siklara2011.02.07. 18:37

Tomb Raider Underworld (PC)

Még a vizsgaidőszak vége felé történt, hogy tanulás helyett a CD Galaxis honlapjára tévedtem, és döbbentem láttam, hogy mindössze 2500 Ft a Tomb Raider Underworld rendes (tehát nem a Gyémánt), vastag dobozos, minden földi jóval ellátott kiadása. Úgy gondoltam, ez kiváló ürügy egy kis levegőzésre, úgyhogy elsétáltam felmarkolni a cuccost. Ennyit megért. Vigyázat, spoilerveszély!

Az első benyomások vegyesek voltak: a doboz tartalma lenyűgözött, még egy artbookot is belepakoltak, telepítés közben át is lapozgattam, aztán végre belevethettem magam a kalandokba. A lángoló Croft kúriás felvezető pályán rutinosan végigfutottam, aztán a Földközi-tenger mélyén úszkáltam a körülöttem köröző cápák nem kis örömére. Az elképesztően kidolgozott tengeri élővilág látványától szemem szám fülem orrom hajam stb. tátva maradt, aztán egyszer csak egy durva grafikai bug sötétbe borította a képernyőt. Semmi vész, gyorsan felraktam a 100+ megás patchet és magabiztosan tértem vissza a víz alatti barlangba. 5 perc se telt el, mire jött egy rész, ahol kisebb kőtömböket kellett volna rápakolni egy földön lévő méretes kapcsolóra, ez azonban némi nehézségbe ütközött, mivel a kőtöbök a lerakásuk után nem nagyon akartak a helyükön maradni. Néha ok nélkül elszálltak jópár méterrel arrébb, néha szegény Larának csapódtak, meg úgy egyáltalán elég paranormálisan viselkedtek. Ez engem erősen nyugtalanított, de a játék végigvitele után most már állíthatom, hogy ezt a bakit leszámítva egyáltalán nem igénytelen kaland ez, csak a sztori ne lenne ennyire súlyos...

A leghitelesebb pöcsfej különdíj nyertese.

Nem evilági marhaság

A történet a Legend óta csak vadabb lett, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy blablabla skandináv mitológia blablabla anya hol vagy blablabla Natla nem halt meg blablabla Amanda ki akar nyírni blablabla sötét Lara blablabla fölvettem Thor kalapácsát blablabla GOD MODE ON blablabla mindenkinek szuperereje van blablabla tökfölöslegesen jöttem az alvilágba blablabla vége. Picit részletesebben: még mindig anyut keressük, aki a túlvilágon várja, hogy valaki kiszabadítsa, a kérdés pedig az, mégis hol van ez az alvilág és hogy lehet bebocsátást nyerni. Szerencsére Lara nagyon elszánt, ezért nem rest összeszedni a holtak birodalmába belépéshez szükséges mitologikus varázstárgyakat. Ebben az sem akadályozhatja meg, hogy közben egykori barátosnéje, az ízléstelen sminkjéről és a főgonoszos fekete bőrszerkójáról felismerhető Amanda előásta Atlantisz romjai alól Jacqueline Natlát, Atlantisz istennőjét, akit Lara a legelső Tomb Raider végén intézett el. Amanda Natlát saját céljai eléréséhez kívánja felhasználni, és ezek között szerepel Lara kiiktatása is, ezért megparancsolja az istennőnek, hogy hozzon létre egy Larára megszólalásig hasonlító teremtményt. Ez a sötét alteregó hivatott hősnőnk életét romba dönteni, kezdve a házával. Akik játszottak az eredeti Tomb Raiderrel, azok már találkoztak az elődjével, a korábbi doppelganger Lara azonban nem hogy öntudattal, de még bőrrel sem rendelkezett, ezzel kiérdemelve a „bacon Lara” becenevet.

Kukucs! Én vagyok a te hátborzongató árnyékod! Tudod, velem volt tele az összes trailer!

A nagy felhajtás ellenére az új doppelganger Lara minimális szerephez jut, amit nagyon sajnáltam. Ha már itt tartunk, az egész játékban nincs egyetlen bossfight sem! Miután összeszedtem a Mjölnirt, Thor legendás erejű kalapácsát és átmentem félistenbe, alig vártam, hogy elkalapálhassam a fair play jegyében szintén emberfeletti erővel bíró Amanda, Natla, vagy legalább dark Lara fenekét, végül azonban egyikre sem került sor. Legalább Lara szüleinek sorsára fény derül, így a jövőben remélhetőleg más megközelítésből fog előkerülni a régésznő magánélete, pl. megkavarhatná a fejét végre egy pasas. Azért így is akadnak férfiak az életében, hiszen még megvan az inasa és a két szárnysegédje, Zip és Alister, bár utóbbi kettő szerepéből igencsak visszavettek, sok rajongó ugyanis rosszul viselte a folyamatos fecsegésüket. Engem sosem zavartak különösebben, de (spoiler!) Alister halálából azért többet is ki lehetett volna hozni, szegény karakter ebben a formában teljesen fölösleges volt. Legalább bukkant volna fel Avalonban, ahogy ígérte. Ami a végkifejletet és Natla motivációit illeti, hát izé... elcsépelt főgonosz a köbön. Miért akar mindegyik úgy a világ urává válni, hogy előtte elpusztítja a világot? (Tudom-tudom, mert GONOSZAK.)

