.com/Rehynn
[57] renz
ápr 29., kedd 8:19 #28
Válasz Rebarbara (#25) üzenetére
Azt egyáltalán nem mondanám, hogy szükségszerű. Egyszerűen néha beválik és hülyék lennének ezt nem kihasználni azok, akik érintettek. Ráadásul ez van akinek bejön, ahogy neked a mario, nekem meg a cod. De a szükségszerűtől messze van. Én személy szerint bőven kiegyeznék abban, hogy sokkal kevesebb, de sokkal igényesebb játék érkezzen. Nekem a mennyiség soha nem kárpótolja a minőséget.
liquid 2017. ápr 11., kedd 11:13 #23 -> Rehynn (#20) Jó, akkor még egyszer: kerülj el minket kérlek, és ne kommentelj a továbbiakban itt. (...) biztos vagyok benne, hogy találsz alternatívát.
[11] Brandon
ápr 29., kedd 0:03 #27
Amikor megvettem, egy darabig én is úgy gondoltam, hogy nem volt olyan jó választás,de aztán lassan felnyílt a szemem és akadnak rá gyöngyszemek bőséggel.
XBOXLive: CollialterHUN PSN (UK): Collialter PSN (HUN): CollialterHUN Wii friend code: 0648-3968-1158 Steam: jaguar19
[64] DarkVenom
ápr 28., hétfő 22:04 #26
Részemről játékos pályafutásom legrosszabb döntése volt, hogy 3DS-t vettem...
Thrills, Chills, Kills!
[2] Rebarbara
ápr 28., hétfő 20:23 #25
Válasz renz (#24) üzenetére
Igazad van, de itt nem egyszerűen arról van szó, hogy a Nintendo ugyanazokat a játékokat csinálja meg újra és újra. A Wii-s listán a legtöbb nem is hagyományos platformer, a top seller pl. a Mario Kart, ami ugye autóversenyzős.

Ezek a játékok nem azért fogynak ennyire, mert a Mario karakterek önmagukban annyira addiktívak. Ezek azért sikeresek, mert a Mario máz alatt lévő játékok a maguk műfajában jók. Ha nem így lenne, a sorozat és a cég már rég a Sonic ill. Sega sorsára jutott volna.

