siklara2011.06.23. 14:22

PCSX2 - a PS2 emulátor (bővítve!)

Mivel egy korábbi összevissza írásomban már megemlítettem és az utóbbi pár napban sokat kísérleteztem vele, úgy gondoltam, megérné összegezni a PCSX2 emulátorral kapcsolatos tapasztalataimat, hátha jól jön még valakinek rajtam kívül.

A PCSX2 emulátorról

Egy több mint 7 éves projektről van szó, amely mögött ugyanaz a csapat áll, akik annak idején a PS1 játékokat emuláló PCSX-et is összehozták sokunk örömére. Ennyi idő alatt hatalmas fejlődési utat tett meg a program és mára rengeteg népszerű, vagy éppen teljesen ismeretlen PS2 játék számítógépen történő futtatását teszi lehetővé (és legalább ugyanennyiét még mindig nem). Hogy ez miért jó, arra sokféle válasz adható: tolhatod a régi kedvenceidet HD felbontásban és tűéles képpel, de akkor is jól jön, ha bedöglött a PS2-d és elvonási tüneteid vannak, ősrégi kistévéd van, mint nekem, és inkább néznéd a PC képernyőt a további szemrongálás helyett, vagy csak élvezed az ilyesmik próbálgatását és PC-n játszol legszívesebben, mint én.

Sajnos a PS2 emulálása a konzol sajátosságai miatt jóval problémásabb, mint a Gamecube/Wii párosé, illetve további hátulütője, hogy a hatalmas processzorigény miatt sokszor még a legerősebb PC-ken sem futnak a játékok teljes sebességgel. Néhány viszont igen, a megfelelő beállításokkal pedig szintén csodát lehet művelni.

A progi sikeres használatához nem kell született informatikusnak lenni, elég, ha a rendelkezel alapvető szövegértési képességekkel és némi angol tudással, így a letöltött emu mellé csomagolt readme és FAQ, illetve a hivatalos honlap fórumában található kiemelt témák átfutása után már menni fog a dolog.

A játékokról

A lentebb sorra vett játékokat azért választottam ki, mert épp ezek foglalkoztatnak leginkább, és mert a PCSX2 honlap kompatibilitási listája szerint végigjátszhatóak PC-n, vagyis stabilan működnek az emulátorral és eljuthatsz bennük a creditsig. Általánosságban elmondható, hogy némelyik játék teljes sebességgel és hibák nélkül fut, némelyik pedig ronda, lassú, és legrosszabb esetben az utolsó percéig egy kínszenvedés - de ilyenekkel nem játszottam, mert nem vagyok mazochista. Fontos a régió is, mert esetenként ég és föld a különbség teljesítményben: a Devil May Crynak pl. csak és kizárólag az NTSC verziója emulálható, míg a PAL el sem indul.

Mindet a legfrissebb 9.8.-as verziójú PCSX2-vel próbáltam ki, a konfigom pedig továbbra is:

Proci: AMD Phenom II 555 3.20 Ghz

Videókártya: ASUS EAH5770 CUcore (ATI Radeon 5700 HD series, 1 GB memória)

Memória: 4 giga DDR3 RAM

Operációs rendszer: Windows 7 Professional 64 bit

DEVIL MAY CRY (NTSC)

Gyönyörűen és bugmentesen fut, mondhatni jobb mint PS2-n, a teljes sebességhez azonban elengedhetlen néhány trükk bevetése. Van egy közismert, de nem túl zavaró screen tearing grafikai hibája, ami egy régebbi video plugin használatával eltűntethető (GSDX v.0.1.10 SVN R.852 BETA!), ezért a képeimen nem is látszik.

