siklara2012.08.21. 20:11

Életjel - nyár 2012

Az idei nyár pihentető helyett meglehetősen fárasztóra sikerült és most először jött ki úgy a lépés, hogy júniusban végig munka volt, a július úgy ment el, mintha nem is lett volna, nyaralásra pedig csak augusztusban került sor.

Kezdjük az oldalhoz legközelebb álló témával: alig játszottam, mindenbe csak belekaptam, mindössze az Unchartedet és a Syberiát sikerült végigvinnem, de mindkettőt nagyon élveztem, majd bővebben is beszámolok róluk. Azt hiszem, egész nyáron csak a Darksiders 2-re vártam és semmi más nem érdekelt, így inkább régi klasszikusokat ástam elő és jókat Thiefeztem (írnom kéne már egy külön bejegyzést Sensut küldetéseiről), illetve a Planescape: Torment morbid világával ismerkedem. Azt hiszem, ott is maradok még egy jó darabig.

A Darksiders 2-nek még nagyon az elején járok, össze is voltam zavarodva rendesen, hogy nincs semmi értelmes menü, aztán leesett, hogy megint elég fostos, minimalista a PC port, de igazából nem tud érdekelni, mert így is baromi jó. Elkezdett hiányozni a The Witcher 2 is, ezért - váratlan fordulat - elővettem újra a Skyrimet és szétmoddoltam.

De még így is unalmas, úgyhogy gyorsan abbahagytam.

Idén az olimpia mellett több filmet néztem, mint az utóbbi időben bármikor:

Chernobil Diaries - Hangulatos a helyszín és van pár jó jelenet.

Contagion - Kicsit se füle, se farka, akkor már inkább a Vírus Dustin Hoffmannal.

Eternal Sunshine Of The Spotless Mind - Szerintem túlértékelt.

Intouchables - Must see!

John Carpenter's The Thing - Kurt Russel legjobb korszakából : )

Pandorum - Szerepel benne Norman Reedus! Élt 2 percet.

Rachel Getting Married - Nagy amerikai esküvő drogos drámázással.

Tangled - Nálunk Aranyhaj, aranyos volt.

The Awakening - A 20-as években játszódó film egy angol bentlakásos iskola kísérteteiről, meglepően jó volt.

A legtöbbel eléggé befürödtem, mert ha nem is voltak rosszak, nem igazán tetszettek, de legalább a The Thing nem okozott csalódást. Lehet, hogy csak nekem nem volt hozzájuk hangulatom.

Olvasgattam is ezt-azt, főleg Agatha Christiet, de ezeket kár felsorolni, mert a legjobb olvasmányélmény toronymagasan az újabb vaják novelláskötet, A végzet kardja volt, ami nálam Az utolsó kívánságot is felülszárnyalta. A Némi áldozat című novella még meg is ríkatott, márpedig könyv szerintem nagyon rég váltott kibelőlem ilyesmit. Az öreg Sapkowski nagyon tud, nem véletlen, hogy a játékok is olyan jók, hiszen kiváló alapanyagból sokkal könnyebb dolgozni.

Végül a nyaralásokról. A máskor annyira magától értetődő Velencei-tó idén nagyon kimaradt és csak egy napot ugrottam le júniusban a legnagyobb melegben, illetve volt egy hasonló egy napos fürdőzős-koncertjárós napom Balatonkenesén. Augusztus elején a családdal (értsd: szüleim, mert a két bró kivonta magát) Balatongyörökön lógattam egy bő hetet a lábamat, ez kellemesen nyuggeres, de a vége felé már kissé esős és unalmas volt.

Évek óta nem voltunk külföldön, de mivel Horvátországra most sem futotta öt főre a főszezonban, múlt héten fogtuk magunkat és elmentünk négy napra a Szepességbe. A lengyel határhoz közel szálltunk meg Hanusfalván, ahol a vidéki turizmus etikettjének megfelelően a háziak nagyon lelkesen és tömény alkohollal fogadtak minket, a szlovákon kívül pedig természetesen semmilyen nyelvet nem beszéltek, de ennek ellenére egész jól elbeszélgettünk. A vadregényes táj gyönyörű volt, végigjártuk a környék nevezetesebb városait és eldugott kis falvait egyaránt, megnéztük az ólublói várat, a Dunajec áttörést és átnéztünk Lengyelországba is a nedeci vár kedvéért. Késmárkon és Lőcsén már többször jártam, így nekem legjobban a kisebb falvak tetszettek élen az Ostornya patak völgyében fekvő Ostornyával, mert ez a kis goral község a jellegzetes faházikóival gyakorlatilag egy élő, működő skanzen.

Most itt ülök szomorúan, mert alig egy hét múlva kezdődik a suli és úgy érzem, sokkal többet is ki lehetett volna hozni a nyárból, de most már mindegy, ideje rápörögni az új tanévre. Nem akarok tanár lenni...

Nektek hogy telt a nyár?

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

7 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==