Warhawk2011.07.09. 17:46

Proun

Begolyózól?

Nem most volt, mikor elkezdtem követni a [url=http://www.proun-game.com/]Proun[/b] fejlesztésének útját, talán egy éve volt, mikor egy indie játékokkal foglalkozó fórumon beleütköztem. Azóta vissza-visszanézegettem a fejlesztő blogjára, néha tettem egy kört az anno közreadott egy szem pályán - majd a napokban, nem sokkal a megjelenése után megvettem a teljes verziót.

A Proun valahol félúton van a játék és egyfajta vizuális önkifejezési forma felé. Tény, hogy egy verseny az alapja, vannak benne pályák, van benne start és cél és még helyezések is. Azonban itt nem maga a verseny a lényeg, hanem a látvány, mely rendkívül egyedi és érdekes lett.

Adva van ugyanis egy kábel, mely egy nagyobb térben kering össze-vissza, rá pedig különböző fura tárgyak csatlakoztak. A kábelt követve kell minél gyorsabb köridőket futnunk, leelőzni ellenfeleinket, miközben ezeket a tárgyakat kerülgetjük. Nagyjából ennyi az egész lényege, ha a leírásból nem is, a lenti videóból egyértelműen látszik, hogy miről van szó.

Maga a vizualitás lenyűgöző. Nincs sok pálya (szám szerint öt darab), azonban mindegyikük egyedi, mindegyiknek megvan a maga kis hipnotikus hatása. A játékot fejlesztő Joost van Dongen olyan briliáns módon rakta össze a különböző vizuális elemeket, hogy egy idő után - miután a pályákat megtanuljuk - nem is a kihívásért játszunk, hanem elveszünk a látványban. Újabb és újabb sebességfokozatokat nyithatunk meg, melyektől egyrészt nehezebbek lesznek a pályák, másrészt jobban magába szippant fura kinézetük.

Ha pedig elfogy az öt pálya, akkor lehet számítani a rajongókra, hiszen egy 3DS MAX segítségével bárki összerakhat saját pályát. És már készül néhány igencsak finom próbálkozás, érdemes bújni a játék fórumát!

A Prount érdemes kipróbálni, ha pedig nem győz meg, akkor maximum nem veszed meg. Megteheted, a "Fizess amennyit szeretnél" árazásnak pont az a lényege, hogy ha tetszik a játék, akkor adhatsz pénzt érte (És kérlek, ne "hahh, ingyen játék" módon fogd fel, értékeld egy ember hat évnyi munkáját!). Hidd el, megéri.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

6 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==