Bár úgy terveztem, hogy a 2000-es évek lemezei közül fogom bemutatni a számomra top 10 legfontosabbat, mégis ahogy közeledünk az év végéhez egyre aktuálisabbá válik egy 2011-es lista tető alá hozása. Most ezt teszem közzé számotokra. Induljon hát a visszaszámlálás:
26. Mastodon - Live at the Aragon
Néhol hamisan szólnak, néhol pedig hibáznak, bár mindkettőt még a megbocsájthatóság keretein belül csinálják. Összességében csak egy jó koncertfelvétel. Kötelező iparosmunka, amit az idő és a hírnév minden ilyen kaliberű bandától megkövetel. Bónuszanyag nassolni.
25. Deafheaven - Roads to Judah
A huszonikszedik blackgaze anyag, ami meglovagolván a divatot hozzájárul ennek az új őrületnek az elsekélyesedéséhez. Vannak nála sokkal eredetibb és érdekesebb produktumok a műfajon belül, úgyhogy ehhez azt hiszem nem sokszor fogok hozzányúlni.
24. Warbringer - Worlds Torn Asunder
Egy vérbeli thrash anyagként mutatja magát az első pár számig, aztán nagyon gyorsan kifullad. Kiváló ötletek tömkelege hallható a lemezen, de valahogy mégsem tudnak össze állni igazán jó dalokká. A régiek tükrében pedig a srácok nem sokat változtattak a recepten, ami - mint ahogyan sok más hasonlóan retro-thrash bandánál - az érdeklődés nagyon gyors elvesztését eredményezheti.
23. Anathema - Falling Deeper
A sajátos atmoszféra, ami egy ilyen lemeznél szinte kötelező, biztos lábakon áll. Néhol szinte letaglóz a szépségével, néhol viszont túlságosan ötlettelenné válik. Summa summarum egy kellemes lemez, háttérzenének egyenesen tökéletes.
22. 40 Watt Sun - The Inside Room
Nagyon szeretem Patrick Walker hangját. Egyedül ő miatta érdemes hallgatni, bár ennyi erővel az előző Warning projektet is pörgethetné az ember. A különbség szinte nulla. Ennek tudatában pedig ez a lemez sem fénylik olyan jól, amihez hozzájön a még mindig kegyetlenül monoton, de a szívbemarkoló énekdallamokért megbocsájtható gitárjáték is.
21. Havok - Time is Up
A Warbringer csapatával szemben itt már egy szinttel változatosabb prezentációban tárulnak elénk az örökzöld thrashes témák/megoldások. Profin csűrik csavarják a számokat, méghozzá úgy, hogy az intenzitás végig 100%-os.
20. Opeth - Heritage
Hozzák az elvárt szintet. De mégis hiányérzete van az embernek. Valami nem teljes. Általánosságban elmondható, hogy több helyen is szétcsúszik, valahogy nem találja a helyét. Már a Watershednél is éreztem azt, hogy a kitervelt koncepció nem igazán teljesedett ki, gyenge lábakon áll. Ez a lemez pedig újfent eme félelmeimet igazolta. Bár idővel ha az ember ez utóbbit kiiktatja az elméjéből, akkor egy nagyon igényes, hangulatos, és pazar dalokat felvonultató lemezt fog kapni.
19. Deacpitated - Carnival is Forever
Egy igazi gyilkos, tele dühvel és energiával. A technikás témák mellett a banda ráállt az extrém vonalra is. Így nem csak az agyadat facsarják ki de még az arcodat is letépik! :)
18. Revocation - Chaos of Forms
Nos ez a lemez vitte nálam az év pimaszság díját. Olyan pofátlanul hányják az emberre a durvábbnál durvább, komplexebbnél komplexebb ötleteket, hogy azt sem tudod hol áll a fejed. Közben meg még van idejük eljátszani az "nemcsak zsenik, de tökösek is vagyunk, szóval térdelj paraszt" hozzáállást is. Egy igazi vagány metal lemez!
