NdRaash2011.12.11. 20:36

38. heti fotóverseny - Baleset

Azt hiszem, sok magyarázatot nem igényel. Egyetlen feltételt szabok: a balesetes autón kívül szerepeljen a képen legalább még egy versenytárs. Abban az esetben, ha legalább két autó érintve van a szerencsétlenségben, akkor már nem feltétlenül szükséges továbbiakat megjeleníteni.

Az értékelésről: azt hiszem az fog nekem tetszeni, amelyik képet látva hirtelen megfeszülnek az izmaim, hogy félreugorjak :) tehát minél dinamikusabb legyen (persze ez nem azt jelenti hogy muszáj előtte állnunk).

Akinek sok ideje van, nevezhet 2-3 képpel is.

**Filterek - igen

Replay - igen

Fotó mód - nem (értelemszerűen, már megint)

DLC elemek használata - igen**

Határidő: vasárnap 16:00 (rugalmas)

Példának (nem fotó, esemény) ott a címképen szereplő jelenet a Gran Turismo 1 introjából, ami mellesleg számomra a mai napig etalon. Kis nosztalgia? :GT1intro


Értékelés, a nevezések sorrendjében:

Egy kis bevezető, amit az egyedi értékelések után írtam: elnézést kell kérnem, mert lehet hogy kissé félrevezettelek titeket azzal a félreugrós hasonlatommal. Látni fogjátok, hogy sokszor hiányolok kissé nagyobb távolságot, ami ezzel ellentmondásban van. Semmi baj, minden szuper, most csak mentegetőzök, hogy az ugrálást a dinamikusság hangsúlyozására hoztam egy példának. Tényleg tetszenek ezek a képek, de úgy látom többeket nagyon egy irányba mozdítottam ezzel, megfosztva mindnyájunkat egy szélesebb perspektívától.

Zsohi

Nagyobb méret

Az elsőn (és a harmadikon) túlzásba vitted azt az ilyen közeli képeknél egyébként kívánatos módszert, hogy az érintett autót "véletlenül" nem tökéletesen középen kapja el a "meglepett" (GT5-)fotós. Így életszerű. De ezen már túlságosan lelóg a képről. Az arany középút valahol az 1-3. és a 2. között lett volna.

A 3. a szinte széteső kasznival nagyon ígéretes az alapján amit sejtet, nagyon jó az ötlet hogy egy autó meglepetésszerűen belebukfencezik egy olyan képbe, ami nem miatta készül eredetileg (jól sejtem?), de sajnos a fentiek miatt nem választhattam ezt se.

Az oldalt csúszó Zonda ide most "túl jó", kis túlzással hihetném hogy áll, annyira éles (azért út, füst, kerék o.k.). Valahogy nem jön át a sebesség.. ha pl engedted volna, hogy a fara egy picit elkenődjön, már tökéletes lenne.

EmpiHUN

Nagyobb méret

Ha jól látom, az első képről hiányzik a +1 autó, egyébként jó. Ezt a jelenetet valamivel messzebbről szívesebben megnéztem volna.

A NASCAR-oshoz olvasd el amit Zsohinak írtam a Zondáról.

A választott képen a Toyotáról is elmondhatjuk ugyanezt, viszont ebben a képben megvan az a kis plusz, hogy a C9-es egy másodpercen belül várhatóan jól oldalba fogja találni, és ettől a látványtól első ránézésre már éreztem egy kis nyilallást a tarkómban :)

Casady

Nagyobb méret

Az első képed olyan lett, mintha előre elolvastad volna a fentieket, kivéve a középre pozícionálást, de igazából az összes szempont közül ez a legkevésbé fontos. Nagyon jó lett, őszintén szólva fogalmam sincs hogy milyen technikával érted el, de a lényeg hogy sikerült. A közepe éles a pilótával, a szélek épp a kellő mértékben szétcsúszottak, eléggé ahhoz hogy dinamikus legyen. Mindhárom képen látszik hogy picit túl komolyan vetted azt hogy a fotósnak "félre kell ugrania" (bár a harmadikon már távolodik a roncs), az elsőn még épphogy elég messze vagyunk az eseménytől, a másik kettő nekem túl közeli. Legalább egy képre kíváncsi lettem volna messzebbről, és szűrő nélkül (vagy másikkal).

Binder

Nagyobb méret

Az első képnél az a bajom hogy nem derül ki, merre repül a gép, a füst sem ad biztos támpontot ennek a megállapításához, olyan mintha megállt volna az idő. Mindenesetre nehéz lehetett előidézni ezt a szituációt.

A másodiknál értékelem hogy a fényképész nem áll a repül-a-nehéz-kő-ki-tudja-hol-áll-meg útjában, de ebben sajnos semmi erőt nem érzek.

Látom, a Miev a kedvenced, nagyon jól sikerült -ha jól tippelek- a Trial Mountain cél előtti utolsó kanyar melletti jellegzetes bukkanón való ugratás megörökítése. Azt hiszem, az ilyen képekre szoktátok mondani hogy "technikailag rendben van". Külön figyelmet érdemel, hogy valamiért olyan képzetet kelt, mintha kitört(ek) volna a kereke(i). Vagy tényleg ez történt, esetleg szándékosan ennyire durva dőlésszöget állítottál be..? Összességében a képről az ugrik be, hogy alig tudtál nem tökeleteset kattintani (technikailag), ha nem lenne a levegőben az autó, lehetne akár egy szalon-szerű címlapfotó.

Mindőtöknek köszönöm a nevezéseket, szép munka volt, gratulálok! Viszont biztos vagyok abban is, hogy ezzel a témával egy olyan kiaknázatlan területre tévedtünk, ahol még a rutinos fotósoknak is van további fejlődési, kibontakozási lehetőségük.

Kissé kényelmetlenül érzem magam, nehéz lesz lemosni a gyanút hogy egymásnak passzolgatjuk a labdát, de szerintem most egyetértünk abban hogy Casady megérdemelten adhat újra témát a jövő héten. Azt hiszem, az az ösvény amit ő mutatott, az egyik legjobb, amin el lehet indulni a balesetek izgalmas, energiával teli megörökítése felé.

Majd írd meg, mit küldjek.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==