A játék már két évvel ezelőtt is gond nélkül futtatható volt egy jobb PC-n, és érdemes megnézni a videó leírásában található infókat:

Én a fent említett régi videóplugint használtam directx10 hardware módban, az emulátor beállításoknál pedig az alábbiakat kapcsoltam át:

  • EE/IOP --> EE/FPU advanced recompiler options --> clamping mode: none

  • VUs --> VU0/VU1 advanced recompiler options --> clamping mode: none

  • Speedhacks --> enable speedhacks (itt nem kell piszkálni semmit, jók a legstabilabb alapbeállítások)

FINAL FANTASY XII (NTSC)

Alaposan meglepett, hogy a DMC-hez hasonlóan hibátlanul emulálható, csak a video pluginnál ajánlott a Direct3D11-es hardware renderer használata, máskülönben átvezető videóknál előfordulnak kisebb grafikai bugok. A felbontás és a scaling beállításait próbálgassuk a PC-nk erejétől függően; nekem 1536x1344-es felbontás mellett (3x scale) tökéletesen fut a játék, ami bőven elég a szem kényeztetéséhez, fölötte viszont már izzad a gépem zsúfoltabb/nagyobb terek megjelenítésekor.

Plusz infó: állítólag a Final Fantasy X és az X-2 is hasonlóképpen fullos emulátorral, de mivel ezek nincsenek meg, nem tudtam tesztelni.

GOD HAND (PAL)

Egy újabb játék, ami teljes sebességen és mindenféle hibák nélkül játszható, ehhez azonban a felbontást le kellett vennem 2x-es scalingre (1024 x 848), afölött ugyanis néha eléggé lelassult. A speedhackek bekapcsolása szintén szükséges a konstans 50 FPS-hez, nekem a DMC-hez hasonlóan elég volt mindent az alapértéken hagyni, de attól sem esett szét a grafika, ha feljebb húztam, ami jó hír lehet a gyengébb procival rendelkezőknek.

GOD OF WAR (PAL)

Habár ez is teljességgel játszható, sebesség terén már nem olyan rózsás a helyzet, mint a korábbi játékoknál. A framerate tömegesebb csaták közben felbontástól függetlenül gyakran leesik 40-re, néha pedig pedig akár 30-ra is, ami csaknem a normális sebesség fele, vagyis erősen súrolja a bullet timeot. A speedhackek bekapcsolása ártani nem árt, az alapértéknél feljebb húzva viszont egy vicces bugot okoznak: Kratos testrészei alkalmanként villognak, néha pedig az egész pasas eltűnik és csak egy lebegő ágyékkötőt látni a helyén. Ha valaki hozzám hasonlóan nem rajong annyira az úrért, ezt felfoghatja akár előnyös változásnak is. További érdekes emulátoros bug (?), hogy az átvezetőket nem lehet elnyomni.

A belassulásaitól függetlenül sokan végigtolták emuval, így akit nem zavar túlságosan, bátran belekezdhet.

OKAMI (PAL)

Szépen fut, de a játszhatóság érdekében születtek kompromisszumos megoldások: hacsak nem szoftver módban játszunk - márpedig nem ajánlott, mert döglassú - az emulátor automatikusan kikapcsolja a papírusz effektet, illetve festegetésnél sem jelenik meg a vászon, mert ezek megjelenítése nagyon bugos lenne. A játék ezek nélkül is gyönyörű és csak kisebb grafikai hibák fordulnak elő (némi textúravillódzás, néha fura kontúrok), így ha valakinek nincs PS2-je, de kiváncsi rá és van egy erős PC-je, simán kipróbálhatja. Elég gépigényes, ráadásul a speedhackeket se igazán szereti (az alapbeállítások mehetnek), de nálam egész korrektül futott, csak a Shinsu fielden esett le néha 60-ról kb. 50-re az FPS. A GSdx pluginbeállításoknál be lehet kapcsolni a texture filtering és az allow 8 bit textures opciókat, nekem úgy kicsit mintha gyorsabb lett volna.

FONTOS: játssz 60 Hz (NTSC) módban, máskülönben nagyon homályos a kép.

RESIDENT EVIL: OUTBREAK (PAL)

Aaah, a legjobb és legritkább fajta: csak berakod és megy. Se nem lassú, se nem csúnya, ellenben szép és gyors, én meg vághatom a rendőrsácéhoz hasonló önelégült pofát, miközben nyomkodom a kontrollert a számítógép előtt tespedve.