Aki most az utamba kerül, azon áthajtok!

Bámészkodok és köcsögöt török

Ismét a pályáknak köszönhetően nem bírtam fölállni két napig a gép elől, mert ugyan nincs sok, de mind monumentális, lélegzetelállítóan szép és élettel teli. Olyan gazdag a flóra és fauna, hogy néha teljesen elvonta minden másról a figyelmem a Lara útját beborító buja növényzet és a tarka tollú papagájok, vagy a türkizes vízű tengerben úszó halrajok, medúzák és egyéb életformák. A bámészkodás utáni második számú örömforrást az agyagvázák felkutatása és ripityára törése jelentette, legtöbbször ugyanis ezekben lapul a gyüjtögethető titkos mütyűr, amit ha mind összeszedsz, akkor fogalmam sincs mi történik, mert persze egyik pályán se találtam meg az összeset, de nagyon lelkesen próbálkoztam. Ha írnom kéne egy listát arról, mi NEM lennék videójátékokban, akkor a köcsögök, a hordók és a ládák előkelő helyen végeznének. Lara kettősségét is imádom, ahogy minden egyes új helyszínre belépve előkapja a kameráját és kilelkendezi magát a páratlanul régi romok és rúnák láttán, majd az irányítást visszakapott játékos körbemegy és a legnagyobb lelki nyugalommal rúgja szét az összes környéken található agyagedényt műkincsek után kutatva. Szerencsére nem csak a táj bambulásával és vandálkodással fogjuk az időnket tölteni, hanem ezúttal is mindenhová felmászunk, bemászunk, lemászunk, felugrunk, leugrunk, átugrunk, átlendülünk, megkapaszkodunk, ellopunk, lelövünk, meg amit még Tomb Raiderben csinálni szoktunk.

Bedobhattam volna a tatyóba egy növényhatározót is.

A pályákba ágyazott fejtörők ötletesek és nem egy esetben impozánsak, ha pedig a termek mérete láttán elsőre nem tudnánk, mit kell csinálni, a játékba épített súgónak hála Lara már azelőtt megmondja, mi a teendő, hogy egyáltalán felmérhette volna a terepet. A sokszínűség jegyében nem csak motorozni és motorral gázolni lesz ismét lehetőségünk, de az előző részekhez képest rengeteget fogunk víz alatt is tartózkodni, és búvárruciban a levegő miatt sem kell aggódni, pedig én nem láttam Lara hátán oxigénpalackot (de hát nagy a tüdeje, na). A pisztoly is megmaradt végtelen töltényűnek, és a többi fegyvert - Thor kalapácsát kivéve - nem is használtam, viszont előszeretettel rúgtam le bárkit, mert Lara most már verekedni is tud, háhhá! Imádtam, ahogy a halhatatlan viking csontvázakat egyetlen brutális taposással robbantotta darabjaira az 50 kilójával, és az emberi ellenfeleket sem rossz megrugdosni, Thor kalapácsát viszont semmi nem tudja megközelíteni. Kicsit olyan érzés, mint amikor a Resi 5-ben végre unlockolod Weskert, csak még olyanabb. A játék hirtelen nevetségesen könnyű lesz, az emberi ellenfeleket egyetlen suhintással földkörüli pályára állítod, majd az alvilágot védelmező holtak sorai között is sátáni kacajjal csapsz szét. Isteni érzés, épp mint a Legend végén az excaliburral.

Felizzott a varázsbizsu, ilyenkor lehet hegyeket megmozgatni!

Egynek elmegy

Valahányszor olvastam az Underworldről, mindig olyan véleményekkel találkoztam, hogy "becsületes iparosmunka", "nem rossz", "szép, de semmi eget rengető", és még sorolhatnám. Sajnos mind igaz. Nagyon jó és végig élvezetes marad, valami mégis hiányzik belőle. A hossza sem az igazi, egy hétvége alatt lezavartam, pedig még a kincskeresgéléssel is elvacakoltam. A történet a szokottnál is bugyutább, a drámainak szánt részeket elkapkodták és emiatt egyik fordulatnak sincs igazán súlya vagy jelentősége, így aztán ezúttal is a minőségi és hangulatos pályák egyenlítik ki valamelyest a mérleg nyelvét, ezekből viszont lehetett volna kicsit több (a hajósat pl. kétszer is elsütik). A zene a terep méreteihez illően grandiózus, mégsem rémlik egy olyan fülbemászó dallam sem, mint amilyen a Tomb Raider első három részének soundtrackjét jellemezte. A hazai kiadás extrája a kiirthatatlan magyar fordítás, ami most is hagy némi kívánnivalót maga után, bár néhány félrefordítástól és magyartalanságtól eltekintve egész jó lett, a feliratozott visítozásoktól pedig fetrengtem.

Hörr és morr, mindenki el lesz kalapálva!

Szép volt, jó volt, hozta az utóbbi években megszokott szintet, de azért remélem, hogy a készülőfélben lévő és valamikor idén érkező reboot rész hosszabb és maradandóbb élmény lesz.

Trailernek álcázott lista mindarról, amit nem kellett volna csinálni:

Ingame képek:

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

6 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==