The Last of Us - teszt

Biztos vagyok benne, hogy a Naughty Dog nevét aranytáblába foglalták már valahol Japánban, a Sony központi torony legfelső emeletén. Sokat tettek ezért a cégért, olyan címeket hoztak a piacra, amik évekkel megelőzték a jelenlegi generáció elvárásait. Az Uncharted trilógia a második rész után instant legendává vált, nem kevés ember vett PS3-at esetlegesen PS Vitát csak emiatt a címért. A Last of Us-ról régóta tudtunk már, ahogyan abban is biztosak voltunk, hogy egy újabb remekműnek lehetünk majd boldog tulajdonosai.

A játéknak elég csupán 15 perc - a bevezetés - ahhoz, hogy teljesen magába szippantson, elvarázsoljon, elrabolja a szívünket és el ne engedje akár egy pillanatra is. Főhősünk Joel nem éppen egy szokványos szereplő, a vele történt húsz évnyi tragédia után nem véletlen, hogy még mindig él. Kedves külseje, megnyerő humora, hallgatag csöndes stílusa miatt könnyen alábecsülhető, miközben legbelül őrületes harag és gyűlölet tombol benne, lelkében üresség honol, képtelen komolyabb emberi kapcsolatot létrehozni. Az első pár fejezet után, mikor nagyjából már megszoktuk az irányítást találkozhatunk a másik főszereplővel Ellie-vel, a 14 éves kislánnyal, aki valószínűleg csak pár évig lehetett gyerek az élete során, olyan világban született, ahol csak a legerősebbek, legokosabbak, leggyorsabbak maradhatnak életben. Egy ilyen világban 14 év felér egy örökkévalósággal. Ő mégis jó kedélyű, viccelődő, humoros jellem, semmitől se fél, kissé felelőtlen, de ez a korával jár. Ő az egyetlen ember a földön aki képes kiegészíteni Joelt, kellő türelemmel bír vele szemben és képes olyan szintre emelni az életét, amiért érdemes harcolni, mert Ellie lánya helyett is a lányává válik.

20 évvel járunk a bevezető után, az emberek alaposan körülzárt kommunákban élnek, a csempészet, a cserekereskedelem, minden az államtól kapott adagkártyákért folyik, az élelem ritkaságnak számít, és aki ehhez a legkönnyebb utat birtokolja, annak értéke felér egy igen komoly fizetőeszközzel. Joel és forróvérű társa ezekért a kártyákért teszik kockára életüket nap mint nap, beszerző futárcsempész utjaikon nem ritkán kerülnek élethalál harcba az átalakult szörnyetegekkel, vagy akik még náluk is veszélyesebbek, a mindenhol megtalálható útonálló rablókkal. Nem léteznek szabályok, nincsenek törvények, a túlélésért mindent meg lehet tenni. Joel napja pont úgy indul mint mindig, de ezúttal egy olyan csomagot kell eljuttatnia egyik pontból a másikig, ami visszabeszél és meglehetősen nehéz vele bánni, kapcsolatuk Ellie-vel ekkor kezdődik. Elképesztő milyen utat bejár, mennyit fejlődik, mennyire emberi és egyben szörnyű ami velük történik. Közös kalandjuk nem csak a túlélésről szól, hanem egyben egy társadalmi görbe tükröt állít felénk a játékosok felé arról, hogy milyen is az emberiség valójában és hogy vajon érdemes-e megmenteni minket a kihalástól.

A Last of Us természetesen nem csak egy mély mondanivalóval bíró történet két emberről, hanem egyben egy fantasztikusan élvezetes játék is. Stílusát tekintve túlélő horror, figyelembe véve az akció sűrűségét akár TPS (váll feletti kameranézetes) lövöldének is nevezhető, némi logikai és platformozó részekkel megfűszerezve. A játékmenet végtelenül egyszerű és letisztult, igazodva a túléléshez szinte minden a keresgélésről és felfedezésről szól. Ehhez képest sajnos a területek amiket bejárhatunk csak szűkösen szabadok, a megszokotthoz képest jóval nagyobb de azért mégis alaposan körül van határolva. Célunk átnézni minden egyes folyosót, szobát, fiókot, szekrényt, hogy a talált alkatrészekből egyrészt fegyvereinket fejlesszük, másrészt pedig különböző harcot segítő eszközöket hegesszünk magunknak, olyanokat mint a kés, elsősegély csomag, Molotov koktél, füstbomba, szögbomba. Ezeknek mindegyike rendkívül hasznos és más fajta játékstílust követel. Persze a rutinosabbak egyből felismerik az adott helyzetet és ennek megfelelően használják tárgyaikat, amikből valljuk be nagyon de nagyon kevés van. Szerencsére késünket idővel fejleszteni tudjuk, aminek köszönhetően nem törik rögtön darabjaira az első szúrás után, hiszen ezt az eszközt fogjuk a legtöbbször használni.

