Maniec2012.01.12. 15:58

fallout - egy menedéklakó története. .

"Kedves biztonságra vágyó állampolgár. Ezúton tudatjuk Önnel, hogy családja nem nyert felvételt a kiválasztott Vault-Tec létesítménybe. Az előlegként befizetett összeget visszatartjuk és jelentkezését felvettük az Ön által kiválasztott Menedék várólistájára."

Azt hiszem örökre a fejemben marad a kép, amit akkor láttam, mikor először léptem ki a Pusztaságba. Kopár hegyek, facsonkok, házak, panelek romjai. A szél néha belekapott egy-egy ágba, melyek szomorúan hullámzottak a szürke égbolt alatt. A könyvek, melyekből a régi világról tanultam nem ezt a képet festették. Az évtizedek alatt fel aprózódott aszfalt csíkok nyomán, kidőlt villanyoszlopok és kiégett autó roncsok tarkították utamat. Lehangoló volt. Út közben jutott eszembe, hogy szinte mindenem a menedékben maradt. Éhesen, fáradtan gyalogoltam tovább az ismeretlenbe. Utol kellett érnem a többieket, de nap olyan erősen sütött, hogy percek alatt elszállt maradék erőm is. A közelben egy kőtörmeléket vettem észre, mely adott annyi árnyékot, hogy a tövében el tudtam aludni. Az útról nem láthattak meg, így az újonnan talált szállásom biztonságosnak bizonyult. Hamar elnyomott az álom. Másnap reggel rosszkedvűen keltem. Pár másodpercig azt hittem egy rossz álomba csöppentem, még nem szoktam hozzá a helyzethez. Kiderült, hogy az egész napot átaludtam, így már is egy nap lemaradásban voltam a többiekhez képest. Felkeltem és útnak indultam. Az éhség és szomjúság keveréke már elviselhetetlen volt. A távolban egy benzinkutat pillantottam meg és remélve, hogy ott majd ételhez is italhoz jutok, azt tűztem ki úti célnak.

Alaposan körbejártam a helyet, embereknek vagy egyéb élőlényeknek nyomát sem találtam, így elindultam az ajtó felé. Vicces, az ajtóra illedelmesen ki volt rakva a "Zárva" felirat. Az ajtó rekedt hangon nyílt, bent pedig csak a koszos ablakokon beszűrődő kevéske napfény segítségével tudtam tájékozódni. A pultot por lepte, a mocskos padlón üres dobozok és törött Nuka Kólás üvegek hevertek szétszórva, a polcok üresen álltak. Rögtön az ajtó előtt hevert pár táska, az egyiket felvettem, hogy a fontosabb dolgokat abban tudjam szállítani. Ezután jobban szemügyre veszem a polcokat, hátha találok egy kis ételt. Bingó! A második sorban találtam egy "cukor bomba" nevű reggelit, melyet rögtön el is raktam a közelében talált még ép Nuka Kólával együtt. Már csak egy pihenésre alkalmas helyet kellett keresnem, ez a terem nagyságú tér azonban nem volt elég biztonságos, hisz bárki szabadon bejöhetett. A pult mögötti ajtó egy raktárba vezetett, ami úgy gondoltam ideális lesz. "Idegeneknek tilos a belépés!" olvastam a feliratot és egy újabb fanyar mosollyal a számon már nyitottam is az ajtót. Ám ahogy nyílt az ajtó, förtelmes bűz áramlott ki és az ajtót azzal a lendülettel be is csaptam. Igen, ott akkor valami tényleg nem volt rendben. Nem gondoltam arra, hogy a 200 éve lejárt műanyag kajának lett volna ilyen szaga. Vettem egy mély levegőt és pulcsimat az orrom elé rakva tettem egy újabb próbát. Borzasztó látvány tárul elém. Menedéklakó társaimat véltem fölfedezni az egyes ruháiktól megszabadított rothadó hullákban, köztük volt Apám is. Fura érzés fogott el, a fülem zúgni kezdett és csak ott álltam a testek előtt megsemmisülten. A terem sarkában egy terminál villogott. Nagy nehezen mozgásra bírtam magam és eltámolyogtam a gépig. Apám írt utoljára.

"2277 Június 6. 12:15

Még csak pár órája, hogy elhagytuk az otthonunkat, a 107-es menedéket. Az éjjel Ghoulok törtek be, esélyünk sem volt. A védők annyi ideig tudták visszatartani a támadásokat, míg a lakók nagy részének sikerült kimenekülnie. A fiamtól el se tudtam köszönni. Nem tudom, hogy látom-e még valaha."

"2277 Június 6. 13:30

A lakók nagy része kisebb nagyobb csoportokba verődve menekült el, a miénk, egy 20 fős társaság indult el a ide a benzinkút felé és itt szét is váltunk. Mi itt maradtunk erőt gyűjteni a sérültekkel, míg a többiek egy körülbelül 10km-re fekvő nagy fehér torony felé indultak, megbeszéltük, hogy ott megvárnak minket."

"2277 Június 6. 14:43

Tom embereket látott a távolban, felénk jönnek. Fegyvertelenek vagyunk, ezért a raktárban bújunk meg. Remélem Isten megóv tőlük, bárkik is legyenek."

"2277 Június 6. 14:56

---BEJEGYZÉS TÖRÖLVE---"

Egy könny csordult le az arcomon. A zúgás egyre erősödött. Majd egyik pillanatról a másikra abbamaradt. Eszembe jutott, hogy most mekkora veszélyben vagyok. Azonnal felkeltem, felvettem a táskám a földről és eközben észrevettem, hogy az egyik hulla karján még ott van a Pipboy. Nehéz volt leszednem, egy két helyen vérfoltos volt, de muszáj volt elraknom, mert egy ilyen szerkezet bármikor jól jöhet. 2277 Június 7. 11:32. Az adatok stimmeltek. Próbáltam hangtalanul távozni az épületből, viszont egy-két üvegszilánk így is a talpam alatt végezte. Odamentem az egyik ablakhoz, majd a pulcsim ujjával megpróbáltam egy kis átlátszó felületet csinálni, hogy kinézhessek. Nem hittem a szememnek. Pár száz méterre tőlem, egy 4-5 fős társaság tartott felém. A szívem egyre hevesebben vert. Először az fordult meg a fejemben, hogy kinyitom az ajtót és elfutok, de rájöttem, hogy ez öngyilkosság lenne. Egyre csak közeledtek és a gondolataim összefolytak. Egy idő után már a hangjukat is hallottam. A raktárba nem mehettem. WC! Kell lennie egy WC-nek. Körbe néztem és meg is pillantottam a feliratot. Benyitottam. Az émelyítő rohadás szag újból öklendezésre késztetett, melyet próbáltam minden erőmmel visszatartani. Töredezett, beázott falak és egy széttört tükör díszítette a helyiséget. Bementem az egyik falappal elkerített piszoár mellé és elkezdtem hallgatózni. Egyre tisztábban hallottam a lépteiket. Valamin nagyon röhögtek, de semmi érthetőt nem tudtam kivenni. Hirtelen összerezzentem.

Az ajtó recsegve kinyílt...

Véleményt, kritikát, bármit szívesen várok. :)

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

5 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==