Retrosztály: QUAKE I. - Iskolapadtól a teleportkapuig 4. rész.

Az 1993 -as és az 1994 -es év John Carmack, valamint elborult elméjű kis csapata számára ismét igazi aranybányának számított, viszont a második "végzet" megjelenését követően john teljesen eltűnt íróasztala árnyékában, mert most már úgy érezte, túl kell lépnie a sprite -okkal teletűzdelt játékokon és csinálnia kell egy újabb áttörést, mint ahogy azt majdnem három évvel azelőtt, a Wolfwinstein 3D elkészítésével tette. A szakadatlan munka miatt, az eljövendő jó pár hónapban csend és zombiszag honolt az id háza táján, bár ez a GT Interactive és rajongók szemszögéből nézve korántsem volt észlelhető. Tévedés ne essék, ezzel nem Romero rivaldafényben való szupersztárszerű vonaglására gondolok, hanem a GT részéről magára, a Doom játékról való újabb és újabb bőrlehúzásra, mely egy kibővített, kidolgozottabb első részben, valamint a Final Doom névre keresztelt, a második felvonás motorjára épülő, mindenféle újítást mellőző programban nyilvánult meg, a rajongók részéről pedig természetesen a deathmatch fogalmára gondolok, mely már a Doom II. esetében megmutatta, hogy egy kiforrt játék is lehet kellően sikeres ha úgy tálalják a vevők elé, ahogyan azt ők elvárnák. No, de eme "hisztériával" kapcsolatban talán valamennyire még az is szóba jöhetne, hogy gonosz, sötét erők lapultak a programok sorai közt, mert John talán mégis magával a Sátánnal szövetkezett

művének sikeres elkészülése érdekében, s ezen erők egyúttal porszívó módjára szippantották magukba a játékosok elméjét, akik ennek hatására nem tehettek mást, csak játszottak, játszottak és játszottak...

Hát, hogy e feltevésnek mennyi a valóságalapja, az nem az én kis irományomból nem fog kiderülni, mivel a túl sok információ után való kutakodás miatt még magamra haragítanám magát, a megtestesült gonoszt, úgyhogy az ezzel kapcsolatos összeesküvés elméleteket inkább a ti fantáziátokra bízom:)

Szóval Carmack "végzetei" igen tökéletesre sikeredtek, főleg mert ezekkel a játékokkal bizony nem csupán a Földet lehetett megmenteni a pokoltól, hanem alapjában véve mindent megváltoztatott.

A megváltoztatás fogalma a forráskódok terén is képbe került, mivel John amellett, hogy egy világ elől elvonult zseni hírében állott, a kezdettől fogva a nyílt forráskódú programokat pártolta. 1995 -ben ki is adta a Wolfenstein 3D forráskódját, majd ezt az elkövetkezendő évek során a többi programjának forráskódjával is ezt tette. Az óriási bevételeknek és a Doom még óriásibb rajongótábornak köszönhetően, a GT Interactive unszolására 1995 április 30 -án ismét piacra került a "Végzet" első eljövetele, de nem akármilyen formában!

A The ultimate doom névre hallgató újra kiadott, eredetileg egyszerűen csak a Doom Special Edition néven futó id játékot végre dobozos kiszerelésben tudhatták magukénak azok a fanatikusok, akiket annak idején a letölthető verzió kerített misztikus hatalmába.

Akinek ennek megjelenésekor már a gépén megvolt az eredeti Doom I. 27 pályás, teljes verziója, az akkoriban ingyen hozzájuthatott ehhez a 9 pályát magába foglaló "Thy Flesh Consumed" címmel fémjelzett negyedik epizódhoz. Csupán annyi volt a dolga, hogy letöltse a frissítést és aktiválja, amely rögtön be is épült a régebbi programba.

A készítők John Romero, American McGee és Shawn Green voltak. Shawn Green egyébként közreműködött a Hexen, majd a késöbbiekben a Halo: Combat Evolved készítésénél. Ő volt az, aki elsőként olyan tervezőket hívott segítségül a Doom -hoz, akik egyben rajongók is voltak. Egyikük az a John Anderson volt, aki később Romero -val készítette el a Daikatanát, a másikuk Tim Willits, akiből pedig később az id fő tervezője lett.Ez, a kiegészítőként szolgáló játék lényegében azt a szerepet kapta, hogy összekösse az első és a második részt. Mondjuk számomra a menete alapján nem igazán derült ki, hogy hol játszódik a cselekmény. Most akkor a pokolban, vagy a Földön? Végül is mindegy, mert mint azt már tapasztalhattuk, John a játékai esetében sohasem a történetre fektette a fő hangsúlyt, hanem a lövöldére.

