casper0072011.08.01. 11:29

kalózhús

A húsfiú és a kalózok, avagy az online közösségek igazi ereje…

Így is hozzá lehet állni a dolgokhoz.

Aki játszik, tudja, hogy sokan másolt játékokkal ütik el az idejüket. Ez ugye szoftverkalózkodás, ami illegális, lévén gyakorlatilag lopás. Érdekes elméleteket olvastam már netszerte, egyik érdekesebb, mint a másik. A legáltalánosabb persze az, hogy a felhasználónak nincs annyi ráfordítható pénze, vagy csak pazarlásnak érezné kifizetni egy játék árát, mikor egyszerűen letöltheti. Manapság ez inkább kompromisszumokkal (online játék hiánya, gyakori fagyások, egyéb hibák) jár, semmint kockázattal. Barátiabb próbál lenni az indok, miszerint valaki csak azért tölti le egy program feltört verzióját, hogy belelessen, és eldöntse, kell-e neki ez a termék, avagy sem.

Egy magát, hiteles forrásként megnevező személy virtuális pennájából értesültem, hogy átlagosan az adott játékkal szórakozó emberek 90%-a letölti a programot ahelyett, hogy megvenné. Az első reakcióm: hol tartana kedvezőbb ráták mellett az Activision, vagy az EA?! Persze a jó üzletemberekre maximum azért haragudhatunk, mert valamit nagyon jól csinálnak.

A Darkzero a napokban interjúvolta meg a Super Meat Boy két készítőjét (név szerint Edmund McMillen-t és Tommy Refenes-t), ahol előkerült a warez örökké virágzó témája. A két srác (véleményem szerint az őrület határán táncolnak) a sablonokat szépen félredobva meglepően vélekedtek a dologról. Szabadfordításban álljanak itt szavaik:

„Nagyon sokan lemásolták a játékunkat - és ez minket marhára nem érdekel. Ha mondjuk 200.000 példány ingyen (azaz warez útján) került a játékosokhoz, az azt jelenti, hogy 200.000 ember játszik a Super Meat Boy-jal. Ha pedig szeretik ezt a játékot, akkor nagy a valószínűsége, hogy megmutatják a barátaiknak és blogolnak róla (én is ezt teszem, igaz, én megvettem a játékot. Te még nem tetted meg? Bocsánat, a hiba az Ön készülékében van. Mire vársz még?!)”

„Nem menő dolog azt mondani, hogy tetszik az a játék, amit elloptam, szóval nem is fogják ezt hangoztatni. És ez befolyásolja majd az eladásokat is.”

És akkor jöjjön a saját vélemény.

Az egy dolog, hogy reklám kell. Hiszen köztudatba kell hozni, és ott kell tartani az adott játékot, vagy bármilyen terméket. Viszont megint más, hogy a gyártó, forgalmazó, stb. maga mondogatja, mennyire megéri megvenni, amit kínál, és megint más, ha maga a fogyasztó, a felhasználó ajánlja azt, amit megvásárolt. Rengeteg példát látni ezen az oldalon is arra, hogy egy bejegyzés, vagy rövid vélemény viszi rá a többieket, hogy esélyt adjanak egy játéknak. Manapság pedig, amikor boldog-boldogtalan (köztük én is) blogolhat, és szétkürtölheti véleményét, nagyon fontos, hogy egy játék (most maradjunk a játékoknál) ilyen módon is a köztudatban legyen. Szolgáljon példaként a Battlefield 3, ami tévés reklámot is kap, de szignifikánsabb, hogy a cím ne úgy jusson az emberek eszébe, mint a játék, amit a tévében is mutatnak (vagy ami az egyik népszerű amerikai talk-show-ban volt), hanem érdemben foglalkozzanak vele. Aki komolyabban játszik, annak lényegesebb, hogy az általa látogatott oldalakon milyen véleménnyel vannak a Battlefield legújabb részéről. Ha majd azt látja, hogy a preferált kritikus jó pontszámmal illeti, hogy a fórumon aktív tagok dicsérik, és sorra születnek a magasztaló blogbejegyzések, akkor már tudja, hogy a Battlefield 3 jó játék lett. És ez meggyőzőbb bármilyen reklámnál.