SHADOW OF THE COLOSSUS (PAL/NTSC)

Nem sok reményt fűztem hozzá, hogy élvezhető lesz, mert hírhedten nagy a gépigénye és néha még PS2-n is beszaggat, ehhez képest 3x-os native felbontás mellett gyönyörűen megy teljes sebességgel! : )

Semmi bonyolult konfigurálás nem kell hozzá, csak a Direct3D11-es hardware renderer a video plugin beállításoknál, a speedhackek közül pedig a VU cycle stealinget kell feltétlenül felhúzni 2-es moderate szintre (a többit viszont nyugodtan ki lehet kapcsolni). A látvány majdnem hibátlan, néhol minimális textúravillódzások előfordulnak főleg az intróban, de az sem a speedhack, hanem az emulálás mellékhatása és tényleg abszolúte nem zavaró mértékű, játék közben nem is jellemző.

TENCHU: WRATH OF HEAVEN (PAL)

Mivel alapbeállításokkal erősen bugos, a problémamentes futtatásához picit ügyeskedni kell. Először is a GSdx.iniben engedélyezzük a hackeket (allowHacks=1), majd az emun belül a GSdx pluginbeállításoknál a skidraw hacket 3-ra állítva megszűnik a rendkívül zavaró grafikai bug, amitől korábban csak az orrunkig láthattunk. Innentől a játék a HUD néha előforduló villódzását/félig eltűnését leszámítva grafikailag teljesen okés, csak az a kár, hogy akármilyen trükkökkel vagy gyér grafikával próbálkoztam, helyenként mindenképp előfordulnak belassulások, az meg betesz a zseniális zenének is.

Konklúzió: a Tenchu 3 egyelőre jobb PS2-n.

VALKYRIE PROFILE 2: SILMERIA (NTSC)

A leggépigényesebb példány a listámon, pedig ezt szerettem volna leginkább emuval tolni, a feliratok némelyike ugyanis túlzás nélkül olvashatatlan szegény öreg és pici Samsung tévémen. Hajlamos az ingame átvezetők során kicsit belassulni, de játék közben általában hozza a normális sebességet. Ha nem hajlandó elindulni, be kell kapcsolni a game fixeknél a Tri-ace játékokhoz szükséges VU Add hacket (nekem nem volt rá szükségem). A képbe két kellemetlen bug piszkít bele:

Bug 1 - a játék elején lévő erdő és később még egy helyszín narancssárga rémálommá válik, amin csak úgy juthatunk túl, ha átmenetileg szoftver módba kapcsolunk (F9). Szerencsére mindkettő nagyon rövid rész.

Bug 2 - a játék motorjával készült átvezetők során megjelennek fura függőleges csíkok. Ezek eltűntetéséhez két dolgot kell tennünk: a video plugin beállításoknál a Direct3D11 video renderert használni, illetve az alphahacket bekapcsolni.

Azért nem rossz ez, úgyhogy ha sikerül magam túltenni azon, hogy ez a játék nekem túl japán, lehetséges, hogy végigtolom PC-n.

PCSX2 hivatalos honlap

Pár tipp, ha belevágsz:

  • mielőtt nekiállsz próbálkozni az emulátorral, győződj meg róla itt, hogy a géped bírni fogja-e

  • mielőtt nekiállsz próbálkozni egy játékkal, keresd meg a kompatibilitási listán, hogy megtudd, egyáltalán van-e esély az elindítására

  • az emulátor mellé jogi okokból nem jár a használatához elengedhetetlen BIOS, ezt elvileg magadnak kell kibányásznod a saját konzolodból a BIOS dumper segítségével (de ha nagyon nem megy, találsz a neten is...)

  • ha ötleted sincs, hogyan kellene beállítani az emulátort, olvasd el a hivatalos config guideot

  • ha alapbeállításokkal elindul, de nem túl élvezhető a játék és xy problémára keresel megoldást, irány a fórum, ahol a keresőmotor ügyes használatával jó eséllyel gyors választ kaphatsz kérdéseidre

  • ha remeg vagy pixeles a kép, nyomkodd az F5-öt, hogy eldönthesd, melyik interlacing opció áll legjobban az adott játéknak

  • mindenképpen PS2 kontrollerrel játssz

Jó játékot! ; )

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

6 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==