A nagy felhajtás ellenére az előző 3 epizódhoz képest igen minimális újítással lehetett találkozni benne. Ha már az újításokról beszélünk, meg kell említenem azt is hogy a bővítésen kívül a többi epizód is kapott némi extrákat, de ne örüljünk túlságosan, mert ezek sajnálatosan néhány rejtett kapcsolóban, ajtóban és pár titkos teremben ki is merültek. Emellett azért javítottak egy kicsit a hatodik és az utolsó pályán lévő főellenségen, valamint azon, hogy a a Lost Soul -ok a plafon, illetve a padló közelében ne pattoghassanak össze-vissza.

Egyébként ahhoz képest, hogy ez a kiegészítő a Doom II -őt követően készült, sem újabb ellenfeleket nem importált a pokolból, sem pedig újabb eszement fegyvereket nem nyújtott a játékosok kezébe. Az audio hangzás elődjéhez képest sokat javult, de a háttérzenéből is megmaradt a régi felhozatal. Nehézségében a negyedik viszont többszörösen túlszárnyalta a régebbi epizódokat. Például az első pályára Romero -ék nem tettek be elsősegély csomagot.

Néha belefuthatunk pár "telefrag jelenségbe" is, melynek az a lényege, hogy a programban egyszerre két élőlény pontosan ugyanazon a helyen, ugyanazon az időben nem létezhet. Ez a magyarázat arra, hogy ha oda tudunk teleportálni, ahol éppen a minket támadó förtelmes szörnyeteg áll, akkor az azonnal megszűnik létezni, mi meg vígan hentelhetünk tovább. Viszont adódtak bizonyos problémák a sugárvédő öltözékkel kapcsolatban az új epizód során, hiszen hiába húzta azt magára a játékos, ha a nyálkatengerben, vagy a lávafolyamokban körülbelül 10 másodpercenként az életerejéből 20 -at elveszített.

A pályák végén a már megszokott térkép helyett, egy szürke, összefolyt csontvázakból álló képet kapunk.

A pályák neveit, illetve az epizódok címét a készítők közvetlenül a Bibliából vették át, egy kivétellel, ez pedig a "Fear" (Félelem) névre hallgató titkos pálya.

Ha naivan azt gondoltuk, hogy a Doom történetnek mindezzel végleg vége, hát tévedtünk, ugyanis a Casali testvérek, valamint a TeamTNT úgy döntött, hogy létrehoznak az eredeti történet folytatását, a Final Doom -ot, melyre szépen fel is hívta magára id Software -es srácok figyelmét.

Minden erőfeszítésük ellenére egyik csapat sem tudta kihozni művéből a már jól megszokottakat, amiket John és Romero kétszer is sikeresen megteremtett. Az óriási hibák és lyukak miatt még ma sem értem, hogy miért karolta fel ezt a két izét az id, főleg azt nem értem, hogy miért kellett egyáltalán kézzel fogható formában kiadni őket.

Nos amíg én ezen továbbra is elmerengek, addig jöjjön néhány további tény a játékról.Először is érjük be annyival, hogy a program érdemi játékmenete kimerül körülbelül úgy fejezetenként kétszer húsz percben. Legalábbis én eddig bírtam volna, ha nem tesztelés céljából viszem végig, hanem csak úgy kölcsönkérem valakitől egy próba erejéig. Másodszor az a legszembetűnőbb probléma vele, hogy ez egy sima Doom II. két új pályacsomaggal, és gyakorlatilag semmiféle újítást nem

tartalmaz, ezt az is alátámasztja, hogy a rajongó srácok még arra sem vették a fáradtságot, hogy a két külön játék indítófájljait Doom II. -ről átnevezzék Final Doom -ra. Ezek után elég meglepő, hogy az egyetlen gigászi pozitívum a játékban maga a sztorija. Nos aki e program felvázolása után úgy gondolta, hogy az alaptörténet szintén a csapnivaló szintet súrolja, az most csalódni fog, de nem húzom tovább az időt. Következzen hát "Mr. Doomguy fantasztikus történeteinek" soron következő epizódja, melynek becses neve: "Plutonia Experiment".

