Ikaruga2012.10.31. 06:44

2012. október 31. mostanában

avagy játék és muzsika tíz percben (meg film)

Újabban csak úgy vagyok. Itthon döglök és játszok. Meg eszek és játszok. Meg alszok és játszok. A köztes időkben meg bambán bámulom a tevét.

Mondjuk az elmúlt három munkanapot megint melóval tölthettem (végre) nem is akárhol. A nemrég megszűnt munkahelyem üzemeltetésére jelentkezett egy cég és ha a pályázatuk érvényes lesz akkor talán .... de ez még a jövő zenéje. Viszont kellett nekik valaki aki elmondja, megmutatja, beindítja, szóval ért hozzá ezért hívtak. Jó volna azt csinálni amit eddig mert az új helyek megszokása egy rémálom. Két dolog miatt. Az egyik, hogy nagyon utálom az embereket. Mindet. Ezt ugyan nem mutatom de ott belül, a kis szívem mélyén állandó, gyomorforgató hányingert éreztem mindig az új munkahelyeken ismerkedés közben. A másik az, hogy nem értek semmihez. De úgy egyáltalán. Vagyis nem értek olyan dolgokhoz mint a mostani húszasok. Mert már mindenki két nyelvet beszélő extra faszom menedzser koordinátor. Na ezekkel haverkodjak én össze?

Lett gyorsabb netem, mert hát mi a legfontosabb egy munkanélkülinek? Hát persze, hogy az internet! Oké csak húszas de az eddigi ötös után most egy F1es autó sebességével jönnek le a pornófilmek. Mindannyiunk örömére............

Tegnap a Goon c. filmet néztem meg. Hááááááááááááááát.............

Seann William Scott, alias Stifler, egykori bránermájszter egy gyépés hokist alakít benne, akinek csupán annyi dolga van, hogy szétb*sszon néhány fejet meccsenként. Bunyó van benne rendesen, a végén még egy ex mutánssal is összetűzésbe kerül, folyik a vér mint a Gladiátorban. De ennyi. Van romantikus szál is a sztoriban, a kis csajt szívesen ...... na mindegy mert ezzel elfogytak a pozitívumok. A főszereplő egyszerű mint a raklap, a sztori pláne, egyedüli színfoltként csupán Liev Schreiber monológja jut eszembe de az is csak azért mert a film többi része egy általános iskola színjátszó körének második próbás teljesítményével vetekszik. Az eredeti szövegben csupán a fuck és a shit szavak szerepelnek meg néha a másiknak az anyja de ez érthető is hiszen sportról van szó ott pedig ez már szleng és nem sértés.

Amolyan Minden héten háború csak hokisokkal és sokkal amatőrebb módon. Azért a közepest megérdemli mert ennek ellenére szórakoztató volt és a gyorsabb netnek hála hamar le is jött.:)))

Itt egy kedvcsináló belőle, nagyjából minden benne van ami a filmben.

Van "új" játékom is, Assassin's Creed Revelations. Ez a - hiányzó láncszem ha úgy tetszik - amit a harmadik előtt feltétlenül pótolnom kell. Sajnos eddig nem sok időm volt játszani vele de nem sürgős mert a harmadikig még van időm hiszen jelen helyzetemben optimális esetben is Jézuska hozza majd.

Amit eddig leszűrtem belőle az az volt, hogy a legszebb AC játék mind között és én éppen olyan béna vagyok benne mint az előző részekben. Mindig kiszúrnak a katonák, nem csendes gyilkos vagyok hanem egy kibeba*ott Rambó aki mindig tízszeres túlerőt nyom le életvesztés nélkül. Mert a harc az továbbra is zseniális gondolom a következőkben ez még jobb is lesz.

Végigvittem egyébiránt tegnap este a PvZ játék adventure módját, hogy egy enyhe képzavarral éljek, fotelban és padon.

Na ez az a játék amit nekem találtak ki. Minden percét élveztem, remélem a minijátékok adnak még elég kihívást mert nem szeretném egyhamar törölni.

Akárhogy is, életem leghasznosabban elköltött egy dollárja volt amit fizettem érte.

Na ha már alma akkor azt a világfájdalmat még kinyöszörgöm, hogy mi a rossebért van az, hogy egy idén megjelent gépet megveszek (kurva nehezen jött rá össze a lé) használom cirka másfél hónapig és egyszerre csak egy elavult szar lesz mert kiadnak egy kétszer gyorsabban helyette. Vattafakk.............

Sebaj, jó lesz a konyhában.:)))

Végül pedig az idei év számomra legjobban várt mozija következik. Premier, popcorn, sprite (sosem kóla), csokis drazsé és indulhat a móka.

A Hobbit

Gondolom mindenki vágja miről van szó aki meg nem az tuti egy barlangban vagy egy másik bolygón élt idáig. A neten fellelhető trailereket már számtalanszor végignéztem, főleg a dal miatt ami elég könnyen beleeszi magát az ember fejébe és aztán ott is marad egész nap.

Külön öröm, hogy a főszerepet Martin Freeman kapta aki régóta nagy kedvencem - a GYU trilógiában a vén pöcsöt ki nem állhattam .

Igazából szerelem (szégyenlős pornószínész), Office UK .... valaki?

Gyorsan utánanézni ez a mai feladat.........

Egyenlőre ennyi lenne. Ja még a végére azt, hogy nem halovín hanem Reformáció napja legalábbis nekem. Ha valakit érdekel akkor a neten megnézi mi is az (két letöltés között) de tudom ajánlani a Luther c. filmet is, a témában nincs jobb szerintem Joseph Fiennes főszereplésével igazi "A" kategóriás mű.

Ha meg nem érdekel akkor nézd csak a balázst meg a többi agysorvasztó szart a kereskedelmi tévékben és éld tovább neoliberalizmustól szivárványszín életed.

Szebb jövőt!

na most csökkent a barátlistám két főre :)))

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

7 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==