Cash Bacsi2013.02.12. 09:37

Dead Space 3 - teszt

A sötét, hideg, halott űrben senki se hallja ha sikoltasz. Ez volt az eredeti koncepció, ami az első részben remekül működött, nevet szerzett a sorozatnak és hatalmas rajongótábort, a semmiből jött és hatalmasat ütött. A második résszel kezdődött mindennek a lerombolása, hogy valami új épüljön fel belőle. Hogy mi, az hamarosan kiderül, maradjatok velünk ...

Gondolom mindenki emlékszik még az első Unchartedre, mennyire középszerű és egyszerű kis Tomb Raider klón volt, aztán később mi lett belőle. Valami hasonló változást véltem felfedezni a Dead Space játékmenetével kapcsolatban is, a gond csak annyi, hogy ami az Unchartednek hihetetlenül jót tett addig ez a Halott Űr esetében már kérdéses dologgá vált. A kérdéses azért kap nagyobb hangsúlyt, mert a rajongók igencsak tetemes része a horror mivolta miatt szerette annyira, ez meg már a második részben is kezdett erőteljesen elmaradni, hogy a kőkemény, elképesztően látványos, ipari mennyiségű akció vegye át a helyét. A második rész zseniális volt a maga nemében, félni azonban csak a hangos effektek és olcsó ijesztgetések miatt tudtunk, de leginkább csak megijedni - a mondást meg mindenki ismeri ugye, jobb félni mint … Gondolom erre figyeltek a készítők és minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy visszahozzák a rettegést a sorozatba.

A demót kitolva bevallom kicsit elhatalmasodott rajtam az epilepsziás pánikroham, hiszen a látványosan továbbfejlesztett, elképesztően szép grafikán kívül, ami szerintem már karcolgatja az XBox 360 végső határait, a rettegés legkisebb szikráját sem éreztem. Féltem, hogy a sorozat oda fejlődött, amit a legkevésbé se szerettem volna. Szerencsére tévednem kellett, de milyen nagyot tévednem. Hiszen Isaac következő kalandja sokkal de sokkal inkább Dead Space mint amilyen a második rész volt. Ezt legfőképpen a nyomasztó környezettel, a fényekkel, a háttérhangokkal - az ég világon mindennek szörny hangja van, az ajtócsukódástól fogva a szél susogásáig, mindennek - való játékkal sikerült elérni. Hosszú perceken keresztül nem történik semmi, majd jól megijesztenek minket. A mellékküldetésekkel akár 20 órára bővíthető játékidő alatt az idegeink szépen lassan kikészülnek, hiszen nincsen egy pont ahol biztonságban érezhetnénk magunkat, a szörnyek nem csak a szellőzőből jönnek elő, hanem bárhonnan, nem tudjuk megvetni a hátunkat egy falnál, mert onnan is ránk törhetnek, se a létrán való közlekedés, se a lift, semmi sem biztonságos. Mindehhez hozzátársulnak a nyomasztó folyosók, alagutak, a hidegtől recsegő ropogó falak, katakombák, a csöndes magány és az 5.1 gyilkos térhatása. Be kell vallanom, ha nem is rettegtem úgy mint az első részben, most azért rendesen be voltam tojva nem egy alkalommal.

Nem létezhet harmadik rész újdonságok nélkül, az érezhetően tovább gyúrt gyönyörű grafika meg mostanában alap dolognak számít, azzal nem lehet tarolni. A második rész élvezetes, jópofa, de egyértelműen felesleges multiplayer opcióját co-opra cserélték. Ezzel kapcsolatban az első tanácsom a következő lenne, a két személyes történetet kizárólagosan csak azután próbáljátok ki, hogy egyedül már végig rettegtétek a kalandot. A co-op egészen különlegesen lett kitalálva, hiszen nem lesz tőle más a történet, de egy kicsit kibővül tőle. Egyrészt társunk; Carver három melléküldetése miatt, másrészt pedig a szereplők közti párbeszédeknek köszönhetően. Természetesen a félelmet felváltja az elképesztően élvezetes közös hentelés élménye. Itt külön megemlíteném a Kinectes opciót, ami legfőképpen co-op módban élvezetes. Hiszen a készítők igyekeztek a lehető legtöbb parancsot belerakni a játékba, ami a haladást segítheti vagy éppenséggel a társunkat. A parancsok száma végtelen - útvonal mutatása, tárcsere, tárgyak emelése, ellenfelek lassítása, társunknak való segítségnyújtás stb. - érdemes minden lehetőséget kipróbálni. A co-op nagyon jó móka lett, de csak második élménynek az, ha elsőre beleugrunk, félő hogy elrontjuk a játékélményt.