A sztori szerint, miután a szörnyszülöttek halloween -i buliját sikerült főhősünknek galádul vérbe fojtani a már egyébként is bezombult Földön, az Egyesült Államok lépéseket tett egy tett egy újabb pokoli látogatás megelőzésére. Az amerikai kormány nem tanulván az UAC hibájából, ezen céget újjáépítették, mert az elnök úgy gondolta, hogy valamiképp létre kéne hozni egy békés, tűzszüneti megállapodást a pokollal, majd kialakítani egy olyan társadalmat, ahol az ember békében élhet együtt zombikkal és szörnyszülöttekkel. Csinálhatnának közös ünnepeket, szabadidőprogramokat, valóságshow -kat, fejleszthetnének ki együtt új vegyi-fegyvereket... vagyis csupa hasznos dolgot, ami elengedhetetlen egy mai ember nyugodt életvitelének fenntartásához.

Ilyen és ezekhez hasonló nyomós érvek és hatalmas felvonultatott fegyverarzenál mellett megkezdődtek hát a további kutatások. Sajnálatosan a vártnál még morcosabb csúfságok özönlöttek át a kapukon az újdonsült kisérletek alkalmával és nem hogy békéről nem voltak hajlandóak tárgyalni, de még a kutatást végző tudósokat is magukkal akarták vinni szuvenírként. Az ott állomásozó kommandós brigádnak (melyet még anno Arnold Schwarzenegger képezett ki a Kommandó és a Predator című film forgatási szüneteiben), szerencsére sikerült megállítania az inváziót, de ki tudja, hogy legközelebb szintén ilyen simán fog-e menni a dolog?

Az UAC úgy gondolta, hogy az óvatosság kedvéért esetleg valami bazi nagy lakatot lehetne tenni a kapukra, de végül az azokat milliméterre pontosan lezárni képes kvantumgyorsítók mellett döntött. A tervezet elég könnyen indult, majd az új kísérletek fel is keltették az ocsmány lények figyelmét és egy szép madárcsicsergős napon kapu nyílt a kutatóközpont szívében. És vajon kik jöttek át rajta?

Természetesen a szörnyek, de ezúttal nem támadni akartak. Diplomáciai küldöttek érkeztek akik arról szerettek volna tárgyalni a gonosz emberekkel, hogy szívesen betársulnának a kvantumgyorsító franchise -ba, ezzel létrehoznák az első kvantum-gyorsított gyorsétteremláncot a pokolban. Mielőtt ezt közölhették volna a tudósokkal, azok aktiválták a zárat, a kommandósok pedig lőttek, ahogy gépfegyverükön kifért. A küldöttség ezzel megsemmisült. A pokol szülöttei megsiratták odaveszett társaikat és bosszúszomjasan elindultak saját portáljaikon keresztül a Földre...

Másnap az intézmény területén egyszerre hét Kapu nyílt meg és a szörnyhadsereg minden előzetes bejelentés nélkül özönlött át rajtuk. A tudósok ismét használták a kvantumgyorsítót, de a kapuk száma miatt azok bezárása több, mint egy órába tellett. Addigra tudósaink csontvázai már vígan hevertek a padlón, ugyanis ez idő alatt oly hatalmas seregnek sikerült átjönni a kapukon, hogy minden védekezés hiába való volt. Az emberek ismét bezombultak, akik pedig nem, azokat vígan falták a démonok.

Nos, a kvantumgyorsító valamint annak prototípusai immáron a lerombolt bázis alatt találhatók. Ezeket, és a legutolsó pokolkaput egy démon őrzi. Az amerikai kormány a komplexumban történtek miatt mondhatni, kissé betojt, így a helyszínre rendelte az összes még fellelhető katonáját, azaz hősünket is, de mivel ő éppen a kis hétvégi telkének rózsaszín kerítéses kertjében locsolgatta a virágokat, így túl későn sikerült meghallgatnia az üzenetrögzítőjéről a parancsot. Mire az ismét háborús övezetté vált városhoz ért, már túl késő volt. Mindenki zombisat játszott, az élet eltűnt a környékről.

Hősünk tudta, hogy jön még egy különítmény az egyszemélyes hadseregét támogatni, de mivel ő mindig egyedül szeretett "dolgozni" és természetesen a babérokat is egyedül kívánta learatni, így hát nekivágott, hogy az épületek alatt megbúvó szennyet ismét kisöpörje az élők világából.

