vicious2012.01.06. 09:03

te sem hinnéd

Egy olyan történetet szeretnék megosztani, amit mástól hallva nehezen hinném el. Tegnap történt, hogy a párommal munka után elmentünk az IKEA Pesti áruházába. Általában csak nézelődni szoktunk, mint vásárolni. Nem volt ez máshogy tegnap sem. Épp a kanapéknál sétáltunk, és nézegettük milyen szépek, és drágák. Régóta szerettünk volna már egy kanapét. Leültünk egy kanapéra, talán az volt a legolcsóbb, és próbálgattuk a kényelmét. Szemben is volt egy kanapé, amin egy öltönyös úr ült. Nem telt el sok idő mikor beszélgetni kezdett velünk. Említette, a feleségével együtt ők is régóta nézegetik azt a kanapét amin most ülünk, majd hozzá tette, hogy vegyük meg, vagy vegyük meg azt amin ő ül. Viccesen hozzátette, hogy ő nem része a tartozékoknak :) Mi visszamosolyogtunk és mondtuk, hogy nem tehetjük meg, csak nézelődünk. Erre a következőt mondta: - Értem, nekem most jó napom van, most kaptam egy nagyon jó állást, ezért felajánlom, hogy ha most megvesszük a kanapét akkor kifizeti a felét. ????? Összenéztünk párrommal, hogy ezt most mégis, hogy gondolja, miért, és miért éppen mi. Sok kérdőjel jelent meg a fejünkben. Persze egyből gyanakvók lettünk. Kérdeztem: - Ugye az Ikeának dolgozik? - de tagadta, ugyanakkor nem árulta el, hogy hol és mit dolgozik. Megint megerősítette, hogy most neki jó napja van, és ezért tette ezt az ajánlatot. Gondoljuk át, ha megvesszük, ő eljön velünk a kasszához, kifizeti az ő részét, majd távozik. Mondta, hogy gondoljuk át, nyugodtan elmehetünk, ő itt lesz. Zavartan felálltunk a kanapétól és kicsit félre vonultunk. Épp arra volt egy Ikeás alkalmazott, és faggatni kezdtem: - Bocsi, ne haragudj, de véletlenül nem ismered azt az embert aki öltönyben ül a kanapén - majd óvatosan mutatom neki. Ránéz, majd közli, hogy nem. - De miért kérdezed? - Mert kicsit fura helyzet állt elő, ugyanis felajánlotta, hogy ha azt a kanapét (közbe

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

7 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==