Ugyancsak újdonságnak számít az új nyersanyag és fegyverépítési rendszer, aminek köszönhetően végre érezni fogjuk, hogy Isaac valójában egy mérnök. Hat fajta nyersanyagot találhatunk szerteszét a kalandozásaink során, illetve valamelyik első fejezetben belénk botlik egy kis gyűjtögető robot, aminek segítségével a nyersanyagszerzés automatikussá válik. A tetején lévő kis radarnak köszönhetően megtalálhatjuk a tökéletes gyűjtögetési pontot, amit mindig érdemes megkeresni, lévén itt lesz a legtöbb nyersanyag, idővel rá fogunk jönni, hogy a robot kiad egy jellegzetes pulzáló hangot ezeken a területeken, aminek köszönhetően nem kell teljesen védtelenül a radarral a kezünkben mászkálgatni a nyomasztó folyosókon, attól rettegve, hogy valaki a nyakunkba ugrik.

A nyersanyagokból fejleszthetjük tovább a R.I.G.-ünket, illetve készíthetünk különböző fegyver alkatrészeket is, ha türelmetlenek vagyunk és nem akarjuk megvárni míg találunk egyet. Valóban létezik a játékon belül fizetős tartalom - robot gyorsító funkciók, ruhák, fegyverek, nyersanyag csomagok formájában - de ilyenek már az első részben is voltak, nem tudom miért kell tőle annyira kiakadni. Aki hajlandó volt egy kicsit többet költeni a játékra, annak könnyebben kitolható volt a sztori, de aki nem annak se volt túl nehéz. Főleg, hogy a vásárolható ruháknak csak kozmetikai jelentősége van, nem leszünk erősebbek tőlük, a fegyvereket mi magunk is összerakhatjuk, nem ritkán jobbakat mint amit vásárolni lehet, nyersanyag csomagokat meg nem csak MS pontért, hanem a hatodik nyersanyaggal (ration seals) is tudunk vásárolni. A készíthető fegyverek száma döbbenetes, szinte végtelen, olyan érzésünk lesz, mintha egy szerepjátékban lennénk. Ha sikerült valami nagyon ütőset alkotnunk, akkor csinálhatunk belőle egy tervet (blueprint), amit legközelebb odaadhatunk egy havernak.

A Dead Space sorozat mindig is legendás volt a nehézségi fokozatairól, hiszen nem létezik olyan, hogy csak egyszer toljuk ki nem igaz kedves rajongó társaim?! Sose felejtjük el a második rész hardcore fokozatát és az összesen három mentési lehetőségét, amivel sikerült örökérvényűen beleírni magukat a világ legnehezebb játékai közé. Ezúttal szerencsére ennél sokkal de sokkal jobb dolgot találtak ki nekünk. Az első végigjátszás fokozata ugyanis teljesen jellegtelen, kedvünkre választhatunk a négy közül. Az érdekes rész a new game+ után jön, amikor négy lehetséges opció vár ránk. Elkezdhetjük újra a játékot akár co-opban tolva, bármilyen nehézségi fokozaton, megtartva minden nyersanyagunkat, fegyverünket, fejlesztésünket. Másodiknak ott lesz a „Classic”-mód, ahol a célzási rendszer Dead Space 1-es, ahogyan a fegyverek is, a nehézségi fokozat hard és nem tolhatjuk co-opban. Aztán ott lesz a „Pure Survival” ahol az ellenfelek nem dobálnak haláluk után semmit, a nehézségi fokozat hard és nekünk kell minden egyes tárat és felszerelést elkészíteni, ha életben akarunk maradni. Végül pedig ott lesz a klasszikus „Hardcore” is, ahol ezúttal csak egy életünk lesz, ha meghalunk kezdődik minden elölről, szerencsére azonban bármennyit menthetünk. Viszont halál után mindig vissza fog dobni minket a főmenübe, és csak ott folytathatjuk ahol utoljára mentettünk, viszont nincsen autosave.

Ízlések és pofonok, szokták mondani. Biztosan sokan lesznek az ellentáborból is, akik annyira nagyot csalódtak a Dead Space 2-ben, annyira vissza szeretnék kapni az első rész élményét, hogy képtelenek lesznek befogadni és elfogadni azt a fejlődést amin a sorozat keresztül ment. Nekik üzenem, hogy sajnálom, én is jártam már az ő cipőjükben, kénytelen voltam elfogadni a tényt, miszerint az első rész élménye egyszeri és megismételhetetlen. De gondoljátok csak végig, volt már olyan horror történet, akár mozifilm, ami meg tudta ismételni az első rész élményét? Kötve hiszem … ugyanis a félelem az egyszeri és megismételhetetlen, az újdonság erejével hat, mikor már tudjuk mi vár ránk akkor valami más kezdődik el. Ez a másság egyre jobban áll a sorozatnak, a történet zseniális, fantasztikus, a számtalan képregénynek és regénynek köszönhetően kibővült, kidolgozottá vált és igazán tartalmassá. A látvány és a játékmenet fantasztikus, ez nem kérdés, szinte lehetetlen abbahagyni, és hívogat, csábít minket, mint maga a Marker. Hogy lesz-e folytatás? Szerintetek ez kérdés?!?

9/10

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

6 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==