Mi ettől a perctől lépünk Doomguy szerepébe. Küldetésünk folyamán be kell jutnunk a központi épületbe és meg kell állítanunk a kapuk őrzőjét, valamint el kell pusztítanunk az utolsó átjárót.

Hát, erre mit mondhatnék? A történet úgy ahogy elmegy. Lássuk, hogy magában a játékban milyen újításokat próbáltak elkövetni. Vannak új ajtó és fal grafikák, újfajta kapcsolók, az ég grafikája is nagyon tetszetősre sikeredett. A titkos helyek ebben is megtalálhatók és a már megszokott módszerekkel ki is lehet nyitni őket...

vagy nem, mert annyi kapcsolót használtak fel néhol egy-egy titkos szobához, hogy a játékos simán belezavarodhat a kapcsolgatás sorrendjébe. Az összes szörny és csúzli ugyanaz, mint az előző részekben, tehát ne várjunk újabb, ránk frászt hozó ellenfeleket. Őszintén szólva a feszültség és a karakterek ebben a részben már eléggé sablonossá váltak, nem is beszélve arról, miszerint Doom II. 12 -es és a 14 -es pályáját úgy ahogy van, másik név alatt belehelyezték a Plutonia Experiment -be és nem meglepő, hogy a főellenség is ugyanaz, mint a Doom II. -ben. Egyetlen újítás fogott meg, ez pedig a láthatatlan híd volt.

Szóval mit kapunk? Egy újrahasznosított alapsztorit, rögtön az első pályán aránytalanul sok ellenféllel tarkítva, melyeknek köszönhetően csak cheat kódok segítségével juthatnak tovább még a vérprofi Doom rajongók is. A pálya befejeztével pedig a háttér csupán véres húscafatokból áll. Akik nagy borzongásra áhítoznak nem ebben a játékban még nagyítóval sem fogják fogják megtalálni megbékélésüket.

Ezzel szemben a TeamTNT által készített másik zsigerig hatoló különálló fejezet, mely az "Evolution" címet kapta, történetileg a következőféleképpen zajlik:

A Doom II után ez a sztori is visszakanyarodik a Marson végzett kísérletekhez, mely akkoriban kissé balul sült el és ennek következtében a Egyesült Űripari Vállalat legtöbb vezetőjével együtt nem csupán a "Támad a Mars!" című film szerencsétlen földönkívüli főszereplői vesztek oda a pokolból odateleportált mészárlásban, hanem tudósoktól, a takarítóktól és a fodrászomtól kezdve mindenki.

Ugyan annak idején próbáltak kísérletet tenni a Mars két holdjának megsemmisítésére, hogy ezzel megállítsák a pokolból első osztályon érkező szörnyeket, mégpedig úgy, hogy a vállalat szerződést kötött egy bizonyos fekete sisakos és köpenyes fickóval, kinek a jellegzetes szuszogása és fénykardjával való hadonászása mindenkit az őrületbe kergetett. A nevére sajnos már nem emlékszem, de arra igen, hogy volt neki valami kisbolygó méretű óriási fegyvere, amivel sikeresen elpusztíthatta volna a holdakat, csak sajnos az utolsó pillanatban jött a magukat "Felkelők Szövetségének" nevező terrorista szervezet, mely még azelőtt felrobbantotta szegény fekete sisakos uraság fegyverét, mielőtt cselekedni tudott volna. Na de mindez már a múlt. Nézzük mi történt ezután: A pokoli szerencsétlenség ellenére maga a cég tovább működött. Sőt a kormány szigorú ellenőrzése alá vonta az egészet. A cég továbbra sem tágított a mellől, hogy a Marson megkezdett teleportálással kapcsolatos titkos kutatásait folytassa. Az előző incidensekből tanulva, nagyobb katonai segítség mellett folytatták a kísérleteket, immáron a Jupiter egyik holdján. Remélték, hogy ha továbbra is távol tartják a kísérleteiket a Földtől, akkor annak biztonsága ezzel garantálva lesz, bármi gixer történne. Emellett olyan tengerészgyalogosok védelmezték ezt a bázist, akik nem csupán a kis költségvetésű akciófilmekben állták meg a helyüket mellékszereplőként, hanem képesek voltak olyan harcmodorban küzdeni, ahogyan az eddig még csak keveseknek adatott meg.

