25 év 25 játéka egy videojátékos életéből. Final Fantasy VIII /15. év 2000/

Mielőtt beszereztem a játékot nagyon sok hírt, olvastam arról, hogy van

egy játék, ami elképesztően sikeres a PSX-re és, hogy nemrég jelent meg

a legújabb része, ami minden eddigi rekordot megdöntött a videojátékok eladásában. Mivel a játékot nem ismertem, és nem volt belőle elérhető

demo sem, sőt netem sem volt, ezért szerettem volna kipróbálni a játékot,

hogy mi is ez valójában. Viszont mivel PC-s voltam ebben az időben, ezért

a játékot csak úgy tudtam volna kipróbálni, ha meg veszem a játékot egy

”warez corporation” ügynőktől. Viszont ezek az ”úriemberek” az 5

lemezes - PC-n ennyi volt - játékot 6.000ft-ért adták volna. Ezért úgy

döntöttem, hogy inkább megveszem a játékot PSX-re, és ha esetleg nem

jönne be, akkor simán túladók rajta, elvégre egy elég sikeres, és közismert játékról volt szó.

Nem tudom, hogy ti, hogy vagytok vele, de velem a játékos éveim alatt, már többször is előfordult, hogy egy játék, már a legelső pillanatától megfogott,

és ezt elmondhatom a Final Fantasy VIII játékról is. A lemezt behelyezve a

TV-m képernyőjén megjelentek az első képek fekete fehér színben, amihez

egy nagyon hangulatos zene párosult, ami már a legelső pillanattól fogva magával ragadott. Miután végignéztem a bevezetőt és elindítottam a játékot,

egy olyan videó tárult a szemeim elé, amiről nem akartam elhinni, hogy egy egyszerű konzolon létezhet, elvégre PC-n, még csak hasonlót sem láttam.

Az introt végignézve pedig elindultam egy olyan utazáson, amiről sosem álmodtam még, és ez az utazás egy olyan világba vezetett, amibe végül,

több mint 200 óra játékidőt öltem. A játékba beleölt időt pedig, mind a mai

napig nem bántam meg, sőt még manapság is intenzíven élnek az

emlékeimben.

Korában sosem játszottam RPG vagy JRPG játékokkal, bár még anno

SNES-em kipróbáltam 1-2 játékot, de a felülnézetes ”pixel mütyürök”,

mint például a Zelda, valahogy nem tudták felkelteni az érdeklődésemet.

Emiatt aztán sok évig elkerültem eme játékokat, és inkább egyéb

kalandokkal foglalkoztam a PC-k világában. De ahogyan mondani szokás,

az ember sorsa előre meg van írva, és a dolgokat nem lehet elkerülni.

Viszont ha már a sors, egy ilyen játékkal rontott rám ajtóstul, akkor azzal

illik kellőképpen foglalkozni, különösen akkor, ha olyasvalamit nyújt, amiért gyerekkorom óta rajongók. Elvégre ki ne szeretne hősé válni, egy

kalandokkal és varázslatokkal teli csodálatos világban, ami ráadásul teli

tele van élettel.

A Final Fantasy játékokra mindig is jellemző volt egy fajta sajátosság.

Minden egyes része egy másik világban játszódik, ahol a benne

szereplőknek sosem folytatódót a kalandjuk, ezáltal egyetlen rész sincs egymással kapcsolatban, elvégre a történet is mindig más. A mai napig az egyetlen kivétel az FF X, ami kapott egy folytatást FF X-2 néven.

Ugyanakkor bizonyos dolgok fellelhetőek valamennyi részben, amiket rajongóként viszontlátni mindig örvendetes pillanat volt. Ezek ugyebár az

általunk megidézhető mágikus lények voltak, a több tucatnyi varázslat, no

és persze a Chocobo madár, ami nélkül egyetlen Final Fantasy játék sem létezhet, még ha az valamilyen mellékszál is. De emellett még a csata utáni győzelmi zenék is ugyanazok voltak - csak újrahangszerelve -, és

valamiért a VI-IX-ig részig, mindig volt a játékban egy Cid, egy Biggs és

egy Wedge néven futó karakter is, amik persze minden részben más és

más karakterek voltak. Amikor ezekkel, a nevekkel először találkoztam, el

is mosolyodtam, hogy bizony még Japánban is vannak STAR WARS

rajongók, akik egy ilyen játékba is képesek belecsempészni a rajongásuk

tárgyát. :-)

