Sebhelyesarcú2011.02.06. 18:39

Heti GT5 fotóverseny a Gamer365.hu-n

Az utóbbi hetekben mintha kissé alábbhagyott volna az érdeklődés a GT5 fotóversenyét illetően, de azt gondolom, hogy majd ez is elindul szépen. Addig is azonban megvan az a a pár versenyző, akik szinte rendszeresen neveznek az aktuális versenyekre képeikkel. Az elmúlt hetek "munkásabb" témái miatt azt gondoltam, hogy egy viszonylag egyszerűbbel dobom fel a kedvet, a heti téma " Európai autók Photo Travelben" lett.

Mint azt bár többször kibeszéltük, illetve mindenki tapasztalhatta, a Photo Travel módban teljesedhet ki a fotó módja a GT5-nek, ettől függetlenül a "hagyományos", verseny módokban elkészített képek is olyan minőségűek, hogy gyakran tátva marad az ember szája. Most erre rádobtunk egy lapáttal, nézzük milyen remek képek készültek Photo Travelben európai autókat fotózva.

Sundesz:

San Gimignano Town Square-Ferrari 430 párosítás

Igen erős kontraszt az autó élénk színe és a háttér egyhangúsága között, köszönhetően az alkalmazott Partial Colour filternek. Jó az autó elhelyezése a képen, így 1024x576-ban nekem úgy tűnik, mintha kis tömörítési gondok lettek volna a piros színnel kapcsolatban, habár ez a GT5-ben nem jellemző szerintem. Jó lett volna látni 1920x1080-ban a képet. A háttér talán túlzottan is elmosott, a kis fókusz miatt az autó hátsó része is homályos, több fókuszt rá. Mindenesetre rendben van a digó verda olasz földön.

Brutalcsirke:

VW Golf RM a Hangárban

Az első gondolatom az volt, hogy milyen jól lettek megválasztva a színek a képen. A komplementer színek, itt narancs és kékes-lilás, párban ellentét (kontraszt)-harmóniát alkotnak. Az ellentét akkor érvényesül igazán, ha az egyik túlsúlyban van. Azt gondolom, ezzel itt hiba nincs, nekem egyedül a felni szürkesége ront bele az összképbe, azt gondolom - habár még nem próbáltam - hogy RM autóknál is lehet felnit cserélni, festeni, érdemes lenne kipróbálni.

Rorschach:

Audi RS6 - Ahrweiler Street

A képet látván érzem az RS6 brutális erejét, ami az előtérbe hozott, a kép nagy részét elfoglaló, a megfelelő szögben lefotózott, kissé elfordított kerékkel álló autóban megnyilvánul. Nagyon jó a monochrome filter alkalmazása és az is sikerült jól megoldani, hogy a fényerő változtatásával a talaj sötétsége és az „égbolt” világossága között ott az autó, amely megfelelő harmóniát teremt.

Nyugodtan mehet bárkinek háttérképnek ez a kép.

Zsohi:

Ferrari 430 - San Galgano Abbey

A szimmetria az, ami egyből az ember eszébe jut a kép láttán, mely szimmetria tökéletességét kissé rontja az "ablakok" között látszódó fák lombja Nehéz helyszínt választottál, a természetes fények hiányában nehéz szerintem itt fényképezni. A vertikális kompozíció csak rátesz egy lapáttal, nagyon el kell találni egy képet, hogy ezzel a - szerintem a fotómódban felesleges- beállítással érvényesülni tudjon egy kép. Sajnos az autó elég kis méretben látszódik, összenyomja a körülötte lévő tér.

Mindenkinek gratulálok és megköszönöm, hogy részt vettek a heti versenyen, vették a fáradtságot kép(ek) készítésére.

4 kép érkezett tehát, lássuk a győztest:

Click!

Gratulálok.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==