Cash Bacsi2013.11.19. 09:58

Battlefield 4 - teszt

A dátum 2020, hat év telt el az előző rész eseményei óta, a konfliktus az USA körül egyre csak fokozódik, a titokban vívott csaták lassan egy újabb világháborúhoz vezetnek. Középpontban az oroszok által támogatott Chang admirális, akit megállítani nem lesz valami könnyű dolog.

Érdekességnek számít, hogy valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag a Battlefield 4 valóban közvetlen folytatása a harmadik résznek, mindezt teszi úgy, hogy az valami legendásan sablonos és félelmetesen felejthető darab volt. De így visszaemlékezve, kicsit összerakva az itteni eseményekkel, néhol visszaköszönő szereplőkkel, meg kell mondani egészen kellemes kis történetté avanzsálódott. Noha meglepetésekre ne számítsunk, a sablonosság megmaradt a jól bevált útvonalon. Viszont külön dicséret illeti a készítőket amiatt, hogy ezúttal végre valahára nem akartak csak egy CoD klónt létrehozni. Kezdik megtalálni a saját útjukat, ami a mai játékpiacon valljuk be, kegyetlenül nehéz dolog. Azt viszont sose felejtsük el, hogy akárcsak a Call of Duty, a Battlefield is legfőképpen multiplayer játék, azon belül pedig meglehetősen sok mindenben felülmúlja versenytársát. Persze ízlések és pofonok, hiszen én mindig is többre értékeltem a CoD arcade-osan pörgős játékmenetét, ellentétben a realisztikus, jóval lassabb, csapatjátékra épülős Battlefilednél.

Tekintettel arra, hogy igencsak sok olyan ember lesz aki csak a kampány miatt nyúl bele a pénztárcába, ejtsünk mindenképpen pár szót róla. Az első és legfontosabb dolog, hogy ez az első olyan nextgen játék a piacon ami döbbenetesen nagy különbségeket képes felvonultatni egy-egy platformon keresztül. Természetesen legdurvább a PC-s grafika lesz ami már olyan szinten élethű, hogy szinte már a valóságot fogjuk látni szétesni állandóan az orrunk előtt - szeretnek a dolgok összedőlni, felrobbanni, leszakadni, úgy teljesen rombolódni a kampány során. Néha az embernek olyan érzése van, mintha ez is csak egy nagyon komoly techdemo akarna lenni, megmutatva mire képes az elképesztően izmos Frostbite engine. Következő körben természetesen a PS4 és XBox ONE változatok fognak jönni, amik jóval butábbak lesznek a nagy öreghez képest, de összehasonlítva egy PS3-as vagy XBox 360-as verzióval már-már sírógörcsöt vagy éppenséggel röhögőt fogunk kapni, attól függően éppen melyik konzollal rendelkezünk. Látva a különböző verziókat be kell ismerni, hogy nagyon eljött már az ideje egy generációváltásnak!

A játékmenetet tekintve nem fogunk olyan döbbenetesen sok újdonsággal találkozni, de az a pár amit eszközöltek kifejezetten kellemesre sikeredtek. Kezdjük mondjuk azzal, hogy a kísérőink nem csak idióta módjára lövöldöznek a nagyvilágba, golyóikkal senkit se sebezve, illetve nem fognak előrerohanva állandóan golyófogót játszani. Mindig szépen mellettünk lesznek és arra várnak, hogy mi adjuk meg nekik a támadási parancsot, érdemes lesz ezt úgy tenni, hogy előtte a speciális taktikai távcsövünkkel szépen felfedeztük a területet és kiszúrtuk ellenfeleinket. Lehetőségünk lesz arra is, hogy lopakodva kapjuk el az ellenfeleket vagy akár ki is kerülhetjük őket előnyösebb pozícióba kerülve, de ezt lesz a legnehezebb véghez vinni, hiszen igencsak sasszemek a drágáink. Ha kiszúrnak minket elszabadul a pokol, ekkor érdemes kiosztani a támadóparancsot majd nekünk is beállni a fejesek osztogatásába. Külön dicséretet érdemel az a kissé árkádos vonal, miszerint minden cselekedetünket pontozással jutalmaz a játék, a pályákat három fokozattal lehet teljesíteni (bronz, ezüst, arany) amikért természetesen jutalom fog járni, mégpedig fegyverek formájában. Ezzel a felhasználható csúzlik száma egyre csak nő, érdemes az ellenfelek által eldobottakat is legalább egyszer felvenni, mert a sűrűn megjelenő készletdobozokból kedvünkre alakíthatjuk felszerelésünket, mindig az adott szituációhoz igazodva. Kicsit sablonos, kicsit kiszámítható, kicsit rövid, de szerethetőek a szereplők akárcsak maga az élmény, biztos vagyok benne, hogy nem csak egyszer fogunk nekifutni.