A játék első perceiben alaposan meglepődtem, hiszen nem egészen azt tapasztaltam, mint amire számítottam, de pont ennek a meglepetésnek köszönhetem, hogy végül minden Final Fantasy részt végigvittem, ami

megjelent ps1-2-re. A meglepetés, a számomra már ismert kalandjátékokra jellemző megoldások voltak. Hiszen itt sem kellett mást csinálnom, mint hogy beszélni a játékban található karakterekkel, és a fellelhető tárgyakat

begyűjteni, miközben szépen kibontakozódott a történet előttem. A történet

pedig elégé grandiózus volt, ami újra és újra - bár valójában egy világmegmentős love story - olyan fordulatokat vett, amire egyáltalán nem számítottam, az eddigi kalandjátékos tapasztalataim során. Ami még

meglepet, de valójában ekkora már közhelynek számított, hogy valami oknál fogva a jrpg játékokban a szereplők többsége, mindig igen fiatal fiúkból és lányokból áll. Persze maga a tény nem zavart egy cseppet sem, mert

ebbena történetben is a szereplők többsége 18 év alatti. Az ilyen

hozzáállás egy elég régóta tartó japán szokás, ami jóval túlmutat a

videojátékok megjelenése előtti időszakra, aminek értelmére ugyan

próbáltam rákeresni, de valahogy a talált infók által sem lettem sokkal

okosabb.

Persze a játékban nem csak a történetvezetési stílus volt az egyetlen

újdonság a számomra, hanem az irányítás és a harcok menete, no meg

persze a kártyázás is, mint mellék játék. Mivel nem volt eddig semmilyen

jrpg tapasztalatom, ezért elsőre, ez a megoldás számomra nagyon

érdekesnek, sőt élvezetesnek tűnt. A harc ugyebár minden rpg játék legfontosabb eleme. Így volt ez PC-n is, és így van ez a jrpg játékokban is

a konzolokon, elvégre harc nélkül nincs fejlődés, és ha nincs fejlődés,

akkor nincs előrehaladás sem, és ez nem volt másképpen ebben a játékban

sem. A harcok menete, a ma már kihaltnak tekinthető ”Active Time Battle”

más néven a ATB megoldás szerint működőt. Ez nagyjából a körökre

osztott megoldást jelentette, de mellette rengeteg taktikázási lehetőséget

adott a játékban. Persze a harc nem volt túlbonyolítva szerencsére,

ugyanis az általunk irányított szereplők mennyisége miatt, sokszor

rászorultunk az állandó cserére, hogy mindenki fejlődni tudjon. A harcok

során persze nem csak önmagunkra voltunk utalva, hanem a történet

folyamán folyamatosan tudtuk magunkhoz csatlakoztatni, a különféle

mágikus védő lényeket, amik ebben a játékban Guardian Force más néven

a GF néven futottak. Rájuk viszont nagyon nagy szükségünk volt, mert

nélkülük szinte semmire sem mentünk. Ugyanis ha nem volt valamelyik karakterünknél legalább egy GF, akkor annak semmilyen védelme nem

volt, sem a fizikai, sem a mágikus támadásokkal szemben. Ráadásul

ilyenkor kizárólag csak fizikai támadást hajthatott vége, ami meglehetősen szegényes volt egy GF támadásához képest. A kártyázást bár mellék

játéknak szánták, de ugyanakkor mégis a játék szerves, sőt szükséges

részévé vált a későbbiekben, ahogyan haladtunk előre a történetben.

Ugyanis jó néhány kártyára nagy szükségünk volt, mert az értük kapható tárgyak, nagyban segítették az egyes helyeken a továbbjutásunkat.

Persze én nem csak emiatt játszottam vele sokat, hanem azért is, mert a

sok harc közben, nagyon kellemes levezetésnek tekintettem, ráadásul hihetetlenül élvezetes is volt az egész.

A Final Fantasy VIII-nak sok olyan sajátossága is volt, amit az eddig

megszokott jrpg menetrendektől való eltérése miatt, mint újítást, egyfajta

hibaként róttak fel neki. Itt voltak például a varázslatok, amik nem a már megszokott mana pontozásos rendszer alapján működtek, hanem először

el kellett szívnunk az ellenfelektől, majd később ellenük használnunk.