Abban egyetértek, hogy ez nem jó így, de ez sajnos szükségszerű. Olyanok vagyunk, hogy szeretünk sírni az új dolgok után, de aztán mégis inkább a megszokottat választjuk. Egyszerűen jobban szeretjük az ismerős világokat az ismeretleneknél. Pont ezért sem ezeket, sem a COD-okat én nem érzem bőrlehúzásnak. Aki az adott sorozatokat szereti az többet kap így, mintha minden rész új IP lenne.
"I'll never trust a strange doctor from space again" (Grasshopper Manufacture: Contact)
[57] renz
ápr 28., hétfő 17:47 #24
Válasz Brandon (#22) üzenetére
Én alapvetően szeretem a codot, de mindemellett belátom azt, hogy ez is ugyanolyan bőrlehúzás. A bőrlehúzás nem feltétlenül rossz, de erénynek semmiképp sem mondanám. A másik számomra röhejes dolog az, hogy amíg a másik két gépnél (vagy inkább gyártónál) folyamatosan lázadoznak az emberek, hogy nincs elég új, nagy és exkluzív cím, addig ez a nintendónál mintha nem is számítana. A minap került elém a wii legjobban fogyó címeinek listája. Az első kb. 30 címből minden harmadik, negyedik címében ott szerepelt a Mario szó, pedig nem csak az exkluzívok szerepeltek. Új címre meg majdnem hogy vadászni kellett...
liquid 2017. ápr 11., kedd 11:13 #23 -> Rehynn (#20) Jó, akkor még egyszer: kerülj el minket kérlek, és ne kommentelj a továbbiakban itt. (...) biztos vagyok benne, hogy találsz alternatívát.
[62] casper007
ápr 28., hétfő 17:35 #23
Nekem utoljára SNES-em volt, azóta semmi Nintendo fronton, pedig szimpatizálok velük. Anno a 2000-es évek elején szerettem volna Gamecube-ot, de nem jött össze, most pedig a WiiU tetszik, de még drága és nem is első gépnek tartanám, azt viszont legkésőbb nyár végén meg kell vennem. Így leginkább beszámolókon és videókon keresztül tájékozódok Nintendo fronton, ami természetesen közelében sincs a játéknak, de már ez alapján is tetszenek az exkluzívjaik. Tudom, hogy imádnám a 3D-s Mario-kat vagy a Donkey Kong-ot. Ezek nekem vegytiszta videojátékoknak tűnnek, kellő újítással és merészséggel, csiszoltsággal, ami a többi konzolon sajnos egyre ritkább. Plusz - és javítsatok ki, ha tévedek - itt nem ömlenek első nap a DLC-k, nem tolják az ember arcába a mikrotranzakciót. Úgy tudom, nagyon patch-elni se kell a játékaikat, mert nem jellemző, hogy bugosak lennének. Minőség, minőség, minőség. Ha
And they're all made out of ticky tacky And they all look just the same.
[11] Brandon
ápr 28., hétfő 17:16 #22
Na, nyugi, ne vesszetek össze Minden játék ugyanaz, ha az alapokat nézzük. Engem az N fog meg, valakit a CoD. és én sem azt mondom, hogy ne élvezném a cod-ot, csak ott tényleg telibe ugyanazt kapom (legalábbis így érzem), mint az előző részben. Ugyanez az Assissins Creed. Én pölö a Zeldában azt látom, hogy ugyanaz a lényeg nyilván, de mindig valami egyedi/új dolog van belecsempészve. Valaki nem így látja, de szar is lenne ugyanazt szeretni, szóval áldás, békesség
XBOXLive: CollialterHUN PSN (UK): Collialter PSN (HUN): CollialterHUN Wii friend code: 0648-3968-1158 Steam: jaguar19
[57] renz
ápr 28., hétfő 15:03 #21
Válasz Kumite (#20) üzenetére
Nem ugyanaz, ahogy a codok sem ugyanazok, csak egyszerűen bőrlehúzás.
liquid 2017. ápr 11., kedd 11:13 #23 -> Rehynn (#20) Jó, akkor még egyszer: kerülj el minket kérlek, és ne kommentelj a továbbiakban itt. (...) biztos vagyok benne, hogy találsz alternatívát.
[48] Kumite
ápr 28., hétfő 14:41 #20
Válasz renz (#19) üzenetére
Szélmalom harc, mint mindig, ha hozzád szólok.

A lényeg, hogy ne vegyél márijót, mert a NES óta ugyanaz mind.
Switch: SW-2073-4677-0226 || 3DS: 2363-6322-9880 || Wii U: Kumite84
[57] renz
ápr 28., hétfő 14:35 #19
Válasz Kumite (#18) üzenetére
Remélem nem haragszol, hogy nem segítek megtalálni az összefüggést a két hozzászólás között.
A hasonlatod meg finoman szólva béna. Mintha azt mondanád, hogy a futás az egyetlen sport.
liquid 2017. ápr 11., kedd 11:13 #23 -> Rehynn (#20) Jó, akkor még egyszer: kerülj el minket kérlek, és ne kommentelj a továbbiakban itt. (...) biztos vagyok benne, hogy találsz alternatívát.
[48] Kumite
ápr 28., hétfő 14:08 #18
Válasz renz (#17) üzenetére
Ennyi az értelme annak, amit mondtál: Usain Bolt sem lenne sehol, ha lassabban futna.
Switch: SW-2073-4677-0226 || 3DS: 2363-6322-9880 || Wii U: Kumite84
[57] renz
ápr 28., hétfő 13:37 #17
Válasz Brandon (#10) üzenetére
A kérdéseddel te magad megválaszoltad a kérdésed.
Ahogy neked a cod bőrlehúzás, nekem meg a nintendo cakk-pakk. Ha nem lenne az a féltucat patinás név, már könnyen lehet hogy sehol nem lennének.
liquid 2017. ápr 11., kedd 11:13 #23 -> Rehynn (#20) Jó, akkor még egyszer: kerülj el minket kérlek, és ne kommentelj a továbbiakban itt. (...) biztos vagyok benne, hogy találsz alternatívát.
[11] Brandon
ápr 28., hétfő 13:01 #16
Válasz Kumite (#12) üzenetére
Mondjuk igen, de ez olyan, mint a marvel szuperhősök és azavengers. Nem definiálnám rókabőrnek személy szerint. mondjuk az sem tetszik mindenkinek.
XBOXLive: CollialterHUN PSN (UK): Collialter PSN (HUN): CollialterHUN Wii friend code: 0648-3968-1158 Steam: jaguar19
[11] Brandon
ápr 28., hétfő 13:00 #15

