Tom Clancy's Splinter Cell: Blacklist - teszt

Hatalmas Ubisoft rajongóként nehéz lenne eldöntenem, hogy melyik sorozatát kedvelem a legjobban, a folyamatos történetvezetés miatt talán az Assassin's Creed volt sokáig, de túl sűrűnek tartom az évente való megjelenést, ami miatt kissé felhígult a rajongásom a sorozat iránt. Éppen ezért volt mindig is szívem csücske Sam Fisher kalandja, amit az első pillanattól fogva végigkísértem, izgultam és igyekeztem a lehető legtöbbet kihozni egy-egy címből. A különböző részek között eléggé nagy különbséget véltem felfedezni és rájöttem, hogy van egy séma a készítők részéről; minden páros rész tulajdonképpen csak egy tartalmas kiegészítő az előzőhöz képest. Emlékezzünk csak a Pandora Tomorrow-ra, vagy éppenséggel a Double Agentre. Jók voltak ezek is, de nem hoztak olyan sok újdonságot a szériába, mint mondjuk egy Chaos Theory vagy a Conviction. Éppen ezért aggódtam egy kicsit és szinte remegő kézzel raktam be a lemezt a boxomba, hiszen a Blacklist is páros számnak számít, hiszen a sorban a hatodik.

9/11 óta a világ folyamatosan arról beszél, hogy jó szándékúnak tűnő, az orrát mindbe beleütő USA valójában nem is annyira jó fej mint gondoltuk. A naivak úgy vélik, hogy ők csak jót akarnak, első számú világhatalomként felelőséggel tartoznak a világ iránt, ők az Amerika kommandó, akik vállukon cipelik bolygónk problémáit, ahol gond akad megjelennek és rendet tesznek. Jómagam is a naivak közé tartozom, de sokan vannak akik ezt másképp gondolják, ezzel nem értenek egyet és véget akarnak vetni ennek az egyeduralomnak. A „mérnökök” támadást mértek az amcsikra, ott ahol a legjobban fáj nekik, ultimátumot üzentek az elnöknek, aki vagy kivonja csapatait az idegen országokból, vagy ha nem, vállalja ennek a következményeit. A technika korában amikor már mindent az elektronika irányít, a következmények rettenetesek tudnak lenni (gondoljunk csak a Die Hard 4.0-ra).

Természetesen Amerika nem tárgyal terroristákkal, eljött az ideje, hogy hasonló módszerekkel harcoljanak ellenük, gyorsan létrehozták a Fourth Echelon titkos csapatot egy hatalmas repülő fedélzetén (Paladin). A csapat vezetője pedig nem más, mint a már sokat megélt - kissé megtévelyedett - Sam Fisher, aki sokáig azt hitte a lánya halott, miután a bosszúhadjárata a végéhez ért úgy döntött, megpróbál újra csapatjátékos lenni, de arra még ő se számíthatott, hogy csapatának olyan tagjai is lesznek akik régen elárulták őt, sőt sokáig még az ellenségei is voltak.

Alighogy elkezdjük a játékot már kapjuk is az első pofont, tudtuk előre, szóltak meg minden, főhősünk hangja megváltozott. Ez rendben van, de olyannyira, hogy egyszerűen képtelenek vagyunk vele azonosulni, a több mint tíz év alatt Michael Ironside és Sam Fisher teljesen egybeolvadt, nélküle ez a karakter egyszerűen nem létezik, árnyéka csupán önmagának. Képtelenek leszünk a történetre fókuszálni, mert nem elég ez a hang-ügy, de még az arcát is megváltoztatták, kínosan hasonlít Shepard parancsnokra a Mass Effectből, ami már-már fájdalmas és rendkívül zavaró tud lenni. Egyértelmű, hogy céljuk megváltoztatni volt a karaktert, de ennél rosszabb döntést nem is hozhattak volna, olyan ez amint a Két Pasi és egy kicsi Ashton Kutcher, az ég világon senkit nem érdekel, a kutya nem nézi, lassan meg is bukik a sorozat. Nem tudom mi a fenének kellett ezt csinálni, de piszkosul rossz ötlet volt az biztos.

Miután ez ügyben kitomboltam magam már jó pár fórumon, lássuk inkább a játék jó oldalait, amiből szerencsére akad majd bőven. A rajongók körében a Chaos Theory és a Conviction volt a két legforradalmibb rész, a Blacklist célja tehát nem más, mint ezt a kettőt ötvözni és létrehozni a tökéletes elegyet. Szerencsére ez sikerült is nekik, igaz nem lett tökéletes de legalább kitaláltak egy új pontozási rendszert, ami három egymástól teljesen független játékstílust is megenged az egyszeri játékosnak. Nem erőltetnek ránk semmit, mi magunk döntjük el hogyan szeretnénk játszani. A lopakodás nagymesterei inkább elkerülik a konfliktust, árnyékban maradnak, kütyüket használnak, sose ölnek meg senkit, ha erőszakot kell alkalmazni akkor is csak kábítnak, a nyomokat pedig gondosan elrejtik maguk után, ők a Ghostok avagy a szellemek. Náluk némileg erőszakosabb fajta a vérbeli vadász, aki még mindig az árnyékban maradást, a csöndben való közlekedést kedveli a legjobban, de ha ellenféllel találkozik nem ismer kegyelmet, a kezei között csak a halál vár az ellenségre, ő a Panther avagy a ragadozó. Akadnak majd olyanok is, akik az akciót kedvelik a legjobban, módszereik egyszerűek és hangosak, ők nem teketóriáznak, amint meglátnak valakit lőnek, nem kell annak halknak lenni, a lényeg hogy nagyot szóljon és robbanjon, ők az Assault módszert kedvelik, ők a rohamozó tankok.

