fallout - egy menedéklakó története. .2

Becsuktam a szememet, kezemet fejem elé tettem, így próbáltam védeni magam. A várt támadás azonban elmaradt, ugyanis egy még működőképes lézerirányzékos lövegtorony lelőtte a Ghoult, így rám már csak élettelen teste esett. A Ghoul rothadó húsa, a bűz ami ebből a szörnyből áradt, elviselhetetlen volt, de pár percig csak feküdtem mereven és a plafont bámultam üveges tekintettel.

Mikor alábbhagyott ez a sokkos állapot, újult erővel a tetemet lelökve magamról mély levegőt vettem és folytattam utam a kijárat felé. Halkan és óvatosan osontam, elkerülve egy hasonló esetet. Arra lettem figyelmes, hogy semmilyen zajt nem hallok. Csend volt mindenhol. Azt hiszem a Ghoulok követték a menekülő társaimat. Ez némi megnyugvással töltött el, de nem felejtettem el, hogy egy kettő még lehet a közelben. A főbejárathoz közeledve, ismeretlen szag csapta meg az orrom. Frissnek és kissé fémesnek hatott. Ekkor beléptem az ajtó vezérlőtermébe. A felvigyázó és még két társam életten testét pillantottam meg a terem közepén. Lassan, remegő lábakkal elindultam a kijárat felé.

Az ajtó vonalát átlépve fura érzés kapott el. Mire is vállalkozok? Elhagyom az egyetlen biztonságot nyújtó épületet, és kilépek egy olyan világba, ahol még sose jártam azelőtt?! Hátranéztem és újabb pillantást vetettem a felvigyázóra. Nincs más választásom. Muszáj. Az ajtó előtt csontvázak hevertek, a falakon pedig "Dögöljetek meg!" Engedjetek be rohadékok!" és egyéb feliratok voltak. Már csak egy pár méteres járaton kellett végigmennem. A számomra eddig ismeretlen napfény átszűrődött a végső, kis fadeszkákból álló ajtón. Furcsálltam, hogy éjjel mért van ilyen világos, persze pár másodperc múlva eszembe jutott, hogy a kinti világtól teljesen elkülönülve éltünk. Az egyre erősödő napfénynek köszönhetően az utolsó métereket már erősen hunyorítva tettem meg. A karommal próbáltam védeni a szemem a már elviselhetetlen világosságtól. Kitapogattam a kilincset, majd kinyitottam az ajtót. Ekkor elvakított a fényesség...

Ha tetszett, írj, ha nem, akkor is. Ha látom, hogy olvassa valaki az már lelkesít. :D