A 100 legjobb játék - 23

**23 - Resident Evil 2

Megjelenés éve: 1998

Platform: PSone, PC, Nintendo 64, Dreamcast, Gamecube, PSN**

Hogy az alapötlet nem új, arra már a cím mögé biggyesztett kettes szám is utal. Viszont a Resident Evil sem volt új - volt pofája lenyúlni az Alone in the Dark alapkoncepcióját. Sőt, a NES-re készült horror-RPG, a Sweet Home is szerepel az inspirációs források között. Mindegy. A Resident Evil 2-t nem azért kell, nem azért lehet szeretni, mert innovatív. Hanem azért, mert okos. Mert a fejlesztői okosak voltak. Az előd sikere nyert helyzetbe hozta őket, ők pedig kihozták ebből a maximumot.

Látszólag nincs sok változás. Ugyanúgy megvan a két szereplő, a kisebb-nagyobb mértékben variálható végigjátszás lehetősége, a rugalmasan alakítható befejezés. A körítés kevésbé horrorisztikus és nyomasztó, inkább rideg, helyenként ijesztő. Megmaradt a megszokott tárgylista-menedzsment a kibővített inventoryként használható ládákkal, megmaradt a rögzített kameranézet, megmaradt az ebből fakadó, kissé suta tűzharc. És megmaradtak az agymunkát nem igazán igénylő logikai feladatok - megfelelő tárgyat a megfelelő helyre, oszt ennyi. Igen, ez Alone in the Dark, csak kevesebb Lovecrafttel, több B-kategóriás akciófilmmel.

És ezzel tulajdonképpen mindent elmondtunk a játékról - tessék, nyomorultak, lehet utána csinálni! (Csinálták. Martian Gothic: Unification; Soul of the Samurai; In Cold Blood. Hehe. De még az önismétlés sem sikerült: ugye, milyen könnyen feledhető a Dino Crisis?) Nem sikerült, mert csak a Resident Evil 2 volt képes a hibáit erénnyé kovácsolni. Olyan, mint egy profi aikidós: az ellenfél támadóerejét hasznosítva győz.

Minden játéknak megvannak a maga hibái; a kérdés csak az, hogy ezeket a fejlesztés során milyen mértékben sikerül enyhíteni vagy eltüntetni. Sok játékban megfigyelhető, hogy a bugot egy feature-rel próbálják kivédeni. A Resident Evil 2-ben az a zseniális, hogy még a bugból, egy látszólagos hibából is feature-t csinál.

Van, persze, ami a maga idejében persze nem is tűnt hibának. Hogy miről van szó? A backtrackről, a korábban már bejárt/felderített terület újrahasznosításáról. Ezt sokan gyengeségként értékelik; ki az isten akar ugyanazon a pályaszakaszon hatszor megfordulni? Költői kérdésre prózai válasz: azok, akiket maga a történés érdekel, nem pedig a helyszíne. A backtrack meg a kukából előrángatott elemek manapság gyengeségnek tűnnek: nem akarnak a rohadékok irtózatos mennyiségű grafikus tartalmat gyártani, pályát építeni, objektumokat kidolgozni? Hát mire költöm én a tizenkétezer forintomat, mi? (Hatórás, egyirányú játékokra, arra.)

A Resident Evil 2 a backtracknek az izéje, apoteózisa, mégis megéri mind a tizenkétezret. Ugyanis olyan könnyedséggel kovácsolt előnyt az újrahasznosított pályaszakaszokból, hogy a szakújságírók nem győztek kezet csókolni érte. Az A+B történetek kombinációja a két választható szereplővel az újrahasznosítás diadala: minimális mennyiségű új pályaelemmel sikerült megnégyszerezni a játék szavatosságát, új történetszálakat fűzni a már ismerős helyszínekhez; és persze sikerült minimális mennyiségű átjárhatóságot is teremteni ezek között.

A játék tele van ehhez hasonló piszkos kis trükkökkel. Nem mozgatható a kamera valós időben? Akkor legyenek renderelt hátterek, úgyis sokkal szebbek. Hogy így nem lehet mindig belátni a terepet? Akkor használjuk úgy, hogy egyszer áttekinthető legyen, máskor viszont ijesztő! (Ez az a recept, ami látszólag nem kéne, hogy működjön. Manapság nincsenek korlátok, amik beleverik a fejlesztőkbe az önfegyelmet, kísérletezésre kényszerítik őket - pedig valahogy így születik a csoda.) Akcióelemekkel megszórt kalandjáték, nem arcade shooter? Valahogy mégis számszerűsíteni kéne a teljesítményt - és megszületett a speedrun, a játék végén a kiértékelés, a Hunk / Tofu missziók pedig mészárlással fűszerezett gyorsasági versennyé változtatták az interaktív horrorfilmet. Nem erre tervezték, de ezzel is működik.

Mennyi kompromisszum, mennyi megalkuvás, mennyi, ragasztópisztollyal utólag odagányolt díszítőelem! És mégis csúcsmodell. Nem értékeljük ezt a teljesítményt eléggé. Moldova György is megírta, hogy a pofátlanságnak tényleg nincs határa (http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/MOLDOVA/moldova00533/moldova00553/moldova00553.html) - és tegyük hozzá: szerencsére. Mert a Resident Evil 2 igazi hamiskártyás, aki úgy átbasz, hogy még meg is köszönjük; mégsem ez a maradandó élmény, hanem a játék öröme.

/tyler/

A Capcom túlélő horror játéka volt az egyik első amivel a stíluson belül találkoztam. Emlékszem először mennyire meg is lepett, hogy a kezdeti ráhangoló - betanító jellegű menekülés a játék fő helyszínéül szolgáló rendőrösre hányszor nem sikerült, mivel a gyilkoláshoz szokva hamar kifogytam a lőszerből. Persze volt még meglepetés bőven a későbbiekben is (limitált mentés, boss aki elől csak menekülni lehet, stb.), de utólag azt kell mondjam el sem tudtam volna képzelni a játékot ezen megkötések nélkül. A gondosan felépített helyszínek rengeteg variációs lehetőséget adtak a készítők kezébe, ezért nemcsak főszereplőink Leon és Claire kapott egy-egy teljesen különböző végigjátszást, hanem végső mentésüket betöltve egymás történetein is végigmehetnek, mindkét alkalommal egy másik perspektívából megismerve Raccoon City történetét.

A RE2 legnagyobb erőssége azonban a hangulata. A rögzített kameraállásoknak köszönhetően minden folyosó bejárása magában is nyugtalanító, figyelni a zörejeket, a távoli hörgéseket és csoszogásokat, hátha éppen a következő sarok mögött „lapul” valami iszonyat. Aztán persze, amikor már éppen kezdenénk jól érezni magunkat hirtelen valami előugró dolog a frászt hozza ránk.

A zsáner egyre inkább akcióba hajlása után vajon retteghetünk-e még úgy igazán? Talán van még remény: a RE5 Lost in Nightmares fejezete elég jól bebizonyította, hogy vannak lehetőségek a modern köntösbe bújtatott klasszikus történetmesélésben is.

/playmore/