outland

A Housemarque Ubisoft által Xbox Live és Playstation Network rendszerekre kiadott videojátéka

Értékelés ** (a négyből)

Érdekes szerelemgyereke az Outland megihletőinek. Prince of Persia, Ikaruga, Castlevania, Metroid. A játékos egy pillanat alatt leszűrheti a konklúziót: folyamatos képességfejlődéssel kecsegtető, korábbi pályarészekre a korábban elérhetetlen platformok megmászása érdekében visszaterelő játék, és még színt is kell benne váltogatni valamilyen módon. Az Outland rémesen egyszerű program. Egy ősi, misztikus harcos manifesztációjának bőrében találtam magam, a kaland pedig öt gyönyörű világon át húzódik, mondanom sem kell, a régi jó szokásokhoz hűen főellenségekkel. A történeten sem csavartak nagyot a Ubisoft-nál, a Fény és a Sötétség nővéreinek folyamatos viszálya a szeretett világ elnyelődésével fenyeget, és csak Te mentheted meg a pusztulástól. Szóval semmi különös, akárha a törzsvendég „A szokásosat, Józsi!” üdvözléssel lépné át kedvenc kocsmája küszöbét. Az Outland igazi újdonságot egy cseppet sem mutat, pár száz karakterrel feljebb olvashattál egy-két nevet, melyek nem csak szellemiségükben elevenednek meg. Az egyes világok szakaszainak felépítése is pofonegyszerű. Csapdákon, és ellenségeken kellett átverekednem magam, hogy kinyissak egy kaput, ami a továbbjutás ösvényét zárta el, majd az aktuális főellenséghez vezető kulcsot szereztem meg. Mégis miért működik ez a modell, ha már számtalanszor átélhette a játékos? Mert a régiek támogatói is meglelhetik benne a kedvüket, viszonylag korrekten összepakolták a srácok a mesés kalandot.

Az Outland meglepően hosszú úton vezet el a végkifejletig, első végigjátszásom közel hat órát igényelt, mondanom sem kell, 800 pontot vígan fizettem ki ennyi játékidőért. Ugyanakkor a játék nem mentes a kisebb problémáktól, melyek azonban jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy nem egyszer elkedvtelenedve raktam le az irányítót. Harcosommal akrobatikus mozdulatok egész arzenálját vonultattam fel a siker érdekében. A csúszástól, a falon való ugráláson keresztül a különböző képességekhez kapcsolódó mozdulatokig minden a rendelkezésemre állt. Ugyanakkor nem esett nehezemre húzósabb szituációkban a nem éppen megfelelő mozdulatot tenni. Ne értsetek félre, emberem azt tette, amire utasítottam. Viszont nagyon keskeny, szinte érzékelhetetlen az átmenet a különböző mozdulatok között. Csúszni szeretnél, de ugrasz? Számtalanszor elő fog fordulni, ha kicsit is nagyobb ujjaid vannak, mint ami a szép hímzéshez nélkülözhetetlen. Amikor pedig már a sokadik hibát követtem el, a türelmem is elszállt. Nagy volt a dilemma, hiszen megeshet, hogy én vagyok egyszerűen béna, de miután testvérem nyomdafestéket nem tűrő megjegyzésekkel illette az irányítást, úgy gondoltam, lelkiismeret furdalás nélkül megemlíthetem.

Ugyanakkor az Outland folyamatosan adagolja az újabb és újabb elemeket. Szerencsére a tucatnyi képességet nem tudtam rögtön a játék elején elsajátítani, egészen az utolsó világig kalandoztam, mire minden kvalitás a birtokomba került, így pedig az egész térkép elérhetővé vált. Igen, akár az első világba is visszautazhattam, ha újabb helyekre akartam eljutni. Erre pedig szükség is van. A játékban 42 ereklye várja, hogy megtalálja a kincskereső kalandor, a jutalom pedig nem marad el (nem az achievementre gondolok). Ezenfelül életerő-növelő és egyéb hasznos tulajdonságú istenszobrok bújnak meg a legelrejtettebb sarkokban, áldozat után epedezve, amit az ellenségektől és elszórt vázákból nyert aranyérmékkel válthattam ki. A rendszer tudatosan felépített, a korábbi helyszínek újbóli meglátogatását szorgalmazza, amit érdemes is bevállalni, még akkor is, ha kockázatos az ismeretlen felfedezése. Ha eljutsz a végére, garantáltan megkapod jutalmad. A harcrendszer legszembetűnőbb eleme az Ikrauga-ból örökölt színváltoztatás. Miután közelebbi kapcsolatba kerültem a Sötétség és a Fény erőivel, én magam is képessé váltam ezen erők irányítására. Erre szükségem is volt, gyakorlatilag megszakítás nélkül, hiszen a csapdák és az ellenfelek is kék, illetve piros színben pompázva rontottak életemre. Azonos színű lövedék nem sebez, csak ellentétes színű ellenséget sebezhetsz meg, az egyenlet ilyen egyszerű. Elárulom azonban, hogy ha nem is sokszor, de lesznek meglepetések.

Az Outland gyönyörű. Csodásan megrajzolt, színekkel teli, többrétegű, sőt, dinamikus hátterek járták véget nem érő táncukat, míg hadakoztam, én pedig a földalatti, hideg katakombáktól egészen a felhővárosokig megfordultam. Itt-ott foszforeszkáló figurákat faragtak a falba, lábam alatt elhajlottak a bokrok, a gyilkos szél tépázta a messzeségben feszülő tornyokat. A látvánnyal engem megvettek kilóra, hogy ezzel az egyszerű kifejezéssel éljek. Nem tudom tiszta szívből ajánlani a játékot. Ha a régi nagy címek kedvelője vagy, természetesen nem kérdés, hogy az Outland-del is teszel egy próbát, ha viszont most ismerkedsz a műfajjal, kezdd az elődökkel. Az Outland mindenből adagol, és összességében jól is teszi, mégis egyszerű a maga módján, nem olyan összetett, mint ahogy vártam. És nagyon könnyű felhúznia rajta magát az egyszeri játékosnak. Nemcsak a néhol emberpróbáló nehézség, de sokkal inkább az irányításból fakadó kényelmetlenség miatt. Mesének sem elsőrangú, gyakorlatilag hiányzik belőle a sztori. Mégis, van valami megkapó varázsa, ami miatt minden alkalommal lelkesen ültem le elé.