ALIENS: Colonial Marines - teszt

Valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag évezredes átok ül az Alien játékokon, senki se volt még képes utánozni azt, amit Ridley Scott megteremtett, majd James Cameron a csúcsokba emelt, még maga Ridley sem (lásd Prometheus). Igaz mindegyiknek voltak felejthetetlen pillanatai, mint mondjuk az AvP Marine kampánya, vagy éppenséggel az Aliennel való lopakodás, vadászat, a különleges belső nézet. De alapjában véve egytől egyig felejthetőek, középszerű címek voltak. A Colonial Marines viszont az első pillanattól fogva ígéretes volt, amiket mondtak róla legalábbis nagyon magasra helyezte az elvárásainkat. Talán éppen ezért volt olyan hatalmas pofára esés, mikor megnyomtam a start gombot.

Már akkor zavart éreztem az erőben mikor megjelentek a feliratok és kezdődött a bevezető animáció, bár az agyamba örökérvényűen beégett dallamokat és effekteket bevallom nagyon jó érzés volt újra hallani. De mikor megláttam a grafikát dobtam egy állast és nem a gyönyörtől, ezt elhihetitek. Nincsen semmi baj - gondoltam, ez a Colonial Marines, amire olyan régóta vársz, amit több mint öt évig fejlesztettek, mindenki tudja, hogy manapság a játékok grafikája sokkal szebb az átvezetőknél. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna, mert miután elindult a játék frankón nem hittem a szememnek. Ehhez fogható pocsék grafikával utoljára 2001-ben találkoztam, a legendás Xbox idejében. Teljesen kidolgozatlan pixeles textúrák, üres, statikus helyszínek, unalmas folyosók, darabos animáció, kegyetlenül pocsék mesterséges intelligencia. A saját embereink még el-el találnak néha valamit, de az ellenfelek olyan szinten buták, hogy pár perc játék után már én kergettem az elvileg legendásan okos és félelmetes Alieneket.

A sokk tovább fokozódott bennem, mikor a sztori kibontakozni látszott; marine tesónk akit nagy „nehezen” kiszabadítottunk nyálkás fogságából, vállvetve harcol mellettünk a ránk rontó idegen horda ellen - eleinte háromnál többel nem nagyon találkozunk. Már-már elérnénk a kifelé vezető ajtó hívogató biztonságát, amikor hirtelen megfordul, elővesz egy gránátot és lassított felvételben - nehogy véletlenül lemaradjunk a mellkasából kitörő baby Alienről - véget vet az életének. Mindezt tőlünk kb. 3,5 centire teszi, tehát mondjuk nekünk is meg kéne halni a robbanástól, de nem. A folyosón lyuk tátong, az űr kiszippant mindent, nekünk még bőven van időnk megkapaszkodni, az egy dolog hogy nem pukkantunk ki a tesóval együtt, de még csak sokkot se kapunk, fülünk se sípol, semmi, hősiesen felkúszunk az áhított ajtóhoz. Dramaturgiailag teljesen felesleges történések, a dráma szikráját is nélkülözi, a pocsék grafika miatt semmiféle mimikával nem fogunk találkozni, az ajkak mozgása katasztrófa, nem tudom milyen nyelvre lettek belőve - ha egyáltalán be lettek. Szóval zseniális forgatókönyv, hol? Az Aliens hivatalos folytatása? Esetleg. Ridley Scottal való egyeztetés? Párhuzam a Prometheus-szal? Maximum annyi, hogy mindkettő egy jó nagy rakat kaka, Cameron forogna a sírjában, ha halott lenne …

Ezek voltak az első benyomások, három hosszadalmasan végigszenvedett játékóra után. De valahogy győzött bennem a teszter becsület, valami azt súgta, hogy adjak neki még egy esélyt. Ne ítélkezzek pár óra után, toljam végig becsülettel. Mondanom sem kell, hogy a kampány simán végigvihető hat óra alatt, ami manapság azért több mint pofátlanságnak számít, de hagyjuk abba a negatívumok gyűjtését, próbáljuk megkeresni benne a szépet és jót. Én is ezt tettem, és némi önszuggeszció és mentális kondicionálás után meg sikerült találnom a saját lelki békémet és megbarátkoztam a játékkal. Elfogadtam, hogy egy masszív Dead Space 3 tesztelés után eléggé magasra került a belső mércém, aminek nem könnyű megfelelni. Szerencsére a kampány második fele már jóval, toronymagasan igényesebb, mint amilyen az első fele volt. Látszik, hogy a készítők az LV426-ra helyezték a nagyobb hangsúlyt, a Sulacon nyújtott teljesítményük erőteljesen megkérdőjelezhető.