Nem sokkal az után, hogy az Egyesült Űripari Vállalat megnyitotta ugyanezen a holdon első, a nyugdíjasoknak üdülőparadicsomként szolgáló, mesterséges tengerparttal kiépített turisztikai látványosságát, annak szomszédságában meg is indította a kapukkal való kísérletezéseket. A legelső ilyen teleport megnyitását követően a pokol seregei mindjárt meg is indították azon keresztül a támadást a hold ellen. Mindenkit legyilkoltak, akit ott találtak, de a tengerészgyalogosok serege erre az eshetőségre már fel volt készülve és könnyedén visszatessékelték szerencsétlen betolakodókat a pokolba. Ezzel olyan hirtelen véget is vetettek ezzel az inváziónak, mint amilyen hamar elkezdődött.

A nagyokosok a kísérleteket ennek tudatában továbbra is folytatták még aktívabban és természetesen még elővigyázatlanabbul. Minden katona ezüstcsillagot, valamint egy kis beszélő, műanyag Chuck Norris figurát kapott a kormánytól hősies tettéért. A cég ezen kívül nagy adományozást adott a veterán alapnak. A teleportok előtti védőpozíciókat jobban megerősítették, csak az volt a probléma, hogy annyira nem kellett volna annyira hülyének nézni a démonsereget, miszerint továbbra is biztosan a kapukon keresztül akarnak majd támadni. A pokolban ugyanis már létezett vész vész terv az olyan alkalmakra, ha valakik meggátolnák őket a szabad és békés mészárlás kivitelezésében.

A továbbiakban aránylag békésen teltek-múltak a napok. A kutatások során odaveszett "önkéntesek" névsorának rögzítéséhez már ugyan a papír is elfogyott, de enné nagyobb probléma szerencsére nem lépett fel, egészen addig, míg észre nem vették, hogy az éves ellátmányt szállító hajó a megszokottnál előbb készül megérkezni a bázisra. A radaron a hajó a megszokott méretéhez képest sokkal nagyobbnak tűnt és nem is a megszokott irányból érkezett. A radart figyelők ezeknek az apró eltéréseknek nem jelentettek különösebb jelentőséget, szóltak a fogadóbizottságnak, valamint a

dolgozóknak, hogy a landolási helyén várják a hajót, aztán folytatták a kártyázást.

A hajó megmakacsolta magát, nem landolt, hanem a bázis felett lebegett. Mikor közelebbről szemügyre vették, már látták, hogy az bizony nem földi eredetű. Csontból, acélból, húsból, merő gonoszságból épült és a "pokol járat" felirat ott éktelenkedett az oldalán. Célja ezzel pontosan az volt, hogy olyan felbőszült turistákat szállítson a bázisra, akiknek nem adatott meg a lehetőség arra, hogy a

kapukon keresztül jöhessenek át és gyilkolhassanak. A hajó futballpálya méretű ajtóin keresztül özönlöttek rá a bázisra. Elégtételt akartak venni az emberek rossz bánásmódja ellen, no meg mindenféle kitalált okból mellékesen le akartak mészárolni mindenkit.

A tengerészgyalogosok mutogathatták nekik ezüst csillagaikat, hozzájuk vághatták beszélő Chuck Norris műanyag figuráikat, de mindez nem rémisztette el a csúf idegeneket attól, hogy uzsonnára lerágcsálják terepszínű ruhájukkal együtt a húst is testükről. Ott voltak a szellőzőrendszerben, a csatornákban, a folyosókon. Még a légkondicionált 4D -s mozitermekben és az épp azon a héten ott zajló "pokol kapuja metal fesztiválon" is.

Szomorú kimondani, de immáron harmadszorra kezdődött előröl minden... A túlélő emberek kénytelenek voltak zombiként végezni, vagy jobb esetben ugyanolyan nyáladzó-gennyedző szörnyekké változtak, mint látogatóik. Onnantól kezdve csak gyilkoltak, gyilkoltak és gyilkoltak és ezen kívül még gyilkoltak is egy kicsit. Végül úgy hitték, mindenkit megöltek, de nagyot tévedtek, ugyanis a bázis mellé épített nyugdíjasok üdülőjében ott volt az az ember akire legkevésbé számítottak....

Csak egyetlen ember menekülhet meg a pokol hajójának végzetes inváziójától. Csak egyetlen ember, kinek léte innentől kezdve az emberiség utolsó reménye volt. Csak ez az egyetlen ember lehetett ismét olyan mázlista, hogy megint a legnagyobb balhé közepébe sikerült csöppennie. Csak ez az egyetlen ember, aki egykoron már megannyi szörnyűségtől mentette meg szülőbolygóját és mindemellett képes volt könnyek nélkül végignéznie a moziban a Titanic -ot, kétszer is egymás után!

