monster

A Valve Corporation saját maga által Xbox 360, és PlayStation 3 konzolokra kiadott videojátéka.

Értékelés: *** (a négyből)

Érdemes elgondolkodni azon, miért éppen az erőszak a játékok legnagyobb hajtóereje. Hogy a főhős nevében lőfegyvert ragadok, kardot markolok, netén két öklömre bízom magam, egészen mellékes, a lényeg mások életének kioltása, a vérengzés. Na igen, vannak sportjátékok, kisgyerekeket megcélzó termékek, de akár az animációs filmek átirataiban is ellenfeleken kell átverekednie magát a játékosnak, csak éppen az anyukák számára is fogyaszthatóbb keretek között. Itt hever előttem a Portal 2 lemeze, én pedig a kicsiny korongon legeltetve a szemem elgondolkozom, hogyan is lehetne sikeres egy olyan szoftver, ahol nem vérgőzt belélegezve, testrészeket szaggatva kell megvívnom harcomat, a Valve új játéka az elme megmérettetése. Nemcsak a pacifisták nagy haverja lehet, de ékesen bizonyítja: ha valaki kihívásra vágyik, ne a hideg fém után nyúljon, merüljön el nyugodtan még felfedezésre váró agyának zugaiban, transzcendens élményben lesz része. Hogy a vitathatatlanul egyedi Portal folytatása sem mentes az elhalálozás lehetőségétől, tagadhatatlan, érdekes téma alapjául szolgálhat, beszélhetek-e agresszióról robotok esetében, de még inkább elgondolkodtató, hogy itt sincs több veszélyforrás, mint az életben. Naiv kislány, aki azt hiszi, nem tehet pontot élete végére egy üveges ajtó, a villamossín, vagy éppen egy hal szálkája. Ugyanez a helyzet az Aperture Science létesítménykolosszusát őrző-védő kis robotokkal. Használd az eszed, ne légy meggondolatlan, akkor pedig nem esik bántódásod. Senki sem hajt ötödikben egy parkolóházba, senki sem az ablakon keresztül hagyja el harmadik emeleti lakását. Ennyi az egész.

Az előzmény minijáték érzése után négyzetre emelt dózisban ereszthettem magamba a történetszövésben, a feladatok megoldásának sokszínűségében, és az utamat kísérő karakterekben sem szűkölködő élményt. A Valve nekem mindig tudott meglepetésekkel szolgálni, a szarkasztikus brit humort nem nélkülöző Portal 2 eseményei pedig nemcsak meghökkentenek, de kiváló tanmeseként is szolgálnak. Általános igazságok ezek, melyeket még a kisgyerekeknek regélnek, itt csupán nem róka és nyuszi van, hanem GLaDOs és Wheatly. Két robot, igazi személyiséggel megáldva, vagy éppen megverve, kik előnyökkel, de inkább hátrányokkal fémjelzett jellemükkel határozták meg kalandozásomat. A gyagyás, síneken sikló golyó, aki vitathatatlan angol akcentusával mindig megmosolyogtat, szándékával ellentétben többet árt, mint segít. Szöges ellentéte a félelmetesen hideg vezérrobot, aki nem képes feldolgozni felette aratott győzelmemet, és tesztelési addiktívságának hódolva sosem felejti fekete humorba csomagolva ezt a tudtomra adni. Két eltérő, mégis egyformán poénos és szerethető karakterek ők, hús-vér emberekként érzékelve őket magam körül.

Sok-sok agytornára épülő flash játékban megkapom a feladatot, aztán hajrá. Nem probléma ez, már maga a mag, a gondolkodás is örömöt szerez, forgalomba kerülő, dobozos játék esetében illik azonban körítést tolni a mechanika köré. Ha csak szürke falak között kellene eljutni egyik pontból a másikba, akkor akár jogosan is nevezhetné azt a közönség techdemónak. Kifejezetten örülök a furmányosan vezetett sztorinak, az odaadással megformált tereknek, csak nehogy azok uralják a produktumot a játékmechanika helyett. Akkor elolvasok egy könyvet, megnézek egy filmet. Alanyomat nyúzva nem merült fel hasonló kellemetlenség, és így üdítő élmény volt a nemcsak vállalható, de kifejezetten szimpatikus környezetben megoldani a rejtvényeket. GLaDOs pusztulását követően a komplexum magára maradt, és a gondoskodás megvonásának eredménye jól látszik. A termek mintha magukba dőlnének, az elkeseredettség tetten érhető a tesztpályákon kiöntött maró savba csapódó falelemeken, a tetőt átszaggató faunán. Érdekes keveréke ez a természetnek és az előrehaladó technológiának, kísérteties balanszot teremtve. Érdemes megfigyelni, hogyan küzd az intézet saját elpusztítása ellen, s mint olyan sokszor, most is elképedek, látva, hogyan ragaszkodik az élettelen saját életéhez.

