[63] keviny (offline)

Tökfej

Ő egy 35 éves fiú és itt lakik: Veszprém / Balatonfüred

3923 napja regisztrált felhasználó, ez idő alatt 259360 kreditet gyűjtött

2011 március
19:50 Mizérium, Pszihokeringő és kesergőblog
Csodák márpedig vannak. Persze ezt ne úgy képzeljétek el, hogy az égből fényáradat, lebegő tollpihék és valami bájosan blőd tündérpisi hangszínen bekúszó dúrakkordok közepette megváltódik a világ - aki az ilyenben hisz, az vérbuta kis hemoglobin, vagy csak túl sok 'halivudi' fantasy-drámát nézett. A Csodák azok, amiket ha picit odafigyelünk, nap mint nap átélhetünk - olyan emberek művei, akik nem szégyenlenek az árral szembe úszni azért, hogy az álmaikat kézzel fogható valósággá kovácsolják. A Miserium zenekar tagjainak álma az volt, hogy kompromisszummentes igényes progmetal zenét tegyenek le az asztalra. Sokan (köztük tán magam is) megpróbálta lebeszélni őket, arra terelgetni gondolataikat, hogy válasszák a könnyebb utat, sodródjanak csak az árral - de ők kitartottak, melynek az eredménye egy nyugati színvonalú kislemez! El nem tudom mondani mennyire büszke vagyok a srácokra! Nagyon remélem, hogy megtalálják a közönségüket, igazán megérdemlik! Első videóklippjüket tekintsétek meg bátran:

http://www.youtube.com/watch?v=ixTxs9SHW7g


Más.

Kb most zajlik a Psychotic Waltz koncert - a PW az egyik kedvenc zenekarom, akik ~14 év szunyóka után tértek magukhoz. Nodehát 2010 a reunionok éve volt, ők sem maradhattak ki. (persze egy csöppet sem bánom) Viszont ma itt vannak Budapesten, mind az öt félisten! Igaz Ward Evans kb úgy néz ki mint egy germán sörsátorból kirángatott viziló, Dan Rock is picit kijött a gitározásból a sok pornózás közepette és Buddy Lackey-nek is meg-meg bicsaklik már a hangja, de ők cárok és pont. És most itt vannak, zenélnek - én meg itthon ülök és a billentyűket pötyögtetem. Kibaszott pénztelenség, mocskos élet! Viktor segícccs!

http://www.youtube.com/watch?v=YY5XTmYf6tU
16 komment

[39] getro2
márc 24., csütörtök 16:29 #16
Válasz siklara (#14) üzenetére
Megkérdezhetem, hogy hol fogsz tanítani? Illetve, hogy hol volt a vizsgatanításod?
márc 24., csütörtök 12:24 #15
Válasz siklara (#14) üzenetére
No, hát akkor kitartás, adjál neki, szegény gyerök volt, szegény.

Semmi gond, csak az egyik felét offoltad szét, a másik felét én tettem.
let the sun never blind your eyes
márc 24., csütörtök 12:20 #14
Válasz keviny (#13) üzenetére
A tanárnőzést nagyon nem tudtam még megszokni, de hivatalosan majd csak téltől leszek az, mert a tervek szerint akkor fogok lediplomázni mindenből. Az angolos tanári szakdoga most meglesz, de a szakos szakdogák még sehol, úgyhogy bele kell húznom.

Amúgy bocs, hogy szétoffoltam a bejegyzésed.
"We chose to live the only life available to those who would truly be free. We are Thieves."
márc 24., csütörtök 12:11 #13
Válasz siklara (#12) üzenetére
Zsír, akkor lassan lehet téged tanárnőzni? Mikorra várható a finish?
let the sun never blind your eyes
márc 24., csütörtök 11:43 #12
Válasz keviny (#11) üzenetére
Nem, ők jók voltak, inkább az óra sikerült kicsit álmosra, meg talán unalmasra is. Mindegy, a hangulat jó volt. A vizsgatanításom hétfőn volt és az tök jól ment, úgyhogy nincs nagy para.
"We chose to live the only life available to those who would truly be free. We are Thieves."
márc 24., csütörtök 10:55 #11
Válasz siklara (#10) üzenetére
Oh. Rakoncátalnok voltak a nebulók? De azért levizsgultál egészségesen/szépen, ugye?
let the sun never blind your eyes
márc 24., csütörtök 10:48 #10
Ó köszönöm, ez most kellett a lelkemnek, mert épp egy elég FAIL utolsó angol órát tartottam a vizsgatanításom csodálatos lezárásaként. Oh well, shit happens.
"We chose to live the only life available to those who would truly be free. We are Thieves."
márc 24., csütörtök 10:31 #9
Válasz siklara (#8) üzenetére
Köszi te lyány! Ugyanez elmondható rólad is ám!
let the sun never blind your eyes
márc 24., csütörtök 7:55 #8
Tényleg írhatnál gyakrabban, állati szórakoztató a stílusod. A zene meglepett, nagyon jó!
"We chose to live the only life available to those who would truly be free. We are Thieves."
[42] stk
márc 22., kedd 19:01 #7
respect
"játszani jó" ősi kínai közmondás. A horst fuchs féle V gyalut balkezesek is használhatják! Mobile suit ガンダム 3DS: 1934-0821-8173 Psn: stk_stikk "Mark IV Style Motherfucker" "Truly outrageous"
[54] rehynn4
márc 22., kedd 8:50 #6
Válasz keviny (#5) üzenetére
Nekem megérte, persze nem anyagilag
"az érzelmi viharokba kavaró románc opciók eddig félrekacsintó kamerapozíciói" -Walther von der Vogelweide
márc 21., hétfő 22:56 #5
Getro, köszi! (nyugodtan mensd le, én is úgy nyúltam valakitől, hehe)