Ez az ember eddigi élete folyamán már kétszer ereszkedett alá a pokolba hogy megdorgálja az ő kirándulásait szétcsesző gonosz kis szörnyetegeket és ez az ember oly annyira megállíthatatlan, hogy a végső összecsapásban gond nélkül még barackot is adott John Romero leszakított fejének búbjára.Szóval lényeg ami lényeg, hősünk ismételten (immáron már másodszor) próbálta jól megérdemelt nyugdíjas éveit egy kis kiruccanással tölteni, ez alkalommal a Jupiter holdjának újdonsült üdülőjének mesterséges tengerpartján, mégpedig minden idők legvakmerőbb vízi-mentőjének társaságában, aki nem más, mint Mr. David Hasselfhoff.

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, Mr. Hasselhoff -ot újra és újra megrohamozták fanatikus rajongói egy-egy autogram reményében, mikor hősünk úgy döntött, elindul vadiúj titánium járókeretével a bárpulthoz, hogy kérjen még egy "újra szól a hatlövetű" névre hallgató koktélt, ami nagy kedvence volt. Mikor kezébe csúsztatták az italt és már-már éppen belekortyolt volna jóízűen, de valami zombihoz hasonlító hangra lett figyelmes. Szuper-reflexei már az évek elteltével berozsdásodtak, így eltartott néhány percig, míg sikerült egy fél fordulatot tennie járókeretével, hogy szemügyre vehesse ennek a rég nem hallott morgás forrását. Leírhatatlan látványban részesült . Az egész tengerpartot elárasztó démonok nem csupán a turisták koktéljait hörpintették fel, hanem magukat a turistákat is. De a legelkeserítőbb számára az egészben mégis az volt, hogy legjobb barátját, Mr. Hasselhoff -ot is aljas módon zombivá változtatták.

Ezzel ismét tudatosult benne, hogy a terápiákra elköltött milliók teljesen fölöslegesek voltak, hiszen a rémálmok ezennel újra el fognak kezdődni. Hát emiatt eléggé felpaprikázódott hősünk hangulata, a magasba emelte titánium járókeretét, aminek egyik lábára felnyársalta az éppen felé rohanó legjobb bezombult barátját, majd Hello Kitty -s törölközőjével letörölte járókeretéről Mr. Hasselhoff maradványait és egy szivart lökve a szájába, megindult bázis felé, ahonnan a szörnyek özönlöttek. Tengerészgyalogosok százai hevertek holtan mindenfelé, és újabb százai pedig zombikká változva igyekeztek hősünk felé, hogy a "főfogás" után még egy kis desszerthez juthassanak. Immáron minden hősies ordítás és monológ nélkül barátunk remegő kezével szép lassan elővette szeretett pisztolyát és a pokol seregeit látván annyit mondott: Csak ennyire futja? És ezzel kezdetét vette a már megszokott háború hősünk és a pokol között, amit innentől az ő szemszögéből élhettünk át...

A Plutonia Experiment -el ellentétben itt már nem rögtön a legerősebb ellenfeleket pakolták bele rögtön a a játék elejébe. A pályák rövidebbek, nem végigvihetetlenül nehezek, nincsenek túlbonyolítva. Itt is vannak új kapcsolók és szédítően animált díszlet-computer -ek. Még nyitható és zárható ablaküveget is varázsoltak az egyes részek zeg-zugos folyosóira. Fellelhető ezen kívül a két különböző színű kulccsal nyitható ajtó, melyen egyik irányba az egyik színűvel, másik irányban pedig a másikkal lehet csak kinyitni. A sziklákra néhol nagyobb repedéseket rajzoltak, amin át lehet menni a következő terembe.

Új ellenségekkel és fegyverekkel viszont ebben a fejezetben sem lehettek gazdagabbak a játékosok. A pályák mindinkább egyedi felépítést kaptak, a titkos termek, túl nagyok és az ég világon nem helyeztek beléjük semmi felvehető földi jót, valamint óriási hibának tudható be az is, hogy néhol a titkos hely mögé tették a kötelező útvonalat. Az Evolution -nál ettől függetlenül már jobban látszódik a készítők odafigyelése arra, hogy ne másoljanak dolgokat a Doom II. -ből, ennek ellenére viszont előkerülnek a Doom I. -ben már felhasznált pályanevek, mint például a "Central processing". Ami még elszomorító volt, az az, hogy a pályákon mindenütt szerepeltek az önreklámok, hogy a készítők ez által még fényezhessék is magukat. Ez a játékot inkább szánalmassá teszi, mint érdekessé.