Stílusát tekintve a játék teljesen hagyományos, mezei FPS, megspékelve némi kihívásos, szintlépéses RPG elemekkel. Amiknek összesen három csoportjával fogunk találkozni; lesznek a távolsági kihívások, a közelharcbeliek és az Alien fajjal kapcsolatosak. Ezeknek a hajkurászása belevisz némi szint a játékélménybe, teljesítésükkel illetve a gyűjtögetnivalókra (audio logok, dögcédulák, legendás fegyverek a filmbeli főszereplőktől) vadászással szintet léphetünk, melynek a jutalma minden esetben egy token lesz. Ezeket különböző fegyver fejlesztésekre használhatjuk, olyanokra mint mondjuk a célzó lézer, a Red Dot site, gyors tárazás vagy éppenséggel speciális festés a csúzlira. Ez a része a játéknak kifejezetten tetszett, főleg, hogy egy codos prestige őrült vagyok, aki csak úgy lángol a kihívások teljesítésének a vágyától. A multiplayerről direkt nem akartam olyan sokat írni, hiszen semmi olyan különleges nincsen benne, ami eddig ne lett volna, már az első napokban is kifejezetten nehéz volt egy épkézláb lobbyt összehozni, viszont mikor összejött rettenetes laggolást kaptam jutalmul, ezért nem áldoztam túl sok időt rá. Élvezetes dolog Alienként vadászni, ahogy Marine-ként is túlélni, de ahogyan maga a kampány ez is erőteljesen rétegjáték, nagyon fanatikusnak kell hozzá lenni, hogy tovább toljuk vele pár óránál.

Az Aliens: Colonial Marines kifejezetten rajongóknak készült, azoknak akik imádták Cameron Aliens című filmjét. Az se árt, ha kifejezetten fanatikus rajongója vagy a mozinak, hiszen akkor nem fogsz törődni a pocsék grafikával, a rettenetes animációkkal, a nem létező mesterséges intelligenciával. Akkor csak az eredeti hangok, effektek, szinkronok, a zene fog számítani. A valóban gondos odafigyelésről tanúskodó eredeti helyszínek megtervezése, újralátogatása, ott lenni élőben, megtapasztalni ami a termonukleáris robbanás után a bolygón maradt. Ezekben valóban erős a játék, ezeket az érdemeket nem lehet tőle elvenni.

Tény viszont, hogy ha az elmúlt éveket az engine finomításával, hegesztésével töltötték volna és egy picit odafigyeltek volna a többi sztárjátékra és azok színvonalára, ha megpróbálták volna azt a szintet utolérni, ha nem lennének ennyire elszállva maguktól és nem hazudtak volna ilyen sokat a megjelenés előtt, akkor biztos nem lett volna ekkora a pofára esés, nem lenne ekkora a negatív hipe. Mert egy játékkészítő cégnek sem tesz túl jót, ha divattá válik fikázni egy-egy munkájuk „gyümölcsét”. Mert a játékos társadalom még képes volt megbocsájtani, amit a Duke Foreverrel műveltek, de amit most tettek az több mint bűn. Ha nem lett volna ekkora hipe a megjelenés előtt, ha nem hittük volna azt, hogy végre kapunk egy remek Alien játékot, nem lett volna ekkora a baj. Túl nagyok voltak az elvárások és a hatalmas csalódástól nem vesszük észre, hogy nem is olyan nagyon rossz ez a játék, egyszerűen csak olyan, mint az összes többi. Fájdalmasan középszerű, felejthető, egyszer végigjátszható. Rajongóknak viszont kötelező vétel!

4/10