Transz

Nyisd ki a szemed! Ne engedd magad befolyásolni! Ezúttal nem vonatokat nézegetünk. Ez, itt és most, valami más. Őszintén szólva egy másik mozis élményemről akartam először a blogomban szót ejteni, de arra még nem állok készen (ez szemenszedett hazugság, aki valamennyire ismer, tudja milyen lusta tudok lenni ilyen tekintetben), úgyhogy szépen, csendben elnapoltam - majd' egy éve. A cikk témája egy kultrendező (ha létezik ilyen fogalom egyáltalán) legutóbbi agymenése, és jelen esetben igazi, hamisítatlan mindfuck, méghozzá a jobbik fajtából. Na jó, azért nem kell egyből elájulni tőle. Korántsem. Szóval.

Érdekes, mennyire magas elvárásokkal fut neki az egyszeri fogyasztó egy olyan produktumnak, melyet egy már bejáratott névhez tud kapcsolni - általánosságban is, de maradjunk csak a filmeknél. Ott van például Ridley Scott. Aki, ahhoz képest, hogy a nyolcvanas években vászonra álmodta azt a két filmet, amelyeket azóta istenítek, amióta először volt szerencsém megtekinteni, az utóbbi években még csak meg sem közelítette egykori önmagát. Voltak persze erősebb filmjei, de az Alien-hez és (főleg!) a Blade Runner-hez fogható csodát nem sikerült alkotnia. Igen, szerintem a Prometheus-t is át kellett volna többször gondolnia, sokmindent átvariálva, elvetve, hozzátoldva, kihagyva... Vagy akár Woody Allen. Kimondottan imádom a filmjeit, az újakat is, mégis a korai filmjei ragadnak meg jobban (amúgy meglehetősen hézagos és korlátolt) emlékeimben. Tarantino? Jók a filmjei, jók, de hol vannak egy Ponyvaregényhez, Jackie Brown-hoz, Kill Bill-hez képest? Amúgy nagy rajongója vagyok a mukinak, abban halálbiztos lehetsz. Egy szó, mint száz, az évek múltával szuperszónikus, intergalaktikus hidrogénbombaként törték át a plafont az elvárásaink.

Nagyon kevés olyan művészt ismerek, aki ezeknek meg tud felelni - rendszerint úgy, hogy nem is akar megfelelni. Legyen akár rendező, színész, zenész, vagy a videojáték-zsurnalisztika legnagyobb fenegyereke, Tim Rogers. Az említett úriember veszett dolgokra képes, kint csövezik Tokyo-ban, kacskaringós cikkeket ír, amolyan ad hoc jelleggel csapongva a témák között, mégis koherens egésszé formálva mondandóját, legutóbb pedig, gondolván egyet, kétszemélyes rockbandát alapít, és nemhogy tolja, de kiborítóan jól tolja a gitárfutamait. Amikor először felfigyeltem rá, még túlsúlyos is volt kicsit, azóta meg úgy lefogyott, hogy rá sem ismerni. Igazi polihisztor a srác, akinek munkásságát isteníteni sohasem fogom szégyellni. Leborulok a kitartása és a kreativitása előtt egyaránt. És pedig csak egy egyszerű, hétköznapi ember.

Nos, Danny Boyle nem ilyen. Hiába reménykedünk benne (sajnos), a Trainspotting kultikus státuszát nemigen fogja egyik későbbi filmje sem elérni. De ne legyen igazam! Viszont a Transz című műve biztosan nem csatlakozik az audiovizuális alapvetések klubjához. Ennek ellenére jó, sőt, jeles darab. Minden megvan benne, ami szükséges a zsáner keretei között. Tulajdonképpen, amint beindul a mozi (és nem váratja a nézőt sokáig), szinte beszippant, és ez jó előjel. A sztori a legvégsőkig tartogat újabb és újabb csavarokat; egy percre sem érezheted magad biztonságban. Amikor már azt hiszed, tudod, mi folyik ebben a furcsa kapcsolati háromszögben, csavar egyet rajta, hogy átértékelhesd az egész helyzetet. Ez jó dolog. Mégis, mi hiányzik? A történetben nem találtam önellentmondásokat, sem elvarratlan szálakat, a lendülete jó, a képi világa profi munka, még a színészi játék is oké. Sok helyen az a kritika éri, hogy igazi jellemfejlődést egyedül talán Vincent Cassel karaktere mutat, de köszönöm, számomra elég a sablonos, elnagyolt klisékkel operáló személyiségábrázolás is, csak kell, hogy legyen mögötte valami. Némi lelkesedés. Némi karcos, csiszolatlan erő. De ez pont nincs. Profi munka, hibátlan, de hiányzik belőle a lélek. Amúgy az alaphelyzet elég abszurd, egy bizonyos ponton elgondolkodtam, hogy vajon miért és hogyan gondolta az adott személy úgy, ahogy, de akkor már spoilerveszély fenyegetne. :)

Verdickt: a Transz-ot érdemes megnézni, nem olyan bonyolult a sztorivonal sem, mint amilyennek elsőre tűnik, nomeg Rosario Dawson full frontál, valahogy a retinámba égett. Személy szerint drukkolok neki, legyen ez egy sikeres film, hátha lesz még itt valami más is - elvégre Guy Ritchie is holtaiból látszik feltámadni, bármi lehetséges.