wodbear2012.11.11. 17:10

Forza Horizon Fotóverseny eredményhirdetés!

Üdv mindenkinek! Örömmel olvastam múlt héten Dani koma eredményhirdetését, ugyanis az első versenyt máris sikerült megnyerni. Mostanra mindenki aki szerette volna kitapasztalhatta magának a Horizon-ban való fotózás rejtelmeit, trükkjeit. A heti téma értelem szerűen a játék alap hangulatát megadó fesztiválról, és az újdonságnak számító sufnikincsekről szólt. Tehát Sufnikinccsel a fesztiválon. Lássuk őket:

ex Ray

Day 0. A sok fiatal már megérkezett, lesátrazott és az ivóban káromkodva kérik a 6. kört egymásnak. Ez a bugattis fickó viszont lemaradt cseppet ezért is hajt, mint a meszes, hogy jusson neki karszalag. Kicsit furcsa, hogy a háttér legtúlsó része éles, az előtér pedig mosott. Gondolom Csak zársebességet nyomtál, és semmi rekeszt. Hangulatra nem rossz a kép, de technikailag sokkal, sokkal szebbeket tudsz csinálni :)

Quinine

Jött a nagy amcsi dög a fesztiválra, hogy a gumifüsttel odacuppantsa a kis csajkákat a jobb1-be. Alapjában véve tetszik a kép, a színpad egyből feltárja a helyszínt, hogy ez a backstage, ahol sok jó dolog történhet velünk, főleg, ha van egy ilyen gépünk. Kicsit sötét a kép, de ki akarná, hogy a tömeg lásson mindent :D A csillogások szépek. Tetszik.

Dombitibi

Veled sem egyszerű összeállni multizni, sajna nem is jött össze, de képet szerencsére tudsz fotózni ennek ellenére :) Megérkezett a harsány szinek fesztiváljára a kis kábriolllé. A legjobb a képen az a kék pólós gyerek a jobb szélén aki éppen facepalmot nyom :D Majd befostam, Kb ez mehetett végig benne " Bazzeg itt van Szergej a spanom de ez ezzel a sz*rrakással jött bulizni?" :D

Amúgy a képen egy kis mosódás elfért volna a háttérre, meg egy kicsit tényleg erős a piros szín, de nem rossz.

Danika

Nocsak, máris lusta vagy újat fotózni, vagy csak tisztában voltál vele, hogy ennél jobbat úgysem fogsz?! :D Amúgy valóban jó kép lett, éppen batmant és Robint hívják a két kék lézerrel a színpad mellől, mindezt azért mert az állványzat rádől a jónépre. Te pedig lelépsz angolosan a daytonával. Szép mondhatom. Technikailag, hangulatilag is rendben van a kép. Csak épp pirkad, amit utálok (a való életben :) )

Motorgabben

Örülök, hogy megszakítottad a hagyományod a nevezést illetően. Jó kis képpel jöttél a héten, megérte/megéri folytatni a fotózást. A suzukából idecsempészett óriáskerék és a cirkuszisátor nem biztos, hogy fesztiválra enged következtetni, lehetne egy vasárnapi vásár, vagy búcsú is :D

Az autó szép, nagyon hűséges fotóalany a Merszi :) Várunk továbbra is a versenyen! Jó lesz ez!

Keyoo

Hol is kezdjem :) Gyakran nagyon jól helyezed el az alanyt a képen, és az elrendezés sokszor szuper, én csak azt nem értem, hogy miért mindig az autód a homályos?! Ez a kép is nagyon baba lenne, ha nem a háttér lenne tűéles. Valamit próbálj a fókusszal orvosolni, mert szép képek születnének! ;)

SvladC

Hmmm, a BMW egyik legendája. Ezt igazán lehet mutogatni, csak nehogy leokádja az ittas tömeg :) Szépen beparkolt a kordon elé, a háttérből csak gondoljuk, hogy itt van jónéhány kívácsni szempár aki csodálná a masinánkat, akár belülről is. Technikailag hoztad a FM4-ből ismert minőséget. Nájsz.

A képek végére érve elbizonytalanodtam, hogy ki legyen a heti nyertes. Az értékelőt most a hangulat oldaláról közelítettem meg, szerintem érezhető is, hogy egy-két kivétellel csak a fílingről volt szó. Szóval a végeredmény is ennek tükrében lesz...holnap :D

Na jó nem, Ő adja a témát majd: Quinine

Gratula, és köszi mindenkinek. Igazából Hárman állnának a dobogó felső fokán, de nem lehet.

Bréking Nyúz

Heady gépe is megjött a fesztiválra.

A célbaérés pillanata :) Te másik oldalról közelítetted meg a fesztiválos dolgot. Végeredményben örülök, hogy nem csak ott készültek képek. Innen is látszik, hogy ez ilyen öröm autókázós játék, Ujjong a tömeg száll a konfetti pukkana pezsgő. Szép pillanat a siker íze a szádban :) Köszi a nevezést neked is!

A képeket nagyban a galériámban megnézhetitek fákkörön: Click!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

7 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==