Porce2011.10.31. 16:25

Kedvenc Lemezeim 1991-2000

Elég régóta már, hogy elkezdtem foglalkozni a zenével, mint komoly hobbival. Játszok hangszeren valamint hallgatok sokféle albumot. Az elmúlt három év pedig ez utóbbi szempontjából izgalmas volt a számomra. Többféle stílusban utazván szereztem magamnak nagyon jó perceket klasszikus/kultikus előadók felfedezésével. Alapvetően viszont egyetlen egy nagy kategóriában éreztem és érzem magam a mai napig igazán otthon. Ez egyértelműen a rock/metal világa. Most úgy gondoltam, hogy Veletek is megosztom eme műfajból azokat a legfontosabb lemezeket, melyek felbecsülhetetlen hatással voltak rám és megváltoztatták az életem. Ki tudja? Hátha Ti is találtok közöttük egy-két kipróbálásra érdemes alkotást... Első körben a 90-es éveket vettem górcső alá.

  1. Tenhi - Kauan (1999)

A búskomor melódiák mái napig szívszorítóak. Teljesen mindegy mikor rakom be, ez a lemez maga alá temet, és megidézi az ablakom előtt elterülő téli táj rideg gyönyörét. Valami megfoghatatlan nyugalom uralkodik a számok között, ami az album végén elnyújtózó zongorabetét által végleg áthatja a lelket, és az ember úgy érzi magát mintha újjá született volna. A kései Neurosis produktumok mellett ez az anyag az, ami számomra jól alátámasztja az egyik kedvenc idézetem hitelességét: "When I hear music, I fear no danger. I am invulnerable. I see no foe. I am related to the earliest times, and to the latest."

  1. Kyuss - Welcome to Sky Valley (1994)

Az első szerelem a stoner műfajjal. Egyszerűen nem lehet benne kivetni valót találni. A döngölős riffek és a lebegő atmoszférát nyújtó témák kegyetlenül precíz arányban vannak elkeverve. Ennek tudatában maga a lemez páratlanul képes hihetetlenül nagy energiát sugározni úgy, hogy közben az elkábult hallgatót magával ragadja az ösztöni lét végtelen sivatagába, ahol kezdetét veheti rituális lélektréning.

  1. Ulver - Perdition City (2000)

Sok lemezt hallgattam már, viszont olyat még nem, ami ennyire tudatosan alárendelődne egy adott hangulatcsokornak mint a Perdition City. Az Ulver viszont mindent egy lapra tett fel és bejött nekik. Talán még senki előttük nem volt képes ilyen profin belevinni misztikumot a zenébe. Mindez esetleg a black metalos gyökereknek köszönhető? Ki tudja... Egy fegyverarzenálnyi technikát vetnek be a lemezen és mégsem dől össze a kártyavár. Legyen akár 40 fok meleg és tűző nyári napsütés, ha ezt az anyagot berakja az ember, teljesen elönti a szívét a noir. Lelki szemei előtt kihalt metróállomások, és éjszakai sikátorok jelennek meg. Ha pedig még imádja is a ráült hangulatot, mint ahogyan én is, akkor az egyik sikátor sarkában talán még Humphrey Bogart is megjelenik :)

  1. Summoning - Stronghold (1999)

Régen még az irodalomfaktos tanárnőm mondogatta, hogy a fantasy könyveket legszívesebben betiltaná, mert nem a való életet festik le az olvasó előtt. Puszta mesék, ahová a mai tinik menekülni tudnak. Nos, hogyha egyet értettem volna vele, akkor valószínűleg a Stronghold sem lenne most itt ezen a listán. Az embereknek igen is szükségük van néha arra, hogy a modern világ zajától elszakadva fejes ugorjanak a misztériumba. Olyan dolgokba, amiket csak a lélek tart életben, és mennyire jó, hogy életben tartja, mert ezzel magának a világnak és az életnek a varázsát is képesek vagyunk tisztelni és becsülni mint egyszerit, meg nem ismételhetőt. Ez a filozofálgatás viszont még nem magyarázza azt, hogy miért is ilyen jó ez a produktum. Az epikus dallamok, a monumentális dobalapok, valamint a távolba szálló vokálok annyira hatalmas varászlatot idéznek elő, hogy totálisan beszippantják és középföldére repítik nemcsak a fantasy rajongókat. Mindemellett egy kegyetlenül jól összerakott, és nem mindennapi felépítéssel operáló zene, ami párját ritkítja a metalban.

  1. Bruce Dickinson - The Cemical Wedding (1998)

Tinédzserkorom kedvence, amit sosem lehet kinőni, és nem is akarja az ember kinőni. DALOK vannak rajta! Igazi, komoly intelligens metál tételek. Ezzel még nem is ütné meg a lécet... A legnagyobb erénye a fogóssága és változatossága, mely két legfőbb alappillér olyan precízen ki van munkálva, hogy nem fog rajta az idő. Mestermű, igazi Mesterektől!