Yip Man, igen arra gondolok... múlt héten lett volna? Hmmm

Rehynn, nem az irányvonalról akartam lebeszélni őket, hanem arról a világmegváltó vehemenciáról, amivel belecsaptak a lecsóba. Egy ilyen hozzáállás rengeteg pénzbe és energiába kerül, és nem biztos, hogy megéri...
let the sun never blind your eyes
[54] rehynn4
márc 21., hétfő 22:06 #4
Szimpatikus banda (ez nálam ritka), és elég jól szól a cucc. Mondjuk nagyon furcsállom manapság, mikor a dobos ilyen visszafogottan én finoman üt, de a felvételen kőkeményen csattan minden. A basszusgitáros srác hogy került a bandába egyébként?

Egyébként nem értem, miért kéne lebeszélni őket erről az irányvonalról. Csinálják azt, amit a legjobban tudnak, teljesen felesleges lenne erőltetni bármi mást, ha ezt szeretik.
"az érzelmi viharokba kavaró románc opciók eddig félrekacsintó kamerapozíciói" -Walther von der Vogelweide
[25] Yip Man
márc 21., hétfő 21:38 #3
Nem mintha bármin is változtatna, de nem pont egy hete volt?
Amennyibe a Nevermore és Symphony X társaságában adott koncertre gondolsz.
Másról én nem tudok.
"Music fills my empty bones and some times it seems it's the only place I've left to go..."
[39] getro2
márc 21., hétfő 21:12 #2
Off: a profilképed kegyetlen, ha nem gond lementem a gépre.
[39] getro2
márc 21., hétfő 21:11 #1
Az együtteseket nem ismerem, de így elsőre nem rossz. Amúgy marha jól írsz, gyakrabban kéne blogolnod.
keviny
let the sun never blind your eyes
Ezeken a platformokon játszom
Xbox
Xbox 360
Playstation2
GameCube
Wii
Playstation Portable
Nintendo DS
PC
Playstation4
Nintendo Wii U
Nintendo 3DS
Kedvenc játék-műfajaim
Akció, Akció/Kaland, Kaland, Verekedős, Puzzle, Verseny, Retro, Szerepjáték, Taktikai
Hobbijaim, szabadidőmben ezt teszem
Játék otthon, Játék mindenhol, Kisállatok bosszantása, Játék zsebkonzolon, Zene (játszom), DVD, Magazinok, újságok, Fotózás, Zene (hallgatom), Könyvek, Írás, Mozi , Grafika, rajzolás, Nyilvános megszégyenülés, Email, Letöltés, Fórum, Internetes magazinok, Úszás, Vitorlázás, Esőben sétálás, Sí, Hóember építés, Bicikli, Ping-pong
Barátok, ismerősök
Roxas
(offline)
zaz
(online)
kakuto
(offline)
aya
(offline)
supermario4ever
(offline)
Kensei
(offline)
Blase
(offline)
megatron
(offline)
bm
(offline)
rob
(offline)
sQr
(online)
leslie21
(offline)
Yip Man
(offline)
BöjtösG
(offline)
atka
(offline)
csavar
(offline)
LokkoLori
(offline)
Lien
(offline)
stick
(offline)
CHASE
(online)
sum-blink
(offline)
stk
(offline)
getro2
(offline)
river
(offline)
Invi
(offline)
Petreszku
(offline)
Chi
(offline)
rehynn4
(offline)
mastercief
(offline)
Burzum
(offline)
Driver
(offline)
deku82
(offline)
Adeusz
(offline)
djsiegfried
(offline)
xetron
(offline)
Ikaruga
(offline)
fr4231
(offline)
siklara
(offline)
nintendo fan
(offline)
Fox McCloud
(offline)
dpb
(offline)
reptile
(offline)
REJTJ
(offline)
Kumite
(offline)
Shifty Fox
(offline)
madball
(offline)
x Tidus Famous x
(offline)
Johnny1987
(offline)
insert-coin
(offline)
ancient
(offline)
Fórumozó
(offline)
reptai
(offline)
XBOX Live