Diablo III - teszt

A Diablo mint a Blizzard minden munkássága egy legendás név, ezek a srácok tudják mi kell a népnek, nem kapkodják el a címeiket, a bevételük az eget verdesi, olyan minőséget képviselnek ami nagyon ritka manapság ebben az iparágban. Éppen ezért mondhatjuk szerencsésnek magunkat, hogy elkészült a konzolos port. Szerencsések vagyunk, mert ez csak egy jutalomfalat, ezért szeretném rögtön a teszt elején leszögezni, hogy nem szabad párhuzamot vonni az PC-s verzióval, hiszen felesleges, legyen itt szó a Blizzardról vagy bármilyen cégről egy átirat sose lehet jobb az eredetinél. A grafika az PC-hez képest katasztrófa, míg konzolos szemmel szép, az irányítás a PC verzió után siralmas, míg egy konzolosnak aki először tolja tökéletes, a nézet túl közel van és még sorolhatnánk azokat a dolgokat amik egy PC-snek csalódást fognak okozni. De ez a cikk itt nem a PC-s verzióról szól!

Jómagam hatalmas rajongója vagyok a Blizzard játékainak, az a minőség, odaadás, gondoskodás, alaposság, amit ők képviselnek teljesen egyedülálló és páratlan. Ha ők bejelentenek egy címet akkor arra nem lesz elég egy év, sem kettő, sem három, gyakran tíz évig is elrágódnak egy-egy alkotásukon, de a végeredmény felejthetetlen lesz, ebben biztosak lehetünk. Ők talán az egyedüli cég PC-n, akik elérték, hogy játékaikat kivétel nélkül mindenki eredetiben vegye meg, nem csak a rendkívül zárt Battlenet rendszernek köszönhetően, hanem az őket megillető tiszteletnek is. Az újraélesztett Starcraft folytatása például olyan magas színvonalat képvisel, amit szavakkal leírni lehetetlen, egyszerűen látni kell, átvezető animációik agyonverik bármelyik hollywoodi oscar díjas alkotást, egyszerűen mestermű, öröm vele tölteni minden egyes másodpercet. Éppen ezért volt hatalmas az elvárása a rajongóknak - bevallom joggal - mikor bejelentették a Diablo III-at, mindenki nagy kedvencének a folytatását.

Úgy érzem ezek a magas elvárásoknak ezúttal nem sikerül teljesen megfelelni, de nem menjünk ennyire előre. A játék hangulata már az első pillanattól fogva nyakon fog vágni minket mikor meglátjuk a bevezető animációt, ami természetesen a jól megszokott, páratlan Blizzard minőségben fog minket tátott szájra, majd térdre kényszeríteni. Ilyenkor az jut az eszünkbe, hogy ezek a történetek bizony mozi után sikoltanak - főleg a Starcraft ugye. Megérkezve új Tristam városába ismerős érzések kerítenek hatalmába minket, a kellemes lantos muzsikát hallva szinte időutazáson megyünk keresztül. Nagy lelkesedéssel rögtön neki is állunk a nagy hentelésnek, majd szintet lépve kicsit csalódottak leszünk, hiszen a karakterünk magától fejlődik, képességpontok nincsenek, minden automatizálva lett, szintlépésnél újabb képesség üti a markunkat, illetve annak egyik alváltozata (mondjuk mérgezett sebzés), hogy valami opciónk is legyen ha már RPG-vel játszunk. Eleinte csalódottak leszünk emiatt, de én azzal vigasztaltam magam, hogy legalább elrontani a karakterünket már nem tudjuk. Eszembe jutott, hogy az első Amazonomat Diablo II-ben teljesen elrontottam, amire persze csak akkor jöttem rá, amikor már a harmadik Nightmare végigjátszásnál tartottam. Gondolom ez motiválta a készítőket is, ami alapjában véve kedves volt tőlük, csak éppenséggel a szabadságérzetünket korlátozták igencsak nagymértékben.

