Kinézek a szélvédőn. Lesem, hogy nem statikus e az égbolt. Mert ha nem, az alapból plusz két pont. Nem az, szépen meg van rajzolva minden. A sötét, esővel teli fellegek csak úgy száguldanak, mintha húznák őket. Mintha egy felgyorsított filmben lennék. Hát gyorsulok én is. Rálépek a gázra, miközben elered az eső. Még jobban gyorsítok, hátha így a cseppeket már a motorháztetőn meg tudom pattintani, és nem kell az ablaktörlőt nyektetnem. De kell. Az esőcsepp nem szarvas. A szarvas - az esőcseppel ellentétben - ugyanis pattintható. Ha éjszaka kivágódik az ember elé, rá kell gyorsítani, és akkor nem a szélvédőt zúzza be, hanem a motorháztetőn megpattanva felpattan az égbe. De az esőcsepp nem szarvas, így felhúzom a kart. Egyes fokozat, az ablaktörlő komótosan - mintha csak egy zsömlét kenne - egyenletesen elkeni az esőcseppeket az üvegen. ----
A tehetségkutatóban (ahol mindenféle műfajú produkcióval lehet próbálkozni) fellép az ember a színpadra. A zsűri unottan figyeli. Sokadik próbálkozó ő már a mai nap folyamán. Meglepetésre várnak. Hátha egyszer megkapják.
Tessékmitfogelőadni - mondja egy zsűritag, nem is leplezve közönyösségét.
A k*rva anyátokat fogom szidni.
Tesséklássukaprodukciót. Önéaszinpad - mondja a zsűritag, ki az imént mintha valami furcsát hallott volna.
A büdös k*rva anyátokat, azt!
???
A jó hülye büdös krva anyátokat, azt! A retkes útszéli büdös krva anyátokat!
.... na ebből elég legyen! Ezt hagyja abba most azonnal! - mondja neki a zsűri felháborodva. Mégis, hogy sértegetheti őket egy vadidegen személy?
Mi a k*rva anyádat hagyjak abba?
A TE KRVA ANYÁDAT AZT! A TE BÜDÖS KRVA ANYÁDAT! - ordítja a zsűri szinte szinkronban, majd a biztonságiakért kiált.
Egyre jobban esik, alig látok ki, már a második fokozatba kellett kapcsolnom az ablaktörlőt. Az ég is sötétebb. Nagy zuhi lesz itt.
Tovább folytatódik a válogatás. Énekesek jönnek és mennek. Jók és rosszak is. Majd egy érdekes produkció következik.
Egy fiatalember lép fel a színpadra. Hóna alatt fatuskó, kezében kisbalta. Bizonyára valami cirkuszi produkció lesz ez. Leteszi maga elé a tuskót, ami épp az ágyékáig ér.
- Tessék, lássuk a produkciót.
És az ember egy mozdulattal lehúzza a sliccét, előveszi a ceruzáját, ráfekteti a tuskóra és felemeli a kisbaltát.
A zsűri megrökönyödve de ugyanakkor feszülten figyel.
A kisbalta lesújt: Bang! Úristen, ez levágta! EZ LEVÁGTA!
Fröcsög a piros mindenfelé. A közönség és a zsűri is a hányingerrel küzd. De a kisbalta újra lesújt, immáron háromszor: BangBangBang! Mintha csak uborkát szeletelne. Ez undorító. Mindenki összehány mindenkit: a zsűri a közönséget, a közönség a zsűrit.
A kisbaltás ekkor faarccal (valószínűleg valami fakír lehet, hogy íly jól tűri a fájdalmat) a levágott szeletekhez nyúl, s egy maréknyit a közönség közé vet. Bizonyára adni akar magából valamit az embereknek.
Berohannak a biztonságiak és az orvos, hogy kivezessék ezt az őrültet. De hisz.. de hisz ez nem is vér..!?
"Persze, hogy nem, trükkmester vagyok, az egész csak egy hülye vicc volt.. látjátok: ez műf*sz! ..hahaha...!" - mondja az iménti produkció előadója, de ez már senkit nem érdekel. Már készülnek a holnapi címlapok:
" Szenzáció: Az ember, aki élő műsorban darabolta fel magát!"
" Úristen, ez levágja! "
" A darabolós újra lesújt, de ezúttal saját magára! Addig darabolta magát, míg végül csak egy darab kéz maradt a testéből! De az meg magára rámtotta a tojásszeletelőt!"
Mintha dézsából öntenék. Hármas fokozatba húzom fel a kart. Az ablaktörlőlapátok már úgy mozognak, hogy szemmel szinte követhetetlenek. És az eső csak úgy ömlik.
Már csak énekesek jönnek, és azokból is csak a tehetségesek. Nagyon sokan vannak, és mind jól énekelnek. Nagyon sok a tehetséges.
De már nem kell több tehetség, hamar megtelik a középdöntő mezőnye. Túl hamar. Odakünn az épület előtt hosszú sor torlódott fel, és mind a zsűri elé akar járulni, hogy tehetségét bizonyítsa.
A rendezők bezárják az ajtókat, és megpróbálják hazaküldeni azt a rengeteg embert, kiknek ez élete lehetősége lett volna. A sok tehetség felbőszül. Páran átjutnak a kordonon, és felmásznak a színpadra. Egyikük jobban énekel mint a másik. A zsűri el van ragadtatva, hogy ennyi tehetség van ebben a kis országban. Be is préselnek még pár embert a középdöntőbe. DE ÉRTSÉTEK MEG, HOGY NEM KELL TÖBB TEHETSÉG!!
- A géppuskákhoz! Lőjétek szét őket! - kiáltja a műsorigazgató - A tehetségeseket lőjétek! A tehetségeseket!
Pár szervező munkatárs a bekészített géppuskákhoz igyekszik, mik a falon kívüli felbőszült és bejutni kívánó tömegre irányulnak. Céloznak, majd lőnek.
Odakinn szétszalad a tömeg.
- Huzzatok innen, a krva anyátook! A krva helgászt anyátoook!!
Vajon mi lehet ez itt, a hármas fokozat fölött? Piros felkiáltójel meg minden. Muszáj kipróbálnom, mert annyira esik, hogy a hármas már nem elég. Már semmi sem elég.
Óvatosan még eggyel feljebb húzom a kart.. Katt. Azok most már fénysebességgel járnak. Követhetetlenül. A törlőlapátok lerepülnek, és beleállnak egy "Vezess óvatosan!" táblába. Már csak a karok karcolják a szélvédőt. Semmit sem látok. Fasza.
A továbbjutottakat beterelik egy szobába. De csak felük juthat mégtovább. A zsűri nagy bajban van. Valahogy csökkenteni kéne a létszámot felére. De hogyan?
- Dobjunk közéjük gránátot! - mondja az egyik zsűritag, kiknek a további szűrés lenne a feladatuk.
A gránát nem jó, nem elég finoman válogat - mondja egy másik, majd megakad a szeme a falon elhelyezett forgótáras pisztolyon..
Az első szélvédő a harmadik rúgásra adja meg magát. Ragasztott üveg, így nem morzsázik. Félrehajítom. Bár még zuhog, de kit érdekel. Felteszek egy napszemcsit.
A kilátás tökéletes. Elindulok.
Már nem belső nézetből szemlélem magam, hanem kivülről. Eltávolodom a kamerától, el a szélvédő maradványaitól. Bemegyek egyenesen a gyorsan mozgó felhők alá, amik az antistatikus égbolt alatt száguldanak, s hullajtják rám könnyeiket számolatlanul.
Jó ez az antisatikus égbolt. Ez plusz két pontot ér.