Jademan2007.07.31. 16:47

Jade Empire, avagy amit kihagytam és tippek trükkök.

Kifelejtettem a cikkemből az irányítás elemzését és egy negatívumot, emiatt nem kell úgy tesztre gondolni, csak ezzel lesz teljes az elöző. Illetve aki kedvett kapott hozzá, azoknak adok apró cseprő tippeket, nagy valószínűséggel spoileresen tudom csak leírni őket.

Konzolport a játék mint említettem, XBOX-ról hozták át PC-re és mint általában az portolás egyik legkényesebb kérdése az irányítás. Szerencsére új csapatra bízták a portolást, a gray matter személyében és ők jól megoldották. WASD-dal megyünk, 1-9-ig vannak a harci teknikák kiválasztásai, I betüvel elérhetjük a karakterünkre meg a mentés/töltésre vonatkozó részeket, harc közben Space-szel hozzuk elő a pajzsot. Érdekesség hogyha kétszer megnyomjuk valamelyik mozgás gombott akkor arra ugrik a karakterünk, ezzel tudták helyetesíteni az ugrás gombot illetve jobban kézre is áll szerintem így.

A kamera egy nagyon elszúrt része a játéknak. Ugyanis úgy lett megtervezve hogy egészvégig sík területeken fogunk mozogni, na de a néha azért dombokon meg lépcsőkön is megfordulunk és ilyenkor sajnos a kamera belemegy a földbe, vagy a fű eltakarja a képet. GTA szerű szabad kamera kezeléssel kellet volna ezt kiváltani, vagy pedig nem kellet volna dombos, lépcsős terepeket berakni a játékban, de a másik kamera jobban működött volna szerintem.

Karakter választásnál fontos hogy a karakterünk tudja a "legendás stílus" nevű képességet, ugyanis még az első fejezetben fogunk találkozni szellemekkel akiket így lehet csak megsebezni. Vagy ha nem is ezzel rendelkezik, mindenképpen valamilyen varázslatott tudjon, mert a szellemeket csak varázslattal vagy legendás stílussal lehet megsebezni. Lehet az második velük való találkozásnál, használni a hordókat amik a kis dombon vannak. Vigyázzni kell viszont hogy ezek téged is sebeznek majd hogyha egyedül vagy körülötte, de ha akkor csapsz bele amikor a szellemek is körül állják akkor nem történhet semmi gond.

A karaktereket szabadon csinálhatjátok meg, hogy most több életerejük, manájuk vagy chi-jük legyen. De utóbbit csak a fémből készült fegyverek (kardok, mirabelle puska) használnak és hogyha ezeket a fegyvereket akkora szintre felhúztad hogy keveset fogyasszanak, akkor nem lehet semmi baj, alig kell rakni utánna a chi-re hogy nagyobb legyen a csíkja. Hogyha sok démonos varázslatott használsz amiben átalakulsz az ő formályukra, akkor mana-ra érdemes rakni, de akkor úgy kell küzdeni mellete hogy akkor maradjon hogyha kell az élet feltöltésre is. Van még egy fókusz mód amivel időlasítást húzhatunk elő, én speciel nem tartottam nagy hasznát hogy bullet time-ban harcoljak.

A párbeszédeknél általában 1 dolog jellemző mindig: a lejjebb lévő szövegek a zárt ököl, míg a felül elhelyezkedőek a listában azok a nyitott tenyér irányába tolják el a karakteredet. Általában a zárt öklösek bunkó, neveletlen vagy szemtelen, elutasító szövegek, a nyitott tenyérre meg a baráti, kedves, elfogadó mondatok a jellemzőek. Annál a pontnál amikor eldől a játék vége, akkor is mindig vagy felső vagy alsó szövegek közül kell választani hogy a nyitott tenyér vagy zárt ököl irányába tolódjon el a befejezés.

A főellenfelek általában nem nehezek, egész játékra jellemző a könnyűség valamilyen szinten. De viszont a császár, akivel megkell küzdenünk elöszőr a palotában, az bajosabb. Őt ugyanis úgy lehet megsebezni hogy váltogatni kell a harci teknikákat. 1 ütés chi fogyasztóból, néhány lövés mana fogyasztó képességből és így szép lassan elfogy az élet energiája. Ha kevés az élet vagy a mana akkor T betüvel át lehet kapcsolni szabad célzásra és úgy el kell menni valamelyik oszlophoz mert az oszlop mögött és az oszlop melleti falnál ha szétvered a bútort akkor jön belőle mana vagy élet vagy chi feltöltő, de nagyon kevés, úgyhogy taktikázni kell!

Lesznek sok helyen kutak amikből fellehet tölteni magunkat, harc közben meg az meghalt ellenfelek is hátrahagynak élet, mana vagy chi feltöltőket. Később jön a fekete, ami általában kettő vagy mind a három dolgot egyszerre tölti fel valamilyen szinten.

Van egy jó tulajdonsága a játéknak a mellék küldetésekkel kapcsolatban. Hogyha egy küldetésre két ajánlatott is kapunk, vagy egy területen kaptunk egy mellék küldetést amit később elhagyunk és nem tudunk visszamenni, akkor azt a játék kitöröli a listából. Hasznos ötlet, nekem hasznos volt mert aggódtam néhány küldetésért hogy akkor hogy oldom meg, de aztán csak ki ment a listából és vagy egy kevés nyitott tenyér vagy zárt ököl irányába tolt el.

Néha amikor repülhetünk azelőtt megkérdezi a játék hogy le akarjuk e játszani e ezt a repülést, én mindig lejátszottam mert tetszett. Egyszerű kis minijáték ez. Javaslot középen maradni és folyamatosan lőni és így a cikázó repülők könnyen halnak meg, vagy pedig a később elérhető visító düh képességgel rakétákat küldeni rá. Ezek a rakéták általában 2-3 ellenfelet is megsebeznek vagy megölnek és "hőkövetők" úgyhogy ha ellőttél egyet akkor utánna ők elintézik a dolgot ameddig tudják.

Ennyit szerettem volna a Jade Empire-ről, remélem tetszet az értékelésem róla nektek, hasznosak voltaka tippjeim, tanácsaim. Már meg is van a következő áldozat akit holnap valamikor fogok kielemezni, aki pedig nem más mint a híres Harry Potter, éppen az 5.-ik felvonásában. Azért nem ma, mert még játszok vele a mégtökéletesebb kijátszáshoz, mert amúgy már a fő sztori szállat kipörgettem. Tippeket nem tudok hogy írok e hozzá, ha van rá igény akkor összeszedek néhányat.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==