Most jöjjön a lényeg, ami a legtöbb embert érdekli majd, mégpedig a legendás multiplayer és hogy vajon mi változott az előző rész óta. Sajnos azt kell hogy mondjam nem sok minden. Túlságosan sok energiát és időt emésztett fel az engine tökélyre való fejlesztése, hogy minél ütősebb legyen a grafika, hogy a lehető legtöbb minden essen szét körülöttünk, illetve hogy minden pályán legyen valami interaktív esemény, ami vagy egy szörnyű időjárás formájában vagy éppenséggel összeomló épületekként jelentkezik a multis öldöklés kellős közepén - ennek egyébként a nagyon ötletes Levolution nevet adták. Kaptunk egy új játékmódot is, az Obliterationt, ennek a lényege hogy adott egy bomba, két bázis, ezeken belül 3-3 pont amit el kell pusztítani. A két csapat pedig őrült módjára küzd azért a szerencsétlen pokolgépért és próbálja a lehető legtöbb ilyen pontot elpusztítani vagy éppenséggel megvédeni. A játékot én XBox 360-on teszteltem és éreztem rajta a 64 játékos hiányát, nem volt eléggé megtöltve a csatatér, de még így is hogy csak fele annyian voltunk, életem legdurvább multis élményeiben volt részem. Ennél már csak a 256 playeres PS3-as MAG volt. Egy ilyen meccs akár egy óráig is elhúzódhat, miközben ötször kapunk agyvérzést és fogyunk vagy tíz kilót.

Hihetetlenül látványosak és pörgősek a multis meccsek, de még mindig a járműveken és azoknak a használatán van a hangsúly. De nincs is ezzel semmi baj, hiszen ez az egyik legnagyobb öröksége a sorozatnak, a pusztítható környezeten kívül. Aki nem bírja az ilyesmit az hozzám hasonlóan menjen vissza kodozni, a rohangáló sniperek és nehéztüzérségként lövöldöző élő rakétasiló 12 évesekhez. Igen, most tulajdonképpen magamat fikáztam le, hiszen én ezt szeretem, én ezt szoktam meg. De különösen élvezetes és emlékezetes idők szoktak lenni, amikor éppen Battlefieldezek, mert mondjuk tesztelnem kell vagy éppen olyanom van. Mindenképpen szót kell még említeni a Commander mód visszatéréséről is, amit a BF 2142 óta nem tolhattunk. Aki esetlegesen nem ismerné itt az a lényeg, hogy van egy ember aki RTS nézetben kísérheti figyelemmel az eseményeket és mindeközben különböző tanácsokat és parancsokat adhat társainak. Jópofa dolog ez is, de nem volt nekem való.

Két évvel ezelőtt a Battlefield 4 atom biztos 9 pontos játék lett volna, ami ma már „csak” 8-at kaphat de ugyancsak a beton stabil fajtából. Döbbenetes látvány, kellemes de felejthető kampány, jól bevált multi pár apró változtatással. Akárcsak a Call of Duty Ghost, nem hozott eleget ahhoz, hogy kiemelkedő alkotás legyen, de a rajongókat bőségesen ki fogja elégíteni a következő két évre, főleg a várható számtalan DLC-vel együtt. Egy tanácsom azért minden kedves júzernek lenne; próbáljátok ki minél hamarabb, de megvenni már nextgenre érdemes, én is ezt fogom tenni, mert ott van a helye az első címek között nem vitás!

8/10

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==