**14 - Assassin's Creed II
Megjelenés éve: 2009
Platformok: Playstation 3, Xbox360, PC**
Izgalmas rangadónak nézünk elébe. Egy minden tekintetben új taktikát játszó, lelkes fiatalokból álló csapat fogja összemérni tudását a sokat látott, véres szájú, mindent tudó gamerekkel…intermission. Túl vagyunk az első félidőn és hát húúú. Dühtől parázslik a nézőtéren minden szempár. A hazai, fehér köpenyes csapat csúfos megaláztatást kell, hogy átéljen, új hús ennyire már rég nem égett, főleg nem ekkora nézőtábor előtt. Már 4-1-re állt az AC Jeruzsálem kontra gamertársadalom szabadtéri kupadöntő és nem az AC javára. A kispadról és a lelátókról hallani a cinikus megjegyzéseket: „Innen szép nyerni, kisköcsög! Lehet próbálkozni, lúzer.!” Végül valami váratlan csoda folytán, szépen elindult felfelé a francia csapat. Lőtték a gólokat, már döntetlennél jártak, amikor az újonnan leigazolt csere, a firenzei csodacsatár fiatalos lendülettel szökellt végig a csatától megtépázott gyepen. Repültek a trollok, hulltak a nethuszárok, a kritikusok csak lestek, mindenki értetlenül nézte ezt a diadalmenetet. A állás megfordult, az elveszettnek hitt mérkőzést végül nagy meglepetéssel, de minden kétséget kizáróan hatalmas fölénnyel, csodálatos hajrával hozta az Ubisoft csapata. Taps.
A bajom nekem amúgy ezzel az egész Altair sztori fogadtatással, csak annyi, hogy én már arra is császárként tekintettem. Nálam egy játék attól nem lesz rossz, mert önismétlésbe fordul. Ott van a kezedben a kontroller, basszus! Akkor tegyél ellene! És itt tudsz is tenni, mert megkapsz minden lehetőséget rá. Az AC első része egyedi atmoszférájával, innovatív játékmenetével, gizda főhősével, áll-leejtő látványával bekerült a történelemkönyvbe, (pedig már eddig is ott volt, haha) a második rész pedig minimum a háromszorosára duzzasztotta a szócikket. A javuláson ne lepődjünk meg, gamer körökben nem ritka, hogy a folytatás jobban sikerül az eredetijénél, inkább azon morfondírozzunk, hogy az Ubi hogyan tette mindezt. Fogta az első részt ért kritikákat és mindent, de tényleg mindent (!!!) kijavított, ami meg eddig is jó volt, azt hatványra emelte. Nem beszélt a főhős? Most be nem áll a pofája. Monoton a harc? Most ezerféle fegyver van, ezerféle harci kunszt, élvezet a csata, néha már csak azért is belekeveredsz egy tömegbunyóba, hogy apríts egy kellemeset. Monoton a küldetésrendszer? Most ezerféle típus van, össze-vissza adagolva, nincs két ugyanolyan mission. Sajnáltad a zsidókat? Semmi baj, a digókat biztos utálod, most őket kell halomra ölni. Nem volt elég gyűjtenivaló? Most van. Nem volt elég bonyolult a kezelés? Most sokkal bonyolultabb.
Mindent összevetve, ha megkérdeznéd tőlem melyik az az új (!!!) sorozat, ami a legnagyobb hatást tette rám ebben a generációban, kérdés nélkül az Assassins Creedet vágom rá. Zseniális mind az az ötletmennyiség, amit és ahogyan belepakoltak és van az a sajátos, nehezen leírható hangulat, ami csakis az európai játékokra jellemző. Mert az AC ízig vérig európai. És nem azért, mert ott játszódik, hanem mert európai gondolkodású mesteremberek rakták össze.
Önvallomás következik: nem szeretem a sandbox stílust. Egy játék ne attól legyen szabad, hogy a két lineáris küldetés közti távolságot megtehetem autóval és közben elüthetem a járókeretes nénit a zebrán. Ezek nekem felesleges üresjáratok, semmi élvezetet nem lelek bennük. Az AC viszont úgy sandbox, hogy az általában gagyi „homokozót” telerakja mászókával és csúszdával és most nem a nemleges választ kapod, mint 3 évesen, amikor megkérdezted anyádtól, hogy szabad-e felmásznod. Itt szabad. Mert az Assassin's Creed 2 a világ legnagyobb virtuális játszótere, amit nem lehet nem élvezni. Ja, hogy Te kiskorodban is állandóan leestél a hintáról? Az már a Te bajod!
Az Assassin's Creed II nálunk a világ legjobb sandbox játéka.
/MRenton/