17. Septic Flesh - The Great Mass
Nem sok változott az előző korong óta. Kemény és monolitikus, közben megint felépíti azt az irgalmatlanul sajátos világát, ami egy az egyben maga alá temet. Ez utóbbiban a műfajon belül talán csak a Nile tud velük versenyre kelni.
16. Bon Iver - Bon Iver, Bon Iver
Az év legpozitívabbja. Szép, utaztató dallamok, lebegő ének, mind-mind csak azért, hogy ellazulj és feltöltsd a lelked.
15. Blood Ceremony - Living With the Ancients
Na ez igen! Így kell vérfrissítést végezni a tradicionális elemeken. Egy erőteljes psych/doom/stoner kombó, annyi mágikus füsttel, amennyi garantáltan elbódítja az elmét.
14. Thrice - Major/Minor
Annyi fogást lehet rajta találni mint egy kövér csajon:) Akárhonnan közelít hozzá az ember meleg karok fogadják mindenhol. Profi, már-már progresszív, matekozós részek keverednek fülbemászó alteros dallamokkal, picit grunge-os énekkel. Nem erőszakoskodik, egyszerűen csak azt akarja, hogy hallgasd és élvezd. Nagyon hálás lemez.
13. Grouper - AIA
Még mindig ébrenléti álmodozásba szenderít. Kikapcsol és egy teljesen más dimenzióba röpít, ahol nyugodtan önmagába fordulhat az ember, persze pozitív értelemben. Nem sok újítást hoz az előző anyaghoz képest, de kit érdekel? Egész nap képes lennék elhallgatni, ettől a valóság szinte minden szelete más színben/alakban pompázik. Felnyitja azt a bizonyos harmadik szemet. Erre pedig sajnos csak kevés drone/ambient anyag képes.
12. Vallenfyre - The Fragile King
Az év meglepetése! Maga alá tipró kegyetlenség, igényes kivitelezés, változatos témák, ízes hangzás, plusz egy kis tradicionális felfogás. Egyszóval minden amivel engem meg lehet venni kilóra:)
11. DisasterPEACE - Rise of the Obsidian Interstellar
Meghökkentő anyag. Nem csak azért, mert 8-bit kategóriában a számítógépes játékzene szerkesztésének aranykorát juttatja az ember eszébe (ahol még fontos volt a slágeres, fülbemászó dallamok kreálása a maradandóbb élmény jegyében), hanem ha sima hangszerelésben alkották volna meg, akkor a legtöbb szám tudatában simán rámondanám, hogy az év egyik legjobb retro felfogású progrock/progelectronic lemeze.
10. Essence - Lost in Violence
Az év meghökkenése ver. 2.0 :) Hogy a picsába lehet ennyire fiatalon, ennyire profi zenét játszani??? Bennük van a bizonyítási vágy, amivel kapcsolatban a jó hír, hogy nem megy az összkép rovására. Még az öreg thrash harcosok is nagyon sokat tanulhatnának tőlük... Hajrá srácok! Várjuk a folytatást!
9. Deaf Center - Owl Splinters
Az ambient által alkotható alternatív világok talán legmélyebbike. Nem erőszakoskodik mint az elődje, és jóval több megoldást használ a gyönyörködtetés érdekében. A Pale Ravine egy komor univerzumot rakott az ember elé, szürke tájakkal, kihalófélben lévő nap/holdfénnyel, rozoga házakkal és kertekkel. Az Owl Splinters pedig segít felfedezni ennek minden szépségét, és megtalálni a tökéletes nyugalmi állapotot. Határokon túlmutató tünemény...
