A 100 legjobb játék - 43.

**43. - Shin Megami Tensei: Persona 4

Megjelenés éve: 2008

platform: PS2**

Japán igenis különös, furcsa, néha már zavarba ejtő.

De azt nem lehet tagadni, hogy a legjobb videojátékok egy része onnan származik, és hogy meglehetősen vágják a témát.

És hogy miért beszélek épp most Japánról, amikor a lista bármelyik helyezésénél szóba jöhetett volna? Mert a Persona 4 annyira japán játék, amennyire csak lehet. Felfogásában, tálalásában, történetében.

Persze vannak nála őrültebb játékok - mint a killer7 - , vannak nála hagyományőrzőbb játékok - mint az Okami vagy a Tenchu - , de én azt gondolom, hogy Japánt nem csak ezek a dolgok jellemzik - némileg sztereotip is lenne azt gondolni, hogy odaát minden furcsa, és számunkra emészthetetlen. A Persona 4 azt próbálja bebizonyítani, hogy egy viszonylag rétegstílusra is van fogékony nyugati vevő réteg, ha azt megfelelő színvonalon állítják elő.

A Shin Megami Tensei egy régi sorozat, amely még Super NES-en rajtolt, de mivel viszonylag új belépő vagyok, nem kívánom megjátszani azt, hogy ismerem a többi epizódot: legyen ez a bizonyítéka annak, hogy egy valódi, mindenki számára ajánlható gyöngyszemről beszélünk.

Azt mondtam, gyöngyszem, de a Persona 4 esetében azt se túlzás kijelenteni - és hát miért lenne bármit is túlzás kijelenteni a 43. hely környékén - , hogy a valaha készült legjobb JRPG.

A Persona 4 egyesíti magában mindazon elemeket, amik különlegessé teszik a JRPG-k között, és jól alkalmazza a más JRPG-kkel szemben felhozott kritikákat, észrevételeket.

Olyanokra gondolok, mint a random harcok intézménye (ami itt nincsen); a harcok alatt a karakterek közötti váltogatás lehetősége (ami itt adott); és egy csomó felhasználóbarát, ugyanakkor a stílus hagyományaihoz mégis hű elgondolás, amely kivétel nélkül jól sült el.

A korábbi Persona játékokat sok kritika érhette - és érte is - azok túlzott elvontsága miatt: példaként említeném a harmadik rész idézéseit, mely úgy nézett ki, hogy a főszereplő tinik a fejükhöz emelik a pisztolyt, és meghúzzák a ravaszt. Ez kétségtelen sokaknak tetszik, de nem lehet csodálkozni azon, ha ez bizonyos körök ellenszenvét kiváltja.

A Persona 4 története egy gyilkosságsorozat körül forog, mely során valaki egy tv-be (!) dobálja be áldozatait, akik ott, valódi énjükre ráébredve egy idő után végeznek önmagukkal - mindezt egy nagyvárosból kisvárosba csöppenő srác szemszögéből átélve.

A történet érezhetően azon a határon táncol, ami még kellőképp elvont, de mégis átélhető; ha ennél hagyományosabb lenne, már egy szokvány európai történetet kapnánk.

A Persona 4 nem ettől jó azonban, hanem a játékrendszerétől.

A Persona 4 szimulációs elemeket vegyítő JRPG.

Ezek a szimulációs elemek kihatnak a játék minden egyes elemére; pl. az, hogy kivel milyen viszonyban vagyunk döntően befolyásoló lehet a harcoknál, és a történetre is hatással van.

Ez egy olyan jól megvalósított rendszer, amely az összes, a játékban fellelhető tevékenységet összeköti. Napközben suliba jársz és különböző klubokban szerepelsz, délután pedig beveheted a TV világot és ellenfelekkel harcolsz.

Az egyéb időszakokban viszonylagos szabadságot kapsz, ám ezt nem szabad összetéveszteni a nyugati RPG-k szabadságával. A játék mindig csak annyit bíz rád, amennyi a történetben való előrehaladásban segít, nem többet.

A Persona 4 igazából olyan, mint egy nagyon jó animét nézni, amibe itt-ott beleszólásunk van. Tagadhatatlanul lineáris élmény, de a rengeteg tennivalónak köszönhetően nem fullad unalomba.

Personák fúziója, Velvet room, TV World.

Szokatlan és furcsa kifejezések keverednek a játékban, de ezek a kifejezések mind jelentéssel telnek meg, ahogy haladsz előre.

Tudom értékelni a nyugati játékgyártás eredményeit, amik néha igencsak megszorongatják, sőt, ebben a generációban lerajtolták a japán játékokat; de Japán továbbra is a videojáték gyártás középpontja, és erre olykor az ilyen játékok figyelmeztetnek.

És hogyha még nem lettél rosszul az ezen bejegyzésen át hajtogatott Japán magasztalástól, akkor nagyjából ki is derült, ki a célközönsége a játéknak: gratulálok, te élvezni fogod a játékot. Te meg fogod érteni, miért lineáris helyenként, te érteni és élvezni fogod a sajátosságait, és néhol furcsaságait.

A többieknek a (színvonalában) hasonló kategóriájú Mass Effectet ajánlanám (ha kéne), és azon még azt is le lehet mérni, hogy merre fejlődött az egykor egy tőről rajtoló stílus nyugati és keleti ága.

Mindig fura leírni egy játékról, hogy tökéletes.

Leírni most sem fogom, de valami hasonlót gondolok magamban.

/kobe/