Meg persze a játékoknak van egy áruk. Nem ablaktisztítóról beszélünk, ami párszáz forint, és a kutyát nem érdekli, melyik márkát választja (talán ez a videó mégis elbilletni a mérleg nyelvét. Hogy melyik irányba, az ízlés kérdése). Igaz, magamból indulok ki, de ha játékot akarok vásárolni, körüljárom, bár ez szélsőséges példa, hiszen minden nap látogatom a témával foglalkozó oldalakat, így mondhatom, hogy képben vagyok. De azért megnézem, mire adom ki a pénzem. És akkor nem is beszéltem olyan nagy tételekről, mint egy számítógép, vagy egy televízió készülék. Lehet érdeklődni az eladótól, de szerintem a legtöbb vásárló körbenéz a neten, bepötyög egy-két kérdést a megfelelő fórumon, netán kikérdezi személyes ismerőseit is, ha nekik a birtokukban van hasonló termék.

Ez már persze marketing kérdés, és ebben a gazdászok jobban otthon vannak (mint pénzügyes, én annyira nem merültem még el a témában), de a Team Meat rátapinthatott a lényegre. Na nem warezra akarok itt buzdítani, az SMB-nak is van trial verziója. Talán a kiadók elgondolkodhatnának a demók szélesebb körű közzétételéről. Miért? Inkább járjon plusz költségekkel egy legális próbaverzió, minthogy valaki torrentről letöltse a játékot, és „véletlenül” ott ragadjon.

A fő gondolat azonban, és tényleg maradok a játékoknál, persze lehet általánosítani, hogy a kiadóknak érdemesebb lenne a méregdrága reklámok helyett a kialakult, és valamilyen szinten hozzáértő (a témával napi szinten foglalkozó) közösségekbe fektetni. Vagyis, ha jó az áru, nincs mitől félni, a fogyasztók elhíresztelik egymás között. Lehet ezekre konkrét példákat is látni, például netáruházakban lehetőség van fogyasztói véleményt megosztani a többiekkel, de ugyanilyen lehetőségek rejlenek az egyszerű online magazinokban, blogokban is.

És a végére egy könnyebben emészthető hír: ha már Team Meat és a húsfiú, dobozos kiadások érkeznek kedvenc új ugrálós-hajtépős játékunkból. Rögtön két verzió, az Ultra és az Ultra Rare Edition. Hogy utóbbi mennyire ritka, nem tudom megmondani, kicsiny kontinensünkön csupán Írországban és Nagy-Britanniában kerül forgalomba, megjelenés augusztus 26. Tessék előrendelni, én még vacillálok, hiszen ott csücsül a 360 HDD-jén, és ősszel érkezik pár játék, amit szándékozom a kosárba tenni. De erős a csábítás! Nézzük, mi lesz benne 25 brit fontért cserébe:

Alien Hominid típusú játék (vagyis erre következtetek a „Play as Alien Hominid" leírásból. Persze kézenfekvő lenne azt írni, hogy bújj a sárga űrlény bőrébe, de ezt már megtehette a nagyérdemű a játékban, vagyis én új játékmódra számítok)

40 oldalas képregény és vázlatkönyv

Egy „awesome” poszter (a neten már láthattátok a kigyúrt, kemény Meat Boy-t, izomtól dagadó karjaiban Bandage Girl-rel.

A játék zenéit tartalmazó lemez

„Nagyon-nagyon titkos tartalom” (tippre plusz pályák, akár egy egész fejezet)

Maga a játék is kiegészül:

Több, mint 350 pálya

Új Retro Warp zónák

16 kinyitható karakter

Teljes értékű pályaszerkesztő (végre!)

„Egy sztori, ami annyira megindító, hogy ezentúl minden este álomba sírod magad”

Plusz egy testhezálló póló, ami az Ultra Rare különleges tartalma. Ez a ruhadarab öt plusz fontot dob az árra (így jön ki a 25 font). Képeket is tudok mutatni.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==