XBOXLive: CollialterHUN PSN (UK): Collialter PSN (HUN): CollialterHUN Wii friend code: 0648-3968-1158 Steam: jaguar19
[11] Brandon
ápr 28., hétfő 12:59 #14
Válasz TeebeePlay3 (#13) üzenetére
+1
XBOXLive: CollialterHUN PSN (UK): Collialter PSN (HUN): CollialterHUN Wii friend code: 0648-3968-1158 Steam: jaguar19
ápr 28., hétfő 12:01 #13
Nem tudom miért, de Ha Nintendo gép elé ülök, akkor nagyon jól szórakozom. Ezt sajnos a PS3/XBOX360-as társáról már nem tudom elmondani. Nem fikázni akarom a másik 2 gépet, csak valamiért a Nintendo még mindig szórakoztatóbb játékokat pakol össze mint a másik 2 konkurens. Jó kis gép a WiiU is. Kipróbáltam. Majd egyszer beszerzek egyet!
[48] Kumite
ápr 28., hétfő 11:14 #12
Válasz Brandon (#10) üzenetére
Van, aki így definiálja azt, hogy gyakran visszatér ugyanaz az 50-100 karakter néhány univerzumból válogatva, de teszik ezt teljesen más típusú és jellegű játékokban.
Switch: SW-2073-4677-0226 || 3DS: 2363-6322-9880 || Wii U: Kumite84
[2] Rebarbara
ápr 28., hétfő 10:22 #11
Válasz Brandon (#6) üzenetére
Van egy nem nagyon gamer barátom (lány), aki pár hete belépett a konzolosok táborába. Vett egy 360-at a Kinect miatt, hogy tudjon ugrálós játékokkal játszani. Mióta megvan a gép, diablózik

Én azt mondom, hogy találjon csak rá a nagy N megint a casual gémerekre ês adjon el nekik annyi gépet mint amennyit Wii-ből eladott, mert az a mid- és hardcore játékfejlesztésnek is kedvez.
"I'll never trust a strange doctor from space again" (Grasshopper Manufacture: Contact)
[11] Brandon
ápr 28., hétfő 9:43 #10
Válasz renz (#9) üzenetére
Na ez érdekes, hogyhogy? Mi jut eszedbe a CoD-ról akkor? De komolyan, miért érzed így?
XBOXLive: CollialterHUN PSN (UK): Collialter PSN (HUN): CollialterHUN Wii friend code: 0648-3968-1158 Steam: jaguar19
[57] renz
ápr 28., hétfő 8:51 #9
Én ha meghallom a Nintendo nevét, akkor leginkább a mesteri bőrlehúzás jut eszembe.
liquid 2017. ápr 11., kedd 11:13 #23 -> Rehynn (#20) Jó, akkor még egyszer: kerülj el minket kérlek, és ne kommentelj a továbbiakban itt. (...) biztos vagyok benne, hogy találsz alternatívát.
[46] csavar
ápr 28., hétfő 7:33 #8
Sokszor nekem is eszembe jutott már ez a kérdés, mostanra úgy érzem az lehet a fő ok, hogy ők még mindig a klasszikus értelemben vett játékokat gyártanak...
Ne hazudj, mert összezavarod a csillagokat és kiszámíthatatlan lesz a jövőd! PSN ID: vjcsavar
ápr 27., vasárnap 23:36 #7
A nintendo karaktereket és zenéket imádom, vmint egyetértek az elöttem leírtakkal is. Amit még hozzátennék az az hogy rendkívül jó és pontos pályákat és játékmenetet tudnak felépíteni. Sokan tanulhatnának tőlük.
[11] Brandon
ápr 27., vasárnap 22:49 #6
Én velük kezdtem a karrierem 5 évesen és mindig is hű maradtam. minden generációs konzol megvolt eddig, a WiiU kivétel.

Általában véve békések, illetve a nem túl békés dolgokat is képesek relatíve finoman tálalni.
Ott volt a REmake és a RE0. Nos, azok nem békések, de valahogy az exkluzivitással együtt a legjobb klasszikus RE részeket is ők alkották. Sőt a RE4 is GC-n az igazi mind a mai napig.