Arról nem is beszélve, hogy egy orbitális hiba következtében a készítők az egyik pályából kifelejtették a sárga kulcsot, így onnan a továbbjutás csak a "falon átjáró" kóddal lehetséges. Ez a hiba számomra is döbbenetes volt, hiszen csalás nélkül akartam végigvinni. Sajnos a játék végét itt is lejáratták azzal, hogy a főellenség ugyanaz, mint a Doom II. végén.

Igaz, hogy egyik fejezetet sem az id csinálta, de azért odafigyelhettek volna, hogy az eredeti részekhez méltó játékot készítsenek, ha már felkerült a boltok polcaira. A Final Doom röviden véleményezve egy befejezetlen félmunka, úgyhogy lépjünk is tovább más, kevésbé ideghasogató témákra.

Már egy alkalommal említést tettem nektek azokról a bizonyos WAD fájlokról, amiket John -ék azért hoztak létre, hogy minden játékukban, egyetlen ilyen fájlba belezsúfolhassák azokat az apró összetevőket, amik a programot egésszé kovácsolták... Szóval jöttek az ezeknek a fájloknak a szerkesztését elősegítő programok (például ilyen volt a Doom Editing Utility is), melyekkel szinte az egész játéknak új arculatot lehetett varázsolni. A rajongók nem tétováztak sokáig,

újabb és újabb tervezésű WAD fájlokat hoztak létre, ezzel is megnövelve a játék szavatosságát, majd 1995 December 26 -án pedig megjelent a boltokban egy CD, ami 1830 WAD fájlt tartalmazott és a Master Levels for Doom II. névre hallgatott.

Nem is csoda, hogy ezek után a fura akciódús rajongói és id részeket követően, kíváncsiságból, vagy rajongásból nem csupán az emberek otthonaiban került fel a mindennapi teendők listájára a Doom -mal való játszadozás, hanem a szerény

tengerészgyalogosunk és szörnyei jelenlétükkel lassan még a munkahelyek hálózatait is megbénították, hiszen e játék deathmatch -einél akkoriban én sem tudtam volna jobbat kitalálni a munkahelyi stresszek kezelésére:)

Ezen feltűnő jelenséget követően még egy felmérés is készült, ami alapján egyértelműen megállapítható volt, hogy 1995 végére már több gépre telepítették fel a Doom -ot, mint a Microsoft nagy sikerű Windows 95 -jét. A felmérést látván Bill Gates-nek sem kellett több,felkereste a kis csapatot és megkérte őket, hogy bizonyos anyagi juttatásokért cserébe legyenek már oly szívesek fabrikálni egy, a Windows 95-ön futó változatot híres-neves játékukból, hogy ezzel megmutathassa a nagyvilágnak operációs rendszerének játékfuttatási képességeit.

Az id természetesen rábólintott a dologra és ezzel nem sokkal később, 1996 augusztus 20 -án megszületett a Doom 95, melynek futtatásához Windows 95 -re (később 98 -ra) és egy 486 -os gépre volt szükség.

A Doom 95 nem volt több, mint maga a játék Windows alá, viszont megsúgom, hogy egy dolog, miatt különlegességnek számított és ez az amit most részletesen meg szeretnék osztani veletek. A helyzet az, hogy a lelkes, vérfagyasztó fantáziával megáldott John, easter egg -ként egy titkos Doom pályát rejtett el az 1995 -ben megjelent Excel 95 -be, aminek a Hall of Tortured Souls (A megkínzott lelkek csarnoka) nevet adta.

Aki esetleg rendelkezik Excel 95 -tel és szeretné bebarangolni ezeket a különleges, rejtett folyosókat, az szigorúan teliholdkor, valamint pontban éjfélkor a következőkben leírtakat tegye:

