sedios2012.06.16. 01:00

Diablo 3

Kb. 75 órát játszottam, inferno act 2-ig jutottam.

diablo1-től kezdve nagyon szeretem a sorozatot, sokat játszottam az előző részekkel. (főleg a másodikkal)

diablo3-al kb. 75 órát játszottam, inferno act 2-ig jutottam.

látvány

elképesztően szépen, ízlésesen megalkotott világ. gyakorlatilag a legszebb akció rpg, amivel eddig találkoztam, és mivel itt több múlik a művészéti oldalon, mint a technológiai (=grafika) oldalon, ez egy ideig valószínűleg így is marad. tech. oldalról annyit említenék meg, hogy 1-2 helyen az elvileg notebookokra is optimalizált játék gamer pc-n is szaggat, illetve leesik az fps. itt ráadásul a videobeállítások minimálisra vételével is megmarad az alacsony fps, tehát a programozók nem végeztek teljesen jó munkát. de a rombolható környezet kellemes, kárpótol valamennyire.

az előrerenderelt videók elképesztően magas színvonalat képviselnek. mondhatni a fejlesztőktől már megszokott, de mégis illik megemlíteni, mert nem csak a korábbi munkáikkal hasonlítom össze, hanem a jelenkori konkurenciával is.

viszont az ingame átvezetők színvonalon aluliak, én 2012-ben kifejezetten cikinek éreztem néhányat. ráadásul minden alkalommal erőltetik a megnézését, mindig külön ki kell lépni. ez megszakítja a játékmenetet, és másodszorra már zavaró. egy régi szereplő megölése gyakorlatilag playstation 1 korát idéző animációkkal kifejezetten megalázónak hatott. sima textbox is jobb lett volna, mert így túl nagy a kontraszt a kettő között, mintha nem is ugyanaz a játék lenne.

zene

szép, de az előző részhez képest kevesebb téma van, és kevésbé jellegzetes a soundtrack.

önmagában nem állná meg a helyét szerintem.

játékmenet

nagyon jó húzás volt az előző részekhez képest a fejlődésrendszer megújítása. arra ösztönzi a játékost, hogy próbáljon ki mindenféle skillt, és a stílusához leginkább passzolót válassza ki. nagyon sok variáció van erre, és a folyamatos balance-olás miatt nem is valószínű, hogy kialakulna egy "optimális" build. tehát színes marad a felhozatal ilyen tekintetben, ami multiplayer orientált játéknál nagy előny.

a harcrendszert ért változás is nagyon kellemes, eltűnt a rendkívül repetitív potion rakosgatás, és iszogatás.

/ komment:

az ah - aukciós ház - használatát természetesnek fogom tekinteni a következőkben, mivel szerves része lett a játéknak. ki lehet kerülni saját szakállra, de azzal csak egy kihasználatlan funkció lesz, és a játék megítélésénél a teljes képet kell nézni.

/

a nehézségi fokozatok belövése úgy tűnik nem sikerült jól. normal és nightmare fokozat röhejesen egyszerűnek, szinte bután könnyűnek tűnik, pedig nem vagyok pro gamer. valószínűleg úgy gondolták a fejlesztők, hogy a skillek megtanulása és kipróbálása adja majd a szórakozást ezeknél a részeknél, de ahhoz túl hosszúak.

hell fokozatnál nem éreztem problémát: ha nem figyeltem meghaltam, de egyébként tudtam haladni.

hell után a brutálisan nehéz inferno viszont egy nagy fejberúgással ér fel. mintha előtte direkt el akartak volna altatni, hogy utána jöjjön a hidegzuhany.

itt szeretném kiemelni, hogy elsősorban nem inferno nehézségével van gondom (habár nem túl élvezetes, hogy néhány ellenség egyetlen egy ütésből megöli a játékost - ez inkább frusztráló, mint kihívást jelentő), hanem az első két fokozat túlzott egyszerűségével, és így a fokozatok közötti egyenetlen különbségekkel.

hosszú távon a nagy különbség diablo 3 és diablo 2 játékmenet között, hogy diablo 2-ben sok run-t ismételgetve, a randomgenetárorra bízott zsákbamacska elven szerzett tárgyakat a karakter, diablo 3-ban viszont inkább csak pénzt és eladandó felszerelést gyűjt, mert el kell érni a szükséges pénzmennyiséget, hogy az ah-ban megvehesse a kinézett felszerelést. (ahol egyébként hangulatot rombolóan olcsón adnak egészen erős tárgyakat, így a saját megszerzett cuccok szinte sose lesznek használva)

habár diablo 3-ban kevesebbszer kell ismételten ugyanazon a területen szaladgálnunk, a véletlenszerűség hiánya, és a kiszámíthatóság miatt mégis unalmasabbnak hat. ugyanis ah-t használva szinte 0 az esély, hogy számunkra hasznos tárgy esik ki, így pedig teljesen más érzés öldökölni.

összefoglalás

egy kívülről nagyon szépen bevont, de belül, rendszerét tekintve helyenként nem teljesen átgondolt játék a diablo 3. patch-ekkel még nagyon sok dolgot fognak változtatni, így nehéz megítélni, hogy mi az, ami állandónak tekinthető. jelen állapotában mindenesetre

8/10 (alulról)

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

6 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==