A harc ugyancsak szerves részét képzi a játéknak, a cél leginkább az lenne, hogy a lehető legkevesebb felszerelés és lőszerpazarlás nélkül intézzük el ellenfeleinket. Erre nagy segítséget fog nyújtani magasan fejlett hallásunk, amivel szinte átlátunk a falon, a mindenfelé fellelhető üvegek illetve téglák, amikkel terelni tudjuk az ellent. Végül pedig a lopakodás lesz a legjobb barátunk és Joel hatalmas testi ereje. Ha viszont rosszul alakulnak a dolgok számtalan fegyverünk lesz majd a túlélésre, a gond csak annyi, hogy lőszer viszont annál kevesebb. A szörnyeteggé vált embereket a fertőzés szintje szerint lehet csoportosítani, természetesen minél régebb óta „betegek” annál veszélyesebbek lesznek. A Runnerek még éppen hogy csak átalakultak, ők leginkább dühöngő őrültekre hasonlítanak, nem fognak minket olyan könnyen megfertőzni akár puszta kézzel is legyőzhetők. A Stalkerek már ennél jóval veszélyesebbek, hiszen már majdnem átalakultak és még elég gyorsak is ahhoz, hogy pillanatok alatt elkapjanak minket, intelligensek, fedezékbe vonulnak, lesből támadnak. A Clickerek feje már szétrobbant a vírustól, ami miatt nem látnak minket, csak hallanak, viszont ez az érzékszervük rendkívül fejlett, ha elkapnak minket onnan nincsen menekvés - kivéve ha kifejlesztjük az ezt elkerülő képességünket. Végül pedig ott lesznek még a Bloaterek, amik már nagyon régóta megfertőződtek, a testüket borító gomba már olyan kemény mint egy páncél és képesek spórákat dobálni felénk, rendkívül szívósak, nehéz őket legyőzni, kerüljük a testkontaktust.

Ahogyan haladunk előre a játékban rá fogunk jönni, hogy nem a fertőzöttek armadája a legszörnyűbb ezen a világon, hanem maguk az emberek, a túlélők, akik az évtizedek során annyira eltorzultak, hogy nem is nevezhetőek igazán már embernek, leginkább csak vérengző, haszonleső, perverz vadállatnak. A készítők nagyon sötéten látják a jövőt, ami nem is csoda, hiszen a valóságban is nap mint nap történnek olyan dolgok, amik nem is adnak okot másként vélekedni. Egyértelmű, hogy egy ilyen apokalipszist a legerősebb, legvadabb, legállatiasabb emberei fogják túlélni, nem a kedves szelíd istenfélő emberek. Ha meg valaki mégis ilyen volt, az húsz év alatt biztosan el fog torzulni, egyre messzebb kerül emberi mivoltától. A játék története nagyon komoly, sokszor olyan döntéseknek lehetünk szemtanúi, amikre nem igazán voltunk felkészülve. Elgondolkodtat, hatással van ránk, napok múlva is csak ez fog járni a fejünkben. Olyan játék amit a végigjátszás után azonnal újra kezdünk, mert valahogy ezt érezzük helyesnek. Kár hogy a new game+ opciónál nem tolhatjuk nehezebb fokozaton csak azon, vagy könnyebben amin végigjátszottuk. Ez talán az egyetlen negatívum amit fel tudok ellene hozni, mert mindent egybevetve apróbb bugokon kívül ez bizony már most az év játéka, könnyen lehet, hogy a generáció legjobbja, de hogy gyönyörű búcsúzás tőle az biztos. Minden PS3 tulajnak kötelező vétel!

9/10