Ráadásul a varázslatok száma meghatározott volt, azaz nem

varázsolhattál a végtelenségig, ha úgy tartotta a kedved, mert egy idő után elfogyott a varázslatod, akárcsak bármiféle tárgyad, amit túl sokszor

használtál. A másik dolog, amit rendszeresen felróttak hibaként, a menürendszerek bonyolultsága volt. Mivel nekem ez volt az első jrpg

játékom, ezért nem okozott gondot a megtanulása, de tény és való, hogy

egy ütőképes karakter összeállítása, elég sok időt vett el még nekem is. A harmadik hiba, amit rendszeresen emlegettek, hogy a játékban, ahogyan fejlődtek a karaktereink, úgy fejlődtek velünk együtt az ellenfelek is. Azaz

ha úgy gondoltuk, hogy most tápolunk 5-10 szintet, aztán nekimegyünk a

egyik boss-nak, akkor azt tapasztalhattuk, hogy a boss is szintet lépet

velünk együtt, akárcsak mi. Ennek ellenére a játék folyamán, összesen

csak három ellenfél adott nekem komolyabb kihívást, de abból is csak egy

volt az, ami idegesítő volt.

A zenék terén szintén óriási pozitív meglepetés ért, elvégre az eddig

eltelt 15 év során egyetlen egyszer sem tapasztaltam azt, hogy egy videojátékhoz ennyi, és ilyen minőségű zenét írjanak. Talán ez volt az

egyik leginkább magával ragadóbb a számomra a játékban, hiszen nem

voltam hozzászokva ahhoz a tényhez, hogy egy játékban nagyzenekart, megszégyenítő zenéket hallhassak. Én csak ekkor ismertem meg Nobuo Uematsu-t, aki ekkora már számos Final Fantasy játékhoz írt zenét, és

ekkora már világhírű zeneszerző hírében állt. Már a játék legelején az

”overture”, de az intróban elhangzó ”liberty fatali” is olyan grandiózus

volt, hogy a játék rabjává váltam. De a játék folyamán a később elhangzó

zenék is magukkal hordozták a csúcsminőséget. A harcok zenéi,

különösen a ”boss” harcok nagyon magával ragadóak voltak. De emellett

ott volt még a történetvezetés fontosabb helyszíneihez köthető zenék is,

mint például, a ”the landing”, a ”fragment of memories”, az ”ami” vagy

a ”trust me”, amik mind önmagukban hordták a játék legfontosabb

erényeit. Persze nem csak a játék fontosabb részein voltak gyönyörűek,

és fülbemászóak a zenék, hanem mindenhol, sokszor a legkisebb

mellékes mozzanatokhoz is olyanokat irt, hogy alig hittem a fülemnek, hogy ilyesmi egyáltalán létezhet. A VIII. rész zenéit mind a mai napig, az egyik

legjobb Final Fantasy zenének tartom, és talán nem véletlen, hogy még tíz

év elteltével, még mostanság is előveszem, hogy meghallgassam őket.

Amit még szeretnék megemlíteni, hogy a játékban rengeteg videó volt

látható, és ezek minősége olyannyira kiemelkedőre sikerült, hogy akár önmagában, a mozikban is lehetett volna játszani. Ahogyan már fentebb említettem a játéknak brutálisan szép introja volt, de nem csak az volt

kiemelkedő minőségű, hanem kivétel nélkül az összes videó, ami a

játékban látható volt. Talán még emlékeztek jó néhányan arra az esti

táncos jelenetre, amivel a legtöbbször reklámozták a játékot, amikor

megjelent. A játékban ugyanakkor többször is előfordult, hogy miközben

ment egy videó, az szépen és teljesen észrevétlenül átment a játékba.

Nem egyszer magam is meglepődtem, hogy miközben élveztem a mozit

• például a partraszállást - valójában már rég, megkaptam az irányítást,

csak éppen ezt észre sem vettem.

A Final Fantasy VIII egy olyan játék volt, amit minden kaland vagy jrpg érdeklődőnek látnia kell, vagy látnia kellett volna. Egyike volt azon utolsó játékoknak, amik még 100 óra feletti játékidőt adtak, egyetlen

végigjátszással a témában. A PSX-re anno, nagyon sok kiváló jrpg játék

jelent meg, amik közül a Squaresoft játékai, messze kiemelkedtek a többi

rivális közül. Számomra a játék, egy örökké emlékezetes kalandot adott,

mert tartalmazta mindazt, amiért a videojátékokért rajongók, sőt ezen jóval

túl is mutatott.

Maradok annak, aki vagyok, a játékosnak, aki szeret játszani

Arcade Game's Forever