shearer2012.09.10. 10:33

Binary Domain

Talán már fél éve is megvan, hogy egyik haverom kezembe nyomta a Binary Domain-t, azzal a kijelentéssel, hogy "nem hinnéd róla, de ez kurva jó". Tényleg nem hittem róla, jó sokáig porosodott a polcomon, ám hétvégén kedvem támadt egy kis lövöldözéshez - ám még ennél is többet kaptam tőle.

Ismét a jövőben járunk, egy olyanban, amit már számos sci-fi/cyberpunk könyvben, filmben és videójátékban láthattunk. A globális felmelegedés következtében a világ nagyvárosainak jelentős hányada a víz alá került, az emberiség kénytelen volt "feljebb" költözni. A gigászi újjáépítési munkálatokhoz kevés volt az emberi erő, robotokra volt szükség. Sokra és minden korábbinál fejlettebbekre, úgyhogy a robotipar szárnyalni kezdett. Két mammutvállalat tört az élre, az amerikai Bergen és a japán Amada. A japánok jártak előrébb a technológiát és az elképzeléseket illetően, ám a verseny némi ipari kémkedés és perek tömkelege után végül a Bergen került ki győztesen, és hogy egy életre bebiztosítsa a vezető szerepét az ENSZ tagállamok megalkották a Genovai Egyezményt. Ez papíron a robotika alapelveit rögzítette, ám valójában csak arra szolgált, hogy az esetleges riválisokat kiszorítsa a versenyből. Ennek következtében Japán, ahol azért az Amada megőrizte pozícióját és beleépült a mindennapi élet minden szegletébe, ismét az elszigetelődés útjára állt.

Mindennek már negyven éve, amikor a Bergen vezetője ellen merényletet kísérelnek meg. Nem egy ember, hanem egy robot, aki embernek látszott (amolyan terminátor módra), és embernek is hitte magát (amolyan Terminátor 4 módra, bár közel sem ez az egyetlen hasonló témájú alkotás). Az Államok vezetése az ENSZ-el karöltve egyből Japánba küldi az ún. Rust Crew-t, egy a robot incidensek kezelésére szakosodott nemzetközi kommandót.

Az alapszituról ennyi elég is. A történet igencsak kellemes meglepetést okozott, ugyan a téma amiket feszeget közel sem eredeti, neadjisten új, de azért egy átlag 3rd person shooter játékhoz képest kellően mély és elgondolkodtató, a cselekmény pedig fordulatos. Ráadásul az ún. "trust system" jóvoltából a csapattársaink bizonyos szituációkban másként reagálnak, így akár a sztori végkifejlete többféle képen is alakulhat. Ugyan Metropolis, Ghost in the Shell, Terminator, Galaxy Express vagy Blade Runner szintre sosem emelkedik a játék történetileg és filozófiailag, karakterek szempontjából meg pláne, de azért nagyon ügyesen merít belőlük, szóval a téma iránt érdeklődőknek már eleve ajánlott.

Mit tud még a játék? Igazából annyit amit manapság minden fedezékes lövöldözős vetélytársa, kicsivel erősebb csapatmunkával. Szinte végig többedmagunkkal irthatjuk a ránk törő robotsereget, gyakran 3-4 társunk is a harctéren lesz, akikkel érdemes kommunikálni, főleg nehezebb szinten. Azért aki annyira nem szeret parancsokat kiadni, az se keseredjen el, maguktól is elég jól harcolnak, és ha elég jók vagyunk, akkor egyedül is jól boldogulhatunk.

Nanotechnológia segítségével fejleszthetők a karakterek, terminálok segítségével az elsődleges fegyverek - ez mind szép és jó, de sajnos ez azt eredményezi, hogy ez a játék is olyan mint egyre több cím a műfajban: az elején idegesítően nehéz, a vége felé meg már tök könnyű. Bár azt azért gyorsan hozzáteszem, hogy egy-két idegörlő helyet leszámítva nem vészesen nehéz cím a Binary Domain, elsőre is hardon toltam végig, és kb. egy átlagos nehézségnek felelt meg. A játék kellemesen hosszú, kb. 12 órá alatt értem a végére, és még marad egy csomó gyűjtögetni való, és mivel érdemes többször is végig menni rajta, ezért a szavatosságra nem lehet panasz. Ja és van multi is, meg valamiféle horda mód, de azokat nem próbáltam.

Mire lehet akkor panasz? Néhány feladat kivitelezése elég gyenge lábakon áll, az irányítás sem tökéletes, különösen a fedezékbe húzódással vannak időnként problémák. Nincsen sok, de azért előfordulnak QTE-ek is, amik tök feleslegesek voltak, és elég bénák is. Amiből viszont sok van az a bossfight. Ezt néhány review negatívumként hozta fel, nekem sok bajom nem volt velük, de tény, hogy néhány melákba a kelleténél jóval több ólmot kell pumpálni, a Tsar Runner-t konkrétan fél óráig tartott kifüstölni. Félreértés ne essék: legyen nehéz egy bossfight, de ne attól, hogy rohadt sokáig kell sorozni - márpedig itt csak erről van szó, mert amúgy nem nehezek. Viszont baromi látványosak, de ez néhány sivár helyszínt leszámítva az egész játékról elmondható.

Nem egy tízpontos játék a Binary Domain, a japán játékok gyermekbetegségei ebben is visszaköszönnek, ha nem lenne decens sztori és dizájn, akkor nem nagyon emelkedne ki a cover shooter játékok unalmas tengeréből, de így viszont igen. Gyanítom most már elég kedvező az ára, úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudom. Nagy kár, hogy elég gyenge eladásokat produkált, és mivel a Sega is gyakorlatilag kifingott, ezért nem sok esélyt látok a folytatásra, pedig lenne benne potenciál. Nem is igazán értem miért nem harapott rá jobban a közönség, pedig szemmel láthatólag igyekeztek a nyugati igényt is kielégíteni (multinacionális szereplőgárda, van itt minden: modoros francia robot, cinikus angol, menőcsávó amerikai, szende szexi kínai, melák néger, stb.), és ez nagyjából úgy sikerült, hogy az nem ment a minőség jelentős rovására. Kár érte.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==