8. Autopsy - Macabre Eternal
Üszkös pokoljáró groteszk kaland. Imádom a velejéig romlott hangzását, görcsös ütemeit, és a fojtogató krákogást. Mocskosságból csillagos ötös, amúgy meg egy monolitikus old school felkiáltás a modern kor metáljának: ideje félretenni a steril gitárt, az agyontriggerelt dobot, a számítógéppel kicentizett természetellenes keverést, és éljen a naturalizmus!" Mert valahol erről kéne szólnia az egésznek...
7. Eddie Vedder - Ukulele Songs
Vedder egy mágus. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az új szólóprojektje: vidd ki egy lakatlan szigetre, adjál neki egy ukulelét és még azzal is varázsol. Egy igazi fenegyerek! Hatalmas respekt neki!
6. Primordial - Redemption at the Puritan's Hand
Már jó pár éve, hogy először találkoztam a Gathering lemezükkel, de még most is a nevük hallatán borsódzik a hátam. Mélyen szántó, őszinte vallomások sorozata az egész munkásságuk. Keményen szembenéznek olyan hatalmasságokkal mint a történelem, vagy az emberiség sorsa, és ezekről minden számvetésük egy-egy hősköltemény. A Redemption-nél sem változott sok minden. Költemény a bűnök és a megváltás között ragadt lélek földi létének tipródásáról. Monolitikus!
5. Cliff Martinez - Drive OST
Nézd meg a filmet és ez a helyezés egyből értelmet fog nyerni:) Egy vérbeli klasszikushoz írt sajátos best of lemez, ami a pop/electrnoic és ambient legszerethetőbb vonásait gyúrta egybe.
4. Ghost Brigade - Until Fear No Longer Defines Us
Sok atmoszférikus sludge bandával az a legfőbb bajom, hogy jók, de képtelenek kilépni a Neurosis árnyékából. Kis túlzással azt is lehetne mondani, hogy a Pelican, Minsk, Cult of Luna (stb.) összes albumát akár Scott Kellyék is írhatták volna. Kevés az olyan próbálkozás, ami kiutat keres ezek alól a béklyók alól. Számomra az egyik ilyen sikert a Rosetta 2005-ös albuma hozta meg, a másikat pedig a Ghost Brigade legújabb szerzeménye. Mesterien szövik bele a keserédes melankóliát a már megszokott neurosisos őrlések közé. Bár közérthetőbbé teszik az egészet, de mindezt úgy csinálják, hogy a hangulati vonalon(ami szinte kötelező ebben a műfajban) egy fikarcnyi kárt nem tesznek. Az első 100%-osan slágeres atmoszférikus sludge lemez!
3. Tom Waits - Bad as Me
Mint fanatikus csillagos ötössel illetném. Mint objektív szemlélő azonban le kell szögeznem, hogy Waits 2000 utáni munkássága nem sok újdonságot hozott. Ennek ellenére még mindig bitangul jó, és képes meglepetést okozni. Végül de nem utolsó sorban még mindig ő írja a világ legszebb balladáit, ami már önmagában is elegendő arra, hogy a Bad as Me-t is imádja az ember.
2. Mastodon - The Hunter
A Mastodon (kötelező jelleggel vagy sem, ki tudja) tető alá hozta munkásságának definitív slágerlemezét. Bár nem felejtettek el fejlődni (a rájuk jellemző megfontoltan apró lépésekkel) sem. Dióhéjban pedig mindaz megtalálható benne, ami miatt szeretjük őket.
1. PJ Harvey - Let England Shake
Eme lemez óta már jócskán beleástam magamat PJ munkásságába. Azt kell mondjam, hogy nála emberibb lényt még nem hordott a hátán a világ. Próféta/költő/zseni/múzsa/szerető/éberen álmodó... és még sorolhatnám. Egyszóval ajándék a világnak...
Amik ebben az évben még duzzasztani fogják a listám:
Thy Catafalque - Rengeteg
Vektor - Outer Isolation
Megadeth - Thirteen
Tim Hecker - Ravedeath 1972
Wolves in the Throne Room - Celestial Lineage
És még ki tudja... :)