zotya_cs2011.06.26. 19:15

Féléves Reach fotóverseny értékelés

Nem hittem, hogy idáig eljut a fotóverseny, de hát eljutottunk. Január 11 óta versengünk a legjobb fényképész díjért. A kezdés óta eltelt 23 hét, ez idő alatt 15 játékos vett részt, hol nagyobb, hol kisebb intezitással. De most elkérkezett a félév lezárása, és egyben 3 nyertest is köszönthetünk remélhetőleg. Az egyik aki az e heti versenyt nyerte, a második aki a félévet, és mégegy, aki 800 MS Ponttal gazdagodik. Beljebb megtudhatjátok a részleteket!

A 23 hétből, és 15 játéksból a végére csak két játékos maradt talpon aki a végső csatát vívja, még hozzá Revanchist és Atka HUN. Köztük kell döntenem, hogy ki nyeri a heti csatát és egyben a félévet is. Na lássuk!

E hetén is Revanchist nyitott elöször. New Alexandria-n próválkozott a Hunter legyőzésével. Nem olyan rossz kép, érdekes színek, esemény is van, látni hogy assault-tal próbálkozik a Hunter ellen de azért egy gránát is előkerül.

Click!

Atka HUN nevezett másodiknak egy nagyon közeli Hunter-es képpel, ahol egy valószínüleg egy stick gránát robbant. Nem tudom, de szerintem ha távolabbról készült volna kép akkor jobb lenne, egy kissé fényesre sikerült.

Click!

Jobb képekre számítottam mindkettőjüktől, de ez sem rossz.

Szóval, a héten és egyben a félévet nyerte REVANCHIST , aki a Gamer365.hu jóvoltából egy Super Street Fighter IV-t nyert!

Gratulálunk nyertesenk és köszönjük a Gamer365-nak a nyereményt!

De még mindig adós vagyok egy nyereménnyel, ami egy 800MS Pontos kód, amit én ajánlottam fel, az össze eddig játszó játékos között.

A sorsolás megtörtént egy külsős személy segítségével (anyum sorsolta, vagyis húzta ki a nyertes nevet egy kalapból) és aki a 800 MS Pontot nyerte az nem más, mint RINCE . Gratulálok neki is!

Megkérném a nyerteseket, hogy elöbb velem vegyék fel a kapcsolatot, hogy megtudják, hogyan kapják meg a nyereményeiket!

De ezzel nincs vége, ne feledjétek a fotóverseny folytatódik a következő félévben is, teljesen December 11.-ig, és talán Karácsonyi ajándékokat is szétosztunk.

Itt tudjátok nyomon követni a történéseket: Click!

Gratulálok minden nyertesnek, és játékosnak aki részt vett az első Halo: Reach fotóversenyben.

Várjuk továbbra is a régi és új játékosokat!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

7 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==