Filmajánló - Komédia mindenek felett

A Komédia Királya (1983)

Martin Scorsese a nagyszerű After Hours című filmjében is jól kicsavarta, és egy teljesen újszerű műfajként konferálta fel a komédiát. Akkor azt mondtam magamnak, ok Mr. ezt is jól megoldotta. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy még többre is képes ebben a műfajban.

Abból kell kiindulni, hogy az After Hours és a King of Comedy valahol egy azon koncepció kétféle megközelítése. Míg az előbbi esetében a "normális" szemszögéből látunk rá az őrültségre és ez az ütköztetés hoz egy nagyon mulatságos kontrasztot, addig a másiknál pont fordítva történik a dolog. A King of Comedy esetében az abnormális kezdi el ostromolni a normák, szabályok jól bejáratott gépezetét. Ezt az ostromló szerepet eljátszani pedig csakis egyetlen aduász képes: Robert De Niro. Az ő munkájával mondanom sem kell, hogy Scorsese ebből a feladatból is jelesre vizsgázott.

A főszereplő, Rupert Pupkin(De Niro) a legbizarrabb figura, akit valaha a képernyő elé raktak. Szimbóluma egy ugyancsak bizarr és hazug valóságklónnak, ami valahol a hollywoodi világ és az amerikai idill kereszteződésében lelhető fel. Így az ő krónikája egy groteszk kaland, nevezetesen a show-biznisz meghódítása. A film folyamatosan fókuszál a kulisszák mögé hősünk, valamint a médiagépezet esetében egyaránt. A film végén pedig nem marad más, mint szembenézni a totális abszurdummal. A média és az általa felépített valóság fokozatosan dől bele a saját kardjába Jerry Langford(Jerry Lewis) alakjában úgy, hogy közben a kardot Pupkin tartja. Hiszen nem az a lényeg, hogy ki hogyan tud nevettetni, vagy ki hogyan veszi magára a sztárság varázslatos köntösét, hanem hogy ki képes ebben az őrült rendszerben egyről a kettőre ugrani és beadni az aranydöfést. A vicc az, hogy erre csakis kellő mazochizmus mellett lehet vállalkozni.

A fényképezés nagyon jó (amikor Pupkin elpróbálja a mondókáját a szobájában, és megindul a nevető áradat, na azon a megoldáson letettem a hajam), a forgatókönyv pedig briliáns könnyedséggel emeli egyre nagyobb magasságokba Pupkin erőlködéseit. A színészek jól eltalálták a helyüket. Jerry Lewis jól adja a pökhendi és unalmas showman-t, továbbá Sandra Bernhard különdíjat érdemel a legnagyobb pszichopata kategóriában. Az álmodozó jelenetek, a városi jövés-menésben kuriózumnak számító két fanatikus (De Niro és Bernhard) bohózata, valamint az ominózus TV-s szereplés mind-mind erős nyomot hagynak az emberben.

Sajna a film közvetített üzenete napjainkra sem veszített szinte semmit az érvényességéből. Ugyanis a nevetés mellett mindig ott motoszkál egy félelmetes meggyőződés: mennyire őrült és fogyatékos az a világ, amit nap mint nap, különféle médiumokon keresztül próbálnak lenyomni az óvatlan embertömeg torkán...

Értékelés: 10/9