1. A New paranccsal nyissunk meg egy új munkakönyvet.

2. A 95-ik sorig görgessük le a képernyőt.

3. A 95-ik sor számára kattintva jelöljük ki a sort.

4. Tab gombbal lépjünk át a másik oszlopba és aktiváljuk a B95 -ös cellát.

5. A menüsorban kattintsunk a Help menüre, majd abban az About -ra.

6. Nyomjuk le egyszerre a Ctrl-Alt-Shift gombokat és kattintsunk a TechSupport -ra.

7. Az Excel erre a "varázsigére" megnyit egy ablakot, aminek a neve nem más, mint: Hall of tortured souls.

8. Egy nagy terembe kerülünk, a végén lépcsővel és ajtóval.

9. A nyilakkal elkalauzolhatjuk magunkat a lépcsőhöz, amin menjünk is fel.

10. Menjünk fel. Látni fogjuk egy mozivásznon legördülve a Excel fejlesztők névsorát.

11. Háttal menjünk vissza a terembe, majd ott tegyünk egy fél fordulatot.

12. Egy üres falnak kell elénk tárulnia. Ekkor írjuk be a következőt: excelkfa. A fal megnyílik és egy folyosó tárul elénk, aminek a végén egy ajtó áll.

13. Az ajtóhoz egyetlen kanyargós, keskeny párkányon keresztül juthatunk el. Ha útközben leesünk, akkor nincs tovább. Kezdhetjük az egészet előröl.

14. Ha sikerül átlavíroznunk a túloldalra és vesszük a bátorságot, hogy belépjünk azon a bizonyos ajtón, rettenetes dolog fog elénk tárulni. Az Excel készítőinek képeivel van kitapétázva a szoba, melynek végén ugyancsak fellelhető a mozivászon a legördülő nevekkel.

A Doom Windows -os verziójának népszerűsítéséhez még egy reklám is készült, melyet 1995. október 30-án vetítettek le a "Microsoft Judgement Day" nevet viselő zártkörű rendezvényén. Ebben Bill Gates, a Doomguy bőrébe bújva aprítja a szörnyeket, majd egy bizonyos ponton leáll, kilép az FPS nézetből és egy puskával a kezében hadoválja el a reklám szövegét. Mikor ezt a kis videót tegnapelőtt végre sikerült megnéznem, hát köpni-nyelni nem tudtam. Legalábbis még ennyi humort sem néztem ki ezidáig Bill Gates -ből.

Nos, hogy már kis világunk gazdagodott egy The Ultimate Doom -mal, egy nem éppen az id által összetákolt és érdemileg sem nem éppen értékelhető Final Doom -al, valamint egy Windows 95/98 kompatibilis, újra kiadott Doom I. -el, eljött az ideje végre annak, hogy az id "agyai" összeüljenek és meghallgassák John Carmack ötleteit, fejlesztéseit a legújabb, "Quake" munkanéven futó játékprogramjával kapcsolatban. A probléma egyedül csak abban leledzett, hogy Romero -nak köszönhetően ismét idő előtt a sajtó kezébe jutottak a hírek. "Mű sztár-mivolta" sajnálatosan ismét annyira a felszínre került, hogy nem elég, hogy a még el sem készült játék nevét kikotyogta, hanem azt is, miszerint annak cselekménye egy teljesen 3D-s világban fog

játszódni. Természetesen John már meg sem lepődött rajta, hogy Romero ezt is, akárcsak a Doom -ot, úgy jelentette be, hogy egyedül az ő saját agyszüleménye az egész és ezenkívül a világ legjobb játékának nézünk elébe. Mindezt úgy állította, hogy a többiek mit sem tudtak az egészről.

Már csak az volt a kérdés, hogy vajon ez a titokzatos "Quake" névre keresztelt FPS tényleg túl fogja-e szárnyalni az id -s srácok két pokoli Doom -jának fergeteges színvonalát, vagy az újításoknak és fantáziadús ötleteknek innentől kezdve befellegzett és inkább, csupán egy gyenge utánzat készült a Doom árnyékában? Minderre választ majd csak a következő rész alkalmával adhatok nektek.

Addig is ne felejtsetek el aktív retro FPS -ezéssel felkészülni e bejegyzéssorozat utolsó részének eljövetelére, ahol egy "rengés" által a pokol eddigieknél is mélyebb bugyraiba látogatunk majd el.

Köszönöm megtisztelő figyelmeteket:)

(Ha már a retro FPS -eknél tartunk, ezennel informálni szeretnék minden kedves olvasót, hogy a http://futu-retro.blogspot.com/ -on szavazást is indítottunk, melynek célja az, hogy kiderítsük, mai szemmel nézve melyik szerintetek minden idők legütősebb retro FPS játéka. Mindenképpen ugorjatok be egy kattintás erejéig, hiszen ne feledjük: Itt most a világ sorsa forog kockán).