Kiccsidzson2010.08.12. 21:33

Örökké nem eshetsz!

De. A Portalban meg lehet valósítani azt, hogy örökké esel. Portalt kell lőni pontosan magad fölé, majd alá. Így amikor alul beleesel, fölül fogsz kiesni, majd újra bele abba a lyukba, amibe az imént estél bele. Persze az esés még így sem lesz örökkévaló, mert idővel durván begyorsul az ember, és előbb utóbb fennakad a portál peremén. De azért lehet próbálkozni. Félreértések elkerülése végett: a Portal nem logikai játék, ahogy sokan aposztofálják őt, hanem egy vérbeli kaland-FPS (mert ugyan golyókat nem lövünk, de portálokat annyit, hogy meg is unjuk, olyannyira, hogy mikor édesanyánk másnap elénk teszi a frissen elkészített tál portált, mi kezeinkkel eltoljuk azt, mondván: "Nem kő'!"). Persze kell benne agyalni eleget, de én az ismertetőit olvasva másra számítottam. Mert ha végig a steril környezetben játszódott volna, még rá is bólintanék, hogy ez egy olyan gém.

Hahaha, vicceltem. A Portal igazából Ratcheteket megyszégyenítő platform gém (csak itt nem kívülről látjuk szőrös hősünket, hanem mi magunk vagyunk azok), mert hajszálpontos ugrásokat követel. Illetve nem is ugrásokat igényel tőlünk, hanem azt, hogy hová is lőjük fel magunkat a p*csába. Mert ugye, ha van előttünk egy leküzdendő meredély, s vala a közelünkben egy mélység, akkor a mélység aljára lőtt portálba belezuhanva a meredély lábához lőtt portálból fogunk kipattanni, és lám, máris a meredély felső részén leledzünk. De tovább kavarva a dolgokat: nem ám csak letesszük a sejhajunkat a már meghódított fennsíkon, hanem tovább csavarva a dolgon, annak a tetejére is portált lövünk, hogy legközelebb ott pattanjunk ki, majd onnan kirepülve ugyanezt tesszük a még nagyobb magasság áthidalása érdekében (szerintem a fejlesztőket gyermekkorukban nem kapták meg a hőn áhitott ugráló botot).

Tehát minaddig a pontig igaz az, hogy ez egy kőkemény platform, amíg a játékos rá nem jön arra, hogy nem érdemes a levegőben kapálóznia (csak nézelődnie).

Mert utána belátja, hogy ez nem platform gém, hanem egy Silent Scope kifacsart változata. Mert nyilvánvaló ugyan, hová is kéne lőni azt a nyavajás portált, de néha nagyon hiányzik a távcső a fegyverünkről, mert olyan lehetetlen helyen van a cél. Nem is beszélve arról, mikor mozgás közben kell portált lőnünk ("csak el ne bsszam.. csak el ne bsszam.. milyen színűt is lőttem az előbb??!!").

Most, hogy mindekit jól összezavartam, rántsuk le a leplet, és lássuk be, a Portal egy modern köntösbe bújtatott Point and Click játék: mert néha a készítők úgy el tudtak dugni egy olyan faldarabot, amin megtapad a portál, HOGY FÉL ÓRÁIG CSAK AZT KERESTEM!!!

(A fenti szöveget természetesen a kivülálló nem értheti. A Portált végigvivők egy elit klub, ami után az ember két részre osztja az életét: a Portál előtti, s a Portál utáni évekre.)


megsimizi leghűségesebb társát, a tömör, törhetetlen kockát, minek minden oldalának közepén egy rózsaszín szívecske foglalja el az őt megillető helyet

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

6 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==