Az első részben megismert játékmechanika alapvetően nem változott. A cél legtöbbször egy vagy több gomb megnyomása, és a helyiség másik végén lévő átjáró elérése. Persze a dolgok nem ilyen egyszerűek. Ezúttal is a Portal Gun volt hűséges társam, az Aperture Science sötétebb zugaiban azonban a dimenziókat összekötő portálok sem kínáltak tökéletes megoldást. Ha pedig két kapuval nem lehet megoldani a feladványokat, új segítők után kell nézni, és itt jönnek képbe a zselék. Hozzáteszem, a játék legnagyobb vívmányai közé sorolom őket. Ahogy haladtam előre a történetben, úgy kényszerültem a használatukra, először óvatosan udvarolva egyenként ismerkedtem meg velük, később már szemérmetlen úrfiként mindhármukkal enyelegtem. A kék massza ruganyossá teszi a talajt, segítségével korábban elérhetetlen magasságban lévő platformokra ugorhattam fel. Narancssárga testvére drasztikusan csökkenti a súrlódást, így hihetetlen gyorsulásnak vethettem alá magam, ahányszor csak rá mertem lépni. A fehér gélt szétszórva pedig olyan helyekre lőhettem féregjáratot, ahová korábban nem állt módomban. Talán látszik, mennyire kibővíti ez a három elem a lehetőségeket. Nem lövök le poént azzal, hogy a rögzített csapokból ömlő anyagokat a portálok segítségével tudja más pontokra juttatni a játékos, de az esetek többségében nem kézenfekvő a megoldás. Mivel elég sok helyre nyithattam kaput, az eredmény legtöbbször egy alapos szobafestés lett. Tessék, még egy indok a portal gun valós életben való feltalálására. Gyakran a falak kék, narancs, és fehér színben pompáztak, én pedig megpróbálva átlátni a káoszt kerestem a helyes utat. Igen, a szoftver nem csak a továbbjutást biztosító pontokon nyújt lehetőséget a massza szétterítésére, sokszor olyan helyen próbálkoztam ugrálással és rohanással, ahol semmi keresnivalóm nem volt. Új ismerősként üdvözölhettem a gravitációs csatornákat is, a feneketlen mélységek felett húzódó útvonalakat. Leginkább a továbbjutáshoz szükséges objektumok célba juttatását szolgálták, természetesen alaposan manipulálva. Üdvözítő volt látni, milyen összetett feladatokat főztek ki a Valve boszorkánykonyhájában. Hatalmas termekbe lépve elveszettnek éreztem magam, nem árt tiszta fejjel nekivágni az összes elemet felvonultató rejtvényeknek.

Ha igazán együtt akarsz működni barátoddal, vállvetve eshettek neki a co-op kampánynak. Atlas és P-Body célja, hogy emberi tesztalanyokat találjanak űrnőjük, GLaDOs számára, mindezt embert próbáló feladatok és poéncsokorba csomagolt beszólások tengerében. Öt pályasorozat akadályain kellett átverekednem magam játszótársam segítségével, megtapasztalhattam, mennyire élvezetes a társas agytorna. Itt bizony nincs játékos, aki egyedül végzi a munka oroszlánrészét, szoros együttműködésre van szükség, hiszen minden a négy féregjáratra szükség van a továbbjutáshoz. A megoldások főleg agymunkát igényelnek, de nem egyszer jó reakcióidőre is szükségem volt. Vicces volt konstatálni, hogy egy-egy szívósabb rejtvénynél már körbe-körberohangáltunk kínunkban, hátha bevillan a megoldás. Mint minden logikai cím esetén, itt sem ajánlott az internet elé telepedni elakadás esetén, tessék gondolkodni, nem egyszer fél órát töltöttem el bizonygatva magamnak, hogy csak jó helyre kell tekintenem. Minden mással összehasonlíthatatlan élmény, mikor rádöbben a játékos, mit hogyan kell pakolnia, mi a helyes út a következő fejtörő felé. Bár osztott képernyőn is lehetőséget biztosított a Valve, a legtöbben talán mégis az online opciót választják a menüben. Bármikor előfordulhat, hogy az a játékos veszi észre a rejtett platformot, vagy egyéb elemet, ami a továbbjutás kulcsaként szolgál, ugyanakkor társának portáljára lenne szükség. Nem egyszerű feladat szavakkal elmagyarázni - főleg nagyobb termek esetén, objektumokkal sűrűn tűzdelve -, hová is kel lőni azt a fránya kaput. Ezért bármikor egy kis zászlót helyezhet a delikvens a célterületre, könnyedén oda irányítva a másik figyelmét. Vannak természetesen olyan szekvenciák, ahol pontos időzítésre van szükség, itt visszaszámlálót lehet indítani. Nem is értem, hogy egy ennyire egyértelmű és jól működő, ugyanakkor rémesen egyszerű opció miért maradt homályban eddig.

A Portal 2, mint olyan, egy számomra felejthetetlen utazás az immáron változatos létesítményben, mégis, a feladatok rögzítettek. Élvezetesek, örömöt okoznak, de adott megoldásuk van, miután pedig átrágtam magam rajtuk, már nem tartogattak újdonságot. Az ösvény ki van taposva, eztán már semmi sem szolgálhat kihívással, a nyers igazság, hogy a Portal 2 szavatossága egy-két végigjátszásra szól. Esetleg egy-két év elteltével érdemes újra előkapni, hátha kikopott agyamból a megoldások halmaza, esetleg lobotómiát hajttatok végre magamon. Bár játékostól függ, de nem rövid termékről írok. Becslésem szerint nyolc, illetve hat órát tehet bele egy átlagos játékos a két kampányba, a trófea/achievement vadászok pedig percek újabb tucatjaival gazdagíthatják barangolásukat. A forradalom már bekövetkezett egyszer, 2007-ben, ez csupán egészséges evolúció, mégis előremutató, hiszen a Valve nem csupán a vázra épülő újabb fejtörőket rakott össze, de tényleges újdonsággal ajándékozott meg, teljesen más perspektívából kellett megközelítenem a teszteket. Nem tagadom, a fejlesztő csapat mindig rejtett kedvenceim közé tartozott, és már az elején bizakodva álltam a címhez. Én nem csalódtam, az idegesítően sok töltés sem szegte kedvem. Mint mindig, innen is lehet fejlődni, a korszerűbb grafikai motor és a sűrű töltéseket nélkülöző, gördülékenyebb játékmenet még várat magára.