Sajnos efelett az egyetlen dolgot felett nem mehetünk el szótlanul, hiszen annak aki már látta a PC-s verziót akár csak pár percre is, rögtön fel fog tűnni, hogy a játék grafikája bizony jóval csúnyább az eredetinél, de erre sajnos szükség volt, hiszen a generáció vége felé járó konzolok nem bírják azt a felbontást ami egy PC-t meg sem izzasztanak. Szükség volt a közeli perspektívára, az alacsonyabb felbontásra és néhol a textúrák részletességét is vissza kellett venni, hogy a játék tükörsimán menjen. Ez sikerült is nekik, hiszen mindegy mennyi ellenfél van a képernyőn, mindegy mi éppen hányan toljuk egyszerre, a gamma röcögés mentesen fog működni, néhol azért minimális laggal fogunk találkozni, de ez szerintem csak a net sebességének tudható be. Akárcsak a második rész, itt is az igazi móka akkor kezdődik amikor páran összeállunk együtt hentelni. Sajnálatos módon a jó öreg módszer, miszerint beállunk pár tápos haver mögé fejlődni, míg ők szeletelnek, itt már nem fog működni, hiszen aki nem unlockolta az adott nehézségi fokozatot az nem tud beállni hozzájuk. Visszafele működik a dolog, fel is erősödnek némileg az ellenfelek, de akkor meg a tapasztalt harcosok nem fognak kapni szinte semmi XP-t. Ezzel egy huszárvágással el is szeletelték az álom sebességű tápolást. Szóval mindenki szépen maradni fog a saját nehézségi fokozatán belül, nincsen gyors fejlődés, végig kell menni a szamárlétrán.

Érdekes módon a konzolos változatnál még online pass sincsen, szóval a Blizzard egy igazi jutalomjátékkal ajándékozott meg minket, ami a használt játékpiacnak is kedvezni fog. Se Battlenet, se regisztráció, se pass, semmi nem kell ahhoz, hogy tolhassuk a játékot. Ugyanilyen kedvezmény a fizetős aukciós ház hiánya, nem kell vagyonokat elköltenünk ahhoz, hogy végre hozzájussunk valami ritka felszereléshez, a játék igencsak bőkezűen osztogatja nekünk a véletlenszerű cuccokat, éppen ezért érdemes minden követ megmozgatni - szó szerint - hiszen nem tudhatjuk melyik hordóban, farönkben, vagy éppenséggel elesett hulla zsebében rejtőzik a várva várt varázstárgyunk.

Az irányítás ugyancsak megér egy misét, hiszen jómagam már nagyon rég voltam PC-s, a Diablo II-vel is már nagyon rég toltam és bár még mindig emlékszem milyen kényelmes és szuper is volt egérrel hentelni, semmivel sem cserélném le a mostani kontrolleres irányítást. A hat aktív képességünket rendkívül alaposan végiggondoltan osztották ki, hihetetlenül kézreál, nagyon kényelmes, könnyen tanulható, talán csak annyi bajom volt vele, hogy a jobb ravaszon és az „A” gombon kívül nem nagyon használtam a többit. De az is lehet hogy csak azért, mert az általam választott Démonvadász ilyen egyszeregy karakter, nem igényel túlságosan összetett harcmodort. Nem fecsérelném arra az időt, hogy leírom milyen karakterek vannak és milyenek a képességeik, erre mindenki jöjjön rá magától illetve a PC-s tesztekből már untig ismerjük mindegyiket. Lényeg a lényeg, az irányítás mesteri, én imádtam.

Ellentétben a történettel ami sajnos ritka pocsék lett és érdektelen. Vártam és vártam a nagy áttörést, hogy majd csak meg fog mozgatni, de a nagy csoda nem történt meg. Annyira jellegtelen az egész, hogy nem is fogunk beszélgetni senkivel, nem fog érdekelni mi miért történik, max a követőinket fogjuk végighallgatni, mindenki másra magasan tojva csak megyünk előre és hentelünk. Ebből kifolyólag sajnos így 2013-ban, egy Starcaft 2 után azon vesszük észre magunkat, hogy arrébb tesszük a lemezt és mást veszünk elő, valami olyan címet amit régóta szeretünk, vagy éppenséggel egy újat próbálunk ki. Valami miatt nem köt le minket a játék és amolyan backup tartalékká válik, a játék amire mindig számíthatunk ha egy kicsit hentelni akarunk, de teljesen érdektelen a számunkra, hogy mi történik benne. Nehéz lenne leírnom amit érzek, de tudom nem vagyok vele egyedül. Vagy kinőttem már a Diablózásból, vagy maga a játék már nem olyan jó mint régen volt. Persze még mindig magasan ver mindent a stíluson belül, de én úgy emlékeztem, hogy ez egy olyan játék amit egyszerűen nem lehet abbahagyni. Sajnos a Diablo III már nem ilyen. A konzolos játékpiacon egy nagyon jó játéknak számít, Blizzard mércével mérve viszont jóval gyengébb eresztés mint amire számítottam …

8/10