  1. Pantera - The Great Southern Trendkill (1996)

A legkedvesebb best of lemezem. Ebben minden megtalálható, amit valaha is szerettem és szeretni fogok a metalban. Lenyomata annak, amit csak úgy szoktam emlegetni, hogy őserő, bármikor is rakjam be. Annyira ösztöni, hogy az már-már megindító, és szavakba önthetetlen. Tökös-dögös cucc :)

  1. Death - Sound of Perseverance (1998)

Chuck Schuldiner a metal Einsteinje. A Sound pedig véleményem szerint az ő Relativitás Elmélete. Egyszerre precíz és vaskos, kegyetlen és gondolatébresztő az a zeneiség ami itt uralkodik. Akárhányszor beteszem, elcsodálkozom azon a zsigeri újszerűségen, ami még így több év távlatából is lazán visszaköszönget. Nincs mese, ahhoz, hogy a metal mint stílus a Death zsenialitásának árnyékát kinője, ahhoz egy újabb Einsteinnek kell majd születnie. Mindemellett számomra ez volt a Painkiller mellett hangzásilag az a lemez, amire a mai napig azt mondhatom, hogy ha az acél mint anyag élőlénnyé avanzsálódna, akkor ilyen hangot adna ki. Méltó helye van a leginnovatívabb zenék között, nemcsak metal berkekben!

  1. Edge of Sanity - Crimson (1996)

MONUMENTÁLIS! A legepikusabb darab, amit valaha hallottam. A szöveg eszméletlenül jó és megindító, évezredes emberi dilemmákat boncolgató hősköltemény. A dallamvilág és a hangzás pedig annyira egyedi, hogy olyan érzése van az embernek mintha ezt a lemezt egy másik dimenzióban rögzítették volna, aztán valahogy évmilliók után eljutott volna a Földre. A sztori még hihető is lenne azzal a csavarral, hogy mindez egy Dan nevű svéd srác agyában csapódott le. Hihetetlen, az emberi léptéket maga mögött hagyó, és a végletekig egyedi Műalkotás! A svéd death metal egyik legnagyobb teljesítménye.

  1. Tool - Aenima (1996)

A Tool nekem több mint zene. Nekem a Tool erős életélmények kusza szövevénye, melyekből most egy két emléket megosztok:

  • Egy őszi este. A TV-ben a német Viva csatorna megy. A következő klipp: Schism - Tool. TV után lefekvés. Késő éjjeli álmatlanság. Másnap reggel. Megfogalmazódik egy komoly elhatározás. Hétvége. Headbanger lemezbolt. Az eladó a kassza mögül egy blokkot és egy szatyrot ad át. Nyomtatott betűkkel a blokkon: Tool- Lateralus (USA) CD.

  • Fél évvel később. Hajnal egy óra. Számcím a discman kijelzőn: Tool-Ions.

  • Pár évvel később. Sziget. Zöld lézerfény a fej felett. Tömeg az alábbit kántálja Maynarddal együtt: "Overthinking overanalyzing, separates the body from the mind" És mennyire igaz: a Tool-t érezni kell, mert egy olyan valami, ami sokszor túlmutat az értelmezés határain. Egy igazi transzcendentális utazás, amiért már megéri ezen a Földön lenni! Kösz Tool! :)

Slipknot - Slipknot (1999)

Számomra ez volt az első igazi, és testközeli találkozás a metal/rockzene műfajjal. Előtte bátyám révén sok minden eljutott hozzám (Metallica, Guns), de egyik sem égette úgy magát belém mint ez a cucc. Még mindig megborzongok, mikor visszaemlékszem kis srácként az első élményemre vele kapcsolatban: ülök a szobámban és a felkavaró intró után megszólal a nagybetűs DÜH, amit soha korábban nem tapasztaltam. Hirtelen ki is kapcsoltam a magnót ijedtemben:) Aztán teljesen a rabja lettem. Lehet itt körmondatokban fikázni a nu-metalt és vele együtt a Slipknot-ot is, viszont azt tényként kell elfogadni, hogy ez a zene a maga idejében életeket változtatott meg! Talán ha nem jelent volna meg, akkor lehet most én sem szerkeszteném ezt a listát...

Esélyük volt a bekerülésre:

Bohren & der Club of Gore - Sunset Mission

In Flames - The Jester Race

Helloween - Master of the Rings

Dream Theater - Images and Words

Slowdive - Souvlaki

Különdíjasok:

diSEMBOWELMENT - Transcendence Into the Peripheral (az évtized legsúlyosabb anyaga)

Acid Bath - When the Kite String Pops (az évtized egyik legelőremutatóbb anyaga)

Cryptopsy - None So Vile (az évtized legbrutálisabb anyaga)

Neurosis - Enemy of the Sun (egy stílusirányzat definitív alapköve)

Ha lesz érdeklődés folytatom a dolgot:) Nyugodtan írjatok, véleményezzetek, valamint nagyon kíváncsi vagyok a Ti listáitokra is ebből az évtizedből :)

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

5 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==