Revanchist2012.11.18. 18:12

Gyűjtőszenvedély másodszor

És ezúttal "minden ami Star Wars" témában.

Ugyan másik oldal gyűjtőkkel foglalkozó nyereményjátékára készítettem ezeket a képeket, (egyébként eszembe se jutna ekkora rendetlenséget csinálni) de ha már megvannak felküldöm ide is.

Először az előző blogbejegyzésben is bemutatott vitrin tartalmát sorakoztattam fel.Ezek Kenner/Hasbro figurák 1997-től napjainkig.Darabszámra olyan 70-80 lehet, nem igazán hagyják magukat megszámolni :)

Összeválogatásukban teljesen fölösleges bármi rendszert keresni, megtetszés, kidolgozottság alapján vásárolom őket.Ebből kifolyólag Grievous tábornokból van vagy 5, míg pl. MagnaGuardból nincs egy sem.

Azt már régen feladtam hogy összegyűjtsem az összeset, ember legyen a talpán akinek minden megjelent figura megvan, így inkább rámentem a ritkább darabokra.

Íme a teljes kollekció:

Click!

Második körben pedig jön minden, amire a Star Wars szavakat ráírták.

Ezzel a nyolc betűvel nekem kb. mindent el lehet adni a zoknitól kezdve a samponig.Nem is sorolnám fel az egészet.

Ez még szerintem így sem az egész, ugyanis a szobámban minden egyes négyzetcentiméteren legalább 1 Star Warsos valami megtalálható.Ki tudja mit maradt még a szekrényekben, fiókokban.

Ráadásul akkor kellett volna egy nagyobb kanapé.

Click!

Click!

Végezetül egy kis update az előző Neca-s bejegyzéshez:

Sikerült szert tennem egy Man or Machine Terminátorra és egy Boar Predatorra:

A Terminátor:

Click!

Click!

És a Predator:

Click!

Click!

Plusz egy kis kis érdekesség:

Délelőtt az Őrs vézér téren lévő plázában a Lego boltban háromnegyed órás nézelődés után összeraktam magamnak egy Lego (!) Halo 4 Warrior Spartant:

Click!

Elég elvetemült dolgokat láttam ott, szóval szerintem még megyek én oda :)

(már csak azért is, mert pénzhiány miatt választanom kellett egy COG katona és egy Spartan között)

Remélem a gyűjteményem ismét elnyerte a tetszéseteket.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==