A The Thing remake bemutatója és gondolatok…
A napokban vált elérhetővé a klasszikus The Thing újraértelmezésének bemutatója, bennem pedig egyre erősebb a meggyőződés, hogy azt a filmet békén kellett volna hagyni. Nem igazán tudom megmondani, mit is szeretnék kifejezni ezzel a bejegyzéssel: azt, hogy a kedvenc horrorom feldolgozása inkább tűnik akciófilmnek, hogy a régi címek feldolgozásai inkább tűnnek akciófilmnek, vagy, hogy egyre több mozinál utaznak a hatásvadász jelenetekre.
Persze a legtöbb esetben a végén nem érzek katarzist, és egy kotrógép alatt beszakadó jégtakaró sem növeli a pulzusomat. Mindenki látványos akar lenni, s egyre kevésbé sokkoló, ami egy ilyen film esetén nem célravezető, és a lényeget szippanthatja ki a projektből. Vagyis az új Dolog inkább ígérkezik tömegterméknek, mint potenciális utódnak. Az pedig nem lenne jó. Nem akarok pesszimistának tűnni, de az utóbbi évek termését nézve a műfaj nyögdécsel, a zsáner kedvelői bánkódnak, vagy felháborodnak, a kritikusok mosolyogva élezik a kaszát.
Azért a mozi meglesz. Természetesen elmegyek, és kifizetem a jegy árát, mi több, nem szeretnék csalódottan kijönni. Hiú ábránd, hiszen akkor is találnék kivetnivalót, ha egy korrekt feldolgozást nézhetnék meg. És ki tudja, de én szeretem az ördögöt a falra festeni. Ennyi év távlatából azt hiszem, nem főbenjáró bűn magáról, az eredetiről szót ejteni. A trailer alapján inkább az akcióra és a szörnnyel vívott csatára helyezik a hangsúlyt, nem pedig arra a pszichológiai sokkra, amit a lény alakváltása idéz. Mert az adta a film ízét, a bizalmatlanság és a folytonos üldözöttség érzése. Meglépik vajon a kilátástalan, nyitott lezárást? Nem hinném.