Minden teljesített küldetésért, kihívásért, megtalált gyűjtögetnivalóért (GPS, Laptop, VIP letartóztatása) némi pénzmag üti majd a markunkat. Ez az összeg ha nehezebb fokozaton állunk neki a küldiknek, lényegesen nagyobb lesz a kapott szorzóknak köszönhetően. A pénzünkből hatalmas választékban áll majd a rendelkezésünkre mindenféle fegyver (elsődleges, másodlagos, speciális), kütyü, végül pedig az öltözékünket tudjuk majd fejleszteni annak megfelelően, hogy éppen milyen stílusban akarunk játszani. Szerencsére adott lesz három külön csoportmentési hely is arra, hogy rendezgessük a frissen vásárolt cuccainkat. A ruhadarabok nem csak megjelenésben, de funkcióban is különböznek egymástól, érdemes tehát alaposan végiggondolni mire költjük kicsiny vagyonunkat. Ha a felszerelésekkel nem akarunk annyira foglalkozni, akkor ott lesz pénzköltési lehetőségnek a Paladin is, aminek a fejlesztése nagy mértékben befolyásolhatja egy-egy küldetés teljesítését. Az itt vásárolt dolgok egyfajta perk rendszernek fognak megfelelni, segítségükkel gyorsabban gyógyulhatunk, a radaron láthatóvá válnak a gyűjtögetnivalók, vagy éppenséggel új fegyverek jelennek meg Charlie-nál a kütyüfelelősnél, aki ebben a játékban a shop szerepében fog tetszelegni.

Példaértékű egyébként a készítők részéről, hogy milyen sok kütyüt támogat a játék. A Xboxos verziónál természetesen ott van a Kinect hangfelismerése, a WiiU verziónál a Gamepadon láthatjuk a kígyó kamera képét, végül pedig de nem utolsó sorban iOS-en és Androidon is van egy ingyenesen leszedhető kis játék, címe Spider-bot, ami meglepően élvezetes ahhoz képest, hogy igazából csak egy támogató program a teljes verzióhoz. Három különböző játékszabály van, az első pacman-szerű adatgyűjtögetés, „minél tovább jussunk el minél több pontot szerezzünk ezalatt”-fajta. A második a lopakodás, ahol a célunk észrevétlenül eljutni a tudóshoz, kiütni őt, megszerezni az adatokat majd végül láthatatlanul eltűnni a kamerák és biztonsági emberek szeme elől. A harmadik pedig a lövöldözés, ahol minél tovább jutunk el, annál több pont üti a markunkat, egyre erősebb és gyorsabb ellenfelek jönnek ránk egyre nagyobb számban természetesen. Élvezetes, hasznos, jópofa, ráadásul a szerzett pontokat beválthatjuk két extra felszerelésre vagy pedig pénzbe a fő játékon belül.

A kampány pörgős, tartalmas, folyamatosan visz minket a történet, ami igaz nem annyira érdekes és hangulatos mint az eddigi részekben, de legalább kellemesen hosszú. Visszatértek a közkedvelt co-op küldetések is, amik ezúttal nem egy külön sztori formájában fognak megjelenni, hanem a társaink által ajánlott mellékküldetésekben, a legtöbbet egyedül is megcsinálhatjuk, nem túl nehezek, főleg a legkönnyebb fokozaton, de ahhoz hogy mesterstílusban teljesítsünk (mikor végig csak egy stílust alkalmazunk a három közül) egy-egy pályát bizony szükség lesz egy társra és a magas nehézségi szintre is. A nagysikerű kémek a zsoldosok ellen multi is visszatért és bár nem hozott túl sok újdonságot a játékmenetben, főleg a játékszabályok terén, azért még mindig tisztességes élményeket nyújt ahhoz képest, hogy a Splinter Cell kifejezetten egyjátékos címnek számított a kezdetektől fogva. Akárcsak az Assassin's Creed multija esetében, itt is a dolog egyre jobban kiforrja magát és lassan megtalálja a helyét a szűk és konzervatív piacon.

A Splinter Cell Blacklist lehetett volna a legjobb rész mind közül, ha nem akarják megváltoztatni a mindenki által kedvelt és megszokott főszereplőt, ha a készítők képesek lettek volna nem csak csiszolni azon ami eddig is jó volt, hanem komoly újításokat vinni a játékmenetbe, olyanokat mint a háromféle pontozás. Ilyen ötletekből még pár elég lett volna ahhoz, hogy a kedvenc játékunk legyen hosszú ideig. Így csak egy betonerős jó címnek nevezhető, kihagyni bűncselekmény, de túl sok innovációra ne számítsunk tőle.

8/10