Mondjuk nem is bánom, hogy visszatértek a kanapéba és kevesebb casual wii sports és nintendogs érkezik. hardcore szemmel abszolút szimpi.
XBOXLive: CollialterHUN PSN (UK): Collialter PSN (HUN): CollialterHUN Wii friend code: 0648-3968-1158 Steam: jaguar19
[28] aya
ápr 27., vasárnap 20:01 #5
Virtual boy kivételével minden gépükkel rendelkezek, és szeretek velük játszani, nes-en kezdtem, snes, n64, gamecube, mind kiváló gépek.

Wiiu is tetszik, megvettem amint ésszerű ajánlatot kaptam.
Az új DKC nagyon jó játék lett, emélem kap egy rakat dlc-t mert azt is szívesen venném
PS4, XONE Switch , mega pc :)
[55] FredPerry
ápr 27., vasárnap 16:10 #4
Kérdésre: Nem is az.
[2] Rebarbara
ápr 27., vasárnap 15:44 #3
Ha jól emlékszem a történetre, akkor anno a Nintendo akkor kezdte amikor épp rossz tucatjátékokkal volt a piac telítve és pont azért lett sikeres, mert ők a minőségre mentek rá. Ez eddig bevált, szerintem nem meglepő, hogy tartják magukat ehhez.

Én amúgy fiatalabb koromban gyakorlatilag nem szerettem a játékaikat, felnőttként kezdtem el játszogatni velük, és azt szeretem bennük, hogy olyan békések. Ha durva dolgokat akarok látni elég, ha kimegyek az utcára. Itthon mostanában inkább a nyugalmat szeretem

"Kissé eltúlozva mondhatnám, hogy a Nintendo, sok kicsihez hasonlóan ,,függetlenedett" a pénzhajhász hozzáállástól"

Amikor az ember egy terméket próbál eladni akkor fontos, hogy arra a kérdésre válasza legyen, hogy miért pont azt a terméket vegyék az emberek. Az előző generációban pl. sem a Sony, sem az MS nem nagyon tudott erre mit mondani és ez az eredményeken is látszódott: a két gép gyakorlatilag egyforma volt, kb. ugyanannyit is adtak el belőlük. A Nintendo jelszava az, hogy "blue ocean", vagyis hogy a legfontosabb az, hogy láthatóan nagyon másmilyen legyen a gép, mint a vetélytársaké. Ez néha sikeres, néha nem. Ilyen a biznisz.
"I'll never trust a strange doctor from space again" (Grasshopper Manufacture: Contact)
[59] Alwares
ápr 27., vasárnap 11:52 #2
A Nintendo játékok elég jók. A platformok még mindig szarok...
.titanic {float: none;}
[25] Shark
ápr 27., vasárnap 10:55 #1
Szeretem a nintendo játékait,de a gépeit nem,ezért nem is volt (kivéve 1) soha és talán nem is lesz gépem.Az egyetlen gépük ami volt is és imádtam az a snes volt.
Xb: Shark hun Ps: Zoli1219
Brandon
XBOXLive: CollialterHUN PSN (UK): Collialter PSN (HUN): CollialterHUN Wii friend code: 0648-3968-1158 Steam: jaguar19
Ezeken a platformokon játszom
Playstation2
Playstation3
GameCube
Wii
Playstation Portable
Nintendo DS
PC
Xbox One
Nintendo 3DS
Mobil
Kedvenc játék-műfajaim
Akció, Akció/Kaland, Kaland, Kártya, Szórakoztató, FPS, Online FPS, Online RPG, Zene, Puzzle, Verseny, Retro, Szerepjáték
Hobbijaim, szabadidőmben ezt teszem
Játék otthon, Játék mindenhol, Játék interneten, Játék zsebkonzolon, Zene (játszom), Magazinok, újságok, Zene (hallgatom), Könyvek, TV, Mozi , Anime, Étterem, Bowling, teke, Bulizás, Barátok, Billiárd, Fórum, Internetes magazinok, Bicikli, Tenisz, Küzdősportok, Fitness
Barátok, ismerősök
kopa
(offline)
TomekKowal
(offline)
Alwares
(offline)
CeXzer
(offline)
ARTURUS
(offline)
Chelsea
(offline)
Nightmare
(offline)
reddevil86
(offline)
tomee0405
(offline)
CoolCat
(offline)
FredPerry
(offline)
KT-ai
(offline)
HungryNerds
(offline)
Rebarbara
(offline)
XBOX Live