**37. - Dead Space
Megjelenés éve: 2008
Platformok: Playstation 3, Xbox 360**
Hatalmas ziccert hagynak ki a játékfejlesztők azzal, hogy ennyire hanyagolják a horror műfaját, hiszen a filmeknél sokkal szélesebb eszköztár áll a rendelkezésükre, hogy jól befosassák a nagyérdeműt. Mindössze az az „apróság”, hogy Te fogod a kezét a főhősnek, ezerszer nagyobb átélhetőséget biztosít számunkra, mintsem, hogy sikoltozó, irritáló bulákat bámuljunk, miközben jól kibelezik őket. Persze, ez sem hagyja hidegen a műfaj szerelmeseit, csak míg utóbbi eseményen jót röhögünk, az izgalmi faktor kimerül abban, hogy azt találgatjuk vajon milyen módszerrel haláloznak el a statiszták. Viszont hogyha mindez velünk történik, akkor már egyből más a levágott fejű leányzó fekvése. Főleg ha egy olyan világban rettegünk, mint ahol a Dead Space játszódik. Nem vagyok nagy rajongója a sci-fi horroroknak (az Alien saga kivételével, of course), de azért szívesen néztem végig mind a Halálhajót, mind a Pandorum című alkotásokat, amik szellemileg talán legközelebb állnak a Dead Space univerzumához. Csak míg ezeket a filmeket minimális élvezettel, néha hosszú ásításokkal kísérve tudtam csak végignézni, addig az Ishimura fedélzetén barangolva egyfolytában ott volt a torkomban a gombóc.
Nem tudhatod melyik sarokból mikor és ki és hogyan és miért (ja de, azt tudod; CSAK) akar felkoncolni, letépni a fejedet, derékból leszakítani a felsőtested vagy épp magával együtt darabokra robbantani. Sunyi dolog, de azon túl, hogy folyamatosan félelemben tart a játék, egyfolytában bedob valami vásári ijesztgetést. Amik valljuk be, kurva jók. Hol a szellőzőből zuhan rád egy cafatokra szakadt emberi maradvány, hol a szekrényből ugrik rád egy cirmos cica (ilyen sajnos nem volt), hol egy félőrült túlélő vágja fel a torkát közvetlen melletted, hol pedig öt necromorf ront rád egyszerre. Apropó, necromorfok. Kétség kívül az egyik legeltaláltabb idegen faj, amik valaha is rád hozták a parát. Undorítóak, félelmetesek, elsőre legyőzhetetlennek tűnnek és még a testmegszállás sem áll túl messze tőlük. Kifejezettem kedvelik, ahogy a halott vagy még élő emberekre rátelepednek, alien módjára kikelnek a gyomrukból, csápokat növesztenek rájuk és tűéles karmokat, amiktől egy furcsa sáska-ember hibrid lesz a delikvensből. Fincsi. Az aprításuk pedig még fincsibb. Isaac Clarke (tisztelgés Asimov és Arthur C. Clarke előtt), a szótlan karbantartó legfőbb szerszáma érdekes módon nem férfiassága, sőt még csak nem is a csavarkulcsa, hanem a szimpatikus nevű plazmavágója. Használata pedig rendkívül baráti; kalibrálástól függően függőleges vagy vízszintes rövid kis lézernyalábokat lövell, amivel meglepő hatékonysággal lehet lerepíteni a necromorfok végtagjait. Az egyetlen gyengepontjukat; ha eltávolodott a gazdatesttől a kar vagy a láb, akkor már csak egy jóízűt kell taposni a fejre és máris jobb lesz a közérzetünk. A Resident Evil 4-től kölcsönvett irányítási metódus tökéletesen működik, kényelmes és maximális átélhetőséget garantál. A hangulat legmagasabb szintre emeléséért a kijelzők nélkülözése felel, nem rondít bele életerőcsík, minitérkép, tölténykijelzés (a skuló szűkmarkú adagolása szintén telitalálat), minden egyszerűen és nagyszerűen van megoldva. Nem győzöm sorolni a pozitívumokat, pedig a grafika és a történet magasztalásába még bele se kezdtem. De szerintem már nem is fogok, a Dead Space a mostani generáció kihagyhatatlan állomása, még ha nem is akkora mérföldkő, mint a műfaj egyéb szereplői, az általa nyújtott nyomasztó élmények és audiovizuális tökéletessége miatt mindenképpen helye van a listán.
/MRenton/