Történet egy madárról, aki repülni szeretett volna
"Angry Birds gyilkos" - így emlegetik, szerintem tévesen. A két játék között igazából két kapcsolódási pont van: mindkettőben madarak szerepelnek és a maga műfajában mindkettő zseniális. Azonban míg az előbbiben a rombolás a cél, addig a Tiny Wingsben mindössze repülnünk kell.
Akkor mégis miért van az, hogy a szőrösszívű játékos közösség egy emberként olvadt el a játéktól? Valószínűleg azért, mert Andreas Illinger a megfelelő húrokat pengette meg. A Tiny Wings egyszerű, aranyos, hangulatos, kellő mennyiségű kihívással és szinte végtelen újrajátszás-faktorral. Mert miről is van szó? Adva van egy madár, aki repülni szeretne. Viszont a szárnyai túl picikék a méretéhez képest, így magától esélye sincs a levegőbe emelkedni. Ezért ki kell használnia a dimbes-dombos környezetet és természetesen minden indie fejlesztés legerősebb fegyverét, a gravitációt. Mikor hasad a hajnal madarunk elindul jobbra, mi pedig megszabhatjuk, hogy mikor csapkodjon a szárnyaival és mikor nem. Utóbbi esetben kődarabként hullik lefelé és ha jól lőttük be a zuhanás ívét, akkor pont elkapja az egyik domb lejtőjét. Innentől jön a fizika, a lejtőn felgyorsul, majd kilő újra az égbe.
Ennyi az egész. Persze lehetne még árnyalni a képet, mesélni a különböző érmékről, mesélni a pontrendszerről és a bónuszokról, de nem kell. Nem kell, mert nagyon egyszerű az egész és pillanatok alatt beletanul bárki. Onnantól pedig mehet a pontok gyűjtögetése, mert igazából a játéknak nincs vége, nincs cél amibe be kell futni, repülünk míg a nap az égen van, majd az éjszaka beköszöntével madarunk aludni megy, játék vége.
Ez lenne a játék egyik rétege. A másik akkor jön, mikor rájövünk, hogy különböző apróbb feladatokkal növelni tudjuk a pontszorzót. Kezdetben ezek egyszerűek, érjünk el x pontot, jussunk el valamelyik szigetig. Majd jönnek a gonoszabb kihívások, jussunk el valamelyik szigetig fejre fordított képernyővel, csináljunk egymás után y tökéletes zuhanást és így tovább. Hirtelen célt kap a pontgyűjtögetés, a gondtalan repülésből komoly taktikai játék lesz, hiszen ügyesen kell a dombokat beosztani például ahhoz, hogy az első szigeten tudjunk háromnál több tökéletes zuhanást produkálni.
Mindehhez pedig olyan látvány társul, amit nem lehet nem szeretni. Nem kell ide Unreal motor meg ezernyi shader, elég egy színes, rajzolt, girbegurba világ, ami egyszerre egyszerű és mégis szemet gyönyörködtető. A zene pedig bár mindössze néhány perces azonnal belemászik az ember fülébe, kitűnő hangulatot teremt a repüléshez.
Miért imádja mindenki a Tiny Wingset? Nem tudom, de azt igen, hogy én miért imádom. Mert nem próbál többnek látszani mint ami. Egy 80 centes, egyszerű játéknak, mely a legszürkébb téli időben